Index Vakbarát Hírportál

Mindeközben ma
új poszt érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Ez nagyot szólt.

    Mint ismert, magyar idő szerint hétfőn hajnalban Los Angelesben lezajlott a 97. Oscar-gála, amely meglepetésekben bővelkedettA legjobb férfi mellékszereplőnek járó arany szobrocskával például Kieran Culkint díjazták a Rokonszenvedés című filmben nyújtott alakításáért, aki gondoskodott arról, hogy köszönőbeszéde is emlékezetes legyen.

    A színész azzal kezdte, hogy rendezőjét és főszereplő társát, Jesse Eisenberget zseninek nevezte, majd gyorsan és humorosan megjegyezte, hogy ezt a dicséretet jól ossza be, mert ezt többet nem fogja neki mondani. Reszkessetek, betörők! című film egykori gyerekszereplője azonban ezt a poént is tudta fokozni, mégpedig akkor, amikor szeretett feleségét, Jazz Chartont is megemlítette beszédében, akivel 2013 óta házasok. Culkin a neje egyik korábbi ígéretét hozta fel, miszerint egy negyedik gyerekkel is megajándékozza őt, ha Oscar-díjat nyer. Miután a színészt is díjazták, rögtön megragadta a lehetőséget.

    Úgy egy évvel ezelőtt éppen egy ilyen színpadon álltam, és elég buta módon arról beszéltem nyíltan, hogy szeretnék egy harmadik gyermeket, mert Jazz azt mondta, ha nyerek, megajándékoz vele. Kiderült, azért mondta, mert nem hitte, hogy nyerek… Utána egy parkolón sétáltunk át, kerestük az autónkat, és ő megszólalt: »Ó, Istenem, tényleg azt mondtam, hogy ha megnyered az Emmyt, adok neked egy harmadik gyereket!? Azt hiszem, tartozom neked egy harmadik gyerekkel.« Erre ránéztem, és azt mondtam: »Igazából négyet szeretnék.« És ő rám nézett – esküszöm Istenre, hogy ez alig több mint egy éve történt –, és azt mondta: »Négyet akkor kapsz, ha nyersz egy Oscart.« Emlékszel, drágám, ugye?

    – kérdezett rá nejénél Culkin, majd frissen megnyert Oscar-díját szorongatva kiemelte, sajnálja, hogy újra kellemetlen helyzetbe hozta őt, de azért hozzátette, mihamarabb el is kezdhetnék a babaprojektet. 

    Mint ismert, Kieran Culkin és Jazz Charton két gyermeket nevel közösen: lányuk 2019-ben, fiuk 2021-ben született.

    (via Hindustan Times)

  • Aligha a „Szóval, bébi, kapcsoljuk le a villanyt, és csukjuk be az ajtót / Ó, imádom azt a ruhát, de már nem lesz rá szükséged” sorok jutottak eszébe a korábbi angol futballistának, amikor a fia divatbemutatóján készült képére reagált...

    Történt ugyanis, hogy David Beckham fia, a korábban szintén futballkarrierről álmodó, majd modellnek áll Romeo Beckham a Versace divatbemutatóján jutott lehetőséghez Milánóban – ezt pedig büszke édesapaként a Miami focicsapat alapítója sem hagyhatta szó nélkül – szúrta ki a People magazin

    Igen ám, de aligha sült el jól David reakciója, a kedélyes apa ugyanis a posztjához egy különleges dalt is csatolt: Bruno Mars 2016-os slágerét, a „Versace on the Floor”-t. Mindez magában még nem is lenne különös, hiszen a legendás divatmárka ruhájában láthatta közönség a középső Beckham-fiút, azonban a dal szövege jóval érzékibb (nevezzük így) egy átlagos apa-fiú kapcsolatnál. 

    A dal sorai ugyanis így szólnak: „So, baby, let's just turn down the lights and close the door / Ooh, I love that dress, but you won't need it anymore / Let's just kiss 'til we're naked, baby”, ami magyarul annyit tesz, hogy „Szóval, bébi, kapcsoljuk le a villanyt, és csukjuk be az ajtót / Ó, imádom azt a ruhát, de már nem lesz rá szükséged”

    Persze semmilyen hátsó szándék nem állt a poszt mögött, a rajongók, sőt Victoria Beckham is jót szórakozott férje posztján, és a dal jelentésén, amire mint kiderült, ő maga hívta fel David figyelmét. 

  • Turista osztályon tervezett hazarepülni Utah-ból Arizonába két főiskolás lány, amikor kiderült, sokkal exkluzívabb élményben lesz részük, mint azt gondolták. Ugyanis beszálláskor azzal szembesültek, rajtuk kívül senki más nem utazik azon a járaton – írja a New York Post.

    A lányok olyannyira izgatottak lettek, hogy több videót is készítettek élményükről, ami jelenleg közel 5 milliós nézettségnél jár a TikTokon. A személyzet úgy bánt velük, mintha első osztályon utaznának, és még a vezetőfülkébe is beülhettek, elmondásuk szerint olyan érzésük volt, mintha a saját magángépükön utaznának.

    Az volt a legjobb az egészben, hogy sokkal közvetlenebb kapcsolatot tudtunk kialakítani a személyzettel és a pilótával is

    – fogalmaztak. Az élményt még az egyik lány vőlegénye is megirigyelte, és humorosan megjegyezte, nem bánná, ha a nászútjukra is így utazhatnának.

  • De a vicces és jópofa tárgyakat így is megveszi, ha tetszik neki.

    A Tankcsapda dobosa ugyan nem szokott dicsekedni vele, de sikeres üzletember: étterem-tulajdonos, a nemrég bezárt Romkocsmája helyett pedig hamarosan egy új szórakozóhelyet nyit Debrecenben és egy apartmanházat Demjénben, Spanyolországban pedig apartmankiadással is foglalkozik. A Kincsvadászok szereplője néhány eladó fejében mégis úgy szerepel, mint akire bármit rá lehet sózni. A műsor múltheti adásában Fertőszögi Péter védelmébe vette a zenészt, akit egy giccses csillárra akarta rábeszélni az egyik eladó.

    „Szóval az a helyzet, hogy attól, hogy valami minőségtelen, az nem azt jelenti, hogy a Fejes Tominak kell megvenni. Fejes Tominak van kvalitásérzéke. Megveszi a vicces, a geges dolgokat, de kifejezetten akkor, ha lát benne valamit. És ezt azért mondom, mert sokszor itt elhangzik az, hogy »ez olyan ronda, hogy majd a Tomi megveszi«. Nem. Azért azt figyeljétek meg, hogy ha ő vesz valamit, akkor a rondaságban is van valami szerethető” – fogalmazott a műkereskedő. Fejes Tamásnak nagyon jól estek kereskedőtársának szavai, ezúttal a Borsnak reagált erre.

    Nagyon megtisztelőek voltak Péter szavai, nagyon tiszteljük egymást. És tényleg így van, ami sérült, rozsdás, giccses, törött, vagy éppen csak szimplán gagyi, arról a legtöbben meg vannak róla győződve, hogy azt én megveszem. Pedig nem így van. Valóban nem vagyok műtárgy kereskedő, de ami érdekel, ami tetszik, annak utánanézek, mindent elolvasok róla. Ráadásul a Romkocsma is megszűnt, már oda sem vásárolok! De a vicces, jópofa tárgyakat megveszem, ha tetszik, néha még magasabb áron is

    – mondta a Tankcsapda dobosa, aki azt is elárulta, hogy gyakran kapnak sértő, bántó kommenteket, aminek nagy része tudatlanságból fakad.

    Például sok kritika van, hogy nem piaci áron vásárolunk, de hát mi kereskedők vagyunk, akik ha valamit megveszünk, azért tesszük, hogy haszonnal eladjuk. Másrészt ez a műsor idén is, ahogy tavaly is, hónapokkal korábban lett forgatva. Tehát mondjuk egy arany, vagy ezüst tárgynál az aznapi (forgatás napi) árat vesszük figyelembe, persze, hogy ez az ár most már más, amikor adásba kerül a műsor, most egekben van ezeknek az ára!

Rovatok