Az ukrán szerint ő a labdára ment, Svein Moen láthatóan nem értett vele egyet, de lap azért nincs.
De ha Zozulja képes lett volna olyan sebességgel futni labda nélkül, mint Jarmolenko labdával, akkor elég lett volna csak odagurítani neki. Ehelyett Zozulja megbotlott a saját lábában.
Egyedül mehetett kapura, simán vezette fel ballal, csak el kellett volna csavarnia a kapus mellett, de egyenesen, nagyon mellé lőtt.
Mi történhetett a világ egyik legjobb csatárával? Ennél gólképtelenebb nehezen lehetne bárki.
Ez azért nem annyira rettenetes kilátás, de persze jobb lenne egy csoportharmadik ellen folytatni a nyolcaddöntőben.
Volt az a két nagy helyzetük rögtön az elején, azóta viszont elég sok hiba csúszott a játékukba. Görcsösen mennek a gólokért és a győzelemért, hogy csoportelsők legyenek.
a pocsék északír meccs után. Látszik is, hogy nem kutyaütők, bár a németek ellen a kezdőmeccsükön még ennél is tudtak sokkal jobban játszani.
Átvették az irányítást most. Kis szöglet, amiből a kezdőkörig mentek vissza. Egy távoli felívelés, egy gyenge csúsztatás, ez a végeredmény.
Jarmolenko próbálta meg átlőni a védőn, de beleért Pazdan, így a kapus könnyedén fogta.
Előbb egy beadás, majd egy blokkban elakadó lövés jött tőlük balról. Rögtön utána a középpályáig játszották vissza a labdát, ami már a lengyeleknél van.
Egy fejes okozott gondot a lengyel kapu előtt.
Öt centiről is képtelen eltalálni a kaput. Milik ugyanezt csinálta múltkor, Lewandowskinak pedig még nincs kapuralövése az EB-n.
Hét méterről akarta kilőni a bal felsőt, annyira oda célzott, hogy fölé ment. Milik játszotta be jól középre a labdát. Erősen kezdenek a lengyelek.
Lewandowski sarkazásából indult az akció, balról lőtte bele a kapusba Milik.
Szoros emberfogásban állnak a lengyelek mellett, ha már mennek haza, megnehezítik a 2012-es Eb-társrendezőjük életét.
Meg egy füstgránátot is begyújtottak, így eléggé befüstösödött a marseille-i stadion. A lengyelek kezdtek.
Kivételesen nem a felállást jelenti a 4-3-3, vagyis a 433, hanem azt, hogy 433 perce nem lőtt gólt, vagy adott gólpasszt az Eb-ken a Bayern München világklasszis csatára. Ma végre betalál majd?
Ilyen hely ez a Marseille, csak mi tudunk szép tömött sorokban vonulni, mindenki másból előjön az állat. A lengyelek annyira emberkedni vágytak, hogy egymásnak ugrottak. A rendőrség gyorsan közbelépett, és megfékezte a verekedést.
Sérülésről nincs hír.
A két csapat legutóbbi két meccsén 2 gólja és 1 gólpassza van a Dinamo Kijev játékosának. Mindkét meccset Ukrajna nyerte még a 2014-es vb előtti selejtezőben, otthon 1-0-ra, idegenben 3-1-re győztek.
Az már biztos, hogy Unai Emery távozik a Sevillától, és Laurent Blanc is a PSG-től, nem nehéz összerakni, hogy a sorban három EL-t nyerő spanyol lehet az utód Párizsban. Ha így lesz, jó eséllyel viszi maga után a középpályára Grzegorz Krychowiakot, bár a lengyelt a Barcelona is nagy erőkkel figyeli.
Ukrajna 0 ponttal áll a C csoport utolsó helyén, és mivel kikaptak az északírektől, már egy győzelem esetén sem előzhetik meg őket, bármit játszanak, mehetnek haza. A lengyeleknek viszont egyáltalán nem mindegy a végeredmény, hiszen ha jobb gólkülönbséggel zárják a csoportot, mint a németek, akkor megszerezhetik a csoport első helyét.
Legalábbis a Daily Mail ír arról, hogy az ukrán kapitány lemondhat az Eb-kiesés után. Ezzel ő lehetne a hétfőn lemondott Leonyid Szluckij után a második Eb-áldozat.