Index Vakbarát Hírportál

Kemény év volt 2023 a technika világában

2023. december 25., hétfő 18:01

Lecsaptak a bolygóhűtő kalózok, a robottaxikat titokban emberek vezették, miközben a világ Musk és Zuckerberg verekedését várta, hiába.

Idén nagyjából minden a mesterséges intelligenciáról szólt a technológia világában. A Wikipedia legolvasottabb szócikke a ChatGPT volt. Az intelligens gép beszállt a gondolatolvasásba és tudománycsinálásba. Néhol már veszélyesen túlfújt lufi képét mutatta, és már nemcsak elnyerte a díjakat az emberek elől, hanem elveszi a díjakat a gépnek gondolt emberektől is, miközben az emberek a modern helyett a fél évszázados mesterséges intelligenciát díjazták.

A tanuló gépeken kívül történt azért más is: idén például megjelentek a kalóz terraformáló cégek, akik nem teljesen legálisan igyekeznek kén-dioxidot pumpálni a magaslégkörbe, hogy megakadályozzák a bolygó felmelegedését.

Az MIT mérnökei olyan beültethető eszközt fejlesztettek, amiben az ebben található béta-sejtekkel képesek inzulint termelni – a szerkezet működése nem triviális, például a szervezetből származó vizet lebontva biztosítja saját oxigénellátását, és valószínűleg nem csak cukorbetegség gyógyítására tudják majd használni.

A klasszikus mágneslemezes háttértárakat érte egy kisebb csapás, amikor a lemezek alapját jelentő műanyag korongokat beszállító vegyipari cég bedőlt – ez várhatóan drágulást okoz, és az SDD-k felé billenti a piacot.

A Microsoft, bár el akarta pusztítani a modern művészet egyik alapját, a Paint programot, végül inkább felturbózta azt. Az IBM pedig bemutatta 100 qubites kvantumprocesszorát, a Condort.

Most vannak a régi szép idők

Az év technológiai szektor felől érkező történetei leginkább groteszk kudarcoperának tűntek. Ilyen volt Elon Musk és Mark Zuckerberg ködbe vesző verekedése, a Cruise robottaxijainak groteszk története, az OpenAI igazgatójának kirúgása, vagy az X.

Mint ismert, a Twitter új tulajdonosa, Elon Musk nyáron kidobatta a kék madaras logót, és X-re nevezte át a közösségi oldalt. Valószínűleg azért, hogy ne lehessen leírni többé, hogy valaki tweetelt, vagy Twitteren közölt bejegyzést, ehelyett inkább álljon az, hogy 

XY X-en ikszelt.

Ez itt és platform általános tendenciáit tekintve is egyfajta organikus átmenet lett a Jóbarátokból a Hacsek és Sajóba.

Mindeközben a világ visszafojtott izgalommal várta, hogy Elon Musk és Mark Zuckerberg verekedésével egyszerre éri el csúcsát és mélypontját az internetes kultúra fejlődése. Az unikornisvezérek ripacskodása azonban végül nem jött létre, és utólag úgy tűnik, hogy Elon Musk volt kevésbé elszánt.

Az eset után maradt lelki űrt az év vége felé egymást püfölő ismeretlen magyar celebekkel tölthették be a magyar tévénézők.

Annak, aki több mint egy évtizede várja az önvezető autók érkezését, kijózanítóan hathatott az, ami a Cruise robottaxis cégtől kiszivárgott. A cég azzal hirdette magát, hogy önvezető járművei biztonságosabban vezetnek az embereknél, de mint kiderült távolról emberek vezették őket, mert a rendszerük képtelen felismerni egy gödröt vagy gyereket.

A legfelkavaróbb felvonás kétségkívül az OpenAI-ban bekövetkezett palotaforradalom és Sam Altman eltávolítása volt. A történtek mögött a legfurább összeesküvésektől a spirituális fordulaton áteső tudományos vezetőn át, és titokban öntudatra ébredő, az emberiséget fenyegető algoritmusig sok minden felmerült. A hátbaszúrt Microsoft kétségbeesett ténykedése mellett egy hét után végül visszahelyezték pozíciójába Altmant, aki – mint utólag kiderült – maga okozta a cirkuszt azzal, hogy megpróbálta eltávolítani a cég igazgatótanácsának egyik tagját, aki neki nem tetsző dolgokat írt a mesterséges intelligencia biztonságáról.

A drámai hangulatot kissé levezetve, zárásként emlékezzünk meg arról a pár japán díszhalról, akik egy különleges optikaikontroller-kísérlet keretében élő közvetítésben rabolták ki gazdájukat, és ezzel egyszerre nyerték el az év cukisága, illetve az év hackere eseti jellegű egyesített fődíját.

(Borítókép: Németh Emília / Index)

Rovatok