Index Vakbarát Hírportál

új hír érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • A Bloomberg hírügynökség közölte, hogy Észak-Korea mostanáig már több mint 1 millió tüzérségi lőszert adhatott át Oroszországnak.

    A szám azért érdekes, mert az Európai Unió korábban szintén egymillió lőszert ígért Ukrajnának, amelyet egy év alatt szállítanának le a terv szerint, de jelenleg Európa elmaradásban van ezzel kapcsolatban, és kétséges, hogy sikerült-e ezt kivitelezni.

    A Bloomberg most egy dél-koreai parlamenti képviselőre, Ju Szang-bumra hivatkozva közölte azt, hogy Oroszország több mint egymillió lőszert kapott. Szang-bum tagja a parlament titkosszolgálatokért felelős albizottságának, és a dél-koreai hírszerzéstől kapta ezt az információt. A képviselő minderről egy szerdai sajtótájékoztatón számolt be. 

    A jelentés szerint Észak-Korea idén augusztus óta már több mint 10 fegyverszállítmány adott át Oroszországnak. Az átadott lőszerek az orosz tüzérség nagyjából két hónapnyi fogyasztását tudják fedezni. Észak-Korea a lőszerek felhasználását elősegítendő, szakembereket is küldött Oroszországnak – állítja a dél-koreai hírszerzés. 

    Emlékezetes, hogy Kim Dzsongun észak-koreai vezető pár hete személyesen találkozott Vlagyimir Putyinnal. Észak-Koreának van a világ egyik legnagyobb lőszertartaléka, amelynek egy részét most Oroszország rendelkezésére bocsáthatják. Ezért cserébe jelentős, akár több száz millió dollárnyi bevételre tehet szert a nyugati szankciók által sújtott Észak-Korea.   

      

  • Valerij Zaluzsnyij, Ukrajna főparancsnoka kijelentette, hogy az Oroszországgal vívott háború új szakaszába lépett. A tábornok szerint a háborús helyzet stagnál, a harcok egyre inkább elhúzódnak, ami viszont Oroszországnak kedvez, mert ez idő alatt újjáépíthetik katonai erejüket – írta a The Guardian.

    Zaluzsnyij szerint az ukrán hadseregnek kulcsfontosságú lenne új katonai technológiákat bevetni, hogy kitörjön az ilyen jellegű harcokból.

    A tábornok felszólította Ukrajnát, hogy vesse be katonai tartalékait, és minél több katonát toborozzon a hadseregébe.

  • Köszöntjük olvasóinkat!

    Indul az Index csütörtöki élő hírfolyama az orosz–ukrán háború eseményeiről. Az előző nap legfontosabb eseményei a következők voltak:

    Tartsanak velünk ezúttal is!

Rovatok