Vírusok jönnek és mennek, némelyik súlyosabb betegséget okoz, másokat alig veszünk észre; van olyan, amelyiket könnyű elkapni, de van, amelyik nehézkesebben terjed. Mára világossá vált, hogy a tavaly év végén feltűnt új koronavírus nemcsak egy köszönés erejéig tette tiszteletét, hanem hosszabb távra kell berendezkednünk ellene.
De hogy lehet, hogy a mostani járvány elől szinte a világ minden országában bezárkóztak az emberek, mégse akar lecsengeni, és mindenki a vakcinára vár, miközben a vírus közeli rokonai sokkal halálosabbak voltak, mégis sokkal gyorsabban eltűntek? A válasz rengeteg tényezőtől függ, és ezek közül a mai napig nem ismerjük mindet, de az elmúlt évtized járványai így is sok tanulsággal szolgálnak.
Két koronavírus okozott a közelmúltban komolyabb járványt, a 2002-es SARS és a 2012-ben feltűnt MERS.
Abból, hogy egy vírus a koronavírusok közé tartozik, még nem sok minden derül ki arról, hogy milyen súlyos járványt idézhet elő, hiszen több koronavírustörzs például egyszerű náthát okoz. Az új koronavírus (nevezzük most az egyszerűség kedvéért végig így) és a SARS-vírus azonban egészen közeli rokonnak tekinthetők, a genomjuk 80 százaléka azonos. Így különösen érdekes lehet megnézni, mi az, amiben mégis különböznek.
A SARS-vírus 26 országban jelent meg, és az Egészségügyi Világszervezet (WHO) összesítése szerint 8096 igazolt fertőzést és 774 halálesetet okozott 2003 júliusáig, amikor a járványt lezártnak nyilvánították. (Bár még később is fel-felütötte a fejét.) Ez 9,6 százalékos halálozási arányt jelent.
Érdekesség, hogy a MERS-járvány hivatalosan a mai napig nem ért véget, a WHO legutóbbi, idén januári jelentése szerint az egy hónappal korábbihoz képest 17 új igazolt esetet jelentettek világszerte, ezzel a 27 érintett országban összesen 2519 fertőzés ismert, ebből 866 végződött halállal. A halálozási arány ezzel 34,3 százalék.
A mostani járvány halálozási aránya még elég képlékeny, a becslések 1,4 százalékra teszik, de valószínűleg a valóságban inkább 1 százalék körüli lehet. (A veszélyeztetett csoportoknál, azaz az idősek és a krónikus betegek körében persze sokkal magasabb.) Ez az 1,4 százalék sokkal durvább, mint a szezonális influenzajárványok 0,1 százalékos átlaga, de láthatóan jelentősen alacsonyabb, mint a hírhedt rokonoké. Utóbbiak mégis jóval kisebb felfordulást okoztak a világban. Miért?
Elsősorban azért, mert bár halálosabbak, mint az új koronavírus, sokkal lassabban és látványosabban terjednek nála.
A vírusok szaporodási száma azt mutatja meg, hogy egy fertőzött átlagosan hány további embert fertőz meg, ha semmi nem állja útját. Mivel folyamatban lévő járványról van szó, az új koronavírus esetében a szaporodási szám is bizonytalan még, de az eddigi becslések szerint mindkét elődénél magasabb. A WHO konzervatív becslése 2-2,5 közé teszi, ami a SARS 1,7-1,9-es és a MERS 0,7-es számánál is magasabb. (Mindegyik vírusra találni magasabb becslést is, egy kínai adatokra és matematikai modellekre épülő tanulmány például 5,7-re teszi az új koronavírus szaporodási számát.)
A reprodukciós szám azonban inkább a járvány kiterjedését mutatja, a dinamikáját, a terjedés sebességét kevésbé. Erről a terjedési lánc intervalluma (serial interval) árul el többet. Ez az az idő, amely egy fertőzött tüneteinek, illetve az általa megfertőzöttek tüneteinek a jelentkezése között eltelik. Az új koronavírusnál ez az intervallum jóval rövidebb, a különböző becslések szerint 2,6-7,5 nap, míg a SARS-vírusnál 8,4, a MERS-nél 12,6.
A hatékonyabb fertőzőképességet magyarázhatja egy márciusi kutatás eredménye. Nagyon leegyszerűsítve, a koronavírusok úgy fertőznek, hogy a felszínüket borító, tüske alakú S-fehérjék (a névadó “korona” ágai) kötődnek a gazdatest sejtjeinek felszínén található receptorokhoz. (Ezek az új koronavírus és a SARS-vírus esetén az ACE2, a MERS-nél a DPP4 receptorok). Minél hatékonyabb ez a kötődés, annál könnyebben jut be a vírus a gazdatest sejtjeibe. A tanulmány arra jutott, hogy az új koronavírus legalább tízszer erősebben kötődik, mint a SARS-vírus.
A látványosabb terjedés azt jelenti, hogy a vizsgálatok a SARS és a MERS esetében is arra utalnak, hogy a továbbfertőzés csak a tünetek jelentkezése után jellemző. Magyarul ha valaki elkapta a vírust, és másokat is képes megfertőződni, akkor ez látszik is rajta.
A mostani járvány éppen azért tudott ekkorára nőni, mert az új koronavírus nemcsak nagyon hatékonyan, de fű alatt is terjed: a megfertőzöttek egy – valószínűleg igen jelentős – része tünetmentes, mégis fertőzőképes, ezért úgy adja tovább a vírust, hogy maga sem tudja, hogy egyáltalán elkapta.
A SARS és a MERS esetében a fertőzöttek nagy része súlyos állapotba kerül, míg az új koronavírusnál még a tünetes betegeknél is gyakran enyhe a betegség lefolyása. Ha vannak is tünetek, azok a legtöbb esetben gyakorlatilag megkülönböztethetetlenek az egyszerű influenzáétól. Szokatlan módon az új koronavírus esetében a fertőzöttekben lévő vírusok száma nem is feltétlenül arányos a tüneteik súlyosságával. Mindemiatt sokkal nehezebb útját állni a vírusnak, mint amikor mindenki esetében nyilvánvaló, hogy fertőzött-e.
Korábbi feltételezések szerint a hosszabb lappangási idő is hozzájárulhat az észrevétlen fertőzéshez, de a jelenlegi adatok alapján nincs számottevő különbség a három koronavírus átlagos lappangási idejében, ez mindháromnál 5 nap körül mozog. (Ezek az átlagok, a bevett gyakorlat azért 14 napos karantént ír elő, mert ez a leghosszabb bizonyított lappangás.)
A lassabb és látványosabb terjedés együttesen azt eredményezi, hogy
a SARS- és MERS-vírussal fertőzötteket sokkal könnyebb volt időben azonosítani és elkülöníteni, így még kevésbé hatékonyan fertőztek tovább.
Ugyanez a másik oldalról: mivel az új koronavírussal fertőzötteket sokkal nehezebb időben azonosítani, a világ legtöbb járványügyi szakértője – és nyomukban a politikusok – sokkal szigorúbb és szélesebb körben alkalmazott közösségi korlátozások bevezetését látták indokoltnak a megfékezéséhez.
Érdemes még vetni egy pillantást a 21. század másik világjárványára, a 2009-2010-es H1N1-influenzajárványra is, amely végül jóval enyhébbnek bizonyult, mint amitől a szakértők eleinte tartottak.
Egyes becslések szerint a vírus az akkori globális populáció 11-21 százalékát, későbbi számítások szerint 24 százalékát fertőzte meg, ami az előzetesen várt 50 százaléknál persze kevesebb, de így is a Föld népességének közel negyedét jelenti. A halálesetek száma 151 700 és 575 400 közé tehető. A halálozási arány a járvány első 12 hónapjában végül mindössze 0,001-0,007 százalék közötti volt (vagy 0,001-0,011 százalék, ha a kapcsolódó szív- és érrendszeri haláleseteket is beleszámoljuk).
A H1N1 az új koronavírushoz hasonló könnyedséggel terjedt emberről emberre, és a tünetmentes fertőzöttek is képesek voltak a továbbadására. Viszont a fertőzöttek halálozási aránya jóval alacsonyabb volt, és kórházi ellátásra is kisebb arányban szorultak a betegek.
Az új koronavírus azért okozhat az elődeinél nagyobb felfordulást, mert a tulajdonságai alapján tökéletes középutas.
Súlyosabb, mint a hasonlóan hatékonyan terjedő vírusok, ezért szigorúbban fel kell lépni ellene; de gyakran elég enyhe ahhoz, hogy nehéz legyen időben észrevenni, ami megnehezíti ezt a szigorúbb fellépést.
Az új koronavírusra leginkább hasonlító SARS-vírust a tünetek figyelésével, a tüneteket produkálók gyors elkülönítésével, illetve kontaktok felkutatásával és karanténba helyezésével szorították vissza – azaz nagyjából úgy, ahogy a legtöbb országban a mostani járvány ellen is fellépnek. Csak éppen a SARS-vírus terjedését sokkal könnyebb volt célzott korlátozásokkal megakasztani, mert jobban lehetett követni az útját, míg az új koronavírusnál a tünetek megjelenése utáni elkülönítés a fertőzés továbbadása szempontjából már túl késő, így
jobb híján maradtak a szélesebb körű korlátozások.
A SARS és a MERS visszaszorítását az is segítette, hogy elsősorban kórházakban terjedt, míg az új koronavírus esetében a közösségi terjedés is magas, így több az ismeretlen kontakt, és nehezebb a vírus sarokba szorítása.
A széles körű korlátozások azonban nehezen fenntarthatók, mert jelentős társadalmi-gazdasági költséggel járnak, ezért mindenhol megkezdődött a fokozatos lazításuk és a védekezés fókuszpontjának eltolódása. A lazításokkal viszont újra emelkedésnek indulhat a fertőzések száma, ezért a mostani járványra végső megoldást csak a védettség kialakulása fog hozni.
Egyes elképzelések szerint a kellő mértékű átfertőzöttség elérésével magától kialakulhat a nyájimmunitás, de mivel ezzel kapcsolatban még mindig nagyon sok a kérdőjel, a WHO nem javasolja, hogy bárki erre alapozza a járvány elleni stratégiáját. Egyelőre az épp most zajló magyarországi reprezentatív tesztprogram első eredményei is azt mutatják, hogy nagyon messze vagyunk a nyájimmunitáshoz szükséges szinttől – miközben az átfertőzöttség tudatos növeléséhez vezető még nagyobb lazítás továbbra is az egészségügyi rendszer túlterhelésével veszélyeztet.
Jelenlegi ismereteink szerint tehát marad a védőoltás,
amely a SARS és a MERS ellen végül nem készült el, de a H1N1 esetében is visszaszorult már a járvány, mire kész lett. Az új koronavírus elleni vakcina fejlesztése azonban világszerte gőzerővel folyik, és a várakozások szerint egy-másfél éven belül, az optimistább forgatókönyvek alapján már év végére vagy akár ősszel elkészülhet. Az más kérdés, hogy a járvány megállításához ezt valahogy le is kéne majd gyártani a kellő mennyiségben.
(Borítókép: Biztonsági őr egy néptelen pekingi utcán 2020. január 27-én. MTI/EPA/Vu Hong )