Index Vakbarát Hírportál

Vajon a koszovói születésű, albán Rita Ora és a szerb Novak Djokovics szurkolhat egy páholyból?

2023. november 1., szerda 20:57

Álságos hazafinak nevezték az albán lapok a pristinai születésű, albán származású brit énekesnőt, aki a rögbi-világbajnokság döntőjét egy páholyban szurkolta végig a világelső szerb teniszezővel. Rita Orának nem ez volt az első bűne. Már Budapesten is vétkezett.

Szinte hemzsegtek a celebek a párizsi Stade de France-ban, ahol a rögbi-vb döntője előtt az a Mika szórakoztatta a közönséget, akiről több mint egy évtizeddel ezelőtti budapesti fellépése után az Index megállapította, hogy lenyűgöző volt, „vidám és cuki koncertet adott, aminek egy szervezőeleme volt: a túlzás”.

A Trónok harcának válófélben lévő sztárja, Sophie Turner részesült – a legendás All Black-csillag Dan Carter mellett – abban a megtiszteltetésben, hogy leleplezhette a világbajnoki Webb Ellis trófeát.

A 32 éves, koszovói származású Rita Ora popsztár először a pálya szélén mutatkozott be új-zélandi férjével, a filmrendező Taika Waititivel, a megkülönböztetett figyelmet azonban azzal érdemelte ki, hogy a meccset egy páholyból, közvetlenül a fölényesen világelső szerb teniszező Novak Djokovics mellett ülve szurkolta végig – természetesen férje csapatát biztatva.

Közben ráadásul szinte folyamatosan jókedvűen mosolygott.

Rita Ora Pristinában, Novak Djokovics pedig Belgrádban született.

A két főváros kapcsolata Koszovó függetlenségének kikiáltása, 2008 óta egyáltalán nem mondható felhőtlennek, idén pedig különösen elmérgesedett.

Az áprilisi, előrehozott koszovói választások után szerb katonák indultak az egykor Szerbiához tartozó tartomány felé, miközben a legmagasabb készültséget rendelték el.

Szeptember végén ismét megkongatták a vészharangokat egy koszovói szerb kolostor közelében történt összecsapás után, szerencsére azonban felülkerekedett a józan ész, és a szerb elnök visszarendelte erőit a határról.

Rita Ora már Budapesten is magyarázkodásra kényszerült

Ilyen előzmények után az albán lapok álságos hazafinak nevezték a szerb teniszezővel együtt drukkoló, albán nemzetiségű Rita Orát, aki ugyan a koszovói fővárosban született, de néhány hónapos korában szüleivel együtt az Egyesült Királyságba költözött, ahol állampolgárságot és útlevelet kaptak.

Származását azonban soha nem tagadta meg. Gyakran lépett fel olyan népi motívumokkal ékesített ruhákban, amelyek szülőföldjére emlékeztetnek, bár oda ritkán tért vissza.

Rita Orát azonban már augusztusi budapesti fellépése után össztűz alá vették, amikor a koncertjén egy szerb zászlót terített a vállára. Mint kiderült: egy szerb anyától és magyar apától származó rajongója dobta fel neki a színpadra.

Az énekesnő utóbb azzal védekezett: a szemébe tűző reflektorok miatt nem tudta nyomban azonosítani a lobogót. Azt hitte, hogy a vendéglátó Magyarország zászlajával lepték meg, és csak akkor jött rá, hogy a szerbet lengeti, amikor már lejött a színpadról.

„Szeretném világossá tenni, hogy büszke koszovói albán vagyok. Nem állt szándékomban nem tisztelni az örökségemet, sem az embereket vagy a családomat felzaklatni” – üzente a történtek után Rita Ora közleményében.

Hiába szurkolt Rita Ora

Djokovicsot egyébként senki nem bírálta azért, mert a koszovói származású énekesnővel mutatkozott.

Igazságtalan lenne azonban, ha nem számolnák be a döntő végeredményéről: Rita Ora szurkolása ellenére a dél-afrikaiak nyertek. Az All Black 1995 után másodszor maradt alul a fináléban. Huszonnyolc éve Johannesburgban a hosszabbítást követően veszítettek a házigazda afrikai csapattól.

Annak a meccsnek azonban a sporton is messze túlmutató jelentősége volt Dél-Afrikában és a világpolitikában egyaránt. Nem véletlenül készült belőle Clint Eastwood rendezésében, valamint Morgan Freeman és Matt Damon főszereplésével hollywoodi film Invictus – A legyőzhetetlen címmel, amelyben fekete és fehér egy emberként szurkol az apartheid után józanodó Dél-Afrika győzelméért.

(Borítókép: Rita Ora és Novak Djokovics. Fotó: David M. Benett, Aaron Doster / Getty Images)

Rovatok