Index Vakbarát Hírportál

Mindeközben ma
új poszt érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • A Farm VIP játékosa bebizonyította, hogy bármit képes túlélni.

    Horváth Gréta teljesen új emberré vált, mióta volt férje egyik napról a másikra kilépett az életéből. A férfi, akivel az egygyermekes édesanya az Ázsia Expressz második évadát megnyerte, maga vallotta be, hogy hűtlen volt, a viharos szakításra pedig nem sokkal azelőtt került sor, hogy megülhették volna második házassági évfordulójukat. Az influenszer ugyan megfogadta, többet nem beszél második válásáról, ám a minap kivételt tett, amikor a Farm VIP című műsor kapcsán adott interjút. Tette ezt azért, mert a tanyasi realityben is látszik, hogy lélekben és testben is erősebb, mint valaha. 

    Horváth Gréta korábban úgy fogalmazott, válása után elsősorban magának szerette volna bebizonyítani, hogy bármit túlél, ám ezt az elmúlt hetekben a Farm VIP nézői is láthatták a teljesítményén. Az influenszer a realityben a sárga csapatot erősíti, jobban mondva tyúkanyóként vigyázza, igazi tartóoszlopa lett a taktikázó sárgáknak. A hétfő esti adásban a műsorvezetőnő, Demcsák Zsuzsa ráadásul egyenesen istennőként aposztrofálta őt, miután újabb embert próbáló feladatot nyert meg. Horváth Gréta nem tagadja, mélyről rakta magát össze , hiszen évekkel ezelőtt összetörve, megalázva érezte magát, a változás azonban szembetűnő, azon felül is, hogy több mint 30 kilót fogyott – melyet követően plasztikáztatott is –  és rátalált a szerelem . Úgy véli, a műsor által sikerült megváltoztatnia a róla, tévesen kialakított képet.

    „A Farm VIP tulajdonképpen annak a hosszú útnak a kiteljesedése lett számomra, melyre a válásom után léptem. Rengeteg pozitív visszacsatolást kaptam a forgatás alatt a játékostársaimtól, mostanában pedig a nézőktől. A korábban rólam alkotott kép pedig összeomlani látszik, aminek őszintén örülök. Ez a műsor kínálta számomra az első, igazi lehetőséget arra, hogy önmagam legyek. Észrevették azt a gondoskodó, szeretettel teli nőt, aki én vagyok és aki akkor is voltam, amikor ezt nem értékelte az, akinek igazán kellett volna” – kezdte az édesanya, aki fontosnak tartja felhívni nőtársai figyelmét arra, hogy ne ragadjanak benne egy rossz kapcsolatba.

    Nagy szavak ezek, én tudom, de még is úgy gondolom, hogy magam vagyok az élő példa arra, hogy a legmélyebb gödörből is van felfelé vezető út. Akkor is, ha egy férfi mindent és még annál is többet megtett azért, hogy elnyomhasson, eltiporhasson és megalázhasson. Nem kell, nem szabad bennragadni egy olyan kapcsolatban, ahol a másik fél, legyen az férfi, vagy akár nő, elnyom és elveszi az önbizalmad

    – jelentette ki határozottan a Borsnak Horváth Gréta, hozzátéve, a tanyasi reality segített meghozni számára az önbizalmat, amire vágyott.

    „Mostanra olyan erősnek érzem magam, amilyen erős mindig is lenni akartam. Egyben van a világom, jóban vagyok és maradok önmagammal!”

  • Nagyszerűen érzi magát azóta az énekes.

    Király Viktor hosszú utat járt be, ugyanis 2024 elején eltökélte, hogy drasztikusan változtat az addigi életmódján, hiszen akkor a depresszió jelei mutatkoztak meg rajta, ami azzal is társult, hogy felszaladtak rá a plusz kilók. Az énekes közben a Sztárboxban is megmérettette magát, a mérkőzésekre való felkészülés pedig nemcsak a fogyásban segített neki, hanem az életfelfogása is teljesen megváltozott. 

    A Megasztár korábbi győztese alig néhány hónap alatt 25 kilótól szabadult meg, amely átalakulásában az egész családja támogatta, sőt, a nővére, Király Linda követte is a példáját. A minap Király Viktor egy őszinte hangvételű bejegyzést tett közzé, melyben megemlékezett arról, hogy egy éve ilyenkor döntött a változás mellett. 

    Képzeljétek el, tudjátok, mi van ma? Segítek, március 25. Ez tudjátok, hogy mit jelent? Jó, lehet, hogy nektek nem számít annyira, de én teljes mértékben boldog vagyok ma, mert ma vagyok 1 éves. Ma van az 1 éves szülinapom! És ez mit jelent? Egy éve letettem a piát, és életmódot váltottam. Szóval büszke vagyok, boldog vagyok, köszönöm mindenkinek, aki segített, és ha lehet ilyet mondani: köszönöm magamnak!

    – fogalmazott Király Viktor, arra buzdítva másokat, ha szeretnének változtatni az életmódjukon, akkor ne féljen segítséget kérni.

  • Sokáig ki nem állhatták egymást.

    Pityinger László, azaz Dopeman és Majoros Péter Majka közel két évtizeden keresztül álltak viszályban egymással. Mint ismert, Dopeman volt az, aki 2003-ban lehetőséget adott Majkának a ValóVilág után, hogy bizonyíthasson a zeneiparban, amivel aztán élt is az egykori villalakó, és a kezdeti sikerei után önálló karrierbe vágott. Először csak a verbális adok-lapok ment a két zenész között, majd egy szórakozóhelyen is egymásnak estek, hogy aztán a Sztárboxban rendezzék a vitájukat. 

    Az idő aztán begyógyította a sebeket mindkét oldalon, igaz, örök barátság így sem szövődött a köztük, de legalább már szóba állnak egymással. Dopeman nemrég a közösségi oldalán élőzött, amikor megkapta a kérdést, hogy mi a véleménye egykori mentoráltjáról:

    Azért szeretitek, mert én el tudtam indítani a pályán. Ennyi közöm van hozzá! Egy év után összevesztem vele, ő is összeveszett velem és háborúztunk egymással. A háborútól ő csak nagyobb sztár lett, én meg megtanultam, hogy kár volt háborúzni... Mert akármekkora igazságérzetem volt, őt tolta a média és mindenki úgy döntött, hogy neki van igaza. Semmi baj ezzel, tehetséges gyerek, jól kufárkodott a lehetőségeivel

    – kezdte a mondandóját Pityinger, aki már nem haragszik a rapperre, de annak zenéit továbbra sem szívleli.

    Dopeman korábban már a Csurran, cseppenről is elmondta a véleményét, szerinte Majoros üzleti megfontolásból és a népszerűség kedvéért lett ilyen rendszerkritikus.

    Örülök a sikerének, attól függetlenül, hogy nem tetszik a zenéje. Nem tetszett a Tündi bündi se, mert nem az a rapzene, amit én szeretek. Nem tetszik a Mindenki táncol, nekem ez bárgyú. Ettől függetlenül, tudom, hogy tök profi, sok pénzt kap és egy nagy király. (...) Annyi, hogy nem tetszik az új száma, mert tőle ez nem hiteles. És én vagyok a napraforgó...

    – fogalmazott a videójában Dopeman, amit a Bors szemlézett.

  • Új főcímdalt írnak a park 70. születésnapjára.

    Május 13-án debütál a Jonas Brothers legújabb, Celebrate Happy című száma, ami kivételes apropóból készül:

    ez lesz Disneyland születésnapi főcímdala.

    Idén júliusban lesz 70 éve, hogy megnyitotta kapuit az első, kaliforniai Disney-park, az évfordulót pedig színes és izgalmas programsorozattal ünnepli a vállalat. A Celebrate Happy is hallható lesz majd napközben szerte a vidámparkokban, a Deadline információi szerint május 16-tól kezdődően egész nyáron át.

    A Jonas Brotherst a legtöbben a Disney-csatorna filmjeiből, sorozataiból ismerhetik, de azt talán kevesen tudják, hogy első albumukat is a cégcsoporthoz tartozó Hollywood Recordsnál adták ki épp 20 évvel ezelőtt.

    Nem a jubileumi főcímdal lesz azonban a fivérek és alma materjük egyetlen közös projektje idén: decemberben érkezik a Disney+ streamingplatformra karácsonyi filmjük, a Very Jonas Christmas.

Rovatok