Index Vakbarát Hírportál

Mindeközben ma
új poszt érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • A mesterséges intelligenciáról is beszélt a filmsztár.

    Sylvester Stallone 77 évesen is kirobbanó formában van, és nagyon úgy tűnik, hogy esze ágában sincs mostanában visszavonulni a színészettől. Alig egy hónapja azt is bejelentette, hogy a Tulsa királya című maffiózós sorozatából érkezik a második évad, ugyanis elsöprő sikert aratott a rajongók körében. Stallone most közösségi oldalára posztolt egy nosztalgikus hangvételű felvételt, melyben a Rocky-filmekben láthatott bokszkesztyűt tartja a kezében. Így vélekedik a szívének kedves ereklyéről:

    Ma már nem is engedélyezik ezeket a bokszkesztyűket, mert annyira veszélyesek, de amikor a Rocky-filmeket forgattam, ilyeneket használtak. Alig hat unciás kesztyűk és szó szerint halálosak. Szóval, még mindig megvan, mert ez egy olyan korszakból való, amikor az emberek keményebbek voltak. Bocsánat, de ez az igazság

    – kezdi mondandóját a színész az Instagram-videójában. Stallone úgy látja, hogy az emberek az idő előrehaladtával csak egyre jobban elkényelmesedtek, ami bár kellemes lehet, még sincs a hasznukra.

    Az élet egyre könnyebb és könnyebb lesz. Ez nagyszerű ugyan, de úgy vélem mégsem... Szerintem, amikor nehéz helyzetekbe kényszerítjük magunkat, az az emberi lét velejárója. Nem kellene, hogy kerekek legyenek a bőröndökön. Nem kellene, hogy motoros fűnyíró legyen, ami húzza magát előre

    – magyarázta az akcióhős, aki azt is sajnálatosnak találja, hogy a mesterséges intelligencia térnyerése aláássa az emberi intelligencia értékét.

    A mesterséges intelligenciával gyakorlatilag beteheted az agyad egy befőttesüvegbe, és hagyhatod, hogy a gép intézzen helyetted mindent. Éppen ezért becsülöm ezeket a pillanatokat, becsülöm a kemény munkát, még ha utálom is. Mert tudom hogy olyan, mint egy erős gyógyszer: borzalmas íze van, amikor lefelé megy, de jobban fogod érezni magad tőle

    – jelentette ki.

  • Visszanézte a műsort, és nem tetszett neki, amit látott.

    A Bachelor – A Nagy Ő című párkereső reality legutóbbi évadában Jákob Zoltán próbálta megtalálni élete párját, ám nem járt sikerrel: választottjával, Hajnal Bettinával nem sokáig randizott a műsort követően, de a körmöskirálynak is becézett milliárdos üzletember nem is igazán emiatt kesereg. Elmondása szerint visszanézte a műsort, és nem tetszett neki, amit látott: önmagával volt elégedetlen.

    „Igaz, hogy sem a forgatások alatt, sem pedig hónapokkal később, amikor képernyőre került A Nagy Ő, nem kaptam negatív visszajelzéseket, de én éreztem, hogy nincs az rendben, ahogy viszontlátom magam bizonyos felvételeken.

    Kimondom úgy, ahogy van, szégyelltem magam és elegem is lett, mert folyton behúzott hassal álltam a kamera előtt. Amikor pedig a lányok bikiniben, én pedig egy rövidnadrágban és trikóban ültünk egy hőkamera előtt, szinte már oxigénhiányos állapotba kerültem, mert még a lélegzetemet is visszafojtottam, hátha attól karcsúbbnak tűnök. Hát nem tűntem annak...

    – mutatott rá a Borsnak adott interjújában Jákob, aki a forgatás után az életmódváltás mellett döntött. A műsort követő időszakban az utazásai során igyekezett megtalálni a leghatásosabb módszereket.

    „A korábban sorra kipróbált, önsanyargató, „csodamódszerek” egyike sem jöhet szóba, hiszen nem szenvedni akartam. Értem én, hogy célt lehet érni a szenvedéssel és azzal, hogy mindent, ami finom, megvonok magamtól, de tapasztalatból tudtam, hogy amint véget ér egy kúra, azonnal falni kezdek, mert addigra már semmi nem érdekel, csak hogy újra ehessek valami édeset, vagy jól megtömjem magam szénhidráttal, ezzel gyakorlatilag tönkre vágva az elért eredményt. Ergo keresnem kellett egy merőben új módszert, de nem találtam, így arra jutottam, hogy szakértők segítségével kidolgozom a sajátomat, aminek a fő célja, hogy kiiktassa szenvedést ezáltal ne csak egy fogyókúra, de egy életmód váljék belőle. Hogy mennyire működik? Nos, arra Erdélyi Mónika a példa, de persze hamarosan én magam is az leszek” – jelentette ki.

  • Pedig férje, Schobert Norbi mindenáron rá akarta beszélni.

    Rubint Réka kendőzetlen őszinteséggel vallott arról, miért döntött úgy, hogy nem bővíti tovább Schobert Norberttel közös családját. A fitneszlady három gyermek édesanyja: Lara már 20 éves, Norbika 18, Zalán pedig 13, akikre nagyon büszke, azt azonban mostanra nagyon megbánta, hogy csemetéit nem ajándékozta meg még egy kistestvérrel.

    Mint meséli, férje két évvel azt követően, hogy a kis Zalán megszületett, felvetette, hogy szeretne még egy gyermeket, ám Rubint inkább az önmegvalósításra szeretett volna koncentrálni. Elmondása szerint örült annak, hogy végre nem szoptat és nem pelenkázik.

    Egyetlenegy dolgot sajnálok, hogy nem vállaltam a negyediket, amire a férjem mindenáron rá akart beszélni, és akkor én azt mondtam, hogy hármat már szültem. Magamnak szültem, tehát teljesen egyedül. Mondhatom azt, jó, nyilván, ott volt a Norbi, de nálunk maximálisan úgy állt fel a családi modell, hogy ő elment a mamutot levadászni, hazahúzni, én pedig otthon voltam a gyerekekkel. Aztán a harmadiknál, Zalánnak a fogantatásakor volt bennem egy hiányérzet

    – vallotta be a fitneszlady a Mutasd magad! című műsorban Ágai Kis András csatornáján, melyre a 24.hu bukkant rá. Rubint többek között arról is említést tett, hogy alig várja, hogy nagyszülői örömök elé nézzen.

    Kicsit önző lettem és azt mondtam, hogy nem. Én már megcselekedtem. Azért még jó lenne egy pici, de nem baj. Pár év, és remélem, hogy elindul a kisunokáknak a sora.

    Alig várom, hogy lecseréljük a házukban a nyolcfős étkezőasztalt egy 16 fősre. Mert ha belehúznak a gyerekek, és mondjuk mindhármójuknak lesz két gyereke, akkor is hat unokám lesz. De hogyha három, akkor kilenc. Úgyhogy nagyon várom.”

    A teljes beszélgetés ide kattintva érhető el. 

  • Nekik ez így természetes.

    A fesztiválszezon Sebestyén Balázs és felesége, Viki életében két közös gyermek, a 15 éves Benett és a 9 éves Noel mellett is egyet jelent a bulizós időszakkal, de ez már 15 évvel ezelőtt is így volt, amikor összeházasodtak. Azonban a rádiós műsorvezető, aki a legújabb Best magazin címlapján látható nejével, nem mindig a szerelmével kapcsolódik ki: sokak nagy megdöbbenésére külön-külön is belevetik magukat az éjszakába. Féltékenységnek azonban nincs helye, megbíznak egymásban, és nem tartják fontosnak, hogy ellenőrizzék a másikat.

    Mi nagyon toljuk ezt a különbulit. Nálunk nincs ráflesselve, ki mit csinál. Viki iszonyatosan tolja, minden héten. Most jön a fesztiválszezon. Fel sem merül, hogy ne menjen. Partizzon, bulizzon, érezze jól magát. Vannak, akiknél elképzelhetetlen, hogy külön menjenek. Azt is megértem. Ők együtt szeretnek, szerintem az is egy jó dolog. Nincs ez így nagyon kőbe vésve

    – magyarázta Sebestyén, aki nemrég a felesége nélkül ment spirituális utazásra.

    (via Blikk)

Rovatok