Index Vakbarát Hírportál

A második világháború egyik fontos, de nem túl közismert epizódja a Szovjetunió és Finnország közötti harcok története. Az egész a Téli Háborúval kezdődött: a szovjetek alig pár hónappal a világháború kitörése után, 1939 novemberének végén megtámadták Finnországot, arra hivatkozva, hogy Leningrád védelméhez nekik okvetlenül szükségük van némi területre, ami éppen Finnországban van, viszont amazok sem elcserélni, sem eladni, sem simán átengedni nem hajlandók. A szovjet túlerő nyomasztó volt: katonákban úgy háromszoros, légierőben 30-szoros, tankokban több mint százszoros volt a fölényük.

A háború ennek ellenére elég nyögvenyelősen alakult, a finnek sokkal keményebb ellenállást tanúsítottak, mint bárki várta volna, és itt mutatkozott meg először a gyakorlatban, hogy mennyire szétverte a szovjet hadigépezet hatékonyságát Sztálin 1937-es nagy tisztogatása, amikor nagyjából 30 ezer tisztet végeztek ki vagy küldtek a Gulágra. A történészek szerint a Vörös Hadsereg itt mutatott halvány teljesítménye győzte meg Hitlert, hogy érdemes megtámadni a Szovjetuniót.

Volt egy érdekes kultúrtörténeti következménye is a Téli Háborúnak. Amikor a háború elején nemzetközi diplomáciai össztűz zúdult a szovjetekre, mert civil célpontokat bombáztak, Vjacseszlav Molotov külügyi népbiztos azzal pattintotta le ezt a vádat, hogy valójában élelmiszersegélyt dobnak le a repülők az éhező finn lakosságnak, a katonai akciók pedig kizárólag katonai célpontok ellen zajlanak. Ez persze nem volt igaz, a finnek el is nevezték gúnyosan Molotov kenyérkosarának az ellenük bevetett RRAB-3-as bombákat. A házilag fabrikált robbanó szerkezeteket (üvegbe töltött gyúlékony anyag, az üveg nyakában egy kanócként használt rongydarabbal) pedig, amiket a szovjet tankok ellen vetettek be, Molotov koktéljának, "hogy legyen mit inni a kenyérre". Innen ered a máig használt Molotov-koktél kifejezés.

1969. április 15-én egy észak-koreai Mig-21-es vadászgép lelőtt egy felderítő küldetésen levő amerikai Lockheed EC-121 Warning Star kémrepülőt a Japán-tenger felett, kb. 160 kilométerre Észak-Korea partjaitól. A gép a tengerbe zuhant, a teljes legénysége, 31 katona meghalt. Éppen a hidegháború legsúlyosabb szakasza után jártunk, pár évvel a kubai rakétaválság után, a vietnami háború kellős közepén, 3 évvel Nixon legendás kínai látogatása, és azzal az enyhülés megindulása előtt. A kőkemény amerikai válaszlépés borítékolható volt, de arra azért senki nem számított, hogy az alig pár hónapja beiktatott Nixon elnök elrendeli, hogy dobjanak egy 330 kilotonnás, a hirosimainál 22-szer nagyobb atombombát egy észak-koreai katonai reptérre.

Az ektrodaktília egy ritka születési rendellenesség, ami a végtagok deformálódásával jár. Az ujjak hiányoznak vagy rákollószerűen összenőnek: ez az elváltozás komoly akadály a mindennapi életben. A betegség örökletes, bár kihagyhat egy-egy generációt, és különböző mértékben jelenhet meg. Az amerikai Stiles család már legalább 1805 óta szenvedett ektrodaktíliától: amikor Grady Stiles Jr. 1937. június 26-án megszületett Pittsburghben, a család már hat nemzedékre visszamenően számon tartotta a rendellenességet. A kis Grady kéz-és lábfejeit nagyon eltorzította a betegség, de édesapja ezen nem sokat bánkódott – az ektrodaktília ugyanis a család megélhetését jelentette.

Az idősebb Grady akkortájt egy vándorcirkusz attrakciója volt; Homárember néven pózolt a látogatóknak. Fiát hamar bevonta a műsorba, még az iskolából is kivette, hogy „a Csodálatos Homárfiú” ott ülhessen az apja mellett, amikor megérkeznek a látogatók. Grady Jr. így gyakorlatilag a cirkuszban nőtt fel, ott tanult meg olvasni is – és lőni. A család rövidesen a floridai Gibsontonba költözött, ami klímájával és megengedő törvényeivel barátságos kisváros volt a nehéz sorsú mutatványosoknak, így ott egész kommuna alakult a születési rendellenességgel élő cirkuszosokból. Egy sziámi ikerpár például gyümölcsboltot vezetett, a több mint 2,5 méteres Óriás Al 75 centis feleségével, a Fél-lánnyal Óriás Tábor néven üzemeltetett több szolgáltatást, de itt élt Percilla, a Majomlány és Az Anatómiai Csoda is. Homárfiú jól érezte magát Gibsontonban – aztán amikor felnőtt, ügyeivel feldúlta a kisváros idilljét.

A hair ice-nak, jéghajnak nevezett természeti jelenségnek nincs magyar neve, de az angol jéggyapjú (ice wool) vagy fagyszakáll (frost beard) is hibátlanul leírja, hogy miről van szó: szőrszerű formában megdermedt, fagyott vízről. A jégnek ez a fajtája kizárólag korhadó, halott fán jelenik meg, és ott is viszonylag ritkán. Elvileg mi is láthatnánk – a leggyakrabban kontinentális éghajlaton, a 45. és az 55. szélességi fok között észlelhető –, de ha hó borítja, nagyon nehéz észrevenni, és a keletkezéséhez is megfelelő körülmények kellenek.

1864 májusának egy estéjén jó néhány brit politikust zavart meg a sürgönykézbesítő. Talán háború van? Vagy valami egyéb tragédia? A nagy izgalommal feltépett borítékból kivett üzenetben azonban semmi ilyesmi nem volt, csak egy fogászat, bizonyos Gabriel úrék, Harley Street 27 szám alatt lévő praxisának hirdetése. „Fogászatunk októberig 10-től 17 óráig tart nyitva” – ennyi, nem több.

Az első kéretlen reklámlevél címzettjei nagyon mérgesek lettek, annyira, hogy még újságcikkek is jelentek meg az eseményről, melyben a dühös képviselők azon dühöngtek, hogy miért küld nekik valaki ilyen levelet egy szolgáltatásról, melyet soha életükben nem vettek igénybe. Természetesen az újságcikkben megjelent a sürgöny másolata is, szóval lehet, hogy Gabriel úrék voltak az első vírusmarketing-zsenik, csak még nem tudta senki, hogy ilyesmi létezik.

A spamtörténelem következő fontos állomása 1904. szeptember 14-e: ekkor morzetávírón szaladt szét egy üzenet, melyre valószínűleg senki sem volt kíváncsi: „brown doktor életelixírje 50 százalék STOP” – ennyi állt csak az üzenetben.

Csodálatos időszaka lehetett a történelemnek, amikor a mongol felmenőkkel még dicsekedni lehetett. Timur Lenk fejedelem, a XIV. század híres hódítója Dzsingisz kán leszármazottjának vallotta magát, pedig a történészek szerint az apja inkább egy nyugat-afganisztáni, eltürkösödött törzsből származhatott.

Nem mintha a származás bármit rontott volna Timur hadvezéri képességein. Hódításai során végigdúlta Közép-Ázsiát, lerohanta a Kaukázust, földig rombolta Kunmagyariát, bevette Moszkvát, és két éven belül foglalta el Damaszkuszt, Aleppót és Bagdadot is. Nem unatkozott, na. A Kaszpi-tengertől Indiáig gyakorlatilag minden talpalatnyi földre ráírhatta a térképen, hogy AZ ENYÉM.

Mi az? Száz méter hosszú, ötszáz tonna, negyvenméteres szárnya van, nyolc hajtómű húzza 550 km/órás sebességgel pár méterrel a vízfelszín fölött, és képes akár hat atomtöltetet is célba juttatni? A választ úgy is meg lehet fogalmazni, hogy a huszadik században nem csak a náci Németország fegyverfejlesztő tudósai álltak elő elképesztő tervekkel; a szovjet mérnököknek sem kellett a szomszédba menni egy-két elszállt ötletért.

A hatvanas években, a hidegháború derekán járunk, amikor a világ két vezető szuperhatalma egymásra licitálva ügyködött azon, hogy a lehető legtöbbféle és leghatékonyabb tömegpusztító fegyvert sorakoztassa fel a másikra irányítva. Az amerikai és szovjet nukleáris fegyvereket hordozó stratégiai bombázók, atom-tengeralattjárók, interkontinentális ballisztikus rakéták hadrendjéből mindenképp kitűnnek az úgynevezett ekranoplánok.

Gyász idején gyakran hallott kifejezés, illetve a gyász intézményes kifejezésmódjainak egyik legismertebb formája, hogy félárbócra eresztik egy ország nemzeti lobogóját – 2017. január 23-án a hétvégi veronai buszbaleset is ez történt. De vajon mit is jelent ez pontosan, és honnan is származik a szokás?

A félárbócra eresztés ceremóniája nem pusztán abból áll, hogy a lobogót nem húzzák tovább a zászlórúd felénél, pont ellenkezőleg: a lobogót felvonják a rúd tetejére, majd onnan lassan, méltóságteljesen eresztik vissza a zászlórúd feléig. Bevonásnál is hasonló történik: nem a félárbócról eresztik le, hanem először felvonják teljesen, majd megint leeresztik, de ekkor már nem állnak meg a rúd felénél.

Az általánosan elfogadott magyarázat arra, hogy miért eresztik eredeti helyénél lejjebb a zászlót, alapvető szimbolika: helyet kell hagyni a halált jelképező zászlónak, mely azonban láthatatlan. A feljegyzések szerint 1612-ben volt először olyan, hogy egy hajó használta ezt a megoldást a gyász jelére (pontosabban valószínűleg korábban már mások is használták, de ekkor született az első írásos említés erről).

Egy brit hajó, a Heart's Ease egy kanadai hajóútról tért vissza Londonba úgy, hogy a Union Jack, a britek alig pár évvel korábban elfogadott nemzeti zászlaja a hajó árbócának felénél lobogott. Amikor kikötöttek, kiderült, miért: a kapitány, James Hall meghalt útközben. Hallt Grönlandon kapott halálos sebet, amikor inuitokkal keveredtek harcba – a bennszülöttek azért támadták meg Hallt és csapatát, mert egy korábbi, hasonló expedíció tagjai több társukat is elrabolták.

Kicsit nehéz belekezdeni a dologba, hiszen mind a bugra, mind a patch-re van megfelelő magyar szó, az egyik a programhiba, a másik a javítás. Szerencsére ez közismert dolog, mármint hogy szakmán belül és igazából az informatikán kívül is nagyon sokan tudják, hogy ha valaki bugot mond vagy patchet telepít, az nem fennhéjázó kivagyi idióta, hanem csak tisztában van azzal, hogy általában mindenki tudja körülötte, miről beszél.

De vajon miért pont bug lett a hiba angol neve, és miért pont patch a javítás? Mindkét szó eredetéhez a számítástechnika hőskorába, a teremnyi gépek és a monitor nélküli adatfeldolgozás idejébe kell visszautaznunk.

A huszadik század egyik legjelentősebb amerikai írója, Ernest Hemingway kalandos életet élt, de azt kevesen tudják, hogy ez tele volt balesetekkel és betegségekkel.

A Nobel-díjas író túlélte a lépfenét, a tüdőgyulladást, a vérhast, a diabéteszt, a magas vérnyomást, elütötte egy autó, két egymást követő repülőgép-balesetben megsérült a mája és a veséje, betörött a koponyája, többször egymás után égési sérüléseket szenvedett, és sikerült magára rántania egy tetőablakot. Aztán 61 évesen, miután már ennyi mindenen túl volt, a kedvenc puskáját önmaga ellen fordította a családi házuk tornácán.

A mondák szerint Szemiramisz királynő építette fel Babilont, számos építészeti csodával, és a későbbi feljegyzések szerint 2180 és 2160 között egy gyalogosan járható alagút is épült a városban, ez kötötte össze az Eufrátesz folyó által kettészelt város két felét.

Egészen 1824-ig, a Temze alatti alagút megépítéséig nem készült hasonló alagút.

Donald Trump a maga hetven évével az Egyesült Államok történetének legidősebben hivatalba lépő elnöke, de van egy távoli elődje, aki ugyanezt a rekordot 140 éven át, Ronald Reaganig tartotta – de nem sokáig örülhetett neki, mert volt egy másik rekordja is: ő volt az ország legrövidebb ideig hivatalban lévő elnöke. William Henry Harrisont – és az utolsó elnököt, aki még az ország megalakulása előtt született – ugyanis elvitte egy tüdőgyulladás , amivel szintén történelmet írt, mert ő volt az első, aki hivatalban lévő elnökként halt meg.

Bár mifelénk is szokták mondani, hogy valaki halálra dolgozza magát, szerencsére ez leginkább átvitt értelmű kifejezés a mai nyugati kultúrában. Japánban viszont nagyon is szó szerinti és húsba vágó problémáról van szó. Olyannyira, hogy van rá egy külön szavuk is: a karosi fordítása nagyjából “túldolgozás miatti halál”. Ahogy a nevéből is világos, ezeknek a haláleseteknek a közvetett oka a túl sok munka, de a fő közvetlen okai a szívroham és az agyvérzés, illetve az öngyilkosság.

Kim Dzsongilről mindenki tudja, hogy évtizedekig kegyetlen diktátorként irányította Észak-Koreát, de az kevésbé ismert, hogy elhivatott rajongója volt a filmművészetnek. Igazi moziőrült volt, több mint húszezer filmes gyűjteménnyel, nagy kedvencei közé tartoztak a korai James Bondok, a Rambo- és a Godzilla-filmek, a Péntek 13 sorozat, a hongkongi akciófilmek és Elizabeth Taylortól bármi.

Az ausztrál díszbogarat latinul úgy hívják, Julodimorpha bakewelli. Bár a nevében a bak nem a sörre utal, a kis állatot valóban intim kapcsolat fűzi a sörösüveghez. A Dél-Ausztráliában, lárvakorában eukaliptusz-, később akácfák közelében élő bogárfajtának csak a hím egyedei tudnak repülni, a nőstények a földön mászkálnak. Az augusztus-szeptemberi párzási időszakban a hímek felröppennek, hogy megtermékenyítendő nőstény után nézzenek. Ha viszont sörösüveget látnak, elvesztik a fejüket, és rögtön rárepülnek.

A tudomány és a vallás gyakran összeegyeztethetetlen fogalmak, de Terry A. Davis, egy skizofrén programozó közös nevezőre hozta őket, amikor megírta a világ első keresztény operációs rendszerét, a TempleOS-t.

“Vagyonra válthatta volna hírnevét, de egyikkel se törődött, boldogságot és tiszteletet abban lelt, hogy segített a világon” – ez áll George Washington Carver, az 1943-ban elhunyt afroamerikai tudós és feltaláló síremlékén, akire ma már kevesen emlékeznek, vagy akiről éppenséggel soha nem is hallottak. Pedig az övénél kevés nagyobb ívű tudományos karriert ismer a tudománytörténet, élettörténete igazán inspiráló lehet minden nehéz sorba született gyerek számára.

Ha a viktoriánus korra gondol, általában nem a féktelen maszturbáció jut eszébe elsőként, ugye? Hanem fűzők, díványra ájuló nők, hímzőtanfolyamok, alkotmányos monarchia, indiai gyarmatok, meg persze maga Viktória királynő. Hát hogy illik ebbe a képbe egy vibrátor? Sehogy, mégis ott van: a korabeli női lapokban látható hirdetések alapján joggal hihetjük, hogy a kézimunka után a viktoriánus háziasszonyok fő hobbija a maszturbálás volt.

Stanley Kubrick perfekcionista volt. Pont. Nem volt még egy filmrendező, aki annyira érzékeny lett volna minden képkocka minőségére, mint ő. Mindent a művészetének rendelt alá, és nem kímélt se embert, se nyersanyagot. Példának felhozhatnánk a 2001: Űrodüsszeia máig bámulatos speciális effektusait (1968-as film!), vagy A ragyogás forgatásán őrületbe kergetett Shelley Duvallt. Mindkettő Kubrick maximalizmusának a terméke. Aki túlélte, hogy vele dolgozott, az jegyet váltott magának a halhatatlanságba.

A filmes karrierje során Kubrick megszállottan hajtotta az újabb és újabb felszereléseket, hogy minél látványosabb képeket vehessen filmre. Nem a szépen bevilágított valóság érdekelte, hanem a naturalizmus. Amikor elkezdett dolgozni a Barry Lyndon című filmen, akkor jött az ötlet, hogy természetes fényben forgasson. 1975-ben viszont nem voltak elég jó minőségű optikák, amikkel le lehetett volna forgatni egy kosztümös filmet egy régi épület belsejében, gyertyafénynél.

A történelem során lejegyzett liszteladások közül a legdrágább zsák liszt rekordját egy Reuel Colt Gridley nevű fickó tartja, aki 1865-ben akkori áron 275 ezer dollárért adott el egy zsák lisztet. A dolog igazi különlegessége, hogy Gridley

• ugyanazt a zsák lisztet adta el,
• számolatlan alkalommal,
• egy éven át.

Mai árfolyamon számolva úgy négymillió dollárt, vagyis úgy 1,2 milliárd forintot keresett az üzleten, de a legérdekesebb az egészben, hogy egyetlen fillért sem nyert az ügyön. Ahhoz, hogy megértsük a dolgot, vissza kell ugranunk 1864-be, azon belül is a nevadai Austin városába.

Dél-Amerika és az Atlanti-óceán déli része felett, úgy 200 kilométeres magasságban van egy zóna, ahol áthaladva a műholdak és a Hubble űrtávcső kikapcsolják a műszereiket, a nemzetközi űrállomáson tartózkodó asztronauták pedig fura élményekről számolnak be. A zóna neve Dél-Atlanti Anomália, és a mérések szerint itt a leggyengébb a Föld mágneses mezeje. Korábban több műhold pusztult már el itt a kirívóan erős sugárzás miatt.

A rejtélyes űrbéli Bermuda-háromszög azonban több alapvető dologban különbözik a tengeri rokonától: például abban, hogy nem háromszög alakú, valóban létezik, és korrekt tudományos magyarázat van rá.

A Pepsi történetének legnagyobb ballépéséről már volt szó a rovatban, hát úgy illik, hogy emlékezzünk meg a nagy konkurens Coca-Cola legfurább marketingfogásáról, az üres üvegeket áruló automatákról is. Mondjuk ezek miatt legalább nem folyt vér.

Rothschild, Rockefeller, a Fuggerek? Nem, nem és megint csak nem, fehér krőzusok helyett máshol kell keresgélni: a helyes megfejtés I. Musa Mansa, Mali dicsőséges uralkodója. A 14. századi afrikai király vagyonát bizonytalan becslések mai árfolyamon 400 milliárd dollárra teszik, amivel jó hatszor lenne vagyonosabb a mai leggazdagabbnál, a rongyos 60 milliárd fölött diszponáló Bill Gates-nél.

Nincs a világnak olyan egzotikus csücske, ahol ne lennének bankautomaták. Jó, a diktatúrák civilizációtól elzárt régióiban, vagy azok a csendes-óceáni szigetcsoportokon, ahol még mindig a fehérek által hátrahagyott színes üvegcserép a konvertibilis valuta, előfordulhat, hogy nem tudunk pénzt felvenni. De mivel a Vatikánban is van latin nyelvű bankautomata, csak természetes, hogy a Déli-sarkra is jutott belőlük. Sőt, egyszerre kettő!

A kínai légszennyezés évente milliónyi emberáldozattal jár. Egyes városokban szinte soha nem látjuk a napfelkeltét, mindent beborít a takonysűrű, szürke lepel, szóval nem egészséges errefelé élni – már ha olyan ambícióink vannak, mint a lélegzés.

A hirtelen iparosodás általában hasonló szörnyű mellékhatásokkal jár. Az angliai ipari forradalom a kapitalista kizsákmányolással és a széntüzelésű erőművekkel náluk már történelem volt, mire Mao Ce-tung meghirdette a kínai nagy ugrást. Nem csoda, hogy a brit történelem legsúlyosabb légszennyezettségi katasztrófája fél évszázaddal korábban bekövetkezett – csak ők tanultak is belőle valamit.

Csaknem ötven évvel az első sikeres Holdraszállás után teljesen magától értetődőnek vesszük, hogy az első ember, aki a Holdra tette a lábát, az Neil Armstrong, a NASA űrhajósa volt, nem is nagyon tudunk mást helyette elképzelni, ő az igazi amerikai hős megkérdőjelezhetetlen figurája. „Kis lépés egy embernek, de óriási ugrás az emberiségnek” – furcsa belegondolni, de ezek a történelmi szavak el sem hangozhattak volna, ha 1967. január 27-én be nem következik az Egyesült Államok űrprogramjának első tragédiája, amikor az Apollo-program első emberes próbarepülésére készülő háromfős legénysége, egy hónappal a tervezett start előtt, egy gyakorlat során bennégett a parancsnoki modul kapszulájában.

Adolf Hitler ellen rengeteg merényletet kíséreltek meg a második világháború alatt és előtt; a Wikipedia vonatkozó oldala 26 ilyen kísérletet sorol fel csak az 1933-as hatalomra jutása utáni időből. A leghíresebb esetből, a Valkűr hadműveletből több film is készült, a legbizarrabb próbálkozást azonban csak néhány éve derítette fel egy brit történész. Ezt a CIA elődje, az amerikai háborús hírszerzési hivatal, az Office of Strategic Services tervelte ki, és nem is megölni próbálták a náci vezért, hanem

Már óvodásként megtanuljuk, hogy a ronda hernyókból lesznek a gyönyörű pillangók. Persze a kirakós fajátékok és a mesekönyvek kihagynak egy-két részletet, például azt, hogy az egész sztori a petével kezdődik, abból fejlődnek ki a hernyók, amelyek aztán egy falánk ámokfutás során egyre nagyobbra és nagyobbra nőnek, mígnem a végén bebábozódnak.

A mesék itt megint ugranak egyet az időben, és rögtön a lepke előbújásával folytatódnak.

Tegyük fel, hogy húst akar sütni; hogyan áll neki? Kiveszi a nyers húst a hűtőből, kicsomagolja, és mielőtt nekiállna bárminek is, alaposan megmossa. És a szakértők egybehangzó véleménye szerint itt követi el az első hibát. A húst ugyanis nem kell, sőt, nem is szabad megmosni elkészítés előtt, csak rosszat teszünk vele saját magunknak. Akkor is, ha ez így elsőre nagyjából annyira hangzik higiénikusan, mintha a WC-használat utáni kézmosásról próbálnánk lebeszélni.