Ukrajnának legalább 20 további Hawk, NASAMS vagy IRIS-T típusú légvédelmi rendszerre van szüksége, hogy megvédje a kritikus infrastrukturális létesítményeket az orosz rakétatámadásoktól – írja az Unian állami hírügynökség.
Az ukrán külügyminisztérium sajtószolgálatának közlése szerint Andrij Szibiga ukrán külügyminiszter részt vesz Ukrajna és a NATO Tanács miniszteri ülésén.
Szibiga elmondta, hogy a NATO-szövetségesekkel folytatott megbeszélések fő témái között szerepel majd az azonnali katonai segítségnyújtás, az ukrán védelmi iparba történő beruházások, az ukrán energiarendszer támogatása a téli időszakban, valamint Ukrajna NATO-hoz vezető útjának előrehaladása.
Meg kell állítanunk Oroszországot, és meg kell akadályoznunk, hogy csapatai a területünkre nyomuljanak. A logikájuk világos: megpróbálnak minél nagyobb területet elfoglalni, hogy megerősítsék jövőbeli tárgyalási pozíciójukat
– fogalmazott a miniszter.
Norvégia ötödik generációs F–35-ös többcélú vadászgépeket és NASAMS légvédelmi rakétarendszereket küld a lengyelországi Rzeszówban található logisztikai központ védelmére.
Bjorn Aril Gram norvég védelmi miniszter szerint Rzeszówban 100 norvég katonai személy is állomásozik majd. Ők fogják megvédeni a más országokból Ukrajnába irányuló polgári és katonai anyagok szállításának kulcsfontosságú csomópontját december elejétől:
A repülőtér az orvosi evakuálás szempontjából is fontos, amelyért Norvégia felelős. Ezt elsősorban Ukrajna és Lengyelország érdekében tesszük, de ez is azt mutatja, hogy ragaszkodunk a NATO-kötelezettségeinkhez
– mondta.
Wladyslaw Kosiniak-Kamysz lengyel miniszterelnök-helyettes az X-en megjegyezte, hogy négy norvég F–35-ös vadászgép és légvédelmi rendszerük érkezik az országba.
Az orosz hadsereg december 3-ára virradóra újabb dróncsapást intézett Ternopilra. A támadás egy kritikus fontosságú infrastrukturális intézményt ért, jelentette a város polgármestere, Szergej Nadal Telegram-csatornáján. A település egy része áram nélkül maradt − írta meg az Unian.
Nadal elmondása szerint a mentőszolgálatok és a szakemberek az orosz támadás következményeinek felszámolásán dolgoznak. A polgármester ugyanakkor felszólította a helyi lakosságot, hogy fogjanak fel vizet, ugyanis az áramkimaradás miatt vízellátási problémákra is lehet számítani.
Köszöntjük olvasóinkat!
Indul az Index keddi élő hírfolyama az orosz–ukrán háború eseményeiről. Az előző nap legfontosabb történései a következők voltak:
Tartsanak velünk ezúttal is!