Index Vakbarát Hírportál

Mindeközben ma
új poszt érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Különleges dalt választott.

    Töretlen népszerűségnek örvend az RTL Sztárbox című műsora, amely bokszgálát Zámbó Krisztián is figyelemmel kíséri, sőt legutóbb már jelezte is, hogy szívesen részt venne egy esetleges következő évadban. Zámbó Jimmy legidősebb fia a műsor első adását élőben, a XVII. kerületi Riz Levente Sport- és Rendezvényközpontból nézte végig, aztán ki is jelentette, hogy Nagy Ervinnel szívesen ringbe szállt volna, hogy ő tehesse helyre a Jászai Mari-díjas színészt.

    Az énekes látszólag komolyan gondolja a szereplést, olyannyira, hogy már a bevonuló zenéjét is kiválasztotta, amit azonnal le is stoppolt az összes híresség elől.

    Na így kell feldolgozni egy Jimmy-dalt. A következő évadban csak én vonulhatok erre a dalra a Sztárboxban! Szóval le van tiltva

    – írta posztjában Krisztián, aki elismerését fejezte ki a Leander Kills nevű együttes Zámbó Jimmy Még nem veszíthetek című dalának feldolgozása hallatán.

  • Mondta ezt élő adásban.

    Szerda reggel ismét témát szolgáltatott a Sztárbox az RTL Reggeli című műsorának, melyet ezúttal Peller Mariann és Nádai Anikó hozott fel, mégpedig annak kapcsán, hogy Peller is szokott bokszolni. A tévés nyár eleje óta űzi ezt a sportot, s bár imádja azt, a bokszgálán mégsem mérettetné meg magát, mert úgy gondolja, hogy annyival „nagyobb és szélesebb” mindenkinél, hogy nem lenne kivel megmérkőznie a ringben. Nádai ezzel azonban nem értett egyet.

    Az árulók – Gyilkosság a kastélyban című formabontó krimireality szereplője kifejezetten csontosnak látja kolléganőjét, amit szóvá is tett.

    Neked önképzavarod van, de nem kicsi. (...) Konkrétan azt nézem, hogy mennyire csontos vagy. Egy pár kiló rád férne

    – jelentette ki Nádai, aki hiába próbálta meggyőzni Pellert azzal kapcsolatban, hogy csupán azért tűnik nagyobbnak, mert magas.

  • Azt érzi, rossz fényben akarják feltüntetni.

    Továbbra sem csillapodnak a kedélyek Rácz Jenő és Istenes Bence sztárboxos összecsapása körül. Ugyan a meccset a sztárséf nyerte, még napokkal később is ment a szóváltás a két fél között. Az RTL ennek kapcsán megkérdezte a ringbírót, Gábris Bulcsút, mennyit hallott a két fél szájkaratéjából, és hogyan ítéli meg, mennyire volt szabályos a küzdelem. Bulcsú elmondta, több szabálytalanságot látott Istenes oldalán, mint Rácznál.

    A sportszerűségét megkérdőjelező kijelentésekre a műsorvezető Bochkor Gáborék rádióműsorában reagált a minap:

    Bosszant, hogy én csöndben vagyok, nem nyilatkozom erről a pontozásról, de elfogadtam a pontozóbírók döntését. Viszont az most „már nagyon zavar – és az ügyvédemet tegnap éjszaka pont nem értem már el –, hogy hazugságokat állítanak például. Hogy tegnap lenyilatkozza a meccs bírója, hogy én »Állj!« után ütöttem... Kiemelik azt a bizonyos esetet a harmadik menetben, hogy én ütöm a Jenőt, és »Állj!« után ütöttem, sportszerűtlen voltam... Ez színtiszta hazugság

    – magyarázta Istenes, aki azt érzi, hogy rossz fényben akarják feltüntetni, és olyan dolgokat hoznak fel, ami hazugság. Kiemelte: laikusként nem ért egyet a pontozással, mert azt gondolja, hogy „simán lehetett volna másképpen, és ha billent volna valahova, akkor felénk kellett volna”.

    Bochkor nekiszegezte a kérdést a tévésnek, ha nem előzi meg a rasszista balhé kettejük összecsapását, akkor lehet, hogy nem viszi el a közvélemény a figyelmét, és még ha veszít is, könnyebben fogadta volna el a végeredményt.

    Az, hogy ez rátette a bélyegét, természetes, befolyásolta a lelkivilágomat, komoly megbánás volt bennem. Hibáztam, máshol volt a figyelmem, de ezért felelősséget vállaltam. Már úgy mentem be, hogy egy nagyon durva lelki nyomás volt rajtam. (...) A lelkemet az viszont nagyon megnyugtatná, ha nem akarnák az ellenkezőjét bebizonyítani olyan dolgoknak, amik teljesen egyértelműek. Hogy tegnap olvastam, hogy a bíró lenyilatkozza, hogy az »Állj!« után ütöttem, az hazugság. Ott van felvételen a harmadik menetben, mindenki nézze meg

    – jelentette ki a műsorvezető.

  • A hajtogatással készült pogácsa elkészítése időigényes, de hála a törődésnek, a tészta hihetetlenül omlós lesz, rétegeire lehet szedni.

    Mindenki szereti a sós vendégvárókat, különösképpen a sajtos finomságokat. Nagy kedvenc a sajtos rúd és a pogácsa, amely akkor a legjobb, ha a tészta bővelkedik sajtban, és még harmadnap is omlós marad.

    A legjobb házi pogácsa hajtogatással készül, igaz, ez munkával jár, de megéri rászánni az időt, mert így készítve lesz igazán csodálatos. A finomság készítésénél legyen türelmes, a tésztát rendesen állítsa össze ezen részletes recept alapján. A hajtogatott pogácsa akkor szép, ha a tésztája alaposan át lett gyúrva.

    További receptekért keresse fel a sobors.hu-t, ha pedig még többet szeretne megtudni a különböző sajtfajták felhasználásáról, itt bővebben olvasgathat tippeket és trükköket.

Rovatok