Index Vakbarát Hírportál

Mindeközben ma
új poszt érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Ember nem vett még így fel pulóvert.

    Megosztja az internetezőket az a viselet, amelyben Justin Bieber a minap az utcára lépett. Mondjuk, ez így önmagában nem is meglepő, hiszen a 29 éves énekes sokszor úgy jelenik meg, mintha lekapcsolt villanynál, a teljes sötétben öltözött volna fel – jobban mondva aggatott volna magára mindenféle ruhát, ami a keze ügyébe akadt. Felesége, Hailey Bieber emiatt nemrég magyarázkodni is kényszerült, hiszen az énekessel sokszor úgy öltöznek fel, mintha két külön bolygón élnének.

    Bieber szerdán nem csupán a rajongóit, hanem a West Hollywood-i járókelőket is megbotránkoztatta azzal, hogy pulóverét egészen egyedi módon vette fel. A Peaches című dal előadójának kényelmes szettjével még nem is lenne probléma, de elég furcsa látványt nyújtott úgy, hogy a kezét nem dugta bele szürke oversized pulóvere ujjába. Azok szokták a pulcsijukat így viselni, akiknek fel van kötve vagy be van gipszelve a kezük, ám az énekesnek feltehetően nincs ilyen problémája, hiszen jegeskávéját pont abban a kezében tartotta, amelyet a pulóver alatt hagyott. 

    Ezt mégis miért? 

    Elsőre azt hittem, három keze van

    Szeretném megérteni ezt a stílust

    – jegyezte meg pár rajongó az egykori Twitteren, az X nevű közösségi oldalon.

    Összeállítást akkor láthat Bieber legfurcsább outfitjeiről, ha ide kattint.

  • Serpenyőben és air fryerben is készülhet.

    A sült gesztenye a karácsonyi vásárok egyik kötelező csemegéje, de az utcai árusoktól is lehet venni hideg téli estéken. Jó hír azonban, hogy ezt a frissen illatozó rágcsálnivalót otthon is el lehet készíteni mindenféle különleges masina nélkül is: sütőbe tolva, serpenyőben vagy épp air fryerben is kivitelezhető.

    Fontos azonban betartani bizonyos dolgokat. Az első és legfontosabb lépés, hogy lehetőleg piacon szerezzük be a gesztenyét, és kemény, fényes felszínű darabokat válasszunk ki, mivel a puha penészes vagy kukacos lehet. A megvásárolt gesztenyét aztán száraz, hűvös helyen szükséges tárolni, ám a legjobb az, ha beszerzés után azonnal felhasználjuk. Az is fontos, hogy a gesztenyéket sütés előtt néhány órára vagy egy éjszakára beáztassuk annyi vízbe, amennyi ellepi – így könnyebb eltávolítani a héjat.

    A vizes fürdő után következik a sütés, ami sütőben, serpenyőben és forró levegős sütőben is történhet. Bármelyiket is próbáljuk ki, a gesztenyét mindig áztassuk be és vágjuk be, így sütésnél szépen kinyílik, könnyebben lefejthető a héja. Hogy biztosan jól sikerüljön az otthon sütött gesztenye, kattintson ide a legfontosabb instrukciókért!

    További receptek és tippek a sobors.hu-n.

  • Következő összecsapására készül a színész.

    Brasch Bence a második ellenfelét győzte le kiütéssel a Sztárboxban, vasárnap este ugyanis Szegedi Fecsót is földre küldte a szorítóban. Szegediről kiderült: a meccsen elszenvedett sérülése miatt műteni kell.

    Brasch szerdán a Reggeli vendégeként beszélt a küzdelemről, és latolgatta annak esélyeit, hogy kivel fog kesztyűzni a döntőben, ellenfele ugyanis Pintér Tibor és Árpa Attila összecsapásából kerül majd ki. Mint mondta, számára teljesen mindegy, ki érkezik az ellenkező sarokba, ugyanakkor azt is észrevette, hogy egyre többen váltak bokszszakértőkké az országban.

    Azt veszem észre, hogy hirtelen nagyon sokan elkezdtek érteni ehhez a sporthoz. Szerintem akik ott ülnek, meg pontozzák, Kokó, az edzők, ők talán jobban értenek hozzá, mint az átlagemberek.

    A Csillag születik felfedezettje a Reggeliben továbbá arról a monológról is szót ejtett, amelyet azt követően mondott, hogy kiütötte KKevin rappert a ringben. Mint mondja, nagyon sokan mennek oda hozzá az edzőteremben azzal, hogy nagyon motiválta őket a szavaival.

    Nem kifejezetten a Kevin kiütésére akartam reflektálni, hanem valahogy azt éreztem, hogy valaki ne érezze magát rosszul amiatt, hogy nincs ilyen autója, olyan órája. Ha van, akkor lehet rá büszke, nem azt mondom, csak az ne érezze magát rosszul, akinek nincs. Nem mindenkinek lehet, és az se baj, ha nincs. Dolgozni kell, bele kell tenni az álmainkba a munkát, és az ugyanúgy megvalósul

    – fogalmazott.

  • Csapattársai nem bírták ki sírás nélkül.

    Hosszas tépelődés után Kótai Mihály úgy döntött, feladja a játékot a Farm VIP legutóbbi epizódjában, mivel túlságosan elfogta a honvágy és családja hiánya is egyre nehezebb volt. Távozása alaposan szíven ütötte a pirosakat, többen nem bírták ki könnyek nélkül a búcsút. Gáspár Zsoltival félrevonulva tisztázták a helyzetet:

    Elfáradtam ebben az egész környezetben. Elég nehéz, mert a srácokat nagyon megszerettem, már majdnem csapattag vagyok... Nagyon élveztem, nagyon jó volt. De itt a vége

    közölte a versenyző Zsolti gazdával, aki kissé meglepődve ugyan, de elfogadta a döntését.

    Kótai aztán az egész csapat előtt árulta el döntését és annak okát. Mint mondta, már régóta érlelődött benne a gondolat, hogy befejezi a játékot.

    Én most kilépek a játékból, nekem itt a vége. Mert elfáradtam. Tényleg nagyon rossz érzés, de nagyon örülök, hogy megismertelek titeket. Remélem, fogunk még találkozni, de nem itt a farmon, mert dolgozni nem nagyon szeretek

    – viccelődött az egykori ökölvívó világbajnok miközben kezet fogott a többi versenyzővel búcsúzol.

Rovatok