Megfogadta, hogy többet nem viselkedik úgy, ahogy korábban tette azt párjaival.
Törőcsik Dániel a Három igazság című YouTube-műsor vendége volt, ahol többek között mesélt korábbi és jelenlegi párkapcsolatáról is. Bíró Beát és párját a tévénézők igazán akkor ismerhették meg, amikor próbára tették szerelmüket a Nyerő Páros 2022-es évadában. Mint kiderült, a tetoválóművész annak idején 8 hónapig udvarolt barátnőjének, aminek okát is kifejtette.
Én azért nem éltem jófiúként a húszas éveimet. Odafigyeltem, hogy jól menedzseljek mindent, idézőjelben, ha ezt lehet mondani, de hát fiatal voltam. Nem vagyok nagyon spiri ember, de azért felismerem a karmát, amikor visszacsap
– idézte a 24.hu Törőcsiket, aki elmondása szerint akkor jött rá, hogy változnia kell, mikor egyedül élt Hamburgban, és nem volt kibékülve önmagával. Elkezdte keresni ennek okait, és arra jutott, hogy azt megelőzően voltak nem túl szép húzásai ismerkedés közben.
Nem bántam soha csúnyán a nőkkel, inkább csak talán mindig a legkényelmesebb utat választottam arra, hogy lezárjak egy kommunikációt, akár egy találkozás után. Ezt ghostingnak hívják sokszor. Bármit is csináltam, tudtam, hogy ez nem biztos, hogy jól esett annak a valakinek. Akkor én azt mondtam magamnak, hogy többet ilyet nem csinálok
Egyszer aztán a férfi is olyan szituációba került, amikor fordítva történt meg mindez, és vele nem volt valaki „jó fej”.
Mindenkitől, akivel nem viselkedtem szépen, elnézést kértem. A többség azt mondta meglepő módon, hogy semmi baj, és jól esett nekik, de igazából talán ez azért kellett, hogy én elengedjem magamból ezeket a súlyokat.