Index Vakbarát Hírportál

Mindeközben ma
új poszt érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Sosem látott fotókon látható együtt az egykori szépségkirálynő és anyukája.

    Kulcsár Edina annak apropójából tette közzé legfrissebb bejegyzését az Instagram-oldalán, hogy édesanyja, Jakab Krisztina ma, azaz június 15-én ünnepli a születésnapját. 

    Ezen a napon született édesanyám, aki nélkül én sem lennék. Aki megmutatta, milyen az önzetlen szeretet és minden olyanra megtanított, amiknek köszönhetően az lehetek, aki ma vagyok. Életem végéig hálás leszek neki mindenért, amit értem tett! Boldogságos Születésnapot Anyuci!

    – írta a modell a fotókhoz, amelyek ide kattintva érhetők el.

    Jakab Krisztina mindössze 18 évesen adott életet Kulcsár Edinának, akivel nemrég a Palikék Világa by Manna műsorában is vendégeskedtek, melyben őszintén meséltek kapcsolatukról.

  • Egy fiatal nő azzal borzolja a kedélyeket az interneten, hogy elárulta: milyen elvárásai vannak afelé a férfi felé, akivel majd családot fog alapítani. A 26 éves Nora Talal azt mondja, olyannal sosem állapodna meg, aki nem tudja teljesíteni a kívánságait, hiszen az elvárásai elég komolyak. Véletlenül sem hagyományos dolgokra vágyik: leendő gyermeke apjának többek között arról is kell majd gondoskodnia, hogy felfogadjon egy személyi edzőt, aki segít majd visszanyerni Talalnak a szülés előtti formáját.

    A 26 éves nő azt is kéri majd a férfitől, hogy várandóssága alatt menjenek el egy babymoonra, azaz egy olyan különleges utazásra, amellyel lezárják életük gyermek nélküli időszakát, kettesben. A szülésért ráadásul egy olyan ajándékot fog kérni, amely legalább 1 ezer fontot (körülbelül fél millió forintot) ér, ez lehet egy designer táska vagy cipő is. Talal azt is kijelentette, hogy amíg a gyermek óvodás nem lesz, nem is fog dolgozni.

  • Billie Eilish a napokban a kolléganőjének, Lana Del Reynek adott interjút, a beszélgetés során pedig a magánéletéről is kendőzetlen őszinteséggel mesélt. A 22 éves énekesnő a szerelmi dolgaira kitérve elárulta: egyenesen megutálja magát, amikor szerelembe esik, kiszemeltjéhez fűzött gyengéd érzelmei ugyanis olyan dolgokat hoznak felszínre benne, amelyeket nem bír kezelni.

    Amikor Lana Del Rey megkérdezte tőle, hogy mi jár több veszéllyel: ha ő beleszeret valakibe, vagy ha ő kelti fel valakinek az érdeklődését.

    Szerintem mindkettő egyformán veszélyes. Én szó szerint utálom magam, ha szerelmes leszek. Küzdök azzal, hogy romantikus értelemben véve sebezhetővé váljak. Nagyon nem szeretem, ha nem az én kezemben van az irányítás. (...) Problémáim vannak az erőviszonyokat és a kontrollt illetően is, nem szeretek sebezhető lenni. Ez nekem nagyon kellemetlen, nem is tudom, hányszor voltam életemben szerelmes. Szerintem a szerelemnek különböző változatai vannak, például lehetsz szerelmes úgy is, hogy nincsenek olyan mély érzelmeid

    – fejtette ki a What Was I Made For? című dal előadója, hozzátéve, az érzelmeit sem igazán szereti kifejezni, még a dalaiban sem, mert nem szeretné, ha az emberek azt hinnék, hogy panaszkodik. 

    Eilish legutóbbi kapcsolata – az legalábbis, amelyet felvállalt a nyilvánosság előtt –tavaly ért véget. A popsztár a 31 éves énekes-dalszövegíróval, Jesse Rutherforddal alkotott egy párt. 

    (via Female First)

  • Azt is elárulta, miért döntött a plasztikai beavatkozás mellett.

    Szabó Franciska néhány évvel ezelőtt az Egyesült Államokban találta meg a számításait. Az Exatlon Hungary korábbi Bajnoka a tengerentúlon Sheena Bathory művésznéven ismert, ráadásul történelmet is írt egy nemrég induló sportágban: ő az első női versenyző az amerikai Power Slap nevű pofonbajnokság történetében, aki KO-val ütötte ki ellenfelét.

    Az U23-as cselgáncs-Európa-bajnok, aki jelenleg Miamiban él, mindent meg is tesz annak érdekében, hogy kirobbanó formának örvendjen. Nemrég egy plasztikai műtétet is bevállalt, mert amióta felhagyott a testépítéssel, nem mindenével elégedett. Az ún. brazil fenékfeltöltés mellett döntött.

    Két évvel ezelőtt még testépítő voltam. Amióta abbahagytam, észrevettem, hogy bizonyos testrészeimen elkezdett lerakódni a zsír. Nem számított, mennyire figyeltem oda a diétára vagy az edzésekre, sem a karizmomról, sem a combomról nem tudtam ledolgozni azt

    – árulta el a sportoló az előtte-utána fotókat is szemléltető videóban, amely ide kattintva érhető el.

Rovatok