Index Vakbarát Hírportál

Mindeközben ma
új poszt érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Mostanában ritkán látni együtt Vasvári Vivien három gyermekét, a sztáranyuka azonban ezúttal kivételt tett, és egy kedves közös fotót osztott meg magukról Instagram oldalán.Nem túlzás kijelenteni, lánya és fiai is hatalmasat nőttek, Ariana már 10-, Edward 6 éves, míg Colin 9 hónapos múlt.

    Az életem így tökéletes, ahogy van, mert körülöttem van mindaz, amire valaha vágytam. Velük minden pillanat értékes és felejthetetlen! ”  – fogalmazott bejegyzésében Vasvári.

  • A színésznő, mint írta, az évek múltával egyre csak jobban szereti férjét.

    Szinetár Dóra Instagram bejegyzésben, pár szelfi és őszinte sorok társaságában emlékezett meg Makranczi Zalánnal való kapcsolata 12. évfordulójáról.

    Ma 12 éve tudjuk, hogy szeretjük egymást. Elképesztően kalandos és színes 12 év volt. Sokan az elején egy fabatkát sem adtak volna azért, hogy lesz belőle valami. Azok lassan beláthatják, hogy tévedtek. Nem mintha fontos lenne, ki mit gondol, hiszen mi mindig tudtuk, hogy ez lesz az! Hogy ez Az! Mi úgyis tudjuk. Mi tudjuk azt is igazán, hogy mi minden történt velünk! Mert volt ebben a 12 évben rengeteg minden

    – kezdte posztját a színésznő, kitérve arra, rengeteg minden változott, mióta egy párrá váltak kollégájával, akivel egy közös kisfiuk is született.

    „Bennünk, körülöttünk. Az érzéseink is változnak. Az enyémek is. Az iránta érzett érzéseim is. Mert ahogy múlik az idő, egyre jobban, egyre mélyebben és egyre tudatosabban vagyok végtelenül szerelmes ebbe az édes Emberbe! Még nagyon sokszor 12 évet nekünk Kedvesem! A Jóisten Éltessen!” – zárta sorait.

    (via RTL)

  • Az extrább darabok helyett az ilyen alkalmakra a fast fashiont részesíti előnyben.

    "Mérföldkő" kategóriában díjazták a héten Tóth Andit a Social Media Awardon. Az X-Faktor leendő mentora meghatódva, egy elegáns kis fekete ruhában vehette át a címet, a Femcafe interjújában pedig el is mesélte, honnan szerezte be viseletét.

    Az van, hogy tíz évvel ezelőtt, az első egy-két gálán nagyon extra ruhákat rámadtak, nagyon drága cuccokat. Akkor megtanultam, hogy ilyen eseményekre általában nem szabad kétszer ugyanazt a ruhát felvenni. Szerintem felesleges nagyon drágán megvenni egy ruhát, hogy soha többé ne vegyem fel, szóval én hat-hét éve már fast fashion üzletben, 10 ezer forint alatt vásárolok. Ez például 3 forint volt a Bershkában

    – árulta el az énekesnő, aki külön méltatta öltözete lenge fazonját.

    „Kicsit úgy néz ki, mint egy hálóing, de amúgy nagyon meleg van, szóval nagyon örülök ennek a döntésnek. Nagyon kis aranyos, de csinos ruhácska.”

  • Nehéz időszakon van túl a tévés.

    A Farm VIP házigazdája az utóbbi időben háromszor is kórházba került, és műteni is kellett, de igyekszik visszanyerni az erejét, sőt, sokkal jobban odafigyel arra, hogy megőrizze az egészségét. Mint a napokban elmondta, lábadozásának egy pozitív hozadékai is volt: kibékültek a testévérével, Gáspár Győzővel, akivel már egy jó ideje nem volt jó a viszonyuk. Gáspár Zsolt most a Borsnak árulta el, hogy komoly változásokat hozott az életében, hogy ilyesmi többet ne fordulhasson elő.

    Amíg az ember nem kezdi el érezni a saját bőrén az idő múlását, tényleg azt hiszi, hogy ő Superman, vagyis sérthetetlen és mindent kibír, mindent legyőz. Emlékszem, mennyit mosolyogtam magamban, amikor a szüleimtől kezdtem hallani, hogy: »Itt fáj, ott fáj! Jaj, ez az időjárás kikészít!« Hát negyven felett ez átértékelődött bennem, hiszen még úgyis utolért a baj, hogy rendszeresen járok szűrővizsgálatokra és hosszú évek óta egészségesen táplálkozom.

    – mondta a TV2 műsorvezetője, aki több egészségügyi beavatkozáson is átesett az utóbbi időszakban, de már kezdi jobban érezni magát. Hozzátette: pár hónapja beiktatta mindennapjaiba a mozgást is, és máris érzi a pozitív hatásokat.

    Azt mondom, hogy kilencvenszázalékos vagyok, de ez nem a korábbi fizikai állapotomhoz képest igaz rám, hanem a mostanihoz mérem. Mert hogy sokkal energikusabb és fittebb vagyok, mint mondjuk az éve elején, vagy akár az elmúlt években bármikor. És ezért szerintem nem is tettem túl sokat, hiszen csupán mozogni, kondizni kezdtem, ami szerintem az utolsó tesióra óta nem esett meg velem

     – viccelődött fiatalabb Gáspár fivér, aki nem hagyta ki a lehetőséget és egyúttal üzent kollégájának, Demcsák Zsuzsának: „Egyébként annyi történt, hogy edzegetni kezdtem és minden nap egy hosszú sétával zárok. Nem hittem, de tényleg rengeteget jelent ez a pici mozgás. Jobban alszom, kipihentebben ébredek és estig sem fáradok el végletesen. Olyan fitt vagyok, mint a csodálatos Demcsák Zsuzsa, akiből jó sok kéne ide Magyarországra, de én örülök, hogy ismerhetem és a barátomnak mondhatom az egyetlent! Isten adja, hogy legyen még vele sok-sok közös munkánk.” – tette hozzá.

Rovatok