Mint megírtuk, az elmúlt két évtizedben az összes nagyobb brit múzeum hiányt jelentett: több ezer műtárgynak kélt lába, sokat elloptak, de legalább ugyanannyi elkavarodott. Az ügyben a londoni British Museum is érintett, ahonnan tavaly nyáron az egyik dolgozó tulajdonított el tárgyakat, amiket aztán el is adott a neten. Az intézmény emiatt most új igazgatót keres, méghozzá olyat, aki képes helyreállítani a rendet a kínos botrányt követően. A pályázóknak két hetük van jelentkezni, a fizetés évi 215 ezer font, átszámítva 95 millió forint.
Miután az intézmény bejelentette, hogy az egyik kurátora mintegy 1500 tárgyat lopott el a raktárakból – és ezek közül néhányat az eBayen értékesített –, az akkori igazgató, Hartwig Fischer 2023 augusztusában lemondott posztjáról. Szeptemberben ideiglenesen Mark Jonest, a Victoria és Albert Múzeum korábbi vezetőjét nevezték ki a British Museum élére.
A The New York Times beszámolója szerint az álláshirdetésben az áll: a pályázóknak „vízióval kell rendelkezniük a British Museum jövőjéről és a XXI. században betöltött nemzeti és globális szerepéről”. Ugyanakkor a jelentkezőknek képesnek kell lenniük arra is, hogy a világ harmadik leglátogatottabb múzeumának számító, nagy múltú intézményt érintő számos problémával megbirkózzanak.
A kiválasztott jelölttől elvárják azt is, hogy az intézmény csaknem ezerfős személyzetének a morálját erősítse a botrány után, emellett a lopott műkincsek visszaszolgáltatása érdekében is erőfeszítéseket kell tennie.
Továbbá az új igazgatónak a múzeum galériáinak átszervezését, valamint az intézmény vízvezeték- és fűtésrendszerének, illetve lyukas tetejének javítását magában foglaló felújítási projektet is vezetnie kell. A Financial Times értesülései szerint a projekt 1 milliárd fontba, azaz több mint 441 milliárd forintba kerül.
Tavaly októberben George Osborne, a múzeum elnöke azt mondta a brit törvényhozóknak, hogy „nagyon-nagyon bonyolult feladat” megtalálni a megfelelő jelöltet az intézmény vezetésére. Mivel ez egyúttal egy kutatószervezet is, a sikeres pályázónak a „tudományos közösség előtt is meg kell felelnie”, valamint „nagy, összetett szervezetek irányításában” is rendelkeznie kell tapasztalattal.
Az igazgató évi 215 841 fontot, azaz mintegy 95 millió forintot kap a hirdetés szerint. Ez az összeg elenyésző például a hasonló amerikai intézmények igazgatóinak fizetéséhez képest. A New York-i Metropolitan Museum of Art igazgatója, Max Hollein alapfizetése az adóbevallások szerint évi 1 millió dollár (346 millió forint), ráadásul az Egyesült Államokban egyes múzeumigazgatók a fizetésükön felül luxuslakásokat is kapnak.
Az angliai álláshirdetésben ugyanakkor azt írják, mindenre nyitottak: „Nem döntöttünk még arról, hogy pontosan milyen típusú jelöltet keresünk, akár a múzeumi szektoron belülről, akár azon kívülről is várjuk a jelentkezőket 2024. január 26-ig”.
(Borítókép: A British Museum épülete Londonban 2023. augusztus 23-án. Fotó: Leon Neal / Getty Images Hungary)