Index Vakbarát Hírportál

Megrettenhettek a németek a magyar válogatottól?

2023. december 4., hétfő 05:57

Egy felmérés szerint az emberek közel 40 százaléka arra számít, hogy Németország nem jut tovább a 2024-es labdarúgó-Eb-n abból a csoportkörből, amelynek a magyar válogatott is tagja.

Szombaton derült ki, hogy Németország többek közt a magyarokkal is egy csoportban lesz. A csoportok sorsolásáról élőben, frissülő cikkben számoltunk be az Indexen.

Ennek alapján a torna A csoportjába: Németország, Skócia, Magyarország és Svájc került. Mint megírtuk, a német válogatott korábbi szövetségi kapitánya és jelenlegi sportigazgatója, Rudi Völler a Kicker sportlap hasábjain azt írta: minden esélye megvan arra a válogatottnak, hogy hazai pályán emlékezetes Európa-bajnokságot teljesítsen, és a német sajtó általánosságban véve is arról írt, hogy Németország ennél sokkal nehezebb csoportot is kaphatott volna.

Cikkünkben már írtunk arról is, hogy a Kicker egy online szavazást is indított, amelyben arról kérdezték az olvasókat, hogy szerintük mit érhet el a német válogatott a tornán. A szavazás szombat esti eredménye szerint mindössze 10 százalékuk gondolta úgy, hogy ők nyerik a bajnokságot, és húsz százalék azt mondta, hogy még a nyolcaddöntőben kiesik a csapat.

A szavazás még mindig tart, és az eredménye azóta (a németek szempontjából) még negatívabbá vált.

Vasárnap esti adatok szerint így állt a voksolás: 

Vagyis a szombat estéhez képest valamelyest elmozdultak a hangsúlyok, és egyre többen számítanak arra, hogy a németek az idei tornán sem fognak kiugró teljesítményt nyújtani (a korrektség jegyében hozzátesszük, hogy a Kicker oldalán gyakorlatilag bárki szavazhat, nem csak a Németországban élők, de azért zömében az ő véleményüket tükrözheti a szavazás eredménye).

Már lehet jelentkezni a jegyekért 

Arról, hogy a másik két csoporttagnál – Svájcban és Skóciában – miként fogadták a hírt, hogy Magyarországgal kerültek egy csoportba, ebben a cikkünkben írtunk.

Marco Rossi, a magyar válogatott szövetségi kapitánya korábban úgy értékelt:

Amit kimondhatunk, az az, hogy itt vagyunk az Európa-bajnokságon, ez az egyetlen biztos tény. Egy Eb-n nincs könnyű ellenfél, és még az is nehéz lehet, aki papíron könnyűnek tűnik. Az, hogy egy ellenfél könnyű, a vicc kategóriája

Rossi részletesen beszélt arról is, hogy mire lehet számítani az ellenfelektől.

Vasárnap már az Eb-mérkőzésekre való jegyvásárlásnál is megkezdődött a regisztráció, az pedig már jóval korábban kiderült, hogy milyen árkategóriában mozognak majd a jegyek.

Rovatok