Index Vakbarát Hírportál

Visszarendelte a Hertha Dárdait a válogatottól, Storck az utód

2015. július 20., hétfő 13:18 | aznap frissítve

Dárdai Pál öt, vereség nélküli selejtező után nem vállalhatja a magyar labdarúgó-válogatott vezetését, amelyik a harmadik helyen áll a csoportjában. A Hertha BSC megszüntette a kettős szerepvállalást. A berlini klub vasárnaptól az ausztriai Schladmingban edzőtáborozik, és készül az augusztus 15-i bajnoki rajtra. Dárdai utóda az eddigi sportigazgató, Bernd Storck, akit kedden mutatnak be.

Az MLSZ elnöksége a hétvégén rendkívüli ülést tartott. A megbeszélésre azért volt szükség, mert a Hertha BSC vezetősége arról tájékoztatta a szövetséget, hogy a klubcsapat sikeres szereplése érdekében nem járul hozzá ahhoz, hogy Dárdai Pál a német klub mellett a jövőben a magyar válogatott szövetségi kapitányaként is dolgozzon.

Ezért az MLSZ úgy döntött, hogy a hátralévő négy selejtezőn az eddig sportigazgatóként alkalmazott német Bernd Storckra – a szakember Dárdai ajánlására került a szövetséghez, Berlinből ismerték – bízza a válogatott irányítását,  fogalmaz az MLSZ közleménye .

A Hertha már májusban, miután véglegesítette Dárdait, nyomatékosította, van egy olyan pont a szerződésben, miszerint bármikor véget vethet a dupla igénybe vételnek.

Dárdai eddigi meccsei

Románia–Magyarország 1-1
Feröer–Magyarország 0-1
Magyarország–Finnország 1-0
Magyarország–Görögország 0-0
Finnország–Magyarország 0-1
Barátságosok:
Magyarország–Oroszország 1-2
Magyarország–Litvánia 4-0

Július 25-én, szombaton már Storck képviseli az MLSZ-t és a válogatottat Szentpéterváron, amikor a FIFA kisorsolja a 2018-as oroszországi világbajnokság selejtezőcsoportjait. Magyarország a harmadik kalapból várja a sorsolást.

Az MLSZ már márciusban lépett

A hazai futballszövetség márciusban jelentette be, hogy az 52 éves Bernd Storckot nevezi ki a hazai szövetség sportigazgatójának. A német kinevezése után egyből leszögezte, hogy nem prédikálni szeretne az akadémiáknak, hanem a német minta alapján adna nekik tanácsot és látná el őket kiegészítésekkel.

Storck azonnal belevetette magát a munkába, először az U17-es csapatot vizsgálta meg, majd két hét sem telt el sportigazgatói kinevezése után, és a világbajnokságra készülő U20-as csapatot is megkapta, de egy meccsre az U21-es csapat kispadján is ült.

Az egyik korosztályos edzésen történt meg, hogy Storck ugyan csak látogatóba érkezett Telkibe, de amikor nem tetszett neki, amit a pályán látott, leállította az edzést, és elkezdett instrukciókat osztogatni a játékosoknak. Azt is karakánul kifejtette, mi nem tetszik neki az akadémiákon.

A magyar szakmának persze ez nem tetszett, még most megvannak az ellenérzések, legutóbb a szövetségtől menesztett Pisont István bírálta.

Az U20-as vb-n a csoportban egy győzelemmel és két vereséggel továbbvitte a válogatottat a nyolcaddöntőbe, ahol a későbbi győztes Szerbia a hosszabbításban – a szerbek a 92. percben mentették döntetlenre a meccset – ejtette ki a magyar csapatot, amivel teljesítette az előre kijelölt célt.

Storck az új-zélandi kiesés után rögtön Helsinkibe repült, ez a lépés már előre jelezte, hogy ő lehet az utód, hiszen testközelből gyűjtött tapasztalatokat.

Dárdai akkor, június 13-án még azt mondta, hogy szeretné befejezni az elkezdett munkát, és nehéz lesz őt a válogatott éléről kiszakítani. 

A Bundesliga sorsolásakor azonban nem volt szerencséje. A Hertha idegenben kezd, Augsburgban, majd a Werdert fogadja, utána pedig Dortmundba megy. Vagyis két Európa-ligás csapattal találkozik idegenben, és nagy bravúr lenne, ha az előző szezonban a 15. helyre befutó Hertha négy ponttal állna augusztus végén, amikor jön a válogatott szünet.

A Dortmunddal ráadásul vasárnap (augusztus 30.) este játszik, onnan kellene hazarepülnie, hogy szeptember 4-én már a románok ellen vezesse a csatába a csapatot.

A válogatott hátralévő meccsei:

A csoport állása: 1. Románia 14 pont 2. Észak-Írország 13, 3. Magyarország 11 4. Feröer 6 5. Finnország 4 6. Görögország 2

A jelenlegi állás szerint Magyarország a legjobb harmadik, vagyis közvetlenül kijutó helyen van. A románok elleni kétgólos győzelem akár a csoport első helyét is jelenthetné.

Csányi nem akar jogászkodni

Tudomásul veszi és tiszteletben tartja a Hertha BSC döntését az MLSZ még akkor is, ha azt a két fél szerződése alapján jogilag, az elmúlt nyolc hónap eredményei alapján pedig szakmailag nehezen tartja indokolhatónak, mondta a szövetség honlapjának az elnök Csányi Sándor, aki azt is hozzátette, hogy nincs értelme jogászkodásnak, mert egy hónapokkal később véget értő per nem oldaná meg a mostani kapitánykérdést.

Dárdai hazugságokat leplezett le

A szakember hitelességéhez hozzájárult, hogy amennyi pontot előre megjelölt, annyit meg is szerzett a csapatával. Pedig nem volt sok ideje, de pár nap alatt is összerakta a védelmet, hiszen csak egy meccsen kapott gólt.
Hogy milyen hazugságokat cáfolt meg, arról itt írtunk.

Az MLSZ elnöksége ugyanakkor köszönetet mondott a német klubnak, amiért korábban elengedték Dárdait, és mivel most ők szorulnak a magyar szövetség sportszerűségére, kötelességük engedni.

Külön köszönet illeti a fiatal kapitányt, aki dupla terhelés mellett is versenyben tartotta a magyar válogatottat, és reményt adott a magyar szurkolóknak

– emelte ki Csányi.

Az MLSZ eredeti terve végig az volt, hogy Dárdaival fejezze be a válogatott az Eb-selejtezőket, de december óta készültek arra is, hogy a Hertha így dönt, és felmondja a korábbi megállapodást. Részben erre a helyzetre készülve kérték fel márciusban sportigazgatónak Bernd Storckot, aki az U20-as világbajnokságon már bizonyította, hogy „a német futballkultúra és szakmai hozzáértés komoly segítséget jelenthet a magyar labdarúgásnak.”

Storck játékosként a Bochumban és a Dortmundban futballozott, 1989-ben Német Kupát is nyert. 1996 és 2002 között a Hertha BSC másodedzője volt, őt küldték Magyarországra játékosmegfigyelőként Dárdai Pál leigazolásakor. Jürgen Röber másodedzője volt akkor is, amikor a Hertha a Bajnokok Ligájában szerepelt, így Király Gábort is testközelből ismeri. 

A Hertha után a Stuttgart, a Wolfsburg és a Dortmund, illetve a Partizan Belgrád szakmai stábjában is dolgozott, majd rövid ideig kazah szövetségi kapitány is volt, 2012 és 2014 között pedig a görög Olympiakosz korosztályos csapatait irányította.

Arról egyelőre nem tudni, hogy Szabics Imre és Nyilasi Tibor lesz-e Storck segítője, de kedden tizenegytől erre is választ ad a hivatalos bemutatáson.

Össze van rakva a csapat

Dárdai még júniusban úgy vélte, hogy szerencsére van már annyira önjáró ez a csapat, hogy az újra előszedett pletykák – Storck követi őt –, a cikkek nem zavarják össze a fejeket. „Össze van rakva a keret, össze van rakva a csapat” – jelentette ki Dárdai még a finn meccs előtt, amikor felvetettük neki a jövőjével kapcsolatos dolgokat.

Rovatok