Index Vakbarát Hírportál

Mintha nem is a Földön járnának a friss szerelmesek. Megáll az idő, kizökkent és mindent áthat a semmihez sem fogható szenvedély. Majd másfél-két évvel később – szinte menetrendszerűen – halványodni kezd az őrült érzés, már nem szálldosnak lepkék a mellkasokban, nem vernek szaporán a szívek, nem jár tíz centivel a föld fölött, és akár el is hidegülhet egymástól a szerelmespár. Esetleg már el is váltak útjaik, statisztikák szerint ugyanis tízből hét párkapcsolat szakítással végződik.

Mi okozza ezt az ésszel felfoghatatlan érzelmi hullámvasutat mennyország, pokol és a szenvtelen, talajközeli érzések között? Mi történik a szerelemmel másfél-két év múlva? És a nagy kérdés: a szerelem pusztán csak biokémia, vagy több annál?

A Ma is tanultam valamit podcast legújabb adásában Tapasztó Orsi és Jocó bácsi merül alá az elementáris érzelem világába és meglepő tudományos felismeréseket hoznak a felszínre például arról, hogy:

• Miért vagyunk egyáltalán szerelmesek? Milyen evolúciós előnye (vagy hátránya?) van ennek az eszeveszett érzelemnek?
• Melyik az a nem annyira közismert hormon, amelyik elvonási tüneteket okoz, de – saját érdekünkben – másfél-két év múlva határt is szab a tomboló szerelemnek?
• Hányfajta szerelem létezik?

Engedjen a csábításnak, és hallgassa meg a műsort, már csak azért is, hogy ma is tanuljon valamit!

És ne hagyja ki a péntekenként jelentkező Ma is tanultam valamit podcast legutóbbi adásait sem a titokról, a monogámiáról, a sziesztáról a tükör mágikus erejéről és leplezze le a notórius későket is!

• „Három ember csak úgy tud megőrizni egy titkot, ha kettő közülük halott” – Miért áruljuk el kényszeresen a ránk bízott titkokat?
• Almási Kitti a monogámiáról: Mindennap szembejön valaki, aki jobb nálunk
• Szórakoznak velünk, vagy nem tehetnek róla a notórius késők?
• Emberi létszükséglet, vagy csak ebéd utáni kajakóma a szieszta? A vendég, dr. Purebl György pszichiáter, alváskutató, a Magatartástudományi Intézet igazgatója tiszta vizet önt a pohárba.
• Miféle tudatmódosító varázserővel bír a tükör? 
• Mit ettek az ősemberek? Vegák voltak, vagy paleóztak? A vendég: Lichthammer Adrienn dietetikus, antropológus, a Semmelweis Egyetem oktatója.

Ádáz vita zajlik arról, hogy milyen is a helyes táplálkozás, a skála két végén pedig a vegetáriánus és a paleós irányzat hívei csapnak össze. Szigorúan húsmentes és kifejezetten húsra épülő „diétákról” van szó, azaz az egyik szinte kizárja a másikat. A viták hevében pedig előbb-utóbb eljutnak a felek arra a pontra, amikor kijelentik: a helyes étrend nyilván az, amit a romlatlan, civilizáció előtti korokban evett a Homo sapiens, és felteszik a nagy kérdést: vajon mit ettek az ősemberek?

• A vegetáriánusok azzal érvelnek, hogy a vadászat nehéz és kiszámíthatatlan eredménnyel járt mindig is, ezért jórészt növényalapú volt őseink étrendje, és csak alkalmanként került a tűzre hús.
• A paleósok viszont már a nevükben is egyértelműen arra utalnak, hogy bizony őseink húst ettek hússal, persze azért gyűjtögettek különféle növényféléket, bogyókat is.

Akkor most mi az igazság? Melyik étrend az őseredeti, melyik illik leginkább a modern emberhez?

A válaszok nem kézenfekvőek. Már csak azért sem, mert legközelebbi főemlős rokonunk, a csimpánzok, hozzánk hasonlóan mindenevők, a gyümölcsök mellett esznek húst is (kisebb állatokat), úgy is mondhatnánk, hogy paleóznak. Velük szemben a másik főemlős rokonunk, a gorillák vegetáriánusok, mivel főleg növényeken élnek.

A feszítő dilemmát két műsorvezetőnk, Tapasztó Orsi és Jocó bácsi, valamint vendégünk, dr. Lichthammer Adrienn dietetikus, antropológus, élelmiszer-biológus, a Semmelweis Egyetem oktatója oldja fel, és válaszol többek között arra, hogy:

• Ha nem telepedtünk volna le, és nem kezdtünk volna gabonákat termeszteni és állatokat tartani, mennyi embert lenne képes eltartani a Föld?
• Vissza tudnánk-e ma térni vadászó-gyűjtögető őseink táplálkozásához?
• Tudunk-e változtatni rajta, vagy ösztönösen változik az ízlésünk?

Tudjon meg többet az evésről, és ne hagyja ki a péntek délelőttönként az Indexen jelentkező Ma is tanultam valamit podcast legutóbbi adásait sem a titokról, a monogámiáról, a notórius későkről, a sziesztáról és a tükörről. Már csak azért sem, hogy ma is tanuljon valamit!

• „Három ember csak úgy tud megőrizni egy titkot, ha kettő közülük halott” – Miért áruljuk el kényszeresen a ránk bízott titkokat?
• Almási Kitti a monogámiáról: Mindennap szembejön valaki, aki jobb nálunk
• Szórakoznak velünk, vagy nem tehetnek róla a notórius késők?
• Emberi létszükséglet, vagy csak ebéd utáni kajakóma a szieszta? 
• Tudatmódosító varázsereje van a tükörnek. Na de miféle? 

A napokban robbant a hír, hogy milliókat érő gyémántot talált a földön egy hétéves amerikai kislány a Crater of Diamonds State Parkban, Arkansas államban. Aspen Brown az apjával és a nagyanyjával kószált a nemzeti parkban, amikor egyszer csak lehajolt, és felkapott egy zöldborsó nagyságú, fénylő követ az ösvényről.

Izgatottan mutatták meg a leletet a park személyzetének, akik készségesen megvizsgálták, és kijelentették, hogy Aspen drágaköve bizony gyémánt, egy aranybarna színű, csillogó fényű, 2,95 karátos komplett kristály, aminek nincs törött lapja, csak egy aprócska hasadék az egyik oldalán, és ez az egyik legszebb darab, amit az elmúlt években láttak.

A család megköszönte az alapos tájékoztatást, majd a gyémánttal együtt kisétált a kapun, és boldogan hazafelé vette az irányt.

Tükröm, tükröm, mondd meg nékem... Megbabonázta mindig is az embereket és varázslatos pillanat lehetett, amikor őseink először belepillantottak egy nyugodt víztükörbe, és egy emberi arc köszönt vissza rájuk. Az első szembesülés a saját tükörképünkkel pedig jelentős pszichés hatással van mindenkire, mind a mai napig. 

A görög mítoszok Narcissusa például elbukott, miután beleszeretett saját tükörképébe egy tó vizében (narcisztikussá vált). Shakespeare 1595-ös színdarabja, a II. Richard pedig végleg elültette a mítoszt, hogy a tükör összetörése szerencsétlenséget hoz. Évezredeken keresztül szent tárgyaknak tekintették és mágikus erőt tulajdonítottak nekik. Nem is gondolnánk, hogy a ma már filléres, hétköznapi eszköz még az újkorban is luxusnak számított, és csak a leggazdagabbak engedhették meg maguknak. Tükröt készíteni ugyanis – egészen a közelmúltig – nem volt egyszerű. 

A mágikus tárgyba a két állandó műsorvezető, Tapasztó Orsi és Jocó bácsi néz most alaposan bele az Index nemrég indult podcastjének legújabb adásában, és tükröt tartanak arról, hogy:

• pontosan miben rejlik a tükör varázsereje,
• mi is az a nevezetes tükörteszt, kik mentek át rajta és kik nem,
• valójában mit látunk bennük.

Lásson tisztán, torzításmentesen, tudjon meg mindent a tükörről, és hallgassa meg a péntek délelőttönként jelentkező Ma is tanultam valamit podcast legutóbbi adásait a titokról, a monogámiáról, a notórius későkről és a sziesztáról. Már csak azért is, hogy ma is tanuljon valamit!

• „Három ember csak úgy tud megőrizni egy titkot, ha kettő közülük halott” – Miért áruljuk el kényszeresen a ránk bízott titkokat?
• Almási Kitti a monogámiáról: Mindennap szembejön valaki, aki jobb nálunk.
• Szórakoznak velünk, vagy nem tehetnek róla a notórius késők?
• Emberi látszükséglet, vagy csak ebéd utáni kajakóma a szieszta? A vendég, dr. Purebl György pszichiáter, alváskutató, a Magatartástudományi Intézet igazgatója tiszta vizet önt a pohárba. 

 

Az emberiség egyik örökös és eddig megválaszolatlan kérdése, hogyan kerültünk ide, és váltunk érző, gondolkodó, beszélő, kreatív lényekké. Meg kellene fejteni persze azt is, hogyan alakult ki az univerzum, és jelenhetett meg az élet a Földön, de a kérdések kérdése akkor is az: honnan ered, és hogyan jött létre az emberi tudat, az a csak ránk jellemző képesség, ami megkülönböztet minket az összes többi földi élőlénytől.  

Nem tudjuk, pontosan honnan kaptuk vagy szereztük ezt a rendkívüli ajándékot. Elméleteink viszont vannak arról, miért válhattunk „értelmes” főemlőssé, és uraltuk le a bolygót. Az egyik legközismertebbek egyike, hogy az eszközhasználat emelt ki minket az állatvilágból, egy másik szerint a nyelv kialakulása és fejlődése jelentette a nagy ugrást értelmi evolúciónkban. 

A legeredetibb elképzelés azonban kétség kívül a „stoned ape”, azaz a „betépett majom”, pontosabban a „betépett főemlős” teória, amely szerint

és ezek hallucinogén hatása tette lehetővé őseink számára, hogy olyan fejlett kognitív képességeket fejlesszenek ki, mint például a nyelv és az absztrakt gondolkodás.

Meglepően sok, évente 15-20 ezer vadállatot gázolnak el az emberek a magyar utakon. Ez akkora szám, hogy az Országos Vadgazdálkodási Adattár adatai alapján bátran kijelenthető, hogy minden harmadik elhullott kisebb-nagyobb vad az aszfalton pusztul el Magyarországon (a lelőtt vadak száma ennél sokkal több, lásd a keretes írást). A 4600 fácán és az 5600 mezei nyúl legtöbbször csak kisebb károkat okozott a járművekben, esetleg összetörték a díszrácsot, nagy ritkán betörték a szélvédőt. De a 20 muflonnal, 430 vaddisznóval, 5800 őzzel és majdnem 1200 gím- és dámszarvassal már rázós lehetett a kéretlen fizikai kontaktus.

Bármikor, bármerről kiugorhatnak elénk a műútra,

(az őzek vannak többen, 400 ezren). Annyira gyakoriak a vadgázolások, hogy voltak évek, amikor a közúti balesetek egytizede vadakkal volt kapcsolatos a Bakonyban. 

Nyár végén és ősszel még nagyobb az esélye, hogy keresztezik az utunkat (vagy mi az övéket?). Üzekednek ugyanis az őzek, és elkezdődött a szarvasbőgés szezonja is, és a szokásosnál nyugtalanabb állatok ilyenkor még annyira sem szabálykövetők, mint máskor. Elönti a bakokat és a bikákat a tesztoszteron, alig esznek, és semmi más nem érdekli őket, csak a suták és a tehenek, na és a potenciális vetélytársak. Vörös hormonköd ereszkedik rájuk, a szarvasbika mirigyei pedig átható szagkoktélt (afféle szerelmi feromont) árasztanak, amivel lehet, hogy feltüzelik a teheneket, de húsuk egy időre élvezhetetlenné válik.

Csak néznek ránk kőbálvánnyá meredten

Ahhoz, hogy elkerüljük velük a karambolt, nagy szerencsére van szükség, már csak azért is, mert leginkább sötétben mozognak, és tesznek a KRESZ-re, nem fognak megállni az út szélén körülnézni, hanem jó esetben fürgén átszaladnak a záróvonalon, és eltűnnek a sűrűben. Rossz esetben azonban megállnak az út közepén, és bámulnak ránk mereven, mozdulatlanul.

Ledőlök egy kicsit, szunyókálok egy keveset délután, mert az felér egy újjászületéssel. Vagy mégsem? Ha nagyon belealszunk, éppen az ellenkezőjét érjük el, és fáradtabbak leszünk a nap további részében, mint előtte.

Kell-e egyáltalán szieszta? Csak mert mifelénk az istennek sem akar gyökeret verni ez a szokás, miközben nemcsak a mediterrán országokban, de az emberiség többsége is sziesztázik minden áldott nap, sőt vannak országok, ahol ezt tanítják is. Pedig óvodában nálunk kötelező, de sok gyereknek nem igazán fekszik a délutáni alvás.

Maga a szieszta kifejezés spanyol szó, és a latin hatodik órából származik. Abból a meggyőződésből, hogy ébredés után hat órával érdemes aludni egy keveset. Na de mennyit? Mert ahány kutatás, annyiféle eredmény: a néhány perces szendergéstől, a NASA által javasolt kereken 26 percig, a harvardi kutatók hatvanperces javaslatától a spanyolok, olaszok másfél órás szieszta rituáléjáig, amikor lehúzzák a rolót, bezárnak a boltok.

Most végre tiszta vizet önt a pohárba a két állandó műsorvezető, Tapasztó Orsi és Jocó bácsi vendége, dr. Purebl György pszichiáter alváskutató, a Magatartástudományi Intézet igazgatója, és olyan kérdésekre igyekszik választ adni végre, hogy:

• Nem csak az ebéd utáni kajakóma miatt leszünk álmosak kora délután? És ez az egész sziesztamizéria csak egy fölfújt álprobléma?
• Valóban ellentétes a 8 órás munkaidő az evolúció során kialakult természetes emberi bioritmussal?
• Miért ne „akarjunk” elaludni?
• De ha mégis bóbiskolnánk egy keveset, akkor mennyi az ideális szendergési idő? Tíz perc vagy másfél óra? És mit szólnak mindehhez a baglyok és a pacsirták?

Ne hagyja magát félrevezetni mindenféle tévhitektől, inkább tudja meg első kézből, mi kell a valóban pihent agyhoz. 

És ne hagyja ki a péntek délelőttönként jelentkező Ma is tanultam valamit podcast legutóbbi adásait sem a titokról, a monogámiáról és a notórius későkről. Már csak azért sem, hogy ma is tanuljon valamit!

• „Három ember csak úgy tud megőrizni egy titkot, ha kettő közülük halott” – Miért áruljuk el kényszeresen a ránk bízott titkokat?
• Almási Kitti a monogámiáról: Mindennap szembejön valaki, aki jobb nálunk
• Szórakoznak velünk, vagy nem tehetnek róla a notórius késők?

Kevés emberi vonás megosztóbb, mint a bőrünk színe. Ideológiák, rasszizmus, elnyomás, rabszolgaság, népirtás épült arra, hogy mennyire markáns – vagy éppen mennyire nem – az egyes embercsoportok bőrének eumelanin pigmentációja. És leginkább a „fehér” európai ember hivalkodott, és emelte magát piedesztálra sápadt színével a történelem folyamán. Mintha valami magasabb rendű, ősidőktől létező kiválasztottság hordozói lennének a fakó bőrű európaiak az emberiség színes népei között.

Éppen ezért okozott óriási meglepetést minden idők legrégibb, teljes épségben megtalált emberi holttestének legújabb genetikai vizsgálata. Az Ötzi névre keresztelt férfi jégbe fagyott, majd onnan kiolvadt múmiáját 1991 szeptemberében fedezte fel két német túrázó Olaszország és Ausztria között, a dél-tiroli Ötz-völgyi-Alpokban, 3200 méter magasan. Akkoriban még nem voltak megbízható genetikai módszerek, de később több tucat kutatócsoport vizsgálta át tüzetesen Ötzi DNS-ét, és szép lassan kikerekedett a Jégember kiléte (lásd keretes írás).

Most azonban újra elővették a hegyi vadászt, és kiderült, hogy Ötzi nem egy sápadt bőrű férfi volt, világos árnyalatú, dús hajzattal, ahogyan azóta is ábrázolják őt, hanem

És az is kiderült, hogy nem a korábbi vizsgálatokat végezték trehányan, hanem az akkor elemzett genomja volt modern emberek DNS-ével erősen szennyezett. És persze a genetikai vizsgálati módszerek is rengeteget fejlődtek tíz év alatt.

Legendás elkésőként emlékeznek Marylin Monroe-ra, vagy éppen a Guns N' Roses frontemberére, Axl Rose-ra, aki ezt a műfajt is csúcsra járatta, többek között a 2006 májusi budapesti koncertjén is, amikor majdnem négyórás csúszással jelent csak meg a színpadon.

De nemcsak sztárok allűrje ez az idegesítő szokás, hanem mindennapi emberek tömegeié is. Mindenki ismer ugyanis notórius későket, akik – történjen bármi, vagy épphogy ne történjen semmi rendkívüli, akkor is – örökké elkésnek. 

Nyilván bármikor közbejöhet bármelyikünknek egy tőlünk független, kikerülhetetlen vis maior esemény, a notórius késők azonban abban különböznek az alkalmiaktól, hogy őket rendszeresen akadályozza valami – vagy éppen több minden is egyszerre.

Na de miért képtelenek pontosak lenni a megátalkodottan elkésők a kellemetlen következmények és a retorziók ellenére is 

Az irritáló szokás rejtőzködő okait a két állandó műsorvezető, Tapasztó Orsi és Jocó bácsi járja körül az Index nemrég indult podcastjének legújabb adásában, amelyben kutatók meglepő felismeréseivel felvértezve válaszolnak olyan feszítő kérdésekre, mint: 

• Szórakoznak velünk, vagy nem tehetnek róla, és meg kell őket értenünk, hogy állandó időzavarban élnek? 
• Netán a személyiségjegyeinktől függ, hogy mennyire vagyunk pontosak?
• Vagy csak szimpla slendrián hozzáállásról van szó, amelyen könnyen változtatni lehet?

Leplezze le a notórius későket, és ne késlekedjen meghallgatni az adást, már csak azért sem, hogy ma is tanuljon valamit!

És ne hagyja ki a péntekenként jelentkező Ma is tanultam valamit podcast legutóbbi adásait sem a titokról és a monogámiáról:

• „Három ember csak úgy tud megőrizni egy titkot, ha kettő közülük halott” – Miért áruljuk el kényszeresen a ránk bízott titkokat?
• Almási Kitti a monogámiáról: Mindennap szembejön valaki, aki jobb nálunk 

(Borítókép: Tapasztó Orsolya és Balatoni József. Fotó: Németh Kata / Index)

Nyakunkon az újabb válság, a Forbes előrejelzése szerint a globális krach 2023 végén vagy 2024 elején következik be, ugyanis a monetáris politika változásai és azok valós gazdasági hatásai között jellemzően egy év telik el. Más pénzügyi szakemberek szerint korábban érkezik majd a világban recesszió, de az szinte biztos, hogy 2023 az eddiginél is nagyobb gazdasági visszaesést hoz.

Spórolás, kuporgatás, takarékoskodás vár ránk és megint véget ér az aranykor, amikor bármit megvehetünk. Mit tesz ennek tudatában az előrelátó polgár? Elkezd gondolkozni, hogy miből álljon vagyonkája, ha esetleg a délszláv háborúhoz hasonlóan (mikor Jugoszláviában 1993 októberétől 1994. január végéig 5 billiárd százalék volt az infláció) a mostani háborús időkben is elértéktelenedik a pénz. Mi az, ami helyettesítheti a ropogós bankót? Hát persze hogy az arany!

Néhány évvel ezelőtt a South China Morning Post adta hírül, hogy korunk új alkimistáinak, a tudósoknak sikerült rézből aranyat, vagy azzal majdnem megegyező anyagot előállítani. A kísérletek során argongázzal „ütköztettek” rezet és létrejött az új matéria, ami hasonló tulajdonságú, mint az arany, így kiválthatja a nemesfémet az elektronikai iparban. 

Olyan korban élünk, ahol a „holtomiglan, holtodiglan, míg a halál el nem választ” ellenére a házaspárok legalább fele elválik, és mérvadó kutatások szerint az emberek túlnyomó többsége életében legalább egyszer hűtlen lesz a társához.

Meredek arányok ezek és azonnal felvetik a kérdést: alapvető természetünk része lenne a monogámia, vagy éppen ellenkezőleg: idegen tőlünk a hűség, és a kulturális változások miatt egyre kevésbé akarunk erőfeszítéseket tenni egy hosszú távú kapcsolatért, az ezüst- és aranylakodalmakat pedig inkább meghagyjuk romantikus történelmi népszokásnak?

Ezekre a mindenkit érintő kérdésekre ad választ Tapasztó Orsi és Jocó bácsi mostani vendége, Almási Kitti klinikai szakpszichológus, számos nagy sikerű könyv, köztük a Hűtlenség – ...és ami mögötte van című könyv szerzője.

• Miért akad meg, bomlik fel sok kapcsolat fél-egy év után?
• Igaz-e a közkeletű állítás, hogy a férfiakat a szex, a nőket inkább az érzelmi körítés érdekli jobban egy kapcsolatban?
• Kell-e és egyáltalán lehetséges-e monogámnak maradni a 21. században?

Mindent a monogámiáról és ami mögötte van. Ne hagyja ki, és tanuljunk együtt ma is valamit!

És ne hagyja ki a Ma is tanultam valamit podcast legutóbbi adásait sem, a titokról és a notórius későkről:

• „Három ember csak úgy tud megőrizni egy titkot, ha kettő közülük halott” – Miért áruljuk el kényszeresen a ránk bízott titkokat?
• Szórakoznak velünk, vagy nem tehetnek róla a notórius késők?

(Borítókép: Almási Kitti. Fotó: Németh Kata / Index)

Normális esetben semmi érzéki élvezni valót nem szabadna találnunk egy olajfinomítóban készült, paraffinokból álló szénhidrogénelegyben, egy több száz szerves vegyületből álló, fokozottan robbanásveszélyes folyadékban. Mégis, a legtöbben kénytelenek vagyunk beismerni, hogy ha csak nem kipufogógáz-felhőben állunk, kellemesnek találjuk a tankoláskor kifröccsenő pár csepp üzemanyag azonnal megcsapó, jellegzetesen édeskés-csípős illatát. 

A szokatlan vonzalmat a kémiai koktél vegyületseregletének egyik szerény molekulája, egy színtelen szerves oldószer, a benzol okozza. Nevére esetleg, talán homályosan emlékezhetnek páran a kémiaórákról, még ha más nem is rémlik, mint hogy ez a legegyszerűbb aromás szénhidrogén, amely ráadásul gyűrű alakú molekulákból áll (benzolgyűrű). Szaga semmi mással sem összetéveszthető csípős, szúrós aroma, és ha egyszer megéreztük, egy életre azonosítani fogjuk harsány bukéját. 

Jellegzetes odora annyira átütő, hogy még a híresen gyatra emberi orr is megérzi belőle a legkisebb mennyiséget is (vajon milyen szagcunamit érezhetnek a több tízezerszer annyi szaglóreceptorral szimatoló kutyák a benzinkutakon?).

Tűzijátékot először valószínűleg Kínában lőttek fel az égre a 11. században, amikor feketelőport robbantottak pergamencsövekből. A kínai hiedelem szerint a tűz és a hangos zaj elkergeti a rossz szellemeket, a szikra jó jel, a füst pedig pozitív környezettel ellensúlyozza a szellem negativitását. Feltételezések szerint az örök életet adó szer kutatása során salétrom és méz keverékét gyújtották meg, hogy gyógyító füstöt keletkeztessenek. Így fedezhették fel a feketelőport, illetve annak egy korai verzióját.

Művészi lövöldözés

A 10. században állítólag a szerzetes Li Tian próbálta elsőként elűzni a gonosz szellemeket szén-, salétrom- és kéntartalmú bambuszlövedékekkel, majd a szegények felvidítására is ő rendezett tűzijátékot, ami annyira bejött, hogy a látványosság el is űzte a nyomorúságot – szerinte akik látták, egy csapásra jómódúak és boldogok lettek. A 12. században uralkodó Szung dinasztia alatt pedig meg is született az első írásos feljegyzés a feketelőpor petárdában történő alkalmazásáról.

„Három ember csak úgy tud megőrizni egy titkot, ha kettő közülük halott” – mondta Benjamin Franklin, az Egyesült Államok egyik alapító atyja, polihisztor, amit Stephen King amerikai bestselleríró tovább gondolt, mondván: „Ketten is csak akkor tarthatnak titkot, ha az egyikük halott”. George Orwell angol író tovább emelte a tétet, és elment a falig, mert szerinte ha titokban akarunk tartani valamit, akkor még önmagunk elől is el kell titkolnunk, különben előbb-utóbb biztosan kibökjük valakinek. 

Valójában akárhogyan is szépítjük, 

De vajon miért teszünk ilyesmit? Hiszen a nagy rejtegetés után az önkéntes kitárulkozásnak nem sok értelme van.

A rejtélyről Tapasztó Orsi és Jocó bácsi rántja le a leplet az Index most induló új podcastjében. Kapaszkodjanak erősen, mert meglepő és kicsit sem hízelgő dolgokat derítettek ki kutatók rólunk, vagyis a Homo sapiensről. És figyelmeztetnek mindenkit, hogy ne gondoljunk a jegesmedvére! 

Nincs több titok a titkokról. Tanuljunk együtt ma is valamit! És hallgassa meg a titkokat a monogámiáról és a notórius későkről is:

• Almási Kitti a monogámiáról: Mindennap szembejön valaki, aki jobb nálunk
• Szórakoznak velünk, vagy nem tehetnek róla a notórius késők?

(Borítókép: Balatoni József és Tapasztó Orsolya. Fotó: Németh Kata / Index)

Eldördült a startpisztoly, indul az Index és a Betone közös podcastje, a Ma is tanultam valamit. A népszerű Index-rovat beszélgetős műsoraiban – ahogyan a Ma is tanultam valamit-cikkekben és -könyvekben is – mindenkit érintő hétköznapi kérdésekre keressük szórakoztatóan a tudomány válaszait.

A két állandó műsorvezető az összeszokott podcastpáros, Tapasztó Orsi és Jocó bácsi (Balatoni József). Orsi fizikus kutató és mentálhigiénés szakember, Jocó történelemtanár, és mindketten influenszerként is ismertek.

• Vajon miért áruljuk el – előbb-utóbb – a ránk bízott titkokat? Annyit elárulunk, hogy tudósok szerint az a titok, hogy nem szabad a jegesmedvére gondolni!
• De szó lesz a monogámiáról és a hűtlenségről, valamint a szerelem biokémiájáról,
• a notórius későkről, a csalfa időérzékről,
• a tükörről, a feledékenységről, a sziesztáról és arról,
• hogy az ember természeténél fogva agresszív-e, vagy sem. 

Az idősebbek még emlékezhetnek arra, hogy húsz éve itthon is mindenki a feng shuiról beszélt. Aztán valahogy ez a lakberendezési stílusnak kikiáltott trend alábbhagyott, ma pedig már csak térkultúra témájú magazinokban találkozhatunk vele elvétve, vagy vicces ingatlanhirdetésekben – bár azt sem ma adták fel, hogy „az ingatlan a kambodzsai feng shui szerint lett lelakva és az Ön álmainak megfelelően varázsolódhat újjá.”

A tévhitekkel ellentétben a feng shui nem mágia vagy rejtély, babona vagy vallás, nem mutat utat a jövőbe és nem oldja meg az ember szerelmi életét sem. De tudunk néhány igen sikeres emberről, aki alkalmazza, ilyen például Richard Branson, Bill Gates, vagy Oprah Winfrey. Donald Trump úgy nyilatkozott róla: „Én nem hiszek a feng shuiban, de tudom használni, mert neki köszönhetem a pénzemet!”

Ki nem gondolkodott már el azon, mihez kezdene, ha egyszer csak százmilliókat vagy milliárdokat nyerne a lottón vagy más szerencsejátékon? Röpködnek ilyenkor a titkos vágyak, hogy mire költenénk először, és a legtöbben határozottan kijelentjük, márpedig bennünket biztosan nem kapna el a gépszíj, nem szédülnénk bele a hirtelen ölünkbe hullott határtalan lehetőségekbe, és bizony igenis megfontoltan, hűvös fejjel, mindent gondosan el- és megtervezve használnánk fel a tengernyi pénzt. Na persze semmiképp sem az összeset, értelmes ember ilyet nem tesz. 

És azt is azonnal leszögezzük, hogy semmi esetre sem kürtölnénk világgá hatalmas szerencsénket, nehogy zsarolók célpontjaivá váljunk, és hogy elkerüljük a hirtelen felbukkanó és körénk gyűlő „baráti” tömegek számító sürgölődését. 

Vigyázat, könnyen milliárdosok lehetünk!

A hirtelen meggazdagodás „veszélyét” akár még „fenyegetőnek” is vélhetjük, ha azt nézzük, hogy 2021-ben öt milliárdos, harminckettő százmilliós és több mint 3800 milliós szerencsejáték-nyeremény duzzasztotta fel a bankszámlákat. 2022-ben pedig szintén öten váltak milliárdosokká, egyikük december 9-én minden idők legnagyobb hazai Eurojackpot-nyereményével, több mint bruttó 31 milliárd forintjával – inkognitóban persze – felkerült a 100 leggazdagabb magyar listájára. Tizenkilencen százmilliókat, 4383 honpolgár pedig milliókat söpört be, és ha most eltekintünk a milliós összegek gyorsan inflálódó értékétől, és csak a százmilliós és a milliárdos nyereményeket vesszük, akkor is csak

Na de mi lett az álmodozások közepette tett határozott fogadalmakkal?

Nem sokan vitatják, hogy a koffein a világ legelterjedtebb pszichoaktív drogja, a fehér, kristályos vegyülettel csak az etanol veszi fel a versenyt. Ahogyan az alkoholért, a kávéért is az emberiség fele bolondul, annyira, hogy becslések szerint 500 milliárd csésze kávé fogy el évente. A borhoz hasonlóan átitatta és megtermékenyítette a történelmet, és azt tartják róla, hogy alaposan felpörgette a felvilágosodás korát és az ipari forradalmat.

A legendás felvilágosult francia író-gondolkodó, Voltaire, például nemcsak minden idők legnagyobb szerencsejátékosa volt, aki szó szerint kijátszotta a francia állami lottót 1730-ban és meggazdagodott, hanem minden idők legmasszívabb kávéfüggője is, napi 40-50 csészével. Kellett neki az energiabomba, mert feljegyzések szerint napi 18 órát töltött írással vagy diktálással, melynek eredménye több mint ötven színdarab, tucatnyi tudományos és filozófiai értekezés és mintegy 20 ezer levél. Habár a szintén luxuscikknek számító csokoládéval dobta fel a fekete levet, már akkoriban is figyelmeztették az orvosok, hogy kissé sok lesz ennyi a jóból, az öntörvényű filozófus őrájuk sem hallgatott és 83 évig élt.

Kortársa,Johann Sebastian Bach is súlyos kávéfüggő hírében állott, olyannyira, hogy egy zeneművet szentelt az imádott italnak. Az 1730-as években írt Kávékantátája az akkoriban felpezsdülő szabadszájú kávéházi élet körül felhorgadó maradi felháborodást gúnyolja ki. A történetben egy apa akarja leszoktatni lányát a kávéivásról, de fenyegetései nem ijesztik meg őt. A lány azonban megígéri, hogy lemond a bűnös italról, ha apja férjet szerez neki. Egyetlen feltétele van: csak olyan férfi jöhet szóba, aki megengedi neki, hogy annyi kávét ihat, amennyit csak akar.

Talán észre sem vesszük, amikor a közösségi oldalak képeit nézzük, de a legtöbben félrebillentik fejüket a fotókon. Vagy ha fotózunk valakit, akkor sokan automatikusan ezt teszik. Feltűnt ez a különös testbeszéd a kutatóknak is, és miután joggal feltételezték, hogy nem fájhat ennyi embernek a nyaka, feltették a kézenfekvő kérdéseket: öntudatlan emberi cselekvés a fejhajlítás, vagy netán szándékos? A digitális kor fotókészítési láza hívta elő ezt a pózt, vagy már korábban félrehajtották fejüket a portréalanyok?

Nem aprózták el a kutatók, amikor az utóbbi kérdésre keresték a választ: tizenegy, 14. és 20. század közötti, művészettörténetileg jelentős alkotó festményein látható 1498 emberi alakot vizsgáltak meg, hogy megtudják, vajon mennyire új keletű ez a gesztus. Az első portréfestőnek tartott itáliai Simone Martini mellett Hubert van Eyck, Holbein, Carracci, Velazquez, Rembrandt, Jan von Eyck, Degas, Cèzanne, Klimt és Modigliani portréit nézték és mérték meg alaposan, és jutottak érdekes eredményekre:

Napokon keresztül figyelte a világ a 2023. februári földrengéssorozat okozta katasztrófát Törökországban és Szíriában. A 7,8-as erősségű rengésekben több mint 50 ezren haltak meg, több mint 160 ezer épület omlott össze vagy rongálódott meg súlyosan, és 520 ezer lakás vált lakhatatlanná.

Azonnal felmerült a kérdés: vajon meddig képesek életben maradni az áldozatok a törmelékek rabságában? Meddig lehet reménykedni, hogy találnak túlélőket a romok alatt?

Sokan azonnal meghaltak a rájuk omló épületrészek súlya alatt. Vagy ha mégsem, akkor percek alatt megfulladtak a levegőtől elzárt üregekben. Vagy kaptak ugyan levegőt, de egy-két nap alatt szomjan haltak. Ennek ellenére nyolc nappal a katasztrófa után még mindig sikerült kilenc embert élve kimenekíteni, köztük egy 26 éves tanárnőt, de még tíz nap múlva is élve találtak egy 17 éves lányt, sőt 12 nap elteltével is kiemeltek egy házaspárt és 12 éves gyermeküket a romok alól. És ez valóságos csoda volt. 

Tudományos megegyezés szerint a túlélési idő becslésére nagy általánosságban jól használható a „három szabály”, miszerint oxigén nélkül három percig, víz nélkül három napig, étel nélkül három hétig lehet életben maradni.

Persze ezek az időtartamok nem érvényesek, ha megsérült az áldozat, vérveszteség esetén ugyanis még a 24 órás túlélés is kérdéses. Ugyanígy erősen befolyásolja a kilátásokat az időjárás, 40 fokos hőségben például akár órák alatt kiszáradhat az emberi szervezet. A 8-12 napos túlélések ezért szinte hihetetlenek.

Ameddig a szem ellát, formalinnal teli fehér műanyag vödrök állnak hosszú polcokon számozva, a sor 9479-ig tart. Az egyedülálló odensei gyűjteményben minden tároló egy-egy agyat rejt, amelyeket a 20. század második felében operáltak ki dán állami kórházakban elhunyt páciensek testéből. A jellemzően pszichiátriai betegségekben szenvedő betegek agyát közel négy évtizeden át gyűjtötték – csak épp minden engedély vagy beleegyezés nélkül. Sem a betegek, sem rokonaik nem hagyták jóvá az agyak konzerválását, bár igaz, az ötvenes és a nyolcvanas évek között az adminisztráció és a jogok kérdése még gyerekcipőben járt.

Rengeteg információval rendelkezünk az emberi öregedéssel kapcsolatban – sőt még arról is van némi fogalmunk, hogy hogyan lehet lassítani a folyamatot. De mi a helyzet a növényekkel? Van előre meghatározott élettartamuk? El tudnak halálozni az időskor miatt? Ennek jártunk utána.

Amennyiben ön is megpróbálkozott már a növénytartással, biztosan tapasztalta, hogy azok bizony elpusztulnak, az esetek többségében viszont ilyenkor a nem megfelelő életkörülmények állnak a háttérben. Túl sok víz, túl kevés víz, túl sok napfény, túl kevés napfény, túl sok tápanyag, túl kevés tápanyag – ezekből épül fel az a bizonyos ördögi kör, az olyan tényezőkről, mint a paraziták és az egyéb betegségek, nem is beszélve.

Ezek mind hozzájárulnak egy-egy növény végleges élettartamához, de mi történne akkor, ha létrehozhatnánk egy olyan üvegházat, amelyben a lehető legtökéletesebb feltételek mellett élhetne egy növény? Akkor is elpusztulna?

„Napszemüvegben Jack Nicholson vagyok. Napszemüveg nélkül csak egy kövér hatvanas” – jelentette ki a színészlegenda a kétezres években, akihez olyannyira hozzánőtt a kúl divatkellék, hogy csak ritkán mutatkozik nélküle, és még árnyas belterekben, valamint az Oscar-díj-átadásokon is magán hordja. Ahogyan John Lennon sem sokszor tűnt föl rém egyszerű, majdnem kör alakú napszemüvege nélkül. Állítólag szándékosan választotta az angol tb-finanszírozott SZTK-kban akkoriban felírt legolcsóbb minimál formát, számára ez a is hippi különállás egyik szimbóluma lehetett. A Lennon-szemüveg pedig ma is él és virul, például Ozzy Osbourne-on, bár a virul ige az esetében némileg megkérdőjelezhető, de a szemét jótékonyan eltakaró lila lencsés kiegészítő annyira egybeforrt a rockikonnal, hogy nem kizárt, még alváskor sem veszi le.  

Napszemüvegek azonban nem a karakterhez illő stílusos külcsín, hanem kőkemény szükségszerűség miatt kerültek először a fejekre. Az eredete vitatott, az viszont biztos, hogy

Lencsékről szó sem volt, csak egy nagyobb vagy két kisebb csontból készült szemfedőről, amikbe vékony rést vágtak, hogy védekezzenek a végtelen jég- és hómezőkről visszaverődő gyilkos napsugaraktól.

Ugyan sokáig azt hihettük, soha nem köszönt be az igazi nyár, június végére páros lábbal rúgta ránk az ajtót az időjárás, ezzel pedig kezdetét vette a nyaralási szezon is – ha azonban még csak most gondolkodik azon, hogy hova lenne érdemes utazni, adunk egy remek tippet: az oroszországi Karacsáj-tavat mindenképp kerülje el.

Kevés olyan hely van a Földön, amelynek közelében szimplán egy óra pihenéssel is véget vethetnénk az életünknek, az oroszországi Karacsáj-tó azonban pontosan ilyen – ez ugyanis a bolygónk legradioaktívabb tava. Neve a helyi nyelveken „fekete vizet” vagy „fekete patakot” jelent, utalva a vizével kapcsolatos szörnyen magas szennyezettségi szintre – ami nem túl meglepő módon nem magától vált radioaktívvá.

Minderről a Majak Termelési Egyesülés vagy röviden Majak-komplexum tehet, amelynek építési munkálatai 1945 augusztusában kezdődtek. A cél a szovjet nukleáris fegyverekhez szükséges plutónium előállítása volt, amit úgy értek el, hogy a reaktorban a dúsított uránt a telep radiokémiai üzemében radioaktív bomlástermékekkel együtt feloldották, majd az így nyert plutóniumot a metallurgiai-kémiai üzemben megtisztították.

Alig egy napot élt meg Jevgenyij Prigozsin és az általa alapított és vezetett orosz katonai magánvállalat, az ukrán fronton harcoló Wagner-zsoldossereg június 23-án kezdődött lázadása (felkelése? puccsa?) Oroszországban. A lázadás során elfoglalták a Rosztov-na-Donu és Voronyezs városok katonai létesítményeit, majd az 5-10 ezer fősre becsült csapatok elindultak Moszkva felé. A fővárost készültségbe helyezték, ám a Wagner-konvoj egy-két órányira Moszkvától hirtelen megállt.

Egyelőre nem tudni pontosan, mi volt a tiszavirág-életű nekibuzdulás célja. Prigozsin szerint masírozásuk az „igazság menete” volt, és nem Vlagyimir Putyin ellen lázadtak. Az orosz elnök szerint viszont fegyveres felkelés történt. Bár a részletek egyelőre még homályosak, de mindez lehetett akár egy tervezett államcsíny bevezetője is, hiszen állig felfegyverzett alakulatok tartottak Moszkva felé és nem kizárt, hogy a Wagner-vezér abban bízott, orosz katonák állnak át hozzájuk.

Puccsnak pedig az erőszakos (ezért törvénytelen) hatalomátvételt vagy annak kísérletét nevezik, amelyben az erőszak (vagy az azzal való fenyegetés) az egyik kulcsmotívum. 

Nem is forradalom volt?

Nem ismeretlen a műfaj Oroszországban (sem), elég csak Leninék 1917. október 25-i (Gergely naptár szerint november 7-i) történelemformáló bolsevik puccsát említeni. Igen puccsát, sok történész szerint szerint ugyanis puccs történt azon a napon és nem „nagy” októberi forradalom. 

A cári rendszert már 1917. február 23-án megdöntötte az első világháború kudarcaiba és nélkülözéseibe belefáradt emberek elégedetlenségéből kipattant polgári demokratikus forradalom. Az újonnan felállt ideiglenes kormány azonban nem volt a helyzet magaslatán, a katonaság és gazdaság az összeomlás szélén állt, a bizonytalanságra és a hatalmi űrre pedig ráérzett Lenin.

Tíz–tizenötezer felfegyverzett munkással, matrózzal és katonával megszállták Pétervár stratégiai pontjait, végül pedig az Ideiglenes Kormányzat székhelyét, a Téli Palotát is elfoglalták. Békésen.

Alig egy napot élt meg Jevgenyij Prigozsin és az általa alapított és vezetett orosz katonai magánvállalat, az ukrán fronton harcoló Wagner zsoldossereg lázadása?, felkelése?, puccsa? Oroszországban. A szókimondó (eddig Putyint támogató) oligarcha hadúr június 23-án, pénteken azzal vádolta meg az orosz védelmi minisztériumot, hogy rakétatámadást rendelt el tábora ellen, ezért bosszút esküdött, hogy elmegy a végsőkig, hogy megbuktassa az orosz katonai vezetést. 5-10 ezer fősre becsült csapatával bevonult az oroszországi Rosztov-na-Donu városába, ahol ellenállás nélkül elfoglalta az ukrajnai hadműveleteket koordináló orosz katonai főhadiszállást, majd elindult Moszkva felé. Menet közben elfoglalta Voronyezs katonai létesítményeit, majd egy-két órányira Moszkvától a Wagner-konvoj hirtelen megállt. Állítólag Lukasenka belorusz elnök közvetítésével Prigozsin rendezte a helyzetét a Kremllel: ő a szomszédos Belaruszba távozik, cserébe ígéretet kapott a legfelső katonai vezetők leváltására és arra is, hogy nem indul ellene büntetőeljárás.

Mi volt ez a kurta-furcsa szalmaláng keménykedés? Egy megrendezett műbalhé? Vagy egy tervezett államcsíny bevezetője? Prigozsin szerint masírozásuk az „igazság menete” volt, és nem Vlagyimir Putyin ellen lázadtak, csak a Wagner-csoport feloszlatása ellen és Oroszország igazáért küzdenek. Putyin viszont kerek perec katonai felkelésnek minősítette az akciót, hazaárulónak nevezte a Wagner-vezért, és súlyos büntetést helyezett kilátásba.

Soha nem állt közelebb az emberiség egy totális atomháborúhoz, mint 1962 októberében, amikor Nyikita Hruscsov szovjet pártfőtitkár lopva atomrakétákat telepített Kubában. Ez volt a hidegháború legfeszültebb időszaka. Egy évvel korábban húzták fel a berlini falat, mindent áthatott a kölcsönös bizalmatlanság, az USA és a Szovjetunió pedig, mint két dörzsölt pókerjátékos, egymás rezdüléseit, mozdulatait, húzásait figyelte árgus szemmel vagy teljes titokban.

Az amerikai játékos a nemrégen hivatalba lépett John Fitzgerald Kennedy elnök volt, aki elődjétől, Dwight D. Eisenhowertől az 1961. áprilisi kubai invázió kudarcát örökölte, amikor CIA által kiképzett Castro-ellenes csapatok szálltak partra a Disznó-öbölben (Playa Girón), hogy megdöntsék az egyre szovjetbarátabb kubai kormányt. Az akció azonban teljesen csődöt mondott, Castro katonái 60 órán belül leverték a támadást.

A kínos fiaskón felbátorodva (hivatalosan „Kuba védelmére”) hozta merész (vagy inkább őrült?) döntését a szovjet főtitkár, és kezdte kiépíteni a nukleáris robbanófejekkel ellátott támadó rakéták bázisait Kuba északi részén, nem egészen 150 kilométerre Florida partjaitól. Hazárdjátékot játszott, de úgy gondolta, hogy most jött el az idő, hogy erősítse a Szovjetunió pozícióit a fiatal és tapasztalatlan amerikai elnökkel szemben.

Vélhetően mindenki meghalt azon a búvárhajón, amelyik az 1912-ben elsüllyedt Titanic roncsaihoz tartott, de eltűnt. A négy utassal és egy pilótával merülő kabint egy körülbelül Belgium felének megfelelő, 15 ezer négyzetkilométeres területen keresték, bár megtalálásának esélyét már a kezdetekkor csekélynek tartották, mintha egy tűt keresnének a szénakazalban. A furgon méretű merülőkapszula ráadásul bárhol lehet, bármilyen állapotban: lebeghet a víz felszínén, de akár az óceán fenekén is pihenhet, darabokban.

A Titanic, vagyis a korának leggrandiózusabb és legmodernebb hajóóriásának tragikus története (első útján elsüllyedt egy jéghegynek ütközve, Kanada partjainál) annyira megihlette az emberiséget, hogy 111 évvel később is el lehet kérni 100 ezer eurót, hogy az 1985-ben megtalált roncsait közelről megnézhessék.

De a kettétört Titanic-roncson kívül vajon mit láthatnánk az óceánok mélyén?

A Titanic roncsai mintegy 4 kilométerre (3861 méterre) mállanak a vízfelszín alatt, az eltűnt búvárkapszula pedig nagyjából a merülési távolság felénél veszthette el a kapcsolatot az ellátóhajóval. Megtalálói, Robert Ballard és csapata csak üres, iszapos sivárságot találtak arrafelé 1985-ben. De hogy milyen világ tárulna a szemünk elé a végtelen tengerek mélyén, arról jobbára fogalmunk sincs. Mindmáig a világtengerek mindössze öt százalékát kutatták, a tengerek alját, fenekét pedig szinte semennyire (1 százalék).

A tiszavirágok fő rajzása a Tisza különböző szakaszain pazar látvány. Ilyenkor a 8-12 centiméter hosszú, 6-7 centis szárnyfesztávú kérészfélék milliószámra bukkannak elő a semmiből, hogy izgatott nászukkal beteljesítsék földi életüket és egy-két óra alatt elpusztuljanak. Ezek az Európában majdnem kihalt, mára jóformán csak Magyarországon élő, védett négyszárnyú rovarok zavarba ejtően különös élőlények. Nemcsak azért, mert (Palingenia longicauda) a ma élő szárnyas rovarok egyik legősibb képviselői, hanem azért is, mert

Igaz, röpke rajzásuk bámulatos látványosság. Mintha valamiféle grandiózus színielőadás káprázatos fináléját mutatnák be. Először a nagyobb termetű nőstények tűnnek fel és kezdenek cikázva röpködni. Kisvártatva érkeznek a hímek is, nekik ugyanis – miután ők is kivergődnek a folyópartra – kell még 5-10 perc, hogy gyorsan átöltözzenek (szakszerűen megfogalmazva vedlenek még egyet), de onnantól fogva már csakis egyetlenegy dologra, a párzásra koncentrálnak.

Tündériek, vagy nem 

Némileg kikezdi a metaforikus romantikát, hogy egyszerre akár többtucatnyian is rárepülhetnek egyetlen nőstényre, és, hogy pont ezt a lüktető, tülekedő, gomolygó virágszerű alakzatot nevezte el a magyar folklór tiszavirágnak. Csak vérmérséklet kérdése, hogy a természet ártatlanul szálldosó tündéri lényeinek (a mesebeli tündéreknek is sokszor két pár szárnyuk van) bámulatos csodáját, vagy egy felhevült, rátarti, erőszakoskodó tömeges párosodást látunk bele a karcsú kérészek nemi életébe.

Akárhogyan is, az izgatott csúcsjelenet katarzissal zárul, és nem sokkal az aktusok után halálra merült hímtetemek tízezrei, vagy akár milliói úsznak tova a Tisza víztükrén, drámai tetőpontként.

Nemcsak Ázsiában, hanem idehaza is az egyik legalapvetőbb élelmiszerek egyike a rizs, számos étel elengedhetetlen összetevője, éppen ezért a legtöbb konyhában megtalálható több fajtája. Főzés előtt azonban még mindig rengetegen teszik fel maguknak a kérdést, hogy meg kell-e mosni a rizst, és ha igen, mennyi ideig érdemes azt öblögetni. Ha valamikor önnek is felmerült ez a fejében, a lehető legjobb helyen jár, cikkünkben ugyanis pontosan erre fogunk választ adni.

A gasztronómiában jártas szakértők szerint a rizs előmosása elsősorban a szemek felületén megtalálható keményítő, azaz az amilóz eltávolítása miatt szükséges, bizonyos esetekben – például rizottó vagy paella készítésénél – azonban csak enyhe öblítést javasolnak. A felsorolt ételek tökéletes állagának eléréséhez ugyanis mindenképp szükség van a rizsben fellelhető keményítőkre. Ezen felül viszont ahány család, annyi szokás; szerencsére azonban a tudománynak is van válasza arra, hogy meg kell-e mosnunk a rizst főzés előtt.

Így vélekednek a kutatók

Egy nemrégiben készült tanulmány ugyanazon beszállító három különböző rizsfajtáját (kerekszemű, basmati, jázmin) hasonlította össze, hogy kiderüljön, ér-e valamit a mosás – legalábbis gasztronómiai szempontból. Az első csoportot egyszer sem mosták meg főzés előtt, a második adagot háromszor öblítették át, míg a harmadikat már alaposan, tízszer is átmosták, hogy az összes keményítőt eltávolítsák a rizsszemek felszínéről.