Na végre, helyrepofozták ezt a ronda irodaházat. Vagy várjunk csak! Látta valaki, milyen volt előtte?
A fenti képet Jancsó Miklós építész készítette, és Miklósi Gábor kollégám küldte át azzal, hogy
az megvan, amit a Kresz Géza utcai Janáky-féle NAV-irodaházzal műveltek?
Nem volt meg, úgyhogy eléggé meglepődtem. A huszadik század második felének egy igen jelentős magyar építészéről és annak egyik legfontosabb alkotásáról van szó. A leánykori nevén Magyar Gördülőcsapágy Művek (MGM) irodaháza 1981-ben épült, és újonnan így nézett ki:
Szóval igen, alaposan elbántak vele. Szomorú látni. Persze joggal merül fel a kérdés, hogy mi a jó megoldás. Lehet, hogy örülnünk kéne, hogy megmaradt egyáltalán?
Az a helyzet, hogy a hetvenes-nyolcvanas években épült középületek a mai igényeknek nem igazán felelnek meg. Ráadásul az akkori építési technológiák miatt gyakran nehezebben korszerűsíthetők, mint akár a száz évvel korábbi házak.
Ezért kellett pusztulni a Normafán az Olimpia Szállónak, a Dózsa György és a Váci út sarkán a Vízművek tornyának, a MTESZ-székháznak a Kossuth téren, vagy épp a szentendrei Duna étteremnek. Nagy szerencséje van a Teherelosztónak a Várban, hogy az építészszakma összefogása megmentette, bár még nem tudni, hogyan újítják fel.
Az olyan átépítések azonban egyre gyakoribbak, mint amilyen ez is. Hasonló történt például a Tolnay-féle ikertornyokkal a Hungária körúton, és a példákat hosszan lehetne sorolni.
És akkor most lássuk, kinek, mi a véleménye! Szavazni alant, kommentelni pedig itt lehet a témát.
Szóval mi legyen ezekkel az irodaházakkal, melyek valóban építészeti értéket képviselnek?