Továbbra sem csillapodnak a kedélyek a botrányokkal tarkított pénteki Trump–Zelenszkij találkozó után, ezúttal Elon Musk posztolt egyet a témában. A tulajdonában lévő X-en rakott ki egy olyan mémet, amin a sínen fekvő embereken gázol át egy vonat, amit egyedül az ukrán elnök állíthat meg.
„Bármikor leállíthatnád a villamost, de te erre nem vagy hajlandó, mert garanciákra van szükséged, hogy néhány év múlva nem indul újra útnak” – áll a képhez társított szövegben.
A techmilliárdos, és egyben az Egyesült Államok Kormányzati Hatékonysági Minisztériumának (DoGE) vezetője később egy újabb mémmel jelentkezett, ami már reálisabban/objektívebben mutatja be a háborús folyamatokat. A képen véres sakkbábuk hevernek a táblán, miközben mellettük egy szépen terített asztalnál tárgyalnak egymással a felek, mintha egy meghitt, romantikus vacsorán lennének.
Szombat este támadást intézett az orosz hadsereg a Szumi régió ellen egy Sahíd drónnal. A légicsapásban az Ohtirka járásban található infrastruktúra szenvedett károkat, melyek mértékét az ukrán hatóságok még vizsgálják − írta az RBK−Ukrajina.
Március elsején az oroszok kilenc drónnal támadták Harkivot, melyben lakóházak mellett egy benzinkutat is találat ért. Este pedig Zaporizzsjában ütött ki tűz egy házban, valamint Odesszában egy hajót talált el egy rakéta, melyben ketten megsérültek.
Az orosz hadsereg a Kurszki területen tartja tűz alatt az ukrán hadsereget, írja az Ukrajinszka Pravda. A jelentések szerint az ukrán oldalon nem hoztak elégséges intézkedéseket e fenyegetés elhárítására.
„A legnagyobb probléma a térségében az ellenség tűzellenőrzése a védelmi erők teljes logisztikai útvonala felett. Január óta az orosz erők egyre jobban kiépítik a mozgásunk ellenőrzésére vonatkozó képességüket, és valamiért a mi oldalunkról nem születtek döntések ennek a problémának a kiküszöbölésére. Február folyamán kezdett tetőzni, és a legnagyobb bonyodalmak Szverdlikovo elvesztése után kezdődtek, amelyet szintén meggondolatlanul próbáltak rekonstruálni” – közölték a források.
A DeepState szerint az orosz erőknek sikerült áttörniük Novenkoje településre, ahol erőiket felhalmozva folytatják az előrenyomulást.
„Bár a különleges terepviszonyok és az infrastruktúra hiánya miatt nehéz megvetni a lábukat a térségben, az oroszok aktívan próbálkoznak ezzel. Az oroszok rendelkeznek az ehhez szükséges erőforrásokkal” – mondták elemzők.
A jelentés szerint a legrosszabb forgatókönyv az lenne, ha az orosz csapatok közvetlenül Szuja külterületére vonulnának vissza.
Köszöntjük olvasóinkat!
Indul az Index vasárnapi élő hírfolyama az orosz–ukrán háború eseményeiről. Az előző nap legfontosabb történései a következők voltak:
Tartsanak velünk ezúttal is!