Index Vakbarát Hírportál

Mindeközben ma
új poszt érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Voltak súrlódásaik az évek során.

    Ahogy arról mi is írtunk, Erdei Zsolt gyereke, Erdei Viktor rapperként bontogatja szárnyait, nemrég első számát is megjelentette Ebből elég címmel. A korábbi ökölvívó és fia most a Hot! magazinnak adott interjút, melyben arról beszéltek, hogy kapcsolatuk nem indult tipikus apa-fia viszonyként, az évek során több harcot is megvívtak egymással. A fiatalabb Erdei elmondta, hogy szerencsésnek tartja magát, mert édesapja mindenben támogatja, azonban nem mindig volt szoros a kapcsolatuk.

    Tizenkét éves korom óta élek apával, de az elején nem voltunk jóban, nehezen alkalmazkodtunk egymáshoz. Hálás vagyok, mert ez idővel változott, ma pedig már bármit megbeszélünk, és jó a kettőnk közötti kötelék. Nem vagyok sokat otthon, de amikor igen, akkor igyekszünk minél több időt együtt tölteni. Közösen főzünk, játszom a testvéreimmel.

    idézi a Bors a rappert.

    Az egykori profi ökölvívó világbajnok számára mindent jelentenek a gyerekei, ezért igyekszik teljes mellszélességgel támogatni fiát a zenei karrierjében, – még ha nem is ért mindenben egyet vele.

    Édesapaként támogatom a gyermekem álmait, nem is kötök bele semmibe, talán a rapszövegek csúnya beszédében és a rongyrázásban találok kivetnivalót. Mindig szerény embernek vallottam magam, és az is maradtam. Viktor dalaival ez annyira nem is ütközik, mert tudom, hogy ő is hasonlóan gondolkodik, mint én.

    Alapvetően nem kéri ki a véleményemet semmiben, de meghallgatja, amit gondolok. A párválasztásába sem szólok bele, de ha van róla egy gondolatom, azt megosztom vele. Összességében szerintem tökéletes apósjelölt vagyok” – fogalmazott Erdei.

  • Döbbenetes a hasonlóság.

    Gőzerővel forgatják a Michael Jacksonról szóló életrajzifilmet, amelyről egy ideje azt is lehet tudni, hogy az unokaöccse, Jaafar Jackson alakítja majd a popkirályt. Mint arról korábban beszámoltunk, Michael Jackson életének megfilmesítési jogait Graham King, a Bohém rapszódia producere vette meg a néhai popsztár hagyatékát kezelő Michael Jackson Estate alapítványtól.

    Ahogy már az első képkockákból rengeteg rajongónak feltűnt, a néhai énekes 27 éves unokaöccse elképesztő hasonlóságot mutat a popkirállyal. Ennek oka egyértelműen a rokoni szálaknak köszönhető, hiszen Jaafar a legendás énekes testvérének és a The Jackson Five tagjának, Jermaine Jacksonnak a fia. A minap újabb képek jelentek meg a készülő Jacko-filmről, melyeken az látható, ahogy a fiatal színész egy kocsi tetejére állva integet a tömegnek egy olyan öltözetben, ami szinte teljesen megegyezik azzal, amit nagybátyja viselt 1983-ban.

  • Házasodni készül a gazda.

    Kora reggel indult a munka Gáspár Zsolt Nógrádmegyerben található tanyáján, ahová a Mokka riportere látogatott el. Gáspár már korábban elárulta, hogy idén májusban tervezi ismét feleségül venni gyermekei anyját, Filoménát. Mint kiderült, jól állnak az előkészületekkel, neki és párjának már az esküvői ruhájuk is készen van, amit egy neves ruhatervezővel közösen álmodtak meg. Természetesen a Farm VIP-ből ismert műsorvezetőtársa, Demcsák Zsuzsa is meghívást kapott, aki az egyik tanúja lesz a kilencből.

    Demcsákot most fogjuk felavatni, mert meg fogjuk keresztelni. Unokatestvérünk lesz Demcsák Zsuzsa, ezt most be tudom jelenteni kora reggel

    árulta el a stábnak a Farm VIP gazdája, aki a ceremónia menetéről, szokásokról is bővebben mesélt.

    Úgy szoktuk mi, cigányok, hogy elmegyünk a templomba, ahol meg fogják keresztelni. Édesapám lesz a keresztapja Demcsáknak. Nagyon nagy ceremónia lesz, kettő bárányt vágunk le, egy disznót meg egy tehenet. Nagyon nagy bulit fogunk csinálni. Demcsák Zsuzsa fogja elindítani az estét, egy csárdást fog táncolni apámmal. Mága Zolit fogom megkérni, hogy rántson rá egy nagyot! Így fog megkeresztelkedni Demcsák Zsuzsi, és az unokatestvérem lesz két héten belül

    – magyarázta lelkesen Gáspár.

  • Gyorsan kellett cselekedni.

    Tóth Gabi közösségi oldalán osztotta meg, hogy a tegnapi napon Szécsi Pál- és Cserháti Zsuzsa-emlékkoncerten énekelt Mujahid Zoltánnal egyetemben. A bejegyzéséből azonban kiderült, valójában nővérének, Tóth Verának kellett volna fellépnie ugyanazon a színpadon, de neki reggelre elment a hangja. A testvérek gyorsan a műsor előtt egyeztettek, és így Tóth Gabi be tudott ugrani helyette a fellépésre.

    „Tegnap »beugrottam« tesóm helyett énekelni. Szegénynek elment a hangja, és Mujahid Zolival volt Szécsi Pál- és Cserháti Zsuzsa-emlékkoncertje… Életembe nem énekeltem ezeket a dalokat, szóval nagyon izgultam… Annyi próba volt, amennyi a koncert előtt belefért! De szeretem a kihívásokat. Jobbulást, tesókám, és köszönöm a kedves közönségnek a támogatást! Ja, és Zolikámnak a bizalmat. Hozzáteszem, Verának szerintem max. egyszer fordult elő ilyen az elmúlt 20 évben! Öröm volt »ismeretlenül« is elénekelni ezeket a dalokat” – írta az énekesnő a korlátozott ideig elérhető Instagram-történetében.

Rovatok