A 3d nyomtatók világa az átlagembernek még idegen. A többség hallott róla, de csak olyan viszonylatban, hogy orvosok gyereket mentettek vele, illetve hogy a NASA most épp azon gondolkozik, hogy pizzát nyomtat az űrhajósainak. Ebbe az állapotba robbant be a Defense Distributed nevű csoport, akik nemcsak megterveztek és kipróbáltak egy valóban működő, 99 százalékban 3d nyomtatóval készített műanyagfegyvert, de a gyártáshoz szükséges tervrajzokat az internetre is feltették.

Ahhoz azonban, hogy az eredeti helyről töltsük le a fájlt, kellett némi szemfülesség, azt ugyanis az üzemeltetők az Egyesült Államok Külügyminisztériumának utasítására néhány napon belül eltávolították onnan. Az internet azonban nem így működik, amit egyszer már százezres nagyságrendben letöltöttek, az nem tűnik el nyomtalanul. A tervrajz a Pirate Bay keresőjében a mai napig megtalálható, és a PB képviselői nem is fogják levenni azt onnan. „Közel tíz év alatt egyetlen torrentet sem távolítottunk el külső nyomásra, és nem pont most fogjuk elkezdeni” – üzenték a kalózoldal képviselői.

Kezdjünk neki?

Ott tartunk tehát, hogy van tervrajzunk, és szívesen kipróbálnánk, valóban működik-e a dolog. Itt a szerkesztőségben is úgy gondoltuk, hogy bőven lenne tanulsága egy ilyen kísérletnek, nekiláttunk a szervezésnek.

Nagyjából három telefonhívás kellett ahhoz, hogy kiderüljön, hol vehetnénk a célnak megfelelő 3d nyomtatót. Falk György, a Varinex Informatikai Zrt. üzletág-igazgatója szerint 1000 dollár, illetve Európában ugyanennyi euró fejében már van olcsó, úgynevezett huzallerakásos technológiával dolgozó gép. Ez úgy működik, ahogy a nevéből sejteni lehet: a gép vékony, 1-2 milliméter átmérőjű, felmelegített műanyagkábeleket tapaszt egymás mellé. „Ez az eljárás nem az igazi, kávésbögrét például nem éri meg gyártani belőle, mert a folyadék szép lassan átszivárog a kábelek érintkezési pontjai között” – mondja Falk, aki szerint az elképzelhető, hogy egy pisztolylövésnél ezek a mikroszkopikus folytonossági hibák szintén problémát okoznak.

Viszont ha nekik kéne gyártanunk, akkor inkább az Objet terméksort ajánlaná. Az Objet PolyJet eljárásánál sok száz fúvókából áramlik ki a fényre szilárduló műgyanta, az egymásra épülő rétegek vastagsága jóval vékonyabb – 16 és 30 mikron között alakul. A két technológia közti különbség talán a gyártott tárgyak felületén látható: az utóbbinál a felület sima, nagyjából a fröccsöntött műanyagok szintjét hozza, míg az 1-2 milliméteres kábelekkel dolgozó gépek terméke leginkább a penne vagy a szúnyogháló felszínére emlékeztet.

„Az utóbbival már érdemes lehet próbálkozni, csak az meg bruttó kilencmillió forint” – rontja el a hangulatot Falk, de folytatja: ha csak ezen múlik, ők szívesen részt vesznek a kísérletben, akár mindkét technológiát is bevetik, a kilónkénti 200-300 eurós alapanyagköltség nem akadály. Két feltétele van mindössze: a biztonságos jogi és tesztkörnyezet megteremtése a mi feladatunk.

Három év börtön

Az első szervezet, akit egyrészt érdekelhet is a technológia, másrészt eszünkbe jut, ha fegyverekről és engedélyeztetésről van szó, a rendőrség. Írtunk nekik levelet, és kaptunk is egy választ, amiben leírták, hogy mi kellene ahhoz az engedélyhez, ami a gyártás megindítása előtt kell megszerezni, például „a tevékenység gyakorlásának pontos címét, illetve az épület méretarányos tervrajzát”, de meg kell felelni egy halom lőfegyverekkel kapcsolatos szabványnak és rendeletnek is, és alapfeltétel, hogy legyen köztünk gépészmérnök vagy fegyverműves.

Felhívták a figyelmünket arra, hogy a lőfegyverek engedély nélküli gyártása vagy házi barkácsolása súlyos büntetőjogi következményekkel jár, de ezt tudtuk, hiszen ezért is fordultunk hozzájuk. Végül pedig kijelentették, hogy hivatalból el kell járniuk minden olyan esetben, amikor valaki lőfegyvert gyárt anélkül, hogy erre engedélye lenne, így semmilyen formában nem kívánnak csatlakozni a projekthez.

Egy fegyveres testület tehát kiesett, szerencsére van még pár, így írtunk a Honvédelmi Minisztériumnak is. Tőlük már egy fokkal karakánabb választ kaptunk, amiből kiderült, hogy mivel a hadsereg tevékenységi köréből hiányzik a fegyvergyártás, ilyen teszteket sem végezhetnek. „Egyben felhívjuk figyelmét”, szólt a levél, „hogy a gyártási kísérlet, mint elektronikusan dokumentált előállítás előkészítését – az esetlegesen engedélyezett keretek között történő megvalósítás kivételével – hagyja abba”, mert a törvény nemcsak az engedély nélküli gyártást, de már az erre való előkészületet is 3 év börtönnel jutalmazhatja.

Ekkor már sejtettük, hogy az eredetileg videós témának tervezett próbát nem tudjuk majd végrehajtani. Kaptunk egy tippet, hogy talán a Terrorelhárító Központ segítségét kéne kérnünk, mert ha valakinek, hát nekik van esélyük arra, hogy belefussanak egy műanyagpisztollyal hadonászó emberbe, így talán hivatalból is szívesen készülnének a dologra. A TEK válaszát is megkaptuk, de csak a cikk élesedése után figyeltünk fel rá. Sajnos azonban a szabályok és törvények az ő kezüket is megkötik. „Jogszabályban rögzített feladatkörünk nem teszi lehetővé, hogy a hasonló találmányok előállításában, újszerű eljárások kipróbálásában, vizsgálatában bármilyen szerepet is vállaljunk, így törvényi felhatalmazás hiányában kérésének nem tudunk eleget tenni” – szól a levél, majd úgy folytatódik, hogy a TEK álláspontja szerint az ilyen bemutató amúgy is inkább népszerűsítené az eszközt. Mivel ők ennek pont az ellenkezőjét szeretnék elérni úgy általában, nem állnak kötélnek.

Kifogytunk hát a lehetséges partnerekből, ezért hivatalosan is kijelenthetjük, hogy az Index szerkesztősége önként eláll a fegyverkészítési szándéktól, így a Btk. 263/A 18. paragrafusának 2. pontjában megfogalmazottaknak megfelelően bízunk abban, hogy a cikk megjelenésétől számítva már nem leszünk büntethetők.

Amúgy sincs sok értelme

Egy névtelenséget kérő, de a témában érintett forrásunk szerint több szempontból sincs értelme a műanyagpisztolyos témának. Szerinte eleve nem tiszta, hogy ki használna egy ilyen fegyvert. Tömegmészárláshoz biztos nem használnák, az ausztrál rendőrség próbái szerint ugyanis a Liberator nem túl tartós. De még ha az is lenne: egylövetű, körülményesen újratölthető fegyverről van szó. Egy lövés igazán a profi gyilkosoknak elég, mert ők azok, akik ha nem is ölik meg a célpontot elsőre, „nem esnek kétségbe attól, hogy az áldozat a mellkaslövés után az anyja után sikoltozik”.

Viszont ha megnézzük, mekkora költséggel is jár legyártani, illetve megvenni egy fegyvert, már igencsak valószínűtlen, hogy a bérgyilkosok lendítenék fel a fegyvernyomtató bizniszt. A megfelelő alvilági kapcsolatokkal százezer forint körül már működő pisztolyt kapni, ami alkalmas célzott lövés leadására, akár egymás után többször is anélkül, hogy csövet kéne benne cserélnünk.

3d nyomtatót azonban bérelni is lehet, és Falk György szerint az sem egyértelmű, hogy az ezzel foglalkozó cégek mikor járnak el helyesen. „Egy megrendelés általában úgy kezdődik, hogy a felek titoktartási szerződést kötnek” – mondja Falk, de hozzáteszi, hogy természetesen egyelőre nem fegyverek, hanem más jellegű prototípusok gyártásáról van szó. Ráadásul az sem biztos, hogy a nyomtató üzemeltetője észreveszi, hogy a legyártott alkatrészekből lőfegyver lesz, és nem rugós emeltyű.

A Liberator darabjait megnézve külön-külön ugyanis nem gyanús a műanyaghalom. Névtelen szakemberünk ráadásul elmondta, hogy a Defense Distributed csak azért használt fém alkatrészt, vagyis egy szeget, mert az USA törvényei tiltják a teljesen műanyagból készült, vagyis a repülőtereken és egyéb ellenőrzőpontokon használt detektorokat kijátszó lőfegyverek készítését.

Az igazságügyi fegyverszakértő rémálma

A Liberator azonban nemcsak ilyen szempontból lekövethetetlen. Mivel itthon alig harminc 3d nyomtató van, a forgalmazók általában tudják, ki és mire használja a gépet, és a sorszám alapján nyilván is tartják őket. Arra azonban, hogy tipikus nyomtatási hibák vagy egyéb jegyek alapján azonosítani lehessen, egy bizonyos terméket pontosan melyik nyomtatóval gyártottak, nincs lehetőség. „A 3d nyomtatók úgy működnek, mint a tintasugaras nyomtatók. Az Objet gépekben nyolc nyomtatófej van, fejenként 96 fúvókával. Ezek némelyike átmenetileg el is tömődhet, de a tárgyon ez nem látszik” – foglalja össze Falk. Ugyanígy kérdés, hogy vajon a lövedéken vagy a töltényen úgy általában hagy-e egyértelműen azonosítható nyomokat a fegyver.

A hagyományos, fém alkatrészekből összerakott fegyvereknél nemcsak a csövön áthaladó lövedéken keletkeznek az adott csőre jellemző nyomok, de fegyverben maradó, vagy az újratöltéskor abból kivetett hüvelyen is. A Liberatorban azonban nincs töltési-ürítési folyamatot végző zárszerkezet, így például sem a hüvelyvonó karom, sem a zár tölténytoló felülete nem karcol árkokat a tölténybe. Az egyetlen reprodukálható nyomot az ütőszeg okozhatja, de mivel itt az egy sima szeg, nem lenne túl nagy kihívás megszabadulni tőle.

Van, aki bátrabb volt

A Mail on Sunday nevű brit lap két újságírója nem tartott annyira a hatóságoktól, mint mi: vettek egy 1700 fontos nyomtatót, és kinyomtatták vele a Liberator egy módosított változatát. A Lulz Liberatorban a szerkezetet eredetileg összetartó műanyag csapszegeket fémekre cserélték, de ez semmivel sem tette bonyolultabbá az összeszerelést. Simon Murphy és Craig Hibbert ráadásul nem állt meg ennyinél: az ütőszeget ugyan otthon hagyták, de a pisztoly minden egyéb részét magukkal vitték a Londonból Párizsig közlekedő vonatra. A fegyvert három részre szedték és zsebre rakták, megvették a jegyet, minden probléma nélkül átsétáltak a fémkereső kapukon, és a vagonban pedig nagyjából fél perc alatt összerakták a pisztolyt, és még pózoltak is vele a gyanútlan utasok között. A járatot üzemeltető Eurostar szerint bár a biztonsági ellenőrzés minden jelenleg hatályos kívánalomnak megfelel, az eset miatt vizsgálatot indítottak.

Megkérdeztük az ORFK-tól, hogy tervezik-e a fegyver tesztjét, ami nyilvánvalóan az alapja lehetne a hazai változtatásoknak is, de a „rendőrség nem kívánja elkészíttetni a fegyvert”.