A brit katonai hírszerzés legfrissebb jelentésében arról számolt be, hogy független orosz Telegram-oldalak jelentése szerint több alkalommal is orosz irányítás alatt álló településeket bombázott le az oroszok légiereje.
Az Astra nevű Telegram-csatorna két ilyen esetről is beszámolt a Belgorodi területről. Mindkét esetben egy-egy FAB–250-es bomba zuhant le, és az egyik egy farmot talált el Posztnyikov településnél, míg a másik Sztreleckoje település utcájára zuhant (utóbbi helyen 150 lakost evakuálni is kellett a helyszínről).
A britek szerint ez ebben a hónapban már a negyedik ilyen incidens.
Mint írták, egyelőre nem tudni, hogy pontosan mi miatt történnek meg időről időre ilyen incidensek. Szerintük két ok lehet a háttérben: az egyik az, hogy kezdenek kimerülni az orosz pilóták, illetve a földi karbantartó személyzet, a másik pedig az, hogy egyszerűen nem kaptak megfelelő kiképzést.
Az EU állandó képviselői megállapodtak abban, hogy külön számlát hoznak létre a befagyasztott orosz vagyonból származó adóköteles nyereség kamatainak jóváírására.
A belga elnökség minden részletezés nélkül megjegyezte, hogy az uniós nagykövetek „elvben megállapodtak egy olyan javaslatról, amely szerint a zárolt vagyontárgyakhoz kapcsolódó többletnyereséget Ukrajna talpra állításának támogatására használják fel”.
Az Egyesült Államok szintén támogatja a befagyasztott vagyonok elkobzásának ötletét – írja az Ukrajinszka Pravda.
Magyarország területére 2024. január 29-én az ukrán–magyar határszakaszon 3936 fő lépett be.
A román–magyar határszakaszon belépők közül 3770 fő nyilatkozott úgy, hogy Ukrajnából érkezett – közölte az MTI.
A beléptetettek közül a rendőrség 17 embernek állított ki ideiglenes tartózkodásra jogosító igazolást, amely 30 napig érvényes. Ezen időtartamon belül kell felkeresniük az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság tartózkodási helyük szerint illetékes hivatalát a végleges okmányok beszerzése érdekében.
Ismeretlen helyre helyezhették át az Oroszországban bebörtönzött Vlagyimir Kara-Murza orosz ellenzéki politikust abból a szibériai fegyházból, ahol szeptember óta raboskodott – közölte hétfőn felesége és ügyvédjei az MTI beszámolója szerint.
Jevgenyija Kara-Murza az X-en azt írta, hogy férje, aki két mérgezéses támadást is túlélt és emiatt idegrendszeri betegsége alakult ki, az utóbbi négy hónapot magánzárkában töltötte az omszki fegyházban.
Mindazonáltal azoknak a foglyoknak, akiket vasúti úton vagy rabszállítóval helyeznek át Oroszország egymástól távoli büntetés-végrehajtási intézetei között, sokáig „nyomuk veszhet”. Decemberben hasonló dolog esett meg Alekszej Navalnij elítélt orosz ellenzéki politikussal, akinek hollétéről hetekig nem voltak értesülések.
Az orosz büntetés-végrehajtási hivatal egyelőre nem reagált megkeresésre az orosz mellett brit állampolgársággal is rendelkező Kara-Murza hollétének ügyében, akit tavaly áprilisban huszonöt évi fegyházbüntetésre ítéltek hazaárulás és az orosz hadseregről szóló hamis állítások vádjával.
David Cameron brit külügyminiszter hétfőn felszólította Oroszországot, hogy haladéktalanul tájékoztassa az ellenzéki politikus jogi képviselőit Kara-Murza hollétéről.
„Mélyen aggódom Kara-Murzáért, egy brit állampolgárért, akit azért börtönöztek be Oroszországban, mert szót emelt az ukrajnai invázió ellen” – írta Cameron az X-en.
Indul az Index keddi élő hírfolyama az orosz–ukrán háború eseményeiről. Az előző nap legfontosabb történései a következők voltak:
Tartsanak velünk ezúttal is!