Ellepték a Twittert a rajongók bejegyzései, ugyanis talpig sárgába burkolózva – na jó, elég lengén öltözve – megérkezett Zendaya. Bár a színésznőt nem jelölték Oscar-díjra, már most az ő neve a legkeresettebb a közösségi média felületein. Alig várjuk a jobbnál-jobb mémeket!

Egészen 2017-ig kellett várni ahhoz, hogy nőt is jelöljenek Oscar-díjra a legjobb operatőr kategóriában. Rachel Morrisont a Mudbound című filmben nyújtott teljesítménye alapján jelölték a díjra, ám az Oscar-díjat végül Roger A. Deakins kapta a Szárnyas fejvadász 2049 című, részben budapesti helyszíneken forgatott filmért.

A 2018-as gálán versenyben volt még Bruno Delbonnel (A legsötétebb óra), Dan Laustsen (A víz érintése) és Hoyte van Hoytema (Dunkirk) is.

Rachel Morrison a jelölést követően több interjújában is úgy fogalmazott, hogy ez hatalmas megtiszteltetés, majd arra hívta fel a figyelmet, hogy ez már önmagában is több nőt inspirálhat arra, hogy a kamera mögé álljon, és operatőrré váljon.

Till Attila és Lékai-Kiss Ramóna az idei Oscar-gála divat trendjeit próbálták körüljárni Schiffer Miklós stílus- és divattanácsadóval, illetve Sármán Nóra divattervezővel.

Bár még sok sztár felbukkanására várni kell, az eddigi megjelenésekből arra következtettek, hogy az idei gála sokkal visszafogottabb lesz mint amit az előző években megszokhattunk. Ennek oka többek között az, hogy a díjkiosztón az extrább ruhakölteményeket rendszerint nem a jelöltek szokták magukra ölteni. Azt is kiemelték, hogy az elmúlt években egyre több feltörekvő és fiatal divattervező munkája jelenik meg a ceremónián, illetve sok olyan márka, amelyek szinte főnixmadárként támadtak fel, és jönnek újra divatba.

Az is az elmúlt évekre jellemző trend, hogy egyre több férfi kezdett el nőiesebb ruhákat hordani. Nőknél ez már évek óta megszokott, hogy például szmokingban jelennek meg nagyobb eseményeken, így az Oscar-gálán is, de az, hogy férfiak kezdenek olyan ruhadarabokat választani, amiket eddig főként a másik nem képviselői hordtak, az csak az elmúlt pár évben lett „divat″.

A teljes eddig megszokott protokoll a feje tetejére állt. Folyamatos tesztelésre, lázmérésre van lehetőség a helyszínen, illetve kézfertőtlenítésre.

Aki el tudott menni Los Angelesbe, annak tíz napot kellett teljes karanténban töltenie. Viszont aki Los Angeles-i lakos, az sem úszta meg a bezártságot: helyieknek is kötelező volt öt nap karantén, ha részt akartak venni az eseményen.

Öt jelölt, öt különböző látványvilág. Ebből a szempontból jó az idei merítés. Az operatőrök azt mondják, hogy a filmezés csupán fény és árnyék kérdése, a kettő megfelelő arányának megtalálása. Ennél azért persze kicsit több tudás is kell hozzá, no és évek hosszú tapasztalata. 

Sean Bobbitt (Judas and the Black Messiah)

Erik Messerschmidt (Mank)

 Joshua James Richards (A nomádok földje)

Dariusz Wolski (A kapitány küldetése)

Phedon Papamichael (A chicagói 7-ek tárgyalása)

Bátran kijelenthetjük, hogy a hétéves Alan Kim a legtöbb néző szívébe belopta magát. A Minari ifjú sztárja David Yi karakterét alakította a koreai-amerikai filmben. A kisfiút már több díjra is jelölték a filmbéli alakításáért, a Minari Oscar győzelme azonban pont lehet az i-re. Mert soha nem lehet elég korán kezdeni...

A #metoo-botrány után pár évvel elképzelhetetlen lenne az az eset, ami a 75. Oscar-gálán megesett. Akkor hanyatt épp senki sem esett, de cserébe Adrien Brody és Halle Berry egymásnak esett.

Rímekkel kevésbé lehet leírni a tényleges történetet, ami annyi volt, hogy mikor 2003-ban Adrien Brody megnyerte a legjobb férfi főszereplőnek járó Oscart A zongorista című filmért, annyira extázisba jött, hogy lesmárolta Halle Berry színésznőt, aki épp a díjat készült neki átadni, nem pedig saját magát.

Évek múlva is sokszor került a kép címlapokra, és 2017-ben Berry egy interjúban megerősítette, hogy valóban váratlanul érte a csók, nem számított rá. Azért a felvételről úgy tűnik, annyira nem volt ellenére.

Minden idők legszebb Oscar-gálás ruháját Audrey Hepburn viselte. 1953-at írunk, Hepburn ekkor nyerte el a legjobb színésznőnek járó díjat a Római vakációban nyújtott alakításáért.

A ruhát Hubert de Givenchy tervezte, akinek annyira megtetszett a színésznő, hogy később múzsájává választotta őt. Az ártatlan, mégis szexi, már-már menyasszonyi ruhára emlékeztető viselet a divatipar egyik kedvenc öltözéke lett. 

A zene mindent visz. Főként a figyelmet tereli. Próbálják csak ki, mennyire hatásos egy jelenet, ha nincs alatta zene. De a mozi ilyen. Látványra született, muzsikában fürdik.

Terence Blanchard (Az 5 bajtárs)

Nagyon helyes, ha egy nemzet próbálja kibeszélni, feldolgozni a traumáit, és Amerikának ilyen a vietnámi háború. A zene erre kiváló eszköz, és itt is a szív mélyéig hatoló heroikus, ám ázsiai motívumokkal kevert filmzene viszi a lelket fúvósokkal, szimfonikus zenekarral.

Trent Reznor és Atticus Ross (Mank)

Igazi játékos muzsika, a harmincas-negyvenes évek hangulatát idéző andalító és táncra perdítő tételek váltakozása. Tökéletesen illeszkedik egy alkoholba menekülő elme tündökléséhez.

Emile Mosseri (Minari)

Semmi kétség, Ázsia nyugat felé fordítja arcát. Pontosabban keletre, mert Koreából például arrafelé közelebb van Amerika. De a koreai történetek mindig magukban hordoznak valamiféle gyermeki ártatlanságot, amit aztán el is lehet veszíteni. Főleg úgy, ha Amerika már az új haza...

James Newton Howard (A kapitány küldetése)

Hol van már Nino Rota és szegény Ennio Morricone. De ha Sergio Leone képes volt arra, hogy megújítsa a western műfaját, miért éppen a zenével ne tenné ezt James Newton Howard. Igaz, ehhez Tom Hanks is kell, mert őt mintha minden filmjében elkísérné egy zenei hangulat.

Trent Reznor, Atticus Ross és Jon Batiste (Lelki ismeretek)

Ha valami komoly és fontos, akkor az a játékos lélek táplálása. Ha valamiben jó irányt vett a filmgyártás, az az animáció világa, ahol nem bugyuta zenét tolnak a történetek alá. Sőt... Ez a zenei világ tökéletes. Koncertélmény a televíziók képernyője előtt.

Az Oscar-gála vörös szőnyegén néha sokkal huncutabb események történnek, mint a színpadon (a szobrocska átvételekor). Nincs ez másképp most sem, egyre több sztár piál – persze csak elméletben. Egyelőre.

Viola Davis után Maria Bakalován volt a sor, hogy felhörpintse az itókát. 

A szakértők szerint a The Father az első játékfilm, amely reálisan ábrázolja a demenciát. A szereplők és a nézőpontok váltakozása olyan mesterien felépített, hogy az idő múlásával a néző maga is összezavarodik. Lehetetlen elválasztani a képzeletet a valóságtól, a múltat a jelentől, a családtagot az idegentől. 

A The New York Times videója – Florian Zeller rendező magyarázatával ellátva – segít eligazodni a nézőknek a történet kulcsjeleneteiben, pontosabban a vissza-visszatérő bútorok útvesztőjében. Merthogy tényleg ennyire frusztráló filmről beszélünk. 

• Carey Mulligan (Ígéretes fiatal nő)

Carey Mulligant nem először jelölték Oscar-díjra. A színésznő 2005-ben debütált a vásznon a Büszkeség és balítélet cserfes Kitti Bennettjeként, előtte inkább színházi szerepei voltak. Majd 2009-ben szinte a semmiből kapta meg az Egy lányról című film főszerepét, amiben ténylegesen meg tudta mutatni tehetségét. A szakma ezt akkor egy Oscar-, egy Golden Globe-jelöléssel és egy BAFTA-díjjal jutalmazta.

• Frances McDormand (A nomádok földje)

A 63 éves Frances McDormand egyaránt meghódította már a televízió-képernyőket, a színházak deszkáit és a mozik vásznát, ugyanis Emmy-, Tony- és Oscar-díjjal is büszkélkedhet. Ám ez nem jelenti azt, hogy ne férne még el otthonában egy arany szobrocska, főleg, hogy férje, Joel Coen szintén gyűjtött már be több rangos díjat testvérével olyan alkotásokért, mint a Nem vénnek való vidék vagy a Fargo. Az utóbbi film McDormand életében is mérföldkőnek bizonyult, ugyanis első Oscar-díját a Fargóban nyújtott alakításáért, második szobrát pedig 2018-ban a Három óriásplakát Ebbing határában női főszerepéért vihette haza.

• Viola Davis (Ma Rainey: A blues nagyasszonya)

Viola Davis Oscar-, Emmy-, BAFTA-, Golden Globe- és Tony-díjas színésznő, filmproducer. Első Oscar-díját a Denzel Washington rendezte Kerítések című film női mellékszereplőjeként kapta. Egyik legismertebb alakítása a Hogyan ússzunk meg egy gyilkosságot? című tévésorozatban volt, amiért az Emmy-díj történetében elsőként vehette át afroamerikai színésznő a legjobb drámai színésznőnek járó szobrot.

• Andra Day (The United States vs. Billie Holiday)

Cassandra Monique Batie, azaz művésznevén Andra Day Grammy-jelölt dalszerző és énekes. Talán ő volt az idei Golden Globe-díj-átadó egyik legnagyobb meglepetése, ugyanis a legjobb női főszerepért járó díjat vihette haza dráma kategóriában a The United States vs. Billie Holiday című filmben nyújtott alakításáért. Ez azért is szólt ekkorát, mert az énekesnőnek gyakorlatilag ez volt az első filmszerepe. Amennyiben a Golden Globe valóban az Oscar előszobája, akkor még a híres arany szobor is megerősítheti a film alkotóit, hogy remek castingot csináltak az énekesnővel.

• Vanessa Kirby (Pieces of a Woman)

Vanessa Kirby a Pieces of a Woman című filmben nyújtott drámai alakításáért lett jelölve a legjobb női főszereplő kategóriában. Bár idén nincs magyar a jelöltek között, akinek drukkolhatnánk, de Kirby jelölése mégis megdobogtatta az itthoni filmrajongók szívét, hiszen a színésznőt Mundruczó Kornél filmjében játszott szerepéért jelölték. A gyönyörű színésznő és modell bár számos produkcióban megfordult, karrierje csak ezután fog beindulni, így bárhogy is alakul az este, az biztos, hogy Kirby már nyert magával a jelöléssel is.

Emerald Fennell az Ígéretes fiatal nő című filmje újra rivaldafénybe helyezte Britney Spears és Paris Hilton zenéit. Fennell egy olyan filmzene-válogatást akart, ami az erős és dühös nőkről (és nőknek) szól. A #MeToo-bosszúsztorinak is betudható film női popzenékkel hangsúlyozza az érzelmeket és a tragédiát.

Napjaink popsztárjai (pl. Lady Gaga, Rihanna vagy Kesha) gyakran a dalaikkal próbálják visszaszerezni a nemi erőszak előtti életüket. A filmben úgy váltakoznak a különböző hangzásvilágok, ahogy a főszereplő hangulata. 

Magyar származású volt az Oscar történetében a legjobb férfi színész díját legfiatalabban, 29 évesen elnyerő Adrian Brody is, aki ugyan már New Yorkban látta meg a napvilágot, de édesanyja, aki egyébként fotóriporter volt, Budapesten született Plachy Vilmostól és cseh zsidó anyától. Brody a szobrocskát a 2002-es Roman Polanski-film, A zongorista főszerepéért, a zsidó származású zongoraművész, Władysław Szpilman megformálásért vihette haza.

Melyikünk feledhetné a legendás jelenetet, amikor a történelem viharán keresztülment zsidó zongorista agyonéhezve, agyonfázva a szétlőtt, szétbombázott Varsóban a náci tisztnek Chopint játszik, aki ellágyul, és hálából élelmet és kabátot ad Szpilmannak?

A zseniális színész az Oscarral kapcsolatban másról is nevezetes: a 2003-as gálán erőszakkal szájon csókolta Halle Berry színésznőt, amikor az átadta neki a legjobb férfi főszereplőnek járó Oscart. Az USA Today kínosnak nevezte az esetet, főként a Hollywoodot felforgató szexuális zaklatásos vádak fényében, a Good Housekeeping amerikai női magazin pedig az Oscar történetének legnagyobb botrányai között sorolta fel az incidenst.

A kínai Chloé Zhao (A nomádok földje) független filmesként indult, politikatudományból diplomázott, filmjét négy kategóriában is jelölték: legjobb rendező, legjobb film, legjobb forgatókönyv, legjobb vágó. A nomádok földjével már eddig is tarolt, számos más elismerés mellett díjat nyert a torontói és a velencei filmfesztiválon is, a Golden Globe-ról pedig a legjobb rendezés díját hozta el. A rendezőnő harmadik játékfilmjében valódi nomádokat vonultat fel.

A másik rendezőnő Emerald Fennell (Ígéretes fiatal nő) is Jolly Joker, angol színésznő, író, filmrendező és producer, elsősorban a Netflix-sorozat, A korona színésznőjeként ismert. Filmje a me too mozgalom társadalomkritikai mozgásterében is értelmezhető.

Úgy hozta a sors, hogy Olivia Colman megint egy kategóriában versenyez Glenn Close színésznővel. Ez legutóbb 2019-ben fordult elő a legjobb női főszereplő kategóriában. Akkor Glenn Close A férfi mögött főszerepével került a legjobb ötbe, a díjat pedig Olivia Colman A kedvenc főszerepéért vehette át.

Colman akkori beszédében külön kiemelte Glenn Close-t mint egyik példaképét, és megjegyezte, hogy nem így szerette volna átvenni a díjat, utalva ezzel arra, hogy Close akkor hetedszer nem kapta meg az arany szobrot, amivel ő lett a legtöbbször jelölt színésznő, aki végül Oscar-díj nélkül maradt.

Mondhatni, ez a film 20 év alatt készült el. A Mank vázlata 1992 óta pihent David Fincher rendező asztalán. A vázlatot, amelyet Fincher apja, Jack amolyan nyugdíjas projektként kezdett el írni, a fia folytatta. Jack Fincher későbbi vázlatai már a korszak politikai eszméjét is beemelték a forgatókönyvbe.

Apa szerette a magasröptű dolgokat, a kedvenc filmje mégis A vadnyugat szíve volt

– nyilatkozott korábban az ifjabb Fincher.

David azonban apjával ellentétben nem az a rendező, aki amolyan szerelmes levelet címez Hollywoodnak, erre pedig a Mank tökéletes példa. 

A legdrágább estélyi cím győztese Jennifer Lawrence 2013-as Dior ruhája, amit J-Law akkor viselt, amikor átvette a legjobb színésznőnek járó szobrocskát. A bennfentesek szerint az estélyi 4 millió dollárt ért.

Korábban Nicole Kidman ruhája vitte a prímet. Az 1997-ben viselt ruha 2 millió dollár értékű volt, és szintén a Dior készítette. 

A 2020-as Oscar-díj-átadón a legjobb színésznek járó díjat átvevő, lehengerlő tehetségű művész a világban uralkodó igazságtalanság ellen szólalt fel. A Joker című filmben nyújtott alakításáért több rangos díjat – BAFTA, Golden Globe és az Oscar – besöprő színész jól kihasználta az alkalmat, hogy felhívja a figyelmet különböző globális problémákra a környezetünk elpusztításától a nemi egyenlőtlenségeken, a homoszexuálisok és az állatok bántalmazásán és a rasszizmuson keresztül az emberi kegyetlenségig, mellyel a borjak elől elvesszük a tejet, és a kávénkba vagy a müzlinkbe tesszük. Phoenix azt is nehezményezte, hogy nem bocsátunk meg egymásnak, és nem adunk társainknak még egy esélyt.

Azt hiszem, nagyon elszakadtunk a természetes világtól, és sokan bűnösek vagyunk az önző világnézetünkért, hogy azt hisszük, mi vagyunk a világegyetem közepe. Feljogosítva érezzük magunkat, hogy mesterségesen megtermékenyítsünk egy tehenet, és amikor életet ad a borjának, ellopjuk tőle a kicsinyét annak ellenére, hogy gyötrelmes sírása nyilvánvaló. (...) Félünk önmagunk megváltoztatásának gondolatától, mert azt gondoljuk, fel kell áldoznunk valamit, holott emberi létünkben a legjobb az, hogy mennyire leleményesek, kreatívak és eszesek vagyunk.

A második esélyt neki is megadták sokan, pedig sokszor volt kegyetlen, önző, és tudja, hogy rossz vele dolgozni. „Gazember voltam egész életemben” – mondta. Beszéde végén pedig könnyeivel küzdött, amikor fiatalon, tragikus körülmények között elhunyt bátyját emlegette.

Joachim Phoenix beszédét rengeteg üdvözölték, egyesek ezzel is megerősítve látták, hogy igazán megérdemelte az Oscar-díjat. És olyan is volt a teremben, aki nem tapsolt, mert vagy annyira megdöbbent, vagy mert érintve érezte magát.

Utóirat: természetesen Phoenix is részben magyar származású, édesanyja rendelkezett magyar gyökerekkel.

Most nem a ruhadarabra gondolunk, hanem Jennifer Lawrence színésznőre, aki 2013-ban, élete első Oscar-díjának átvétele előtt szó szerint felesett a színpadra. Bár minden nő egyik legnagyobb félelme, hogy fontos pillanatban fog eltanyálni a szép, bár lépcsőzésre alkalmatlan ruhájában, Lawrence-nek hála már mindenki tudja, hogy ha ez megtörténne, az sem akkora tragédia. Ha ő fel tudott állni az egész világ szeme láttára, akkor ez másnak is menni fog.

A kínálat ezúttal nem is annyira vegyes, mert versenyezhetne rock a poppal, a blues a diszkóval, ám fontos kérdés, hogy mi a szempont a legjobb betétdal kiválasztásánál. És ezt az Amerikai Filmakadémiánál sosem lehet tudni, különösen egy olyan iparágban, amelyben a zene nyitja ki a legtöbb könnycsatorna kapuját.

Az a dal lesz vajon a győztes, amelyik leginkább illeszkedik a film hangulatához? Mert akkor a Fight for You tutira nyerő a Judas and the Black Messiah című filmből (zene: H.E.R. és Dernst Emile II; szöveg: H.E.R. és Tiara Thomas).

Az vajon, amelyik leginkább megfelel a filmben megjelenített dallamoknak? Mert akkor a Husavik az Eurovíziós Dalfesztivál: A Fire Saga története című filmből (zene és szöveg: Savan Kotecha, Fat Max Gsus és Rickard Göransson) olyannyira tökéletes, hogy mellette esélyt sem kap a többi nóta. Ennél jobb testhez tapadós eurovíziós dalt még sosem írtak. Vagy mégis? 

Az vajon, amelyik azt érezteti, ha a történetből nem derülne ki, hogy itt most valami nagyon fontos társadalmi üzenetet kellene látni? Mert akkor a Hear My Voice a leginkább szívhez szóló A chicagói 7-ek tárgyalása című filmből (zene: Daniel Pemberton; szöveg: Daniel Pemberton és Celeste Waite).

De aki ezt mondja, az még nem hallotta az erős komolyzenei áthallásoktól sem mentes Io sì (Seen) dallamát az Előttem az élet című filmből (zene: Diane Warren; szöveg: Diane Warren és Laura Pausini), mert lehet, mégis inkább ez utóbbira szavazna.

De könnyen lehet, hogy a győztes csak az lehet, amelyik képes ellágyítani a kőkemény valóságot? Mert a Speak Now a One Night in Miami... című filmből (zene és szöveg: Leslie Odom Jr. és Sam Ashworth) bizony arra tesz igen komoly kísérletet, hogy lejjebb vigye az adrenalinszintet.

Ám végül is mindegy, mert ezek a Oscar-jelölt nóták önállóan is megállják a helyüket, még akkor is, ha idén mintha kissé elszomorodott volna a zenei kínálat, de az is lehet, csak a világ lett bánatosabb, és benne mindannyian. És szükség volna egy kis léleklassításra... Vagyis idén, és ezt talán nyugodtan kijelenthetjük, Hollywoodban a szomorú könnyűzene a befutó.

Roberto Benigni olasz rendező az 1999-es Oscar-gálán annyira megörült, amikor Sophia Loren az ő nevét olvasta fel, hogy először rúgott egy óriásit a levegőbe, majd felállt az előtte ülő székének támlájára,  kis híján dobott egy hátast. Ezek után kiugrált a széktámlákon, nem polgári módon haladt, a széktámlákról több emberrel kezet fogott, majd a színpadra is örömében szökellve érkezett. Benigni a koncentrációs táborokról vidáman, meseszerűen, az eddigiektől teljesen elütő stílusban beszélő filmje, a La vita e' bella olyan szép és népszerű mozi volt, hogy a díjazott nevének hallatára többen felálltak székükről örömükben.

A rendező beszéde se volt mindennapi, cseppet sem bosszantotta tökéletlen angolsága, olykor olasz szavakat dobott be, különösen, mikor szüleit köszöntötte. (Mamma e babbo.) Beszédének lényegét a hálán és az örömködésen túl filmje címe, Az élet szép kiválóan foglalta össze.

Biztosan elpukkantanánk egy pezsgőt, mert az óra éjfélt ütött. De a lényeg: már csak két óra, és kezdődik az Oscar-díjátadó.

A 2017-es gálán a legfurcsább taps díját biztosan Nicole Kidman vitte volna haza, de ilyet még nem alapítottak. Állítólag a színésznő egy nagy méretű gyűrűt viselt az estélyen, és nem tudott tőle rendesen tapsolni. Legközelebb, ha valaki ilyen helyzetbe kerül, inkább használja Dumbledore professzor technikáját, ami sima kézfejpacsi.

Ahány produkció, annyi stílus, ez pedig az idei év jelöltjeire különösen jellemző. Van itt minden, mint a búcsúban: történelmi fordulópontokat megörökítő alkotás, az emberi élet szépségeire és rútságaira rámutató mozi, az amerikaiak által nemzetközinek nyilvánított „bevándorlós” film, valamint a régi Hollywood emlékein felkapaszkodó sztori is. Vajon melyik alkotás viheti haza a legjobb filmnek járó díjat? 

The Father 

A 83 éves Anthony Hopkinsnak talán ez az utolsó főszerepe. A demencia bugyraiban eltévedő Anthony állapota rohamosan romlik, nem csoda, hogy az idős férfi összekeveri a környezetében élő embereket. Hopkins alakítása remek, olyannyira, hogy nem tudni, vajon tényleg a kora beszél belőle, vagy csak ennyire zseniális színész. Mindenesetre könnyezős film, főleg annak, aki valamely hozzátartozójánál tapasztalta a demencia jeleit. 

Júdás és a Fekete Messiás

Ha a píszi faktort néznénk, akkor már bizony rég győztest hirdethettünk volna, a film ugyanis a jól ismert Fekete Párduc Párt egyik tagjának tragédiáját örökíti meg. Az emlékezetes történelmi pillanathoz emlékezetes film dukál. A Black Lives Matter évében nagyot futott filmről azt híresztelik, hogy kimondottan az Oscar-gálára készítették. Vajon beváltja a hozzá fűzött reményeket?

Mank

Furcsa érzés uralkodik el a nézőn, miközben a Mank című filmet nézi. Az embernek olyan érzése támad, mintha előző század elején gyártott filmet nézne – persze ez a cél. A fekete-fehér képkockák, a duruzsoló hangok, a régi akcentusok mind-mind szándékos finomhangolások. És felmerül a kérdés: vajon a 2020-as film versenybe szállhat az Aranypolgárral? 

Minari

A Minari megkapta, hogy miért nem az idegen nyelvű filmeknek kiírt kategóriában indul, hiszen a film jelentős részében koreaiul beszélnek. Nos, a Minari legalább annyira amerikai film, mint koreai, így nincs miről beszélni – főleg úgy, hogy a sztori lényege is az amerikai álom mögött rejlő nehézségek bemutatása.

A nomádok földje

A nomádok földje – a nevéhez hűen – vándorló amerikaiak életét mutatja be. Akár dokumentumfilm is lehetne, mégsem az. Fontos azonban megjegyezni, hogy a szereplők tulajdonképpen önmagukat és a saját életüket játsszák el. Az egyetlen eltérés, hogy nem a teljes nevüket, hanem a becenevüket használják a filmben. 

Ígéretes fiatal nő

A bosszúhadjáratba torkolló személyes tragédia vajon mennyire lehet újdonság? – kérdi magában a néző. Az elmúlt években soha nem látott erővel dübörgő #MeToo-mozgalom ihlette alkotás csajos külsővel, mégis durva belsővel lép fel az erőszak ellen. A megosztó témát feldolgozó film nem finomkodik, pontosan arra világít rá, amire kell.

Sound of Metal

Íme egy újabb píszikompatibilis alkotás, a film ugyanis egy, a hallását hirtelen elvesztő zenészről szól. A Sound of Metal tökéletes empátiaébresztő film, szinte süt belőle a főszereplő tehetetlensége és elkeseredettsége. Iskolapéldája annak, hogyan változhat meg az ember élete egy szempillantás alatt. Az új nyelv megtanulása pedig már csak hab a tortán...

A chicagói 7-ek tárgyalása

A kategória utolsó jelöltje, vagyis A chicagói 7-ek tárgyalása szintén valós eseményekből merít, a film pedig egészen a hatvanas évekig repíti vissza a nézőt. Akár párhuzam is vonható a mai Amerika és a fél évszázaddal ezelőtti Amerika között. Diszkrimináció, csorbuló szólásszabadság, erőszakos megmozdulások... Győzhet egy ilyen film? Meglátjuk.

Bár Angelina Jolie Hollywood egyik legkeresettebb színésznője, elismert producer és rendező, az ENSZ menekültügyi nagykövete, humanitárius előadó és hat gyermek édesanyja, húsz évvel ezelőtt még bőven nem volt ilyen nyugodt és botrányoktól mentes.

Az tagadhatatlan, hogy mindig nagyon fontos volt számára a család, csak ez régen nem gyermekek örökbefogadásában és nevelésében nyilvánult meg. Miután 2000-ben Jolie átvette a legjobb mellékszereplőnek járó Oscar-díjat az Észvesztő című filmben nyújtott alakításáért, amiben egy szabályok nélkül élő lányt játszott, a karakterhez hű beszéddel köszönte meg az elismerést. Az eseményre Jolie a bátyjával, James Haven színésszel érkezett, akit a díjkiosztóig többször szájon is csókolt a kamerák kereszttüzében.

Na ezt tetézte a beszéde, amit szinte egyből azzal kezdett, hogy

I'm so in love with my brother right now.

Azaz körülbelül szerelmet vallott a saját testvérének, és kiemelte, hogy a férfi most biztosan nagyon örül az ő sikerének. Innentől kezdve nagyjából mindegy volt, mit mond, annyira kínos pillanatot teremtett.

1973-ban Marlon Brando kapta, azaz kapta volna A keresztapában nyújtott alakításáért a legjobb férfi színésznek járó díjat, a szobrot azonban nem volt hajlandó átvenni, inkább az indián aktivistát és színésznőt, Sacheen Littlefeathert küldte el maga helyett. Amikor Brandót szólították, az apacs viseletbe öltözött lány ment fel a színpadra, a Roger Moore által felé nyújtott szobrot egy határozott kézmozdulattal visszautasította, majd a meglepett vendégek előtt a következő sorokat olvasta fel:

Marlon Brandót képviselem ezen a gálán, aki megkért, hogy elmondjam önöknek, sajnálja, de nem tudja elfogadni ezt a nagyszerű díjat, mert méltatlannak tartja a filmipar őslakosokkal szembeni bánásmódját.

A nézőtéren többen pfujolni kezdtek, míg mások tapssal próbálták biztatni a láthatóan megilletődött lányt, aki ezután elhagyta a színpadot. A színész később elmondta, nem tudta már szó nélkül nézni, ahogy a hollywoodi alkotásokban az indiánokat csak statisztának használják, és bármilyen róluk szóló filmben mindig fehér bőrű színésznek adják a főszerepet.

Marlon Brando ezen a gálán olyanokat utasított maga mögé, mint Laurence Olivier vagy Michael Caine.

Hét év telt el az Oscar-díjátadó leghíresebb szelfije óta.

A 2014-es Oscar-gálán lőtte Bradley Cooper Ellen DeGeneres telefonjával azt a képet, amin saját magán kívül még 11 másik ember látható. Egy szelfinél ez már önmagában is teljesítmény, de ami miatt ez a kép emlékezetessé vált, az az, hogy mindezt a világ leghíresebb embereinek csokrában tette. Az Oscar-díjátadón amúgy nem jellemző, hogy a sztárok magukat fotózzák.

Charlize Theron 2020-ban ugyan elkészítette a saját változatát, de az messze nem aratott akkora tetszést, mint Cooper fotója. A képre „csak” 758 ezer ember dobott szívet, míg DeGeneres Twitterre feltöltött fotójára több mint kétmillió like érkezett. 

Mindössze két ember kapott eddig Nobel-díjat és Oscar-díjat is.

George Bernard Shaw 1925-ben kapott irodalmi Nobel-díjat, majd 1939-ben elnyerte meg a legjobb adaptált forgatókönyv után járó Oscar-díjat a Pygmalionnal.

Bob Dylan 2001-ben kapott Oscart a legjobb betétdalért (Things Have Changed), 2016-ban pedig irodalmi Nobel-díjas lett dalban elmondott költészetéért.