Index Vakbarát Hírportál

Mindeközben ma
új poszt érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Nagyot csalódott.

    Kárpáti Rebeka a napokban, pontosabban október 9-én töltötte be 30. életévét, amely vegyes érzésekkel töltötte el, s kissé be is pánikolt a kerek évfordulótól. A ruhamárka-tulajdonos, influenszer a harmadik X kapcsán elárulta: nem minden tervét sikerült megvalósítania, ezért eléggé csalódottnak érzi magát, de úgy véli, tiszta lappal tud indítani.

    Megasztár kísérőműsorának, a Megamániát vezető tévés legnagyobb vágya az lett volna, hogy 30 éves korára édesanya lehessen.

    „Egy kicsit nehéz volt most ez a 30-as. Nem maga a szám miatt, hanem a nagyon célorientált, tudatosan tervezős karakteremmel szembesülni azzal, hogy ennyi idős koromra nem lett saját családom pedig szívből szerettem volna, hogy 30 évesen már úton legyen a második gyermekem is egy stabil, szerető közegbe...

    Nem így alakult és valamiért kifejezetten fájt ezzel szembesülni most annak ellenére, hogy tudom, nem vagyok elkésve meg alapvetően egy végtelenül pozitív és rugalmas ember vagyok.

    Még emésztgetem magamban, hogy pontosan mit és miért »nyomott be« ennyire ez a téma, de az biztos, hogy most dobtam ki a kukába a görcsös ragaszkodást a korábban vágyott élettervem felé és vettem elő egy teljesen új, hófehér papírlapot...” – mesélte követőinek Kárpáti, aki korábban  Lénárd Andrással, a Tiltott Csíki Sör tulajdonosával és Frohner Fecó celebfodrásszal is egy párt alkotott.

  • Elhúzódott a válási procedúra, de már a színésznő és volt férje is más oldalán boldog.

    Balogh Edina tavaly októberben tudatta, hogy férjével, Som Krisztiánnal 11 együtt töltött év és két közös gyermek után a válás mellett döntöttek. Pontosabban a Barátok közt egykori Nádor Kingája volt az, aki kimondta, hogy jobb lenne, ha külön utakon folytatnák az életüket, a zeneszerzővel ugyanis meglátása szerint sosem passzoltak igazán egymáshoz. A váláson már mindkét fél túllépett: míg Balogh Edina Szabó Simon színésszel alkot egy párt, akit aFarm VIPcímű realityben ismert meg , addig Som Krisztián a Magyarország Szépe döntősével jött össze.

    Az egykori színésznő már össze is költözött Szabóval, ráadásul duplán, a közös gyermekről azonban lemondtak. Kapcsolatukat olyan erősnek érezték, hogy a ma este startoló Nyerő Páros című sztárpárshow-t is elvállalták , pedig Balogh Edinának nem volt könnyű az újrakezdés.

    „Egy nagyon nehéz kapcsolatból jöttem, a volt férjemmel ugyanis rengeteg rossz dolog ért minket a házasságunk alatt: neki az apukáját, nekem pedig az anyukámat kellett ápolni egy súlyos betegség miatt, majd megküzdeni az elvesztésükkel. A kapcsolatunk mindeközben menthetetlenné vált. Simontól viszont szerelmet kaptam. Ő egy olyan társ mellettem, akitől szeretetet, megértést kapok, nagyon hasonló az értékrendünk, a gondolkodásunk, és a válásaink körüli nehézségek közepette egymás mellett békét és nyugalmat élhetünk meg. Nehéz mind a kettőnknek egy tönkrement házasság után újraépíteni az életünket külön és együtt is, de hisszük, hogy idővel elérjük a célunkat” – vallotta meg a Blikknek Balogh Edina, aki arról is említést tett, hogy exférjével szülőkként továbbra is jól működnek együtt.

    Nagyjából most leszünk teljesen túl a válási procedúrán... Kicsit elhúzódott, mert voltak a vagyonmegosztással kapcsolatos egyeztetni valóink. Nem titok, hogy közben már mind a ketten új párkapcsolatban élünk, úgy gondolom, ezek mind hozzásegítenek minket ahhoz, hogy jól tudjunk szülőként együtt működni. Mi ebben a tekintetben csak egymásra számíthatunk, profin működünk ezen a téren, és ez a gyerekeken is látszik

    – árulta el a Barátok közt egykori színésznője, hozzátéve, gyermekei az új párjával is remekül kijönnek.

    „Simon már az életünk része, a gyerekek is megszokták és megszerették. Tudom, hogy ha úgy alakul a napom, együtt hagyhatom őket hármasban. Azt gondolom, jól működünk együtt, és a párom gyerekeivel is jó a viszony.”

  • A már jól összeszokott csapattal tér vissza a TV2 képernyőjére ma este a Séfek séfe című főzőverseny, melynek hatodik évada bőven tartogat meglepetéseket és fordulatokat, de csipkelődésekből sem lesz hiány. Krausz Gábor legalábbis azt mondja, hogy Wolf Andrással és Vomberg Frigyessel hozni fogják a formájukat, hasonlóan a gasztro reality műsorvezetőjéhez, Ördög Nórához, akivel már jó ideje együtt dolgoznak.

    A séf az Ördög Nórához fűződő viszonyáról elmondta:

    Azt gondolom, ez a kötelék egy picit több, mint munkakapcsolat, mert a magánéletben is találkoztunk már, voltam náluk a Balatonon, főztünk közösen, illetve Palival is (Nánási Pál, Nóri férje – a szerk.) jó viszonyban vagyunk, nagyon szeretem őket. Nagyon tisztelem Nórit és a pályafutását is, mert jól csinálja, és szerintem nem sok ilyen női műsorvezető van ma Magyarországon, mint ő. Rengeteg feladatot el tud látni egyszerre, és ő tényleg biztos pontja minden műsoroknak

    – mesélte a Borsnak a séf, aki az Ázsia Expresszcímű kalandrealityben is együtt dolgozhatott Ördöggel, ám ott nem barátokként tűntek fel. Mint ismert, Krausz Gábor és párja, Mikes Anna második helyen végzett a műsorban, amelyet a séf nehezen fogadott el, hiszen nem szeret veszíteni.

    Nóri nyilván nem zökkent ki a szerepéből egyetlen másodpercre sem, nem segített nekünk és nem kivételezett velünk; sem itt, sem a Dancingben. Elképesztően profi hozzáállással végzi a munkáját, nagyra becsülöm érte. Nagyon jó vele dolgozni, a Séfek Séfében is mindig együtt bandáztunk a szünetekben, érti a humort és jól is használja.

  • A két színésznő csörtéjétől volt hangos a vörös szőnyeges fotózkodás.

    Alaposan felbolygatta a TikTok állóvizét egy videó, amelyen Nicole Kidman, Salma Hayek és Katy Perry látható, amint arra kéri őket egy fotós a vörös szőnyegen, hogy álljanak be egy közös képre. Hayek eleget téve a kérésnek egyből intézkedni kezdett, s egy finom mozdulattal megpróbálta elérni, hogy Kidman is a kamera felé forduljon, ám az 57 éves ausztrál színésznő nem nézte jó szemmel, hogy kolléganője megérintette: ellökte magától az 58 éves mexikói–amerikai színésznőt.

    Bár az említett felvétel múlt hónapban készült a párizsi divathéten, a Balenciaga bemutatóján, arról a Daily Mail csak most számolt be. Mint írják, az egyik szemtanú szerint Kidman határozottan rászólt Hayekre, hogy ne érjen hozzá, vörös szőnyeges összezördülésüket Katy Perry pedig szégyenkezve nézte végig. Kidman aztán egy puszival el is köszönt Perrytől, majd kezét felemelve jelezte Hayeknek, hogy ebből neki elég volt, s odébbállt. 

    Kidman és Hayek váltottak is néhány szót. A lap szerint az alábbi párbeszéd hangzott el a két színésznő között, de nehéz magyarázatot találni arra, hogy mi is történt pontosan.

    – Igen, kérlek, adj tanácsot! – kérte Hayek Kidmant, mire az rávágta:

     Arra nincs szükséged!

     De, igen! 

Rovatok