Vlagyimir Putyin orosz elnök kedden az Oroszország Hőse posztumusz címet adományozta Szergej Jefremovnak, az orosz távol-keleti Tengermellék kormányzóhelyettesének, a Tyigr önkéntes alakulat parancsnokának, aki Kurszk régióban vesztette életét. A vele együtt elesett Szergej Dmitrijevet és Alekszandr Ivarovszkijt az államfő Bátorságrenddel tüntette ki.
Kirill Bicskov, Jakutföld kormányának elnöke kedden közölte, hogy a köztársaság ifjúsági és társadalmi kommunikációért felelős miniszterén, Pjotr Samajeven negyedszer hajtottak végre műtétet, amputálták a lábát. Samajev az ukrajnai harcokban sebesült meg súlyosan február elsején.
Rogyion Mirosnyik, az orosz külügyminisztériumnak „a kijevi rezsim háborús bűncselekményei” ügyében illetékes nagykövete a RIA Novosztyi hírügynökségnek nyilatkozva ismételten azzal vádolta meg Kijevet, hogy a háborús övezetben tiltott orvosi kísérleteket végeztet el az ukrán hadsereg sebesült katonáin és a civileken. Azt is állította, hogy az orosz hadsereg előretörésével Oroszországnak egyre több bizonyítéka van az illegális transzplantológiára, amelyet szerinte az ukrán hatóságok által ellenőrzött területeken végeznek üzletszerűen külföldi központok.
Két civil megsérült, amikor egy ukrán pilóta nélküli légi jármű (UAV, drón) célba vett egy polgári személygépkocsit Zaporizzsja régióban – jelentette ki Jevgenyij Balicki kormányzó a TASZSZ orosz hírügynökség információi szerint.
A kijevi fegyveresek egy drónt irányítottak egy civil autóra az autópályán, amelyben egy család utazott: egy nő, egy férfi és ötéves unokájuk.
A nagyszülők különböző súlyosságú sérüléseket szenvedett, jelenleg kezelés alatt állnak. A nő állapota kritikus. Az ötéves kisfiú nem sérült meg, de az orvosok figyelemmel kísérik az állapotát.
Donald Trump amerikai elnök kormánya felfüggesztette az ukrajnai konfliktus megoldására irányuló terv kidolgozását, hogy figyelembe vegye az európai szövetségesek véleményét − állítja a The Telegraph című brit lap.
Írásuk szerint az amerikai elnök ukrajnai különmegbízottja, Keith Kellogg azt ígérte, hogy a tervezet véglegesítése előtt megbeszéléseket folytat a NATO-szövetségesekkel. Elmondta, hogy véleményeket kér arról, hogy milyen formában készüljön el a terv, és hogyan járulhatnának hozzá más kormányok a békefolyamathoz.
A kiadvány meg nem nevezett forrásai szerint Kellogg biztosította az európai partnereket arról, hogy az Egyesült Államok meg akarja erősíteni Ukrajna pozícióját az Oroszországgal folytatott tárgyaláson − szemlézte a Ria Novosztyi.
Köszöntjük olvasóinkat!
Indul az Index keddi élő hírfolyama az orosz–ukrán háború eseményeiről. Az előző nap legfontosabb történései a következők voltak:
Tartsanak velünk ezúttal is!