Index Vakbarát Hírportál

Nagygyűlést tartott a volt brazil elnök, több ezren álltak ki mellette

2024. február 26., hétfő 07:38

Hatalmas tömeg tüntetett São Paulóban a szólásszabadságért és Jair Bolsonaro volt brazil elnök védelméért, akit szerintük csupán azért akartak börtönbe zárni az elvesztett elnöki választás után, mert elmondta a véleményét. Bolsano álláspontja jelenleg az, hogy hagyni kell Brazíliát továbblépni és el kell feledni a múltat.

Jair Bolsonaro volt brazil elnök hazájának legnagyobb városában, São Paulóban tartott nagygyűlést, ahol azt állította, hogy politikai üldöztetés áldozatává vált, miután alig több mint egy éve távozott hivatalából.

Hazugságnak nevezte az ellene felhozott puccsvádakat, emellett amnesztiát kért annak a több száz támogatójának, akiket középületek elleni támadások miatt ítéltek el. A rendőrség közben vizsgálja, hogy Bolsonaro állt-e annak a sikertelen puccskíséretnek a hátterében, ami azután történt, hogy elvesztette a 2022-es választásokat.

Mint ismert, a hónap elején a volt elnöknek le kellett adnia útlevelét, mivel vizsgálat folyik ellene olyan vádak miatt, miszerint megpróbálta megdönteni a 2022. októberi választási eredményeket, és nyomást gyakorolt a katonai vezetőkre, hogy csatlakozzanak egy puccskísérlethez.

Miután elvesztette a szavazást a baloldali Luiz Inácio Lula da Silvával szemben, támogatóinak ezrei megrohamozták a kormány épületeit a fővárosban, Brazíliában – köztük az elnöki palotát, a legfelsőbb bíróságot és a kongresszust –, fosztogatva és megrongálva azokat.

Jair Bolsonaro három szövetségesét azóta letartóztatták, és politikai pártjának vezetőjét is őrizetbe vették. A rendőrség azzal vádolja őket, hogy kétségeket ébresztettek a választási rendszerrel kapcsolatban, ami a támogatói számára gyűjtőcím lett.

A rendőrség szerint ez egy lehetséges puccs előkészületét jelentette. Amikor azonban nem kapta meg a fegyveres erők támogatását, csalódott támogatói tavaly január 8-án megrohamozták a Kongresszust, a Legfelsőbb Bíróságnak és az elnöki palotának otthont adó épületet.

Jair Bolsonaro az Egyesült Államokban tartózkodott, amikor a Kongresszus elleni támadás történt. Brazíliába 2023 márciusában tért vissza, mondván, hogy nincs mitől tartania.

Bolsonaro mellett és a szólásszabadságért tüntetnek

A BBC cikkéből kiderül, hogy Jair Bolsonaro még nyolc évig nem indulhat a választásokon, amit azzal indokolnak, hogy állítólag aláásta a választási rendszert Brazíliában azzal az állításával, hogy a legutóbbi választás csalás volt.

A tudósítás szerint hatalmas tömeg gyűlt össze sárga és zöld színben – a brazil zászló színeiben –, hogy meghallgassák Bolsonaro beszédét és a szabadságért, valamint a szólásszabadságért tüntessenek, mivel szerintük Jair Bolsonarót csupán azért akarják börtönbe zárni, mert „elmondta a véleményét”.

Mostani beszédében a volt brazil elnök azt mondta:

Ideje elfelejteni a múltat, és hagyni, hogy Brazília továbblépjen.

A gyűlésen több támogató továbbra is azon véleményét hangoztatta, hogy a legutóbbi választásokon csalás történt. Jair Bolsonaro közben arra kérte az őt támogatókat, hogy ne vigyenek magukkal olyan plakátokat, amelyek ezt állítják, vagy olyan intézményeket bírálnak, mint a Legfelsőbb Bíróság.

Rovatok