A Foreign Affairs részletes elemzést közölt arról, milyen hatása lehet Jevgenyij Prigozsin lázadásának Vlagyimir Putyinra és uralmára. Bár a Wagner-vezér menetelése gyorsan véget ért, hatalmas gondot jelent a Kremlnek. Az írás szerint emellett a legrosszabbra is fel kell készülni, és az orosz elnököt Putyinnál is radikálisabb vezető követheti, akit a háború brutalitása formált.
Oroszország Ukrajna elleni háborúja lerombolta Vlagyimir Putyin orosz elnök misztikumát érinthetetlen autokrataként. Putyin 2022. február 24. előtt gátlástalannak és agresszívnek, de a szíriai, krími és más katonai lépései révén hatékony stratégának tűnhetett. Aztán egy csapásra megmutatta alkalmatlanságát azzal, hogy megszállt egy olyan országot, amely semmiféle fenyegetést nem jelentett Oroszországra, és újra meg újra kudarcot vallott katonai hadműveleteiben − ennek legújabb példája a Jevgenyij Prigozsin zsoldosvezér által a hétvégén végrehajtott, rövid életű fegyveres lázadás, ami éppen Putyin autokrata imázsát ássa alá − írja elemzésében a Foreign Affairs.
Mint írják, Putyin segítette Prigozsin felemelkedését, és figyelmen kívül hagyta a Wagnerről, Prigozsin irányíthatatlan katonai magáncégéről szóló figyelmeztető jeleket. Miközben az orosz hadsereg Ukrajnában küzdött, Prigozsin csillaga egyre magasabbra emelkedett, és akkor érte el a csúcspontját, amikor a Wagner-csoport májusban elfoglalta Bahmut városát Oroszország számára. Prigozsin kihasználta az utolsó megmaradt cenzúrázatlan politikai teret Oroszországban − a Telegram közösségimédia-alkalmazást −, hogy megszólítsa az orosz közvéleményt.
Hónapok óta nyíltan puccsot tervez: nyilvános szóváltást folytat az orosz katonai erők vezetésével, populista kritikákat fogalmaz meg a háborús erőfeszítésekkel kapcsolatban, és kétségbe vonja Putyin hivatalos indoklásait, amelyeket maga Putyin fogalmazott meg a háborúval kapcsolatban.
Moszkvát mégis meglepetésként érte, amikor Prigozsin arra kérte katonáit, hogy álljanak fel, és csatlakozzanak az orosz védelmi minisztérium elleni lázadáshoz.
Ha Putyin megvető viselkedése és az orosz katonák haragja összeadódik, és az általa irányított ország jelképévé válik, akkor a Kreml komoly bajban van, még puccs nélkül is. Prigozsin lázadása lehet az első nagyobb kihívás a Putyin-rezsim számára, de nem az utolsó. Lázadását valószínűleg fokozott elnyomás követi majd Oroszországban. Egy ideges vezető, aki túlélt egy belföldi puccsot, veszélyesebb, mint egy háborús autokrata, aki azt hiszi, hogy otthon biztonságban van.
A Nyugat számára nem sok tennivaló marad azonkívül, hogy hagyja, hogy ez a politikai dráma − amely némiképp egy bohózat jegyeit viseli magán − Oroszországban játszódjon le. A Nyugatnak nem érdeke a putyini status quo megőrzése, és nem is szabad a Putyin-rezsim hirtelen megdöntésére törekednie. A Nyugat számára az oroszországi felfordulás leginkább amiatt lehet fontos, ami Ukrajnában történik, ahol az oroszországi instabilitás lehetősége új katonai lehetőségeket nyithat meg. Eltekintve attól, hogy Kijevvel együtt kihasználja ezeket a lehetőségeket, a Nyugat nem tehet mást, mint hogy elkezd felkészülni az Oroszország határain belüli és kívüli instabilitásra.
Az elmúlt három nap eseményei sötét jövőt vetítenek előre Oroszország számára. Prigozsin fegyveres lázadása néhány rövid óra alatt hatalmas káoszt okozott. A háború kifeszítette az orosz állam kapacitását, a lázadás pedig még jobban szétfeszítette azt, és új belpolitikai kihívás elé állította Moszkvát. A Kremlben évek óta azon törik a fejüket, miként tudnák megakadályozni a liberális, városi forradalmat. De kiderült, hogy
a nagyobb veszélyt egy illiberális forradalom jelenti,
vagyis egy erősen militarizált populista felkelés, amelyet nem kozmopolita reformerek, hanem orosz nacionalisták irányítanak. A háborúban ápolt, felülről jövő nacionalizmus a Putyin-rezsim ellen is képes volt odavágni, és Prigozsin talán nem az utolsó ilyen szereplő.
Prigozsin bebizonyította, hogy a putyinizmus erődje támadható. A rövid lázadás alatt az elitek Putyin iránti lojalitásának kifejezései közel egységesek voltak, de feltűnően laposak. Más, okosabb szereplők tanulhatnának Prigozsintól, egyesítve populizmusát egy olyan politikai programmal, amely a lázadó zsoldosokon kívül is elfogadható, és amely vonzó lehet az orosz eliten belül.
A szóban forgó elit nem az értelmiség vagy az üzleti világ körében lenne. Ők a biztonsági szolgálatokhoz kapcsolódnának.
Motivációjuk lehet a hatalomból származó zsákmány, Putyin gyengeségének érzékelése vagy a közelgő tisztogatástól való félelem. Ha úgy tűnik, Putyin bukásra rendeltetett, akkor számukra ösztönzőleg hat, hogy ők legyenek azok, aki megbuktatják − vagy legalábbis közel kerüljön ehhez a személyhez. A várakozás hasonlóan visszatartó erővel bír, különösen, ha Putyin bosszút akar állni. Ha az orosz elitben egy hosszú kések éjszakája játszódna le, az erős személyiségeket tömöríthetne a Putyin megbuktatására irányuló terv mögé.
Prigozsin gyors előrenyomulása Moszkva felé más potenciális hadurakat vagy helyi előnyöket kereső, bomlasztó politikai vállalkozók sorát inspirálhatta, akik közül senki sem elég erős ahhoz, hogy leváltsa a moszkvai cárt, de mindegyikük szívesen csorbítaná az állam hatalmát és presztízsét. A következmények megbéníthatják a kormányt, és gyengíthetik Oroszország katonai pozícióját Ukrajnában. Idővel Prigozsin a háború végrehajtásának kritikájától a háború céljának kritikájáig jutott el. Amit most nyíltan kimondott − hogy egy elfuserált háború egzisztenciális fenyegetést jelenthet Oroszország büszkeségére, de nem magára Oroszországra nézve −, azt nem lehet megcáfolni.
Putyin és szövetségesei megpróbálhatják Prigozsin lázadását kívülállók nyakába varrni. De ez még egy olyan rezsim számára is túlzás lenne, amely a Nyugat hibáztatásának mestere. Washingtonnak szinte semmi befolyása nincs az orosz belpolitikára, és nem 1991-et írunk, amikor George H. W. Bush elnök Ukrajnába utazott, és híres beszédében azt javasolta, hogy a forradalom lassan menjen végbe. Az Oroszországon belüli instabilitás nem olyasmi, amelyet az Egyesült Államok be- vagy kikapcsolhat. Az ukrajnai harcmezőkön azonban jó hatásfokkal kihasználható. A lázadás után a figyelemelterelés, a vádaskodás és a bizonytalanság időszaka következik, miközben Putyin nemcsak a dolgok normalizálásának logisztikájával foglalkozik, hanem a most elszenvedett megaláztatással és a bosszúval is. Mindez nem múlik el gyorsan.
Bár Ukrajna az elmúlt hetekben elindította régóta várt ellentámadását, 2022 novembere óta nem volt nagyobb katonai előretörése. Sok helyen az orosz katonák beásták magukat, és az ellentámadás eddig lassan halad. Az orosz állások megtámadására készülő Ukrajna jó morállal, elkötelezett támogatók sorával és világos stratégiai irányvonallal rendelkezik.
Politikai stabilitás nélkül Oroszország katonai helyzete Ukrajnában alapvetően bizonytalan, akár össze is omolhat.
Putyin halálközeli élménye paradoxont jelent az Egyesült Államok és szövetségesei számára. Rendszere óriási biztonsági problémát jelent Európa számára, és a nemzetközi színpadról való távozását, ha az bekövetkezik, nem siratják meg. Ugyanakkor a Putyin utáni Oroszországra való felkészülés, amely sokkal hamarabb bekövetkezhet, mint azt még egy héttel ezelőtt gondolták, nagy óvatosságot és gondos tervezést igényel.
Miközben a legjobbat remélik, ami az ukrajnai háború végét és egy kevésbé tekintélyelvű Oroszországot jelentené, van értelme a legrosszabbra is felkészülni: egy Putyinnál radikálisabb orosz vezetőre, aki még nyíltabban jobboldali, aki talán több katonai tapasztalattal rendelkezik, mint amivel Putyin valaha is rendelkezett, és akit a háború brutalitása formált. Költői igazságszolgáltatás lenne, ha ő lenne ennek a háborúnak a politikai áldozata, de
az utódja is ennek a háborúnak a gyermeke lesz, és a háborúk problémás gyermekeket szülnek.
Az Egyesült Államoknak és szövetségeseinek kezelniük és enyhíteniük kell az oroszországi instabilitás következményeit. A Nyugatnak minden forgatókönyv szerint átláthatóságra kell törekednie az orosz atomfegyverek ellenőrzésével és a tömegpusztító fegyverek esetleges elterjedésével kapcsolatban, jelezve, hogy nem áll szándékában, és nem is akarja fenyegetni az orosz állam létét. Ugyanakkor a Nyugatnak erős elrettentő üzenetet kell küldenie, a NATO és partnerei védelmére összpontosítva. Az oroszországi instabilitás valószínűleg nem marad meg Oroszországban. Átterjedhet az egész régióra, Örményországtól Belaruszig.
Prigozsin lázadása máris történelmi analógiák egész sorát inspirálta. Talán ez az 1905-ös Oroszország, a kis forradalom a nagy forradalom előtt. Vagy talán Oroszország 1917 februárjában, a háború miatti politikai kényszer alatt, ahogy Putyin maga is utalt rá. Talán a Szovjetunió 1991-ben, ami Putyint Gorbacsov változatává teszi, olyasvalakivé, akinek az a sorsa, hogy elveszítsen egy birodalmat.
Egy jobb analógia szerint Prigozsin Stenka Razin szerepét játssza, aki a cári hatalom ellen lázadó parasztokból álló hadsereget gyűjtött össze, és 1670–1671-ben Dél-Oroszországból megpróbált Moszkva ellen vonulni. Razint végül elfogták, és a Vörös téren felnégyelték. Azonban az orosz politikai folklór szerves részévé vált. Felfedte a korabeli cári kormány gyengeségeit, és a következő évszázadokban mások is ihletet merítettek a történetéből. Az orosz autokraták számára egyértelmű tanulsággal szolgál: még egy sikertelen lázadás is elülteti a magot a jövőbeli kísérletekhez.
(Borítókép: A Wagner-csoport tagjai 2023. június 24-én. Fotó: Stringer / Anadolu Agency / Getty Images)