Elfoglalta az orosz hadsereg a Donyeck régióban lévő Jaszenove települést – közölte kedden a moszkvai védelmi minisztérium.
A tárca szerint az orosz fegyveres erők földi, légi és tengeri indítású precíziós fegyverekkel, valamint drónokkal az ukrán hadiipart ellátó gáz- és energetikai létesítményekre, katonai repülőterek infrastruktúrájára, valamint csapásmérő drónokat összeszerelő és tároló létesítményekre mértek csapást. Az orosz hadsereg az elmúlt nap folyamán hat ukrajnai frontszakasz közül négyen tudott előrenyomulni. A moszkvai összegzés szerint a „különleges hadművelet” övezetében mintegy 1160, a Kurszk régióban pedig több mint 300 ukrán katona esett el vagy sebesült meg súlyosan.
A moszkvai katonai tárca az elmúlt nap során az Ukrajnában megsemmisített vagy eltalált katonai célpontok és haditechnikai eszközök között sorolt fel továbbá öt lőszerraktárt, három harckocsit és hat egyéb páncélozott harcjárművet, három francia HAMMER irányított légibombát, egy HIMARS-rakétát, továbbá 128 repülőgép típusú távirányítású repülőszerkezetet.
Az oroszországi Kurszk régióban folyó harcokkal kapcsolatban az orosz védelmi tárca egyebek között két ukrán harckocsi és 12 egyéb páncélozott harcjármű megsemmisítéséről számolt be. Moszkva szerint a Kurszk régióba augusztus 6-án betört ukrán erők eddig több mint 59 550 embert, 359 harckocsit, 260 gyalogsági harcjárművet, 208 páncélozott szállítójárművet, 1844 páncélozott harcjárművet, 1924 gépkocsit, 424 tüzérségi löveget és 48 sorozatvetőt veszítettek.
A helyi hatóságok az orosz ellenőrzés alá került ukrajnai területek és az Ukrajnával határos orosz régiók településeiről is jelentettek kedden tüzérségi és dróntámadást. Szaratovban pilóta nélküli repülőszerkezet becsapódása következtében tűz ütött ki egy meg nem nevezett üzemben. Az előző éjszaka folyamán Szaratov megyében 18, öt orosz régió légterében pedig összesen 40 drónt lőtt le a légvédelem. Kazany, Kirov, Szaratov és Uljanovszk repülőterének forgalmát biztonsági okokból felfüggesztették.
Két civil megsérült, amikor egy ukrán pilóta nélküli légi jármű (UAV, drón) célba vett egy polgári személygépkocsit Zaporizzsja régióban – jelentette ki Jevgenyij Balicki kormányzó a TASZSZ orosz hírügynökség információi szerint.
A kijevi fegyveresek egy drónt irányítottak egy civil autóra az autópályán, amelyben egy család utazott: egy nő, egy férfi és ötéves unokájuk.
A nagyszülők különböző súlyosságú sérüléseket szenvedett, jelenleg kezelés alatt állnak. A nő állapota kritikus. Az ötéves kisfiú nem sérült meg, de az orvosok figyelemmel kísérik az állapotát.
Donald Trump amerikai elnök kormánya felfüggesztette az ukrajnai konfliktus megoldására irányuló terv kidolgozását, hogy figyelembe vegye az európai szövetségesek véleményét − állítja a The Telegraph című brit lap.
Írásuk szerint az amerikai elnök ukrajnai különmegbízottja, Keith Kellogg azt ígérte, hogy a tervezet véglegesítése előtt megbeszéléseket folytat a NATO-szövetségesekkel. Elmondta, hogy véleményeket kér arról, hogy milyen formában készüljön el a terv, és hogyan járulhatnának hozzá más kormányok a békefolyamathoz.
A kiadvány meg nem nevezett forrásai szerint Kellogg biztosította az európai partnereket arról, hogy az Egyesült Államok meg akarja erősíteni Ukrajna pozícióját az Oroszországgal folytatott tárgyaláson − szemlézte a Ria Novosztyi.
Köszöntjük olvasóinkat!
Indul az Index keddi élő hírfolyama az orosz–ukrán háború eseményeiről. Az előző nap legfontosabb történései a következők voltak:
Tartsanak velünk ezúttal is!