Index Vakbarát Hírportál

Így alakult át Európa futballtérképe

2016. január 2., szombat 12:20

Európa futballja - a brit és a spanyol bajnokságot leszámítva - téli pihenőre vonult. Az elmúlt évek rendjéhez képest sok bajnokságban borult az eredetileg várt papírforma, esélyes csapatok bukásának, névtelen kis csapatok feltámadásának vagyunk szemtanúi. Megmutatjuk, hogy mi is ez, egy kis újévi körséta Európában.

Egy biztos, olyan még sosem történt a Premier League-ben, mint az idén: Karácsonykor egy előző idényben majdnem kieső vezette a bajnokságot, míg a bajnokcsapat a kiesés szélére került. Az utóbbi szenteste előtt edzőt váltott.

A Leicester City minden várakozást felülmúlva az élen várta a Boxing Dayt, míg a Chelsea két pontra áll csak a kieső helytől, és már nem José Mourinho készítette fel a csapatot. Claudio Ranieri fantasztikus munkát végzett a Leicester élén.

A csapat hat éve a harmadosztályban szerepelt, amikor a csapat mostani legjobbja, James Vardy még az ötödosztályban futballozott. Most a Leicester karácsonykor két ponttal állt az Arsenal, néggyel a Manchester City előtt, Vardy 15 góllal vezeti a góllövőlistát, és fantasztikus PL-csúcsot döntött.

Arra, hogy egy csapat egy év alatt ennyit javuljon, nincs külön adat, de arra igen, hogy Premier League történetében volt-e olyan, hogy az újonc dobogón végezzen. Eddig kétszer fordult elő, 1994-ben a Newcastle a Bristol Citytől szerződtetett Andy Cole vezérletével lett harmadik. Egy évvel később pedig a Nottingham Forest végzett újoncként a dobogón.

Az angol élvonal történetében öt olyan csapat akad, amely újoncként az első évben rögtön bajnok lett: az 1905/06-os FC Liverpool, az 1932/32-es Everton, az 1950/51-es Tottenham, az 1961/62-es Ipswich, legutóbb pedig az 1977/78-as Nottingham.

A Bundesligában az nem meglepetés, hogy a Bayern München vezet és a Dortmund a második, de Dárdai Pál Herthája elképesztő őszt maga mögött tudva, Bajnokok Ligája-főtáblát érő helyen, a dobogón várja a januári folytatást. Dárdai, ha lehet, még nagyobb király lett mint eddig Berlinben. Utoljára 2008-ban állt ilyen jól a berlini csapat. A magyar edző hite és szerénysége egy cseppet sem változott, néhány napja így nyilatkozott:

Nem tudom, hogyan csinálom, de az ificsapatoknál szintén sikerült a maximumot kihozni a játékosokból. Talán értek a nyelvükön, vagy csak azt kérem tőlük, amire képesek

- jelentette ki a berliniek edzője. Dárdai Pál az MTI-nek azt mondta, „nem elég a győztes mentalitás, nem elég csak jól játszani, a lényeg az, hogy a végén hány pontot sikerül összegyűjteni. Mi egyszerű focit játszunk. "

Spanyolországban a szokásos hármas - a Barcelona, az Atlético és a Real - áll a dobogón, talán kicsit meglepő, hogy a Real Madrid megint csak harmadik, ráadásul az év legfontosabb meccsén csúnyán kikapott a Barcától.

A vereségből nagy balhé lett, de az elnök, Florentino Pérez kiállt Rafa Benítez mellett, ugyanakkor mérget vennénk rá, hogy nem a szezon végén már nem a spanyol fog a kispadon ülni. Franciaországban eddig a PSG tarolt, az olasz Serie A-ban viszont ebben az idényben öten harcolnak a bajnoki címért.

Az Inter az idén a régi önmagát idézi, Roberto Mancinivel vezet a csapat. Kell is a siker Milánóban, utoljára még Mourinhóval volt bajnok és 2011-ben dobogós legutóbb.

Európa leghosszabb győzelmi sorozatai az őszi szezonban

Csapat Ország Győzelmek
Crvena Zvezda Szerbia 19
Olimpiakosz Görögország 15
Flora Tallinn Észtország 12
Sahtar Donyeck Ukrajna 11
Bayern München Németország 10
B36 Tórshavn Feröer-szigetek 10
Paris SG Franciaország 9
Ferencváros Magyarország 9
Mladoszt Podgorica Montenegró 9

Belgiumban a Gent, Skóciában a Celtic, Hollandiában az Ajax-PSV-Feyenoord, Portugáliában a Porto-Sporting-Benfica hármas áll az élen, amelyben túl sok meglepetés nincs.

A 2015-ben véget ért bajnokságokról is megemlékeztünk, illetve a magyar NB I. őszét is elemeztük már, érdemes azonban még a környező országokban is körbe nézni, mert szinte mindenhol elképesztő változások történtek az elmúlt évekhez képest.

Ausztriában tovább repedezik a Red Bull-birodalom, az RB Salzburg sokáig csak figyelte a két bécsi, az Austria és a Rapid vetélkedését, aztán a fővárosiak az elmúlt két hónapban fáradni látszottak, és a Salzburg végül az élre állt. De cseppet sem biztos, hogy ott is fejezi be az idényt.

Romániában egyre biztosabb, hogy vége a Steaua három éve tartó uralkodásának. Az évek óta szenvedő a Dinamo a második, az élen pedig az Astra Giurgiu, amely 1998-ban játszotta első élvonalbeli idényét, 2010 óta stabil első osztályú. A ploiesti csapat tavaly kupát és a Szuperkupát is megnyerte.

Szépen csúszik lefelé a szerb Szuperligát 2007 óta hétszer megnyerő, összesen 26-szoros bajnok Partizan Beograd. Olyannyira, hogy jelenleg dobogón sincs, és már 26 pont a hátránya az örök rivális Crvena Zvezdával szemben, amely Európában a legnagyobb fölénnyel, 25 ponttal vezeti a bajnokságot.

A kontinens egyetlen száz százalékos csapata a görög Olimpiakosz, amely 15-ből 15-öt nyert eddig. Horvátországban egyre közelebb kerül egymáshoz a három nagy, a Hajduk, a Dinamo Zagreb és a Rijeka. A Dinamo évek óta tartó abszolút uralma is megszakadhat, évek óta nem volt ilyen kicsi a különbség az élbolyban.

A lengyel bajnokságot egészen más szemmel figyeljük, hiszen Nikolics Nemaja, Európa egyik legjobb formában lévő csatára ott ontja a gólokat. A magyar válogatott csatár 21 gólnál tart, nála többet - a még nem véget ért bajnokságokat figyelembe véve - csak az ukrán Sahtar brazil csatára, Alex Teixeira szerzett, aki 22-nél tart.

Nikolics jelenleg harmadik az Aranycipőért folyó versenyben, az angol, a spanyol, az olasz és a francia gólkirály-jelölt is mögötte el.

Nagyon rosszul kezdett Kádár Tamás, Lovrencsics Gergő és Holman Dávid csapata, a bajnoki címvédő Lech Poznan, a 12. fordulóban még az utolsó, 16. helyen állt. Aztán kilenc veretlenül megvívott meccs a hatodik helyre repítette. Guzmics Richárddal a Wisla Kraków jelenleg csak a 13. helyen áll, pedig sokáig 5-6. is volt.

Dzsudzsák Balázsnak egyelőre nincs szerencséje az idei csapataival. Már a szezon előtt érezni lehetett, hogy a pénzhiánnyal küszködő Dinamo Moszkvának az idén komoly gondjai lehetnek. A csapat végig az élmezőny után kullogott, jelenleg csak a 11. helyen áll. Az utóbbi öt évben bajnok Zenit sem fog címet védeni idén, csak az ötödik Putyin kedvenc csapata.

Dzsudzsák aztán továbbállt, a török Bursaspor játékosa lett, de egyelőre ott sem váltotta meg a világot. Rengeteg kritikát kap, ráadásul csapata csak két pontra van a kiesőzónától, pedig a magyar szélső érkezésekor a bajnoki dobogó is szóba került.

Így teljesített a magyar légió Európában, és azon túl:

Játékos Ország Csapat Meccs Perc Gól
Bogdán Ádám Anglia Liverpool 1 90 0
Sándor György Ausztrália Perth Glory 8 712 2
Köteles László Belgium Genk 16 1434 0
Németh Krisztián Egyesült Államok Sporting Kansas City 28 2028 10
Gángó András Feröer-szigetek NSÍ Runavik 27 2430 0
Turi Géza Feröer-szigetek Vikingur 25 2200 0
Gruborovics Tamás Finnország KTP 29 2263 5
Otigba Kenneth Hollandia SC Heerenveen 17 1055 2
Vida Kristopher Hollandia De Graafschap 13 929 1
Elek Ákos Kína Csangcsun Jataj 27 1646 2
Huszti Szabolcs Kína Csangcsun Jataj 25 2071 6
Guzmics Richárd Lengyelország Wisla Kraków 20 1754 0
Kádár Tamás Lengyelország Lech Poznan 16 1300 0
Lovrencsics Gergő Lengyelország Lech Poznan 14 803 0
Holman Dávid Lengyelország Lech Poznan 3 109 0
Nikolics Nemanja Lengyelország Legia Warszawa 21 1711 21
Kecskés Zsolt Málta Pieta Hotspurs 1 7 0
Stieber Zoltán Németország Hamburg 2 5 0
Szalai Ádám Németország Hoffenheim 4 105 0
Bőle Lukács Románia CSM Iasi 18 1544 1
Megyeri Balázs Spanyolország Getafe 2 180 0
Vanczák Vilmos Svájc Sion 4 360 0
Mervó Bence Svájc Sion 0 0 0
Priskin Tamás Szlovákia Slovan 19 1424 8
Dzsudzsák Balázs Törökország Bursaspor 15 1303 3
Futács Márkó Törökország Mersin Idmanyurdu 4 83 0

A következő év első fele nagyon sűrű lesz, így februárban már szinte mindenhol bajnoki meccseket rendeznek, több országban pedig januárban folytatódik a bajnokság, hogy aztán áprilisban mindenhol véget érjen.

Június 10-én pedig indul a 24 csapatos Európa-bajnokság.

Rovatok