A Donald Trump vezette amerikai kormány (némi vonakodás mellett) késznek mutatkozik arra, hogy biztonsági garanciákat nyújtsanak Ukrajna számára. Ugyanakkor cserébe több elvárásuk is van az európai országokkal szemben – írta pénteki cikkében a Bloomberg.
Az írásban kifejtették, hogy az európai államok tisztviselői igyekeznek rábírni az amerikaiakat arra, hogy vállaljanak kötelezettségeket a biztonsági garanciákkal kapcsolatban, hogy mielőbb véget lehessen vetni a háborúnak. A hírügynökségnek több, névtelenséget kérő tisztviselő is azt mondta, hogy az európai tisztviselők többsége egyetért Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel, aki korábban közölte, hogy csak külföldi (köztük amerikai) békefenntartók segítségével lehet garantálni bármiféle rendezést Ukrajnában.
A Bloomberg szerint Trump csapata – a korábbi vonakodás ellenére – mostanra nyitottnak tűnik arra, hogy biztonsági garanciákat adjon Ukrajnának (az egyik tisztviselő szerint gyakorlatilag azt is elismerték zárt ajtók mögött, hogy ez „elkerülhetetlen”). Ugyanakkor ezért cserébe több feltételük is van az európaiakkal szemben:
A Bloomberg szerint az európai államok tisztviselői közt konszenzus van abban, hogy az Egyesült Államoknak kisebb vagy nagyobb mértékben, de muszáj lesz hozzájárulnia a békefenntartó erőkhöz.
Claudia Major, a berlini German Institute for International and Security Affairs szakértője ugyancsak azt mondta, hogy enélkül az európai biztonsági garanciák nem lesznek kellőképpen hitelesek, miután legalább 150 ezer békefenntartóra lenne szükség Ukrajnában, és ezt (az európai országok katonai helyzetét nézve) nemigen lehetne megvalósítani amerikai hozzájárulás nélkül.
A Gazprom stratégiai részlegének vezetője, Alekszej Szaharov szerint emelni kell az orosz gázárakat, hogy a vállalat folytathassa a régió ellátását, valamint finanszírozhassa az infrastruktúra fejlesztéséhez szükséges tőkebefektetéseket − írta az Ukrajinszka Pravda.
Megjegyezte, hogy a jelenlegi árszint nem biztosít megfelelő finanszírozást, ami hosszú távon befolyásolhatja a gázellátás megbízhatóságát. Szaharov a szállítási tarifa háromszorosára emelését szorgalmazta, vagyis a 2015 óta érvényes 62,5 rubeles árat 170-re drágítaná.
Az ukrajnai háború kezdete óta az orosz kormány már emelte a háztartások gázdíjait. 2024-ben 11,2, 2025-ben további 10,2 százalékkal tervezik növelni a rezsiköltségeket, így 2022 óta mintegy 37 százalékkal nőtt a gáz ára Oroszországban.
Trump szerint a háború több százezer emberéletet követelt, és „véget kell vetni neki” – írja a Fox News Donald Trump a Fehér Házba visszatérése óta adott első interjú alapján. Az interjúban a régi-új elnök az orosz–ukrán háború befejezésére szólított fel, mondván, Vlagyimir Putyin orosz elnöknek nem lett volna szabad 2022-ben teljes körű inváziót indítania.
Trump arról beszélt a Fox News műsorvezetőjének, Sean Hannitynek, hogy a háború kezdete óta becslések szerint 850 ezer orosz és 700 ezer ukrán katona halt meg.
Ezek emberi lények, akiket csak úgy, milliós nagyságrendben mészárolnak le ezen a csatatéren
– festette le a helyzetet Donald Trump.
Az amerikai elnök bírálta elődjét, Joe Biden korábbi elnököt is, amiért „megengedte” a háború kirobbantását, ráadásul szerinte Biden energiapolitikája gazdagabbá is tette Putyint.
Egyezzünk meg most, és állítsuk meg ezt a nevetséges háborút! Ez csak rosszabb lesz. Ha nem kötünk »alkut«, méghozzá hamarosan, nincs más választásom, mint magas szintű adókat, vámokat és szankciókat kivetni mindenre, amit Oroszország az Egyesült Államokba és különböző más részt vevő országokban értékesít
– írta szerdán Trump.
Az amerikai elnök csütörtökön a Fehér Házban újságíróknak azt is elmondta, hogy Volodimir Zelenszkij ukrán elnök már közölte vele: kész tárgyalni a háború befejezéséről. „Neki sem kellett volna hagynia, hogy ez megtörténjen” – tette hozzá, megjegyezve, hogy az ukrán elnöknek alkut kellett volna kötnie, amelyhez ő könnyen hozzásegíthette volna.
A Reuters még novemberben számolt be arról, hogy Putyin nyitott egy béketerv megvitatására. Állítólag bele tudna egyezni abba, hogy a konfliktust a jelenlegi vonalak mentén befagyasszák. Trump ukrajnai és oroszországi különmegbízottja, Ret. Keith Kellogg altábornagy a hónap elején az America Reportsnak azt mondta, hogy szeretné, ha Trump hivatalba lépésétől számított 100 napon belül véget érne a háború.
Köszöntjük olvasóinkat!
Indul az Index pénteki élő hírfolyama az orosz–ukrán háború eseményeiről. Az előző nap legfontosabb történései a következők voltak:
Tartsanak velünk ezúttal is!