Négy, 10 és 17 év közötti, gyermeket visszavittek Herszon régió elfoglalt részéből Ukrajna ellenőrzött területére. Az oroszok azzal fenyegetőztek, hogy elvisznek néhány iskolást a családjuktól – számol be az Ukrajinszka Pravda.
A hírt Olekszandr Prokudin, a Herszon Regionális Államigazgatási Hivatal vezetője és a Save Ukraine nevű szervezet jelentette be. Elmondásuk alapján az egyik gyereknek, a 17 éves Olegnek, aki egy helyi iskolában nyíltan ellenezte az erőszakos oroszosítást, sikerült visszamenekülnie az Ukrajna által ellenőrzött területre.
A hazatért gyerekek között volt a 15 éves Jegor és Eva ikerpár, akiket nagyapjuk nem engedett orosz iskolába, ahol elmondása szerint Oroszország programjait valósították meg.
Megszökött a megszállás elől a 10 éves Mikita is, akinek szülei az orosz hadsereg ágyúzása következtében haltak meg. Anyja és apja elvesztése miatt az oroszok azzal fenyegetőztek, hogy elválasztják a fiút a nagymamától és árvaházba küldik. Jelenleg Mikita és a nagymamája is biztonságban vannak.
Minden egyes megmentett ember története szomorú és fontos, mert a gyerekek, akik a TOT-ba kerültek, tanúi lettek az Orosz Föderáció emberiség és gyermekkor elleni bűncselekményeinek
– emelte ki a Save Ukraine.
Két civil megsérült, amikor egy ukrán pilóta nélküli légi jármű (UAV, drón) célba vett egy polgári személygépkocsit Zaporizzsja régióban – jelentette ki Jevgenyij Balicki kormányzó a TASZSZ orosz hírügynökség információi szerint.
A kijevi fegyveresek egy drónt irányítottak egy civil autóra az autópályán, amelyben egy család utazott: egy nő, egy férfi és ötéves unokájuk.
A nagyszülők különböző súlyosságú sérüléseket szenvedett, jelenleg kezelés alatt állnak. A nő állapota kritikus. Az ötéves kisfiú nem sérült meg, de az orvosok figyelemmel kísérik az állapotát.
Donald Trump amerikai elnök kormánya felfüggesztette az ukrajnai konfliktus megoldására irányuló terv kidolgozását, hogy figyelembe vegye az európai szövetségesek véleményét − állítja a The Telegraph című brit lap.
Írásuk szerint az amerikai elnök ukrajnai különmegbízottja, Keith Kellogg azt ígérte, hogy a tervezet véglegesítése előtt megbeszéléseket folytat a NATO-szövetségesekkel. Elmondta, hogy véleményeket kér arról, hogy milyen formában készüljön el a terv, és hogyan járulhatnának hozzá más kormányok a békefolyamathoz.
A kiadvány meg nem nevezett forrásai szerint Kellogg biztosította az európai partnereket arról, hogy az Egyesült Államok meg akarja erősíteni Ukrajna pozícióját az Oroszországgal folytatott tárgyaláson − szemlézte a Ria Novosztyi.
Köszöntjük olvasóinkat!
Indul az Index keddi élő hírfolyama az orosz–ukrán háború eseményeiről. Az előző nap legfontosabb történései a következők voltak:
Tartsanak velünk ezúttal is!