Index Vakbarát Hírportál

Az Eb után sem tolonganak a magyar bajnokság meccsein

2016. július 18., hétfő 00:04 | aznap frissítve

A magyar válogatott sikeres eb-szereplését követően nagy volt a várakozás, hogy a siker segít majd megtölteni az üresen kongó stadionokat. A magyar futball szempontjából az egyik legfontosabb kérdésnek azt nevezte Csányi Sándor MLSZ elnök, hogy  az Európa-bajnokság után a felpezsdített magyar futballközeg hány új, stadionba is kijáró hívet tud megtartani.

Tavaly a stadionépítéshez képest nevetséges nézőszámokat produkált a magyar futballbajnokság, de a sikeres Eb esélyt kínált arra, hogy javuljon a statisztika.

Az NB I. 2016/17-es szezonja július 16-án, szombaton három meccsel kezdődött és vasárnap a maradék hárommal folytatódott. Az első napon mind a három kedvező volt a nézők becsalogatása szempontjából, hiszen a Ferencváros otthon, a Groupama Arénában játszott, szintén Budapesten játszották, igaz, a Vasas pályáján az Újpest–Budapest Honvéd-rangadót, és a mezőkövesdi katlan is bemutatkozhatott, ahol a két újonc kezdett egymással.

Ehhez képest alig haladta meg a nézőszám a tízezret, és az is csak a hivatalos adatok szerint. Mezőkövesden például 2548 nézőt regisztráltak, furcsa, hogy ebből szinte semmi nem látszik a képeken. 

A vasárnapi játéknappal együtt a hat meccs nőzőszámát a Nemzeti Sport összesítette, ami alapján kiderült:

az első fordulót kevesebben nézték meg, mint a tavalyi bajnokság nyitányát

A konkrét adatok a következőképp néznek ki: a hat mérkőzésen összesen 16 248-an szurkoltak a helyszínen, ami 2708-as átlagot jelent. Ez minimális növekedést mutat az előző idény 2645-ös összátlagához képest, de a tavalyi nyitófordulóhoz képest más csökkenést: egy éve átlagosan 2954 fő látogatott ki egy mérkőzésre (a hat mérkőzésre összesen 17 724 néző volt kíváncsi) .

Az átlagot nyilván lefelé húzta a pocsék idő, de felfelé húzta a bajnoki címvédő és Magyar Kupa-győztes Ferencváros Haladás elleni meccse, ahol 5642 fizető néző volt. A legkevesebben a hazaiak stadionfelújítása miatt Dunaújvárosban rendezett MTK–Vasas bajnokin voltak, méghozzá 638-an.

Borítókép: MTI - Czeglédi Zsolt

Rovatok