Index Vakbarát Hírportál

Nagyot csalódtak a kutatók a világ egyik leghűségesebbnek tartott állatában, a pingvinben, amelyről eddig úgy tartották, hogy az örök szerelem mintapéldánya. A költési időszakokban évről évre, újra és újra egymásra találnak ugyanazok a párok, a szoros kötelék pedig egy életre megmarad. Erre föl elég volt csak alaposabban tanulmányozni a törpe-, más néven tündérpingvinek (Eudyptula minor) ausztráliai megakolóniáit, és a kutatók azzal szembesültek, hogy nemcsak hogy szembeszökően csélcsapok,

Eddig csak két csapodár pingvinfajról tudtak a húszból, a természetfilmek örökös sztárjairól, fajuknak legnagyobb képviselőiről, a király- és a császárpingvinről (Aptenodytes patagonicus és Aptenodytes forsteri). Sokezres kolóniáikban mindössze 15 százalékuk marad hűséges partneréhez az egymást követő szaporodási időszakokban. Mentségükre szolgál, hogy cudar vidéken, az Antarktisz partjainál élnek. A többi pingvinfaj tagjai viszont jellemzően monogám életet élnek, ezért is szerezhettek romantikus hírnevet ezek a kizárólag a déli féltekén élő, áramvonalas testű, kitűnően úszó, ám röpképtelen madarak.

Örök hűség?

Nem maradnak el tőlük a hattyúk, a tiszta és hű szerelem egyetemes jelképei sem. Egész életre választanak párt, ha egyikük elpusztul, sokak szerint meg is gyászolják társukat, és nem állnak össze többé mással. Talán ezért okozott kisebbfajta ornitológiai botrányt egy angliai, Gloucestershire tartományban található madárrezervátumban, hogy elvált egymástól egy hattyúpár, és nagy meglepetésre mindegyikük új partnerrel az oldalán érkezett vissza a sarkvidékről áttelelni. Sok ezer hattyút megfigyeltek már a negyven éven keresztül, de olyanra még nem volt példa, hogy

Ráadásul a park tavában egymás mellett úszkálva figyelemre sem méltatták a másikat, mintha semmi sem történt volna korábban közöttük. Akár egy szappanoperában, úgy alakultak át váratlanul a vonzalmi szálak, ami megdöbbentette a kutatókat.

Fotó: Richard McManus / Getty Images Hungary

Csélcsap gerlék, tubicák

Ha mindhalálig szerelem, akkor leginkább a galamb jöhet szóba. Valamennyi fajuk monogám, megejtően turbékolnak, és csőrüket összeérintve még „csókolóznak” is. Nem véletlen, hogy a galamb Aphroditének, a szépség és a szerelem istennőjének volt a szent madara, de a magyar folklórban is a szerelem, a női lélek, az ifjú asszony jelképe.

Kár, hogy a galambászok nincsenek száz százalékosan meggyőződve hűségükről és ragaszkodásukról, és sorozatban elkövetett csalfa akcióikról számolnak be.

Nem is gondolnánk, de a méréseknek és mértékegységeknek óriási szerepe volt a mai, modern világ kialakulásában. A különféle mértékegységekkel osztályozzuk a környezetünket, az adatokat objektív értékeknek tekintjük, pedig a mérések sokszor épp megteremtik a világot, megváltoztatják jelentését, befolyásolják tapasztalatainkat. Ráadásul mennyiben lehet valami objektív, amit tetszőlegesen az ember hozott létre? Hiszen egyetlen más faj sem képes absztrakciókat használni a világ felosztására.

Egy Jézust ábrázoló szitanyomat

Fotó: GraphicaArtis / Getty Images Hungary

Tele volt (és van) a világ hajmeresztő, világjobbító élelmezési ötletekkel. Sztálin idején a sarkkörön akart búzát termeszteni, a tajgán pedig dinnyét egy kegyenc áltudós, Trofim Gyenyiszovics Liszenkó. Mi pedig a Hortobágyon gyapotot, magyar narancsot és gumipitypangot a Rákosi-korszakban. De talán a legmeredekebb terv a világ első fasiszta pártjának megalapítója, Benito Mussolini diktátor, Il Duce fejéből pattant ki, aki az 1920-as és 1930-as években olyat lépett, amivel sem előtte, sem utána nem mert próbálkozni senki: be akarta tiltani a tésztát Olaszországban.

Fotó: Judith Haeusler / Getty Images Hungary

Miután sok ezer híve kíséretében 1922 októberében bevonult Rómába, egyszerűen átvette a hatalmat, és kinevezte magát miniszterelnöknek (ez volt az akkor még csak hatalomra vágyakozó Hitlert is megigéző „marcia su Roma”, a „római menetelés”), alapjaiban akarta átformálni Olaszországot. Intézkedések sorát hozta a következő években: megszabta, hogy a járda melyik oldalán és milyen irányba kell közlekedni, betiltotta a női nadrágokat, tejből készíttetett textilanyaggal árasztotta el a ruhagyárakat, na és hadat üzent a tésztának.

azt már amúgy is régóta termesztették északon, Lombardia, Piemont és Veneto tartományokban, de legfeljebb rizottóként kapott komolyabb szerepet az olasz konyhákban.

Már hétévesen szembesülünk az iskolában azzal, hogy a 40 betűs (vagy a kibővített 44 betűs) magyar ábécének van egy nagybetűs és egy kisbetűs változata, és sok kisbetű nem egyszerűen nagy méretű párjának kicsinyített mása, hanem egyedi formájú jel (a-A, d-D, g-G, r-R), írott formájukban különösen. De ez természetes számunkra, ebbe növünk bele, fel sem merül bennünk, hogy a kisbetűk létezése évszázadokon keresztül egyáltalán nem volt magától értetődő, az arab, a kínai, a japán vagy a hindi nyelvben például ma sem különböztetnek meg kétféle betűméretet. Az írni tanuló gyerekek is ösztönösen nagybetűket rajzolnak egymás mellé a papírra/aszfaltra.

Egy kislány írást gyakorol 2017. február 3-án

Fotó: Florian Gaertner / Getty Images Hungary

De miért bajlódunk kétféle betűvel, miért kell bonyolítani az életet, amikor a nagybetűk is elegendőek lennének az olvasáshoz és a szöveg megértéséhez? A mutatós kisbetűs írás csak egy kalligrafikus esztétikai sznobizmus lenne?

Kezdetben csak nagybetűk voltak

A magyar ábécé latin betűkből áll, amelyek az ókori Rómából származnak, ők viszont a mai Toszkána területén élt itáliai néptől, az etruszkoktól, valamint az itáliai görögöktől kölcsönözték, utóbbiak a mai Libanon területén élt hajós-kerekedő föníciaiaktól kapták az ihletet, akik pedig a közel-keleti sémi írásjeleket terjesztették a Földközi-tenger partvidékén.

Ezeket vésték kőbe, fába, pingálták papiruszokra, és fel sem merült, hogy az örökkévalóságnak szánt nagybetűs kőfeliratok betűin változtatni kellene.

A rómaiak szálegyenes, szögletesen impozáns, talpas latin betűi hosszú évszázadokon keresztül – szó szerint – kőbe vésett szabványok voltak. Ugyan időszámításunk szerint 170 körül feltűnt egy kissé lekerekítettebb, rusztikusabb latin írásmód is, egészen a középkor kezdetéig nem nyúltak a standard betűformákhoz. Igaz, a Római Birodalom bukása után a kolostorokon kívül kis híján kihunyt a civilizáció, és így vele együtt az írásbeliség is.

Aki járt már kaszinóban, találkoznia kellett jelentőségteljesen töprengő, elmélyülten számsorokat írogató játékosokkal, akik a „titkos tuti szisztéma” birtokában magabiztos kívülállóként pásztázzák a rulettasztalokat a sok tudatlan között. Na ők biztosan tévedésben vannak, méghozzá a szerencsejátékosok (vagy Monte Carlo) nevezetes tévedésében.

A jelenséget 1913. augusztus 18-án azonosították a Monte Carlo-i Casinóban, amikor egymás után 26-szor esett fekete számra a rulettgolyó, és ahogy egymás után jöttek a fekete gurítások, úgy kezdett megőrülni a kaszinó közönsége, egyre nagyobb tétekkel játszották meg a pirosat, aminek az lett a vége, hogy aznap este a játékosok milliókat veszítettek.

Ez a „fekete” történelmi éjszaka arra a téves hiedelemre világított rá, hogy a múltbeli események (gurítások) befolyásolják a jövőbeli kimenetelek valószínűségét. Akármilyen szokatlannak tűnik is, a valóságban minden gurításkor ugyanannyi eséllyel esett (és esik ma is) piros, fekete vagy a zöld mezőre (0-ra) a golyó, függetlenül attól, hogy mi történt korábban.

Ugyanez játszódik le akkor is, amikor pénzérmét dobunk fel. Ha az érme szabályos (azaz nem tettünk csalárdul például kis pluszsúlyt valamelyik felére), azonos eséllyel lesz fej vagy írás az eredmény. Minden további nélkül lehet egymás után ötször vagy tízszer fej, nagyobb valószínűséggel akkor sem lesz a következő dobás írás, csak azért, mert már régen volt. Sőt, egy 20 dobásból álló sorozatban az lenne valószínűtlen, ha egyszer fej, majd írás, majd fej, és így tovább, lenne az eredmény, ahogy azt titkon elvárnánk.

Nauru, a világ legkisebb köztársasága mindössze 21 négyzetkilométeres apró korallsziget Mikronéziában, a Csendes-óceán déli felén, Ausztráliától 3300 kilométerre. Ahogy a többi idilli trópusi szigetnek, neki is minden adottsága megvolt ahhoz, hogy turistaparadicsom legyen. Korallzátony, pálmafák, föld alatti édesvizű tó, mészkőbarlangok, homokos tengerpart, kristálytiszta víz. A 13 ezres lakosságú szigetre mégis

amivel elnyerte a világ legnépszerűtlenebb utazási célpontja címet. 

Nauru szigete

Fotó: mtcurado / Getty Images Hungary

De másban is kitűnik:

annyira jól ment nekik, hogy az embereknek nem kellett dolgozniuk, adózniuk, ingyenes volt az oktatás és az egészségügyi ellátás. Mára azonban mindez a múlté, a sziget adósságba és szegénységbe süllyedt.

Ha mindez nem lenne elég, akkor Naururól még az is elmondható, hogy a világ legkövérebb országa,

fele pedig cukorbetegségben szenved. Vezető pozíciójából pedig évtizedek óta nem képes alább adni.

Bármelyik „leg” figyelemre méltó, de így együtt egyértelműen filmre kívánkozik.

Egy makulátlan elme örök ragyogása lehetne a német sakkfenoménról, Robert Hübnerről szóló, egyelőre nem létező film címe is. Akik ismerték a január elején elhunyt Hübnert, különleges embernek tartották, még a sakkozók sajátos világából is kilógott, és úgy lett világhíres, hogy egy komoly tornát sem nyert, a tűz közelében viszont mindig ott volt.

5 évesen tanult meg sakkozni, és tinédzserkorától már semmi más nem is érdekelte, csak a sport és a nyelvtanulás. 14 évesen megnyerte a német ifjúsági, 18 évesen a német felnőttbajnokságot, 22 évesen lett nagymester a nemzetközi szövetség kinevezése alapján.

––Akárhogyan is próbáljuk, nehéz magyarázatot adni arra, hogy az egyházakat, bármiféle természetfeletti hiteket és minden, nem e világi elképzelést tűzzel-vassal üldöző materialista-kommunista rendszerek hogyan juthattak arra az elhatározásra, hogy vezetőiket nemcsak eltemetik világraszóló állami pompával, de porhüvelyeiket még mumifikálják, és közszemlére is teszik. Az örökkévalóságnak szánva.  

A groteszk sor Leninnel kezdődött, amikor 101 évvel ezelőtt, 1924. január 21-én – egyáltalán nem váratlanul – meghalt. Már két évvel korábban agyvérzést kapott, aztán még kettőt. Holttestét három napra kiállították a moszkvai szakszervezetek házának oszlopcsarnokában, és az volt a terv, hogy a vezető forradalmárt a moszkvai Vörös téren egy zárt sírba temetik.

A fogcsikorgató hideg ellenére a gyászolók hosszú sora nem akart fogyatkozni, beszámolók szerint legalább félmillió ember várt arra, hogy elbúcsúzhasson Vlagyimir Iljicstől. Majakovszkij, a futurista költő pedig megfogalmazta látnoki sorait: „Lenin élt, Lenin él, Lenin élni fog!”

Lenin bebalzsamozott holtteste a Lenin-mauzóleumban, Moszkvában

Fotó: Georges DeKeerle / Getty Images Hungary

Ekkor támadt Sztálinnak az az ötlete, hogy egy Lenin holttestét tartalmazó sírbolt a munkásosztály világméretű zarándokhelye lehetne. Sokan ellenezték a bizarr elképzelést, köztük Lenin özvegye, Nagyezsda Konsztantyinova Krupszkaja, aki még a Pravdába is írt, hogy

Hosszas vita után a kommunista párt mégis úgy döntött, hogy mauzóleumot emelnek Leninnek, amit először fából, majd 1930-ra vörösgránitból építettek fel a Vörös téren, méghozzá az óegyiptomi lépcsős piramisok ihlette formában. A síremlék előtt évtizedeken keresztül kígyózó sorok képe aztán a hivatalos szovjet propaganda alapmotívumává vált.

Hacsak nem éppen a kétévenként esedékes rekreációs elvonulásán tartózkodik, Lenin holtteste gyapjúöltönyben, üvegkoporsóban ma is megtekinthető, hétfő és péntek kivételével mindennap, 10 és 13 óra között. Nyáron körülbelül másfél órát, főszezonon kívül már csak 15 percet kell várni az ingyenes bejutásra. Túlzás nélkül elmondható, hogy a bebalzsamozott kommunista vezér megtekintése a párizsi Eiffel-toronyhoz vagy a római Colosseumhoz hasonlítható turisztikai látványosság ma is Moszkvában.

Bejárta a világsajtót a napokban egy kanadai ház teraszára becsapódó meteorit videója. Olyan gyorsan érkezett a mennykő, hogy a biztonsági kamera egyetlen képkockáján lehet csak látni, majd egy éles csattanás után a (nem látszó) burkolólap két centiméteres kráteréből felszálló port figyelhettük meg. 

Ha ez a több száz kilométer/órával érkező, 95 grammosra becsült kődarab eltalál egy embert, az valószínűleg végzetes lett volna.

Nem is maga a meteorit, hanem az keltett figyelmet, hogy

Az elsőt 2013. február 15-én rögzítették az oroszországi Cseljabinszk mellett, ahol nem egy apró kövecskét, hanem az elmúlt száz év legnagyobb (17-20 méter átmérőjű) tűzgömbjét vették fel a webkamerák, amint a 65 ezer kilométer/órás sebességgel repesztő, és a Napnál is fényesebben izzó 12-13 ezer(!) tonnás űrszikla körülbelül 20 kilométer magasan, éktelen hangrobbanással szétesik.

hanem a lökéshullámok miatt betört ablakok repülő szilánkjaitól. 110 embert kellett kórházba szállítani. Akkora erővel érkezett, hogy a környéken a Richter-skála szerinti 2,7-es földrengést észleltek az obszervatóriumok. Legnagyobb, 500 tonnás darabja a közeli Csebarkul-tó befagyott jeges felszínébe csapódott, ezt viszont csak homályosan lehet kivenni egy webkamera felvételéből. 

Mi történt volna, ha az űrszikla darabjai az egymilliós Cseljabinszk városba csapódnak? Vagy ha egy sűrűn lakott megapolisz felett robbant volna fel bárhol a Földön?

Lassan történelmi távolba vész 1987 legendás „nagy havazása”, amikor január közepén annyira befedte a hó Magyarországot, hogy azt máig emlegetik. Megbénult a közlekedés, fogságba estek a települések, akadozott az élelmiszer-ellátás, iskolai szünetet rendeltek el, szóval az élet szinte mindenütt megállt a mínusz 20 fokban. Hó ma már csak hébe-hóba van, a fiatalabbak ezért szinte csak elmesélt történetekből és archív képekről tudják elképzelni, hogy bizony télen esni szokott a hó, nem vis major a hótorlasz, és mindennapos dolog, hogy időnként hóbuckákká változnak és eltűnnek a parkoló autók.

A Kaliforniát Nevadától 4 ezer méter magas falként elválasztó Sierra Nevada hegység ezzel szemben hótól áthatolhatatlan hágóiról, köztük a Donner-hágóról hírhedt. Itt esett meg az amerikai történelem egyik szörnyűsége. 1846 telén egy 81 fős, a hágón átkelni próbáló, Kaliforniába vándorló korai telepes közösség a viharok miatt hónapokra a hó fogságában rekedt, és az elviselhetetlen éhezés miatt kannibalizmusra vetemedtek.

Utasok sétálnak a Southern Pacific vasúttársaság City of San Francisco luxusvonata mellett, ami napokra elakadt a hóban a Sierra Nevada hegyei között

Fotó: Underwood Archives / Getty Images Hungary

Nem messze a 2150 méter magasan húzódó Donner-hágótól vezet át az első transzkontinentális vasút, ahol menetrend szerint közlekedett a Chicagót San Franciscóval összekötő luxusvonat, a City of San Francisco. Ez volt a Southern Pacific vasúttársaság egyik zászlóshajója (vagyis vonata),

40 órás menetidőt ígérve, miközben fehér kabátos pincérek tálcáikon koktélokkal egyensúlyoztak. „Tudta, hogy Chicagóban felszállhat egy modern streamlinerre, és ugyanazon az útvonalon utazhat, amelyen a pionírok özönlöttek Kaliforniába az 1849-es aranyláz idején?” – hirdették a csúcsvonatot, és azzal büszkélkedtek, hogy nincs keményebb vasúti szakasz az országban. 1952. január 13-án 226 utas személyesen tapasztalta meg a reklámozott kemény igazságot. Igaz, nem pont úgy, ahogy azt a marketingosztály elképzelte.

Azt senki sem vitathatja, hogy életünk abszurd, elég csak a mindennapi rutin körforgására gondolni. Például amikor bevásárláskor összeválogatjuk termékeinket a kosarunkba, majd mindet kipakoljuk a kasszaszalagra, onnan újból be a táskánkba, amiből otthon ki. Ennyi őrült pakolással már felhőkarcolókat tudnánk építeni, de nem, mi csak az élelmiszert visszük haza, hogy legyen mit megennünk, ami aztán elfogy, és így kezdődhet elölről az egész.

Ugye ha jobban belegondolunk, ez egy totális hiábavalóság, amit egyébként egy egyszerű találmány kivédhetne, például egy robotkar, amely helyettünk megteszi, vagy egy olyan kasszasín, ami önállóan tesz-vesz, miközben mi kedvenc verseinket olvasgatva lépdelünk a kassza mellett.

Alaposan felbolygatta a csillagászokat és a közvéleményt, amikor húsz évvel ezelőtt a kaliforniai Palomar Obszervatóriumban új bolygót fedezett fel a Naprendszerben Michael E. Brown (California Institute of Technology) és csapata. Nem ez volt az első ismeretlen planétájuk, de a Plútó 1930-as felfedezése óta

Legalábbis nagyobbnak hitték az iskolában tanított legkülső, kilencedik bolygónál, ezért a kutatók és a NASA azonnal kinevezték a tizedik bolygónak az először Xena munkanéven futó, majd végül Erisre keresztelt égitestet. 

Az Eris – amely megpecsételte a Plútó sorsát – olyan messze jár, hogy ennél jobban még nem lehetett megnézni. A Plútót is csak tíz évvel ezelőtt, 2015-ben térképezte fel alaposabban az első direkt oda küldött (kilenc évig utazó) New Horizons NASA-űrszonda

Fotó: Wikipedia

Nem csoda, ha eddig nem vették észre: átmérője csak kétharmada a Holdunkénak, pályája pedig a Neptunuszon túli jeges törmelékzónán, a Kuiper-övön is túlnyúlik (szórt korong). Átlagosan 68-szor távolabb van a Naptól, mint mi, és 557 év alatt kerüli meg csillagunkat. Nem is választhattak volna neki találóbb nevet, mint a viszály és a veszekedés görög istennőjéét. 2005 januárja ugyanis máig nem nyugvó vitákat szított, és olyan eseményeket indított el, amelyeknek a Plútó csúfos lefokozása lett az eredménye.

Szenzációs fogás volt az Eris, amit csak fokozott, hogy pár hónapra rá Mike Brownék egy körülötte keringő apró holdra is rábukkantak, amit stílszerűen Eris mitológiai nővére után Dysnomiának neveztek el (jelentése törvényenkívüliség, féktelenség).

Vannak évek, amelyek szinte egy szempillantás alatt elrepülnek, míg mások látszatra az örökkévalóságig tartanak – és ott van időszámításunk előttről 46, ami tényleg kegyetlenül hosszú esztendő volt. Ez az év 445 napig tartott, tehát egészen pontosan 80 nappal volt hosszabb, mint manapság egy év. De mégis miért? Lassabban keringett a Föld a Nap körül? Elfelejtettek az emberek számolni? Vagy esetleg politikai döntések álltak a háttérben? A válasz egyszerre egyszerű, meg nem is. Ahhoz pedig, hogy teljes képet kapjunk arról, mi történt több mint kétezer évvel ezelőtt, néhány fogalmat is érdemes tisztázni. Például azt, hogy mit értünk egy év alatt.

Fotó: Németh Emília / Index

Egy év alatt azt az időtartamot értjük, amely alatt a Föld egyszer teljesen megkerüli a Napot. Ez az úgynevezett tropikus év, amely megközelítőleg 365,2422 napig tart. Az időszámításban ezt az időtartamot bontjuk kisebb egységekre, például hónapokra, hetekre, napokra, órákra és percekre, hogy a mindennapi életünkben könnyebben ki tudjunk igazodni. Valljuk be, Zsanettet sokkal egyszerűbb úgy odahívni a szökőkúthoz, hogy „találkozzunk szombaton öt órakor”, mintsem úgy, hogy „majd látjuk egymást, amikor a hegy árnyéka eléri a domb csúcsát.” Az év fogalmának azonban több megközelítése is van.

• A tropikus év a Föld keringési idejének azon változata, amely az évszakok váltakozásához igazodik. Ez a leginkább használt év az emberi naptárakban.
• A sziderikus év alatt azt az időt értjük, amely alatt a Föld ugyanazt a helyet éri el a Nap körüli pályáján, egy távoli csillaghoz viszonyítva. Ez kissé hosszabb, mint egy tropikus év – körülbelül 365,2564 napos –, mivel a Föld tengelyének precessziója miatt a csillagokhoz viszonyított helyzete lassan ugyan, de változik.
• És ott van még a naptári év, ami a tropikus év egyszerűsített változata, ezt használjuk a mindennapi időszámításban is. A Gergely-naptárban egy év 365 napos, de négyévente szökőnapot iktatnak be, ezzel visszabillentve az egyensúlyt.

Manapság négy évszakra, 12 jól elkülöníthető hónapra és 365 napra osztjuk az évet, de a régi római naptár messze nem volt olyan pontos, mint a mai rendszereink. Az ókori rómaiak által használt naptárban például csak négy hónap – március, július, október és május – volt 31 napos, míg a többi 29, kivéve februárt, ami már akkoriban is csak 28 napos volt. Az év tehát mindösszesen 355 napos volt, ami nagyon hamar eltért a Föld keringési idejétől. Attól függetlenül ugyanis, hogy az emberiség hogyan mérte az időt, a világegyetemben ebből a szempontból semmi sem változott. A Föld ugyanolyan sebességgel keringett a Nap körül, az évszakok pedig ugyanolyan ütemben váltották egymást.

Csak 10 éve halt meg Margot Wölk, aki egy volt a 15 nő közül, akik előkóstolták a Führer csemegéit. Bár a második világháború alatt a német lakosságnak is igen nehéz volt akár olyan alapélelmiszerekhez is hozzájutni, mint a vaj, ő finomabbnál finomabb ételeket ehetett. De a kulináris élvezetek sem kompenzálták a veszélyt, amit minden egyes falat jelentett Margot Wölknek, hiszen bármikor belefuthatott egy mérgezett finomságba.

Nem kizárt, hogy történelmi negatív rekorddal búcsúzik a 2024-as év: soha nem született annyira kevés gyerek Magyarországon, mint az elmúlt 12 hónapban. Pedig már 2023 is negatív csúcsot döntött 85 200 újszülöttel, ami 3,7 százalékkal volt kevesebb, mint 2022-ben. Decemberi adatok még nincsenek, ám mivel 2024 november végéig 71 094 gyermek jött világra, legalább 14 ezer babának kellett volna születnie decemberben, hogy a születések elérjék a 2023-as számot. Erre legutóbb 1976-ban volt példa, azóta viszont zuhanórepülésbe kezdett és több mint a felére esett vissza a születések száma. 2023 decemberében már csak 6565 baba született (12 százalékkal kevesebb, mint egy évvel korábban), ezért a trendeket és a realitást nézve

Hogy miért fogy a magyar, arra sokféle okot felhoznak: rossz, bizonytalan gazdasági helyzet, járvány, háború és úgy általában a kiszámíthatatlanság. Az azonban, hogy miért születnek az év egyes hónapjaiban, napjain sokkal többen, mint másokon, még ennyire sem egyértelmű.

Azt gondolnánk, hogy nagyjából ugyanannyi gyerek látja meg a napvilágot az év minden napján. Ingadozhat persze évről évre, de sok év átlagában nincs nagy eltérés az egyes napok között.

Az év első fővárosi újszülöttje 2024. január 1-jén

Fotó: Lakatos Péter / MTI

Pedig nem is tévedhetnénk nagyobbat. Újszülöttek körében például a legkevésbé népszerű dátum a január 1-je,

Hiába új kezdet, új élet, és a kitüntetett figyelem, hogy ki lesz az újév első babája, nincs tolongás, vannak olyan napjai az évnek, amikor majdnem 40 százalékkal több baba verekszi magát világra, mint az év első 24 órájában.

Nemcsak karácsonykor, hanem egész télen évek óta fogható a szolgáltatók műsorkínálatában egy szépen megrakott kandalló, ropogó tűzzel, időnként előúszó, lassan hömpölygő melódiákkal, ami sokakban azonnal felveti a kérdést:

A válasz az, hogy bizony vannak, és nem is kevesen, becslések szerint milliókat szögez a képernyő elé a valós időben felvett, megszakítás nélkül, élőszerűen közvetített égési folyamat, amelyben a legdrámaibb pillanat, ha valaki elcsíp egy váratlanul megjelenő kezet, amint két és fél óra elteltével fát tesz a tűzre.

Fotó: Alexander Spatari / Getty Images Hungary

De nemcsak kandallót lehet nézni a tévéken, hanem erdőt-mezőt, jeges tájakat, a hajóorrból fixen közvetített tengeri utat, testkamerás csöndes túrázást, a lényeg, hogy ne történjen sok minden, csak folyjanak az események a maguk természetes módján, legyen az a lángnyelvek tánca, a fahasábok pattogása, a turistaösvények egymásutánja, a hullámok monoton verdesése, amibe észrevétlenül be lehet vonódni, feledkezni, elsimítva a stresszt, a töredezett gondolatokat.

Ez a műfaj a slow-tv (lassú vagy ambient tv), amelyről a közkeletű vélekedés úgy tartja, hogy a norvég közszolgálati műsorszolgáltató, az NRK indított el szép csendben, még 2009-ben, amikor a 100 éves bergeni vasútvonal apropóján hét órán keresztül közvetítette a Bergen és Oslo közötti vonatutat. A szerény megemlékezés váratlan sikert aratott. 

A világ legdrágább pisztáciáját az egyik legaktívabb vulkán, az Etna nyugati lábánál termesztik Bronte város közelében, a szömörcefélék családjába tartozó pisztáciafa (Pistacia vera) csonthéjas termése pedig annyira értékes, hogy a szeptemberi szüretek idején helikopterek köröznek a sok száz helyi termelő több ezer hektárnyi ültetvényei felett. Nem csak azért őrzik féltve a termést, mert a Közép-Ázsiában őshonos

Hanem azért is, mert az ásványokban gazdag vulkáni talajon termő, smaragdnak vagy „zöld aranynak” is nevezett egyedi ízű, más fajtáknál puhább, édesebb, olajosabb Bronte pisztáciák négyszer annyiba kerülnek, mint az amúgy sem olcsó „sima” pisztáciák. Egy kiló hámozott Bronte-csomag ára 30 ezer forintról indul, a többi 6, de inkább 7 ezerről.

többnyire süteményekbe, fagyikba, esetleg dubaji csokikba kerülnek. Vagy ott helyben arancinihez, a sült ropogós rizsgolyókhoz, pisztáciás-paradicsomos raguval leöntve. Teszik garnélarákos tésztába, grillhúshoz pisztáciakrém formájában, de még pisztáciás pizza is van. Pirított, sózott Bronte pisztáciát azonban felesleges arrafelé keresni. 

Pisztácia betakarítás Bronte város mellett, Szicíliában

Fotó: Domenico Piccione / Reda / Getty Images Hungary

Pont az idén történt, hogy egy Balaton-felvidéki szőlősgazda teljes szőlőtermését ismeretlenek leszüretelték, titokban, millió forintos veszteséget okozva. Ha az olaszrizling ennyire kapós lehet, akkor az elit pisztácia még inkább. Sokszor megesett, hogy az éj leple alatt megjelenő autós tolvajok a legrövidebb idő alatt a lehető legtöbb termést rámolták autóikba. Nem kellett kamionokkal érkezniük, az árakat nézve néhány tíz kiló is jó fogásnak számított.

Rákapott a világ

Négyezer tonnával Olaszország a világ éves pisztáciatermelésének nem egész egy százalékát adja, de ez is több tíz milliárd forintot ér, alapáron, feldolgozatlanul. Az olasz prémiumfajta presztízse pedig egyre nő, különösen Japánban, Thaiföldön és Kínában.

De nem csak a Brontéra, hanem minden fajtára rákapott az emberiség, a több mint 4 milliárd dolláros piac

A legnagyobb termelők, köztük a világ pisztáciatermésének több mint felét adó USA, azon belül Kalifornia, Irán (11 százalék), Törökország (9 százalék) pedig örömmel figyeli az árakat is felnyomó trendet, amit a pisztáciafogyasztók erősödő egészségtudatosságával magyaráznak.

Filozófusnők már az ókorban is éltek, mert bár a város, a polisz a férfiaké volt, néha fel-felbukkant egy erősebb nő, aki akár a gondolatait sem félt világgá kürtölni. Ilyen volt például az antikvitás egyik legismertebb női gondolkodója, Aszpászia, Periklész szeretője (vagy felesége), akit szépségéről és éles eszéről ismertek. Szókratész retorikatanáraként is dolgozott, és azt beszélték, a bölcs Periklészt annyira lekörözte észbeli képességeivel, hogy még a beszédeit is ő írta.

Plutarkhosz írásaiban Kleát említi mint okos nőt, aki a delphoi jósda papnője volt. A történetírót a Kleával való beszélgetések inspirálták a halálról, erkölcsről és a vallás kérdéseiről szóló műveinek megírására.

Azt hihetnénk, a hatvanas évek amerikai könnyűzenéje jól elvolt magában, hiszen a rádióból dübörgött Elvis, a The Ronettes, Otis Redding, 1964-ben azonban a zenei szcéna felbolydult, mert megjelent egy brit banda.

John Lennon, George Harrison, Paul McCartney és Ringo Starr

Fotó: Michael Ochs Archives / Getty Images Hungary

Mikor mindenki kedvenc elnökét, Kennedyt 1963-ban lelőtték, az amerikai társadalom magába zuhant. Szinte fel sem tudták fogni, mi történt, világuk szétesett, és ebbe a mély depresszióba érkezett 4 huszonéves Liverpoolból. 1964-ben alig 1,5 évvel vagyunk első kislemezük, a Love Me Do megjelenése után, de a brit sajtó már jól prognosztizált Beatle-mániáról írt, ekkor látták őket egy londoni koncerten az The Ed Sullivan Show munkatársai, és megegyeztek az amerikai turnéban a menedzserrel, Brian Epsteinnel. Az első, február 9-ei fellépésük volt a brit pop inváziójának origója a tengerentúlon.

Amikor 1974. november 20-án John Stonehouse ruháit egy kupacban találták meg Miami Beachen, sokan azt hitték, hogy a brit parlamenti képviselő vízbe fulladt. Csakhogy egy hónappal később Ausztráliában bukkant fel épen és egészségesen, és nem biztos, hogy úszva tette meg az utat odáig.

John Stonehouse 1962. május 7-én

Fotó: Les Lee / Daily Express / Hulton Archive / Getty Images

John Stonehouse azért szánhatta magát e kétségbeesett lépésre, mert politikai karrierje épp összeomlóban volt. Anyagi csőd fenyegette, megvádolták, hogy a kommunistáknak kémkedik, és a magánélete is nyomasztotta, ugyanis nem tudott véget vetni viszonyának a titkárnőjével. Aztán elolvasta Frederick Forsyth regényét, A Sakál napját és döntött: új személyazonosságot hoz létre és üzleti útra utazik Miamiba, ahol 1974 novemberében felszívódik. Nem annyira, hogy ne tudjon felugrani egy Ausztráliába tartó repülőgépre.

„A kertek nem úgy készülnek, hogy azt énekelgetjük az árnyékban üldögélve, »Ó, milyen csodálatos!«” – mondta a Dzsungel könyve szerzője, Rudyard Kipling. „Mindig úgy tekintek a kertészkedésre, mint menekülésre, mint a békességre. Ha mérges vagy vagy gondjaid vannak, semmi nem nyújt olyan vigaszt, mint a föld gondozása – teszi hozzá Monty Don, az idehaza is nagy sikerrel futó A kertész kertje című BBC-sorozat határtalanul lelkes kertművelője.

A Méregkert kapuja Alnwick Gardenben 2016. október 23-án. A felirat nem üres fenyegetés

Fotó: Jeff Greenberg / Getty Images Hungary

Így is van, ám valószínűleg nem Észak-Anglia egyik látványosságára, az Alnwick Garden Méregkertjére (The Poison Garden) gondolt, a kerítéssel elzárt park ugyanis,

Halálfejes vaskapuján figyelmeztetés: „Ezek a növények ölni tudnak!”, de nem kell megijedni, rossz esetben csak elbódítanak, és a killerarborétumon végigandalogva egy szimpla ájulással megúszható a botanikai élménytúra, ahogy az párszor már előfordult húszéves története során. Mindezért nem is kell sokat leszurkolni, 7500 forintnak megfelelő fontért bárki beléphet a halálian érdekes növények birodalmába. Persze csak azután, hogy meghallgatta a biztonsági eligazítást, miszerint tilos bármihez hozzáérni, szagolgatni és kóstolgatni.

Tilos az á…

Szabadon flangálni is tilos a zöldellő kertben, csakis szigorúan idegenvezető kíséretében, kellő távolságból, fegyelmezetten lehet megtekinteni például a világ legmérgezőbbnek tartott, guinness-rekorder méregzsákját, a Magyarországon is elterjedt, csodafának is becézett mutatós ricinust (Ricinus communis, castor bean), aminek minden porcikája halálos, a magja kiváltképp.

38 Celsius-fokos forróság tikkasztotta Etiópia északkeleti Afar régióját, azon belül az Awash folyó alsó völgyében elterülő köves, száraz, kopár Hadar területet 1974. november 24-én vasárnap reggel, amikor Donald Johanson,

Ez a térség a kelet-afrikai Nagy-hasadékvölgy északi részén fekszik, és nemcsak azért különleges, mert két kontinentális kőzetlemez találkozik itt, és a hasadék évi öt centiméteres sebességgel egyre csak tágul, hanem azért is, mert páratlan módon több millió éves üledékrétegeken lehet sétálni.

Már indultak volna vissza a táborba, amikor egy vízmosás mellett a fiatal professzor átnézett a jobb válla fölött és a köves-homokos talajon megpillantott egy kis csonttöredéket, és tapasztalt szemmel

Ha a bal válla fölött nézett volna vissza – emlékszik vissza a már 81 éves világhírű tudós –, akkor lehet, hogy másként alakul, vagy el sem kezdődik az emberré válás egyik leghíresebb ősmaradványának története.

Donald Johanson paleoantropológus-professzor felfedezettje koponyájával szemez 2010-ben

Fotó: Wikipédia

Miután felfedezték a csontot, órákat töltöttek még a helyszínen az időközben 48 fokra felszökő kánikulában, és egyre-másra kerültek elő a maradványok: a koponya, a medence, a bordák, egy karcsont és lábcsont töredékei – írja könyvében, a Lucy: Az emberiség kezdetei című bestsellerben. Lelkesedésük határtalan volt, pedig akkor még nem tudták, hogy a maradványok mekkora jelentőségűek az emberi eredet történetében.

Aznap este a táborban is jó hangulat uralkodott, és a The Beatles „Sgt. Pepper's Lonely Hearts Club Band” (Bors őrmester és a Magányos Szívek Klubjának zenekara) című, a popzene talán legnagyobb hatású lemezéről szólt a „Lucy in the Sky With Diamonds” című dal,

Vonzó névnek tűnt, főleg azért, mert az emberek azonosulni tudtak az amúgy csak megszállott kutatókat lázba hozó emberős fosszíliákkal.

Ausztráliában egy bizonyos békafaj nőstényei különösen durván torolják meg, ha a hím békák nem adekvát módon udvarolnak nekik. Hiába dob be mindent szegény Calum (ezt a népszerű ausztrál fiúnevet választottuk békafőhősünknek), Stephanie (ez a leggyakoribb lánynév Ausztráliában) nem ilyen udvarlásra gondolt, és ezt csúnyán kifejezésre is juttatja. Több legyet és kevesebb virágot kért volna, ennek a vége csak halál lehet. Vagyis békakannibalizmus.

Törpe karmos béka

Fotó: Smith Collection/Gado / Getty Images Hungary

Az állatvilágban nem olyan ritka az azonos fajtársak elfogyasztása, megfigyelték már a kapucinus majmoknál is, amelyeknek felnőtt egyedei kismajmot ettek meg, miután a 10 napos kicsi leesett egy fáról és megsérült. De szűkülő életterük, fogyatkozó táplálékuk miatt a jegesmedvéknél is terjed a szokás. 

A tigriscápáknál az embriók falják fel egymást még születés előtt, a jaguároknál 2010-ben figyeltek meg egy esetet, amikor két felnőtt hím jaguár megevett egy nőstényt. Ezt az etológusok a stressznek tudták be – két férfi egy nőre? Így oldották meg. De láttak már kannibalizmust fókáknál, vízilovaknál, szalamandráknál, pókoknál is. Most jönnek a békák! Az ő esetük azért sem meglepő, mert a kuruttyoló kétéltűek egyébként is érdekes trükköket vetnek be, amikor a párzásról van szó. Tavaly írtuk meg, hogy a békalányok akár halottnak is tettetik magukat, ha nem akarnak párosodni. 

Óriási fegyverténynek számított a 20. században, hogy általánossá vált a 8 órás munkanap. Ahhoz képest mindenképp, hogy 200 éven keresztül jellemzően 12–16 órán keresztül robotoltak az ipari forradalom ablaktalan, sötét gyárcsarnokaiban munkások milliói, és már az is nagy kegynek számított, hogy heves tüntetések és sztrájkok nyomására 1847-től Nagy-Britanniában napi 10 órában maximalizálták a nők és gyerekek munkaidejét.

A tízórás munkaidő csak az 1870-es évekre vált elterjedtté, de a munkások nem engedtek a nyolc órából, és utcára vonultak. Például 1886. május 1-jén és a rákövetkező napokon Chicagóban, amikor legalább húsz ember meghalt a rendőrsortüzekben.

Május 1-jét pedig a legnagyobb nemzetközi munkásünneppé nyilvánították (Budapesten már 1890-ben tömegdemonstrációt tartottak ezen a napon).

1926-ig kellett várni, hogy a csúcskaptalista iparmágnás, az autóipar és a tömeggyártás úttörője, Henry Ford – a futószalagos termelés mellett – elsőként bevezesse a hétvégi munkaszünetet és a fix 8 órás munkanapot, azaz a 40 órás munkahetet. Ráadásul megemelte a béreket is. Nem filantróp jóságból persze, hanem hűvös számításból: jól tudta, a pluszpénzek visszavándorolnak hozzá. A jól megfizetett és több szabadidővel rendelkező munkások meg is vásárolták az általa gyártott autókat.

Csomagokat dolgoznak fel futószalagon 2023 november 14-én

Fotó: Ben Birchall - PA Images / Getty Images Hungary

Az ötnapos munkahét még Nagy-Britanniában is csak 1955-ben vált általánossá, Európa más országaiban pedig csak az 1970-es években.

először már csak minden második szombaton kellett dolgozni (megjelentek a „szabad szombatok”), 1981 júliusában pedig beadta a derekát Kádár János munkás-paraszt kormánya, és fokozatosan, 1984-re, mindenhol hivatalossá vált az új munkarend.

Vajon hogy lehet megmérni egy cikkcakkos tengerpartot, amit öblök, sziklák, szigetek, zugok, rések csipkéznek? Kiderülhet-e valaha, hogy a fjordokkal és öblökkel szegélyezett Alaszka partszegélye, vagy az Egyesült Királyság hullámos körvonala milyen hosszú?

Cikcakkos tengerpartok mérése

Fotó: Samir Hussain Abdul-Jauwad

Alaszka partja a Kongresszusi Kutatószolgálat (CRS), az Amerikai Kongresszus két független auditáló és validáló szervezetének egyike szerint 10 690 kilométer, de a Nemzeti Óceán- és Légkörkutatási Hivatal (NOAA) száma más, eszerint 54 563 km. Elég nagy a különbség. Ez a tengerpart-paradoxon, ami abból ered, hogy a partszakaszok nem egyenes vonalúak, ami megnehezíti lemérésüket.

Feljelentést tett a Duna–Ipoly Nemzeti Park Igazgatósága az ellen a helikopterpilóta ellen, aki a tatai Öreg-tó felett repült, és ezzel megriasztotta az ott telelő 45 ezer vadludat. A madarak nagy hangzavart keltve szálltak fel egyszerre, és amint lehetett, kisebb-nagyobb V-alakzatokba rendeződve keringtek a tó környékén.

Vadludak

Fotó: Tim Graham / Getty Images Hungary

A különös eset még 2021 novemberében történt, de akár idén novemberben is megismétlődhet, ha egy pilóta nem tartja be a vadludak telelési időszakában – október 1-től március 31-ig – érvényes légügyi korlátozást. Ami azt jelenti, hogy bármilyen légi jármű csak legalább 460 méter magasságban repülhet a tó felett.

Kihúznak, behúznak, majd elhúznak

Nincs még egy madárfaj, amelyik annyira látványos és hangos vonulásokat produkálna, mint a vadludak. Ezek a nagy testű vándormadarak Skandináviából, a szibériai tundráról, lengyel, cseh térségekből érkeznek hozzánk ősszel, számuk pedig novemberben éri el a csúcsot. Egyik kedvelt és védett pihenő- és telelőhelyük a tatai Öreg-tó,

és a reggeli „kihúzásuk”, az esti visszajövetelük („behúzásuk”) lármásan pazar élményt nyújt nemcsak a megszállott ornitológusoknak. Nem csoda, ha minden évben fesztivált szerveznek a szezonális madárparadicsom köré. Idén november 30-án lesz a 24. Tatai Vadlúd Sokadalom, ami a rendezők szerint olyan ünnep, ahol a látványosságról és „a hangulatról a sok ezernyi vadlúd gondoskodik, a vendégek pedig mi, emberek vagyunk.”

Peter Sloterdijk a kortárs filozófia egyik legeredetibb gondolkodója, aki magyarul idén megjelent könyvében, a Stressz és szabadságban nemcsak társadalmi korlátainkon elmélkedik, hanem a szabadságkeresés hagyományain is. Filozófiai eszmefuttatása közben Samuel Beckett műveit is megemlíti, mert a Nobel-díjas író mindig a szabadság lehetőségeit kereste, noha úgy is gondolta, „az élet nem egyéb, csak magányos bolyongás a végtelen pillanat mélyén, ahol nem változik a fény.”

Egyik kevésbé ismert műve az Eleutheria, aminek főhőse, Victor visszavonul szobájába, megszakít minden kapcsolatot családjával és jegyesével, hogy teljesen szeparálja magát a környezetétől, és így leljen rá a szabadságra. Belső utazás veszi kezdetét a négy fal között. De ezzel nincs egyedül, és nem is ő az első, aki „szobafogságos” kalandra adja a fejét.

Minden kisiskolás fújja, hogy hét kontinens van a földön: Észak-Amerika, Dél-Amerika, Európa, Ázsia, Afrika, Ausztrália és az Antarktisz. Ez egy faktum, ránézünk a térképre, és nyugtázzuk a vitathatatlan helyzetet. Tudósok szerint azonban nem kellene ennyire magabiztosnak lennünk.

Mindenki láthatja például, hogy Európa és Ázsia összefügg, ezért gyakran Eurázsiának nevezik a legnagyobb földrészt. Rendben, a hatalmas kontinens felosztása tényleg önkényes, inkább kulturális, mint tudományos szétválasztás.

Nem feltétlenül, mert ott van az Észak-Amerikát Ázsiától elválasztó Bering-tenger, amit csak a közelmúltban öntött el a víz. A legutóbbi jégkorszaki lehűlés idején (a körülbelül 17 ezer és 12 ezer évvel ezelőtti periódusban) jóval alacsonyabb volt a tengerek szintje, ezért még száraz lábbal lehetett átkelni Ázsiából Észak-Amerikába. Amit meg is tettek az emberek, és az általánosan elfogadott elmélet szerint pont a Bering-földhídon át érkeztek Amerika őslakói. Kontinentális talapzat köti tehát össze a most két különbözőnek mondott kontinenst, ezért alapjában véve egy földrészt alkotnak.

Tektonikus lemezhatárok

Fotó: Shutterstock

Mást lát a geológus, mint a történész

Hogy hány földrész is van igazából, nem holmi szőrszálhasogató okoskodás, hanem létező tudományos vita tárgya. És azért merül fel, mert kétféle kontinens létezik: a világ kultúrái által és a geológusok által elismert kontinensek. Kulturálisan úgy lehet meghúzni a kontinenshatárokat, ahogy akarják. Hogy közmegegyezés szerint Európát Ázsiától, mint valamiféle észak–déli szembeszökő határvonal, az Urál hegység választja el egymástól, meglehetősen kézenfekvő választás. Már csak azért is, mert az európai történelem eseményei a jól ismert, öreg kontinens erősen tagolt tájain zajlottak, függetlenül a kínai történelem színhelyeitől, annak ellenére, hogy egybefüggő közös kontinentális kőzetlemezen osztozik a két kultúrkör.

Minden élőlény, így az állatok is meghalnak, de csak az ember törődik a halottaival, és emlékezik rájuk. Az első városnak tartott (a mai Törökország déli részén fekvő) Çatalhöyükben például

időszámításunk előtt 7500-tól 6400-ig. Szó szerint együtt éltek a halottaikkal. Ám ez nem csak egy helyi meghökkentő szokás, régészeti kutatások azt mutatják, hogy a házon belüli temetkezés általános volt az újkőkorban (csiszoltkő-korban) megalakuló első emberi településeken.

Az ókori Egyiptomban továbbmentek: már meg is akarták őrizni a kiváltságos testek épségét, hitük szerint csakis az eredetihez hasonló formájában ismerheti fel, és szállhat vissza az emberhez tartozó lélek saját porhüvelyébe, és élhet tovább az örökkévalóságig.

de a természetes módon kiszáradt tetemek nem maradnak fenn ezer évekig, hanem előbb-utóbb elporladnak.

Az egyiptomi múmiák kőkamrákban fekszenek, és várják a visszaszálló gazdalelkeket. Hacsak sírrablók vagy éppen Napóleon egyiptomi hadjárata idején (1798–1801) francia katonák meg nem bolygatták időtlen nyugalmukat, és útra nem keltek például Európába, ahol őrült divatot gerjesztettek.

Múmiák, újragondolva

Nem tudni, van-e az ősi múmiákhoz bármi köze, de létezik egy kolostor Palermóban, ahol 1250-nél is több embert helyeztek múmiaként örök nyugalomra. Azonban nem idejétmúlt óegyiptomi stílusban, gyolcsokba bugyolálva, sötét sírboltokba rejtve, hanem (a lehetőségekhez képest) fitten felöltöztetve és büszkén közszemlére téve. Ráadásul szokatlan elrendezésben,

Na és gondosan szortírozva: külön folyosójuk van a férfiaknak, a nőknek, a gyerekeknek, külön szekciójuk a szüzeknek, a papoknak, az orvosoknak, a politikusoknak, a festőknek vagy a szobrászoknak. Néhányukat pózba is állították, például két gyereket ültettek egymás mellé egy hintaszékbe. Mint egy panoptikumban, csak itt nem viaszbábukat zsúfoltak össze, hanem mesterségesen mumifikált egykor élt emberek tartósított testei gyülekeznek – jobb vagy rosszabb bőrben, többük nyakán egy-egy azonosítótáblával.

7

Galéria: Palermói Kapucinus katakombákFotó: Shutterstock

Itt aztán semmi nem állt az élők és a holtak közé, de még ma sem sok minden, legfeljebb egy kötélkordon vagy védőrács. A palermói kapucinus katakomba ugyanis nemcsak egy abszurd temető, hanem a világ egyik legbizarrabb turisztikai látványossága is egyben, belépőért bárki megtekintheti az ijesztő halotti seregszemlét.

A virtuális valóságról már rengeteg tanulmány megjelent, olvashattunk jót is, rosszat is, de a Netflixen néhány napja futó dokumentumfilmben, az Ibelin rendkívüli életében egy eddig nem vizsgált aspektusával ismerkedhetünk meg, ami egyértelműen a VR pozitívumait erősíti. Ibelin egy, a négy fal közé szorult fiú kiteljesedése, és a virtuális világhoz szóló legnagyobb himnusz.

Részlet az Ibelin rendkívüli élete című filmből

Fotó: Netflix

A VR a számítógép által generált interaktív világokat jelenti, amelyekben a valódihoz hasonló fiziológiai és pszichológiai reakciók történnek. Ezt a párhuzamos valóságot 3 dolog jellemzi, az elmélyülés, a jelenlét érzete és az interakció. Az elmélyülés az, hogy érzékszerveink azt közvetítik agyunknak, amit átélünk, igazi. A jelenlét érzete az, hogy a virtuális valóságban úgy reagálunk (érzelmek, viselkedés) az eseményekre, mint az életben. A VR harmadik jellemzője az interakció: a számítógép képes észlelni az alany cselekvéseit, és valós időben reagál azokra.