Nehogy már egy bobcat ne lehessen csinos!
Mi sem bizonyítja jobban, hogy egy munkagép is adhat a megjelenésére, mint ez a rózsaszín, Hello Kitty-s bobcat, amivel az újbudai Fehérvári úton találkozott olvasónk, Pali.
Mi sem bizonyítja jobban, hogy egy munkagép is adhat a megjelenésére, mint ez a rózsaszín, Hello Kitty-s bobcat, amivel az újbudai Fehérvári úton találkozott olvasónk, Pali.
Egyedi koncepcióval érkezett a Cápák között stúdiójába Vörös Tamás és Vreczenár Csaba, az Egri Chiliagok megálmodói, akik chiliszósszal megbolondított társasjátékuk forgalmazásához kerestek befektetőket. A jelek szerint azonban rossz helyen kopogtattak, hiszen az öt cápa közül egyik sem harapott rá az ötletükre, sőt: szkeptikusan fogadták a dolgot.
„Ezt most ti komolyan elhiszitek, hogy ebből üzletet tudtok csinálni? Nem bizonytalanodtatok el egy kicsit sem?” – szegezte a költői kérdést a férfiaknak Balogh Levente, aki ingyenes promóciós játékokhoz hasonlította a terméket. Társai egyetértettek szavaival, sorra szálltak ki a bizniszből.
„Volt már sok őrültség, de lehet ekkora még nem volt” – jelentette ki a Szentkirályi fejese a vállalkozók távozásával.
A gyerekvállalás kérdését is megvitatta VV Valen és VV Dorka.
Komoly kérdéskörről folytatott eszmecserét a múlt vasárnap indult ValóVilág12 szerelmespárja, VV Dorka és VV Valen – ugyan még csak két nap telt el első csókjuk elcsattanása óta, már most azt elemezgették, milyen lenne az életük szülőként.
„Szép fiunk lenne” – kezdte a társalgást Valen, kiszemeltje pedig gyorsan kijelentette:
Én mind a kettőt szeretnék!
A férfi erre rákontrázva közölte, nem kettő, de rögtön öt gyermekkel képzeli el a jövőjét, majd ha már témánál voltak, gyorsan megbeszélték a névadási technikájukat is.
„Úgy lesz, hogy lesz egy név, amit te találsz ki, ha úgy adódna, egyet meg én” – tisztázta a dolgot Dorka, hozzátéve: neki mindegy, ki kezdi a sort, de ragaszkodik ahhoz, hogy mindenképp lehessen beleszólása a kicsik elnevezésébe.
Társaik is megkönnyezték kiesésüket.
Vasárnap este extrém helyszínen folytatódott a Next Top Model Hungary: Ausztriában, egy jeges hegyoldalban fotózták a modelljelölteket, akik közül ezen a héten ketten is búcsút vettek a versenytől.
A zsűri először Baranyi Pannát küldte haza, sokak teljes meglepetésére.
„Úgy éreztük, hogy a fejlődést, amit most már elvárunk, és egyre nehezebb, azt nem tudtad hozni. Gyakorolni, gyakorolni kell” – indokolta döntésüket Axente Vanessa.
A hír hallatán nem csak a távozó versenyző, de társai, köztük Vidéki Vivien és Moritz Anastasia is elsírták magukat. Utóbbi még le sem törölgette könnyeit, mikor kiderült, számára is véget ért a műsor.
Úgy gondolom, az, hogy a Cinti maradt bent helyettem, biztos mindenkinek sokkoló lesz
– fűzte hozzá a második kieső, és valóban igaza is volt, kikerekedett szemmel fogadták az utolsó továbbjutót társaik.
Egy villalakó kiesett, de jött is helyette az új.
A ValóVilág12 tegnapi adásában megtudhattuk, ki lesz az a versenyző, aki elsőként búcsúzik a szezonban.
Puskás-Dallos Peti élő bejelentkezése alatt a villalakók feszülten várták, hogy kiderüljön, VV Dudu vagy VV Bogi számára ér véget a játék. A nézői szavazatok alapján végül utóbbinak kellett távoznia a luxusvillából. A kieső versenyző az eredményhirdetést követően fél órát kapott, hogy összecsomagoljon, és elbúcsúzzon a bentiektől. A 18 éves fiatal helyére viszont máris érkezett a pénteki beszavazó show nyertese, VV Ádi.