A Temzén ringatózó csónak és egy talpalatnyi zöld az ellenpontja a nyüzsgő városnak abban a promóvideóban, melyben Joanna Lumley győzködte a város lakóit arról, hogy Londonnak igenis szüksége van egy fákkal-bokrokkal beültetett, 367 méter hosszú gyalogoshídra a South Bank és a Covent Garden között.
„Mint a legtöbb városlakó, én is vágyom néha egy nyugodt helyre, távol a zajtól, sürgés-forgástól. Az új híd az ingázóknak gyors és gyönyörű utat nyit meg – az ábrándozóknak csendes zugot ad, hogy a fák és bokrok közt bolyongjanak.″
Nehéz, de nem lehetetlen összegyűjteni rá a pénzt, mert akivel csak beszéltem, támogatja az elképzelést – ami azért csodálatos, mert az egész az én ötletem.
– magyarázza a videón a hídról, amit itt harangoztunk be először. Igen ám, de mit szól ehhez a többi városlakó, ha ez a London fölött átívelő 270 fa, rengeteg pihenőpad és rusztikus béke, azaz a Garden Bridge 175 millió fontba, azaz több mint 70 milliárd forintba, karbantartása pedig évi 2-3 millió fontba (nagyjából egymilliárd forintba) kerül majd?
Nem kell megijedni egy ilyen nagy összegtől, egy gyönyörű, ikonikus építményről, London és az Egyesült Királyság büszkeségéről van szó.
– mondta higgadtan Lord Mervyn Davis, a hídra gyűjtött pénzt gyűjtő alap elnöke.
Vagyis, emlékeztet a Guardian, mi van azzal az eredeti elképzeléssel, hogy a híd magánpénzből épül? A projekt javára létrehozott alapot George Osborne pénzügyminiszter és Boris Johnson londoni polgármester is kitömte pénzzel, mindkét forrásból kapott 30-30 millió fontot (összesen 25 milliárd forintot). Eközben csak a gyalogosok használhatják majd – az autók kihagyása érthető, de még biciklisávot sem terveztek rá. A Waterloo Community Development Group szerint pedig mindez azért védhetetlen, mert a pénzből akár 30 új parkot nyithatnának Londonban.
Most hétvégén kerül ki egy csomó kép a Fortepanra Budapest Főváros Levéltárának Klösz-hagyatékából. A fortealapító Tamási Miklós egyet átküldött ízelítőnek a hét elején, amit azért épp ma posztolok, mert pont 119 évvel ezelőtt, 1896 június 6-án lőtte ezt a fotót a mester.
Persze, hogy nem látjuk, hiszen
Folytatódik az Urbanista és az Otthontérkép közös játéka, a városrész-bajnokság! Most a XIV. kerület egészéről, a XIII. kerület nagy részérről, és mivel a történelmi városrészek olykor fittyet hánynak a kerületi beosztása, egy kis átcsorgással a VII. és VIIII. kerület szeletkéiről, no meg a nemrég óta kerületektől független Margitszigetről, együttesen az északi külső körút mentéről szavazhattok.
És akkor most a szokásos, nagyjából kéthetente jelentkező kiakadásom következik a város legborzasztóbb mételyéről, a BÓDÉSODÁSRÓL!
Ez alatt azt a jelenséget értem, amikor a köztereket ellepik az árusok, sütödék, jegypénztárak és hasonló szolgáltatások, amelyeknek egy-egy karácsonyi vagy húsvéti vásár erejéig mindenhol örül az ember, de amikor az év legnagyobb részében (ne adj' isten folyamatosan) ott vannak, na az nagyon sok.
Három fiatal építész egy fura fővárosi pályázat kapcsán most egy nagyon fura ötlettel állt elő bódéügyben.
Emlékeztek még a Magyar Kockára, amikor egy fényképész a jól ismert falusi kockaházak mellől tüntetett el minden zavaró elemet, és egészen különleges hangulatú képeket hozott létre? Tulajdonképpen valami hasonlót csinált Laki Nóra is, aki így ír munkájáról:
A Duna-partot járva eszembe jutott, milyen jó volna a pesti rakparton álló házakat kiemelni a környezetükből, és ezeket az épületeket a maguk sokféleségében, egyenként megmutatni. Szerencsés fekvésüknek köszönhetően, frontális képeket készíthettem róluk.Az utómunkálatok során önálló helyet kaptak egy-egy üres felületen. Így készült el, aprólékos munkával egy – első körben – 34 házat felvonultató sorozat.
Most, hogy kiderült, metró helyett villamos megy majd Újpalotára (bár a helyiek a változatosság kedvéért buszt szeretnének), minden eddiginél aktuálisabbá vált egy régi ötlet. Számos remek témát adó olvasónk, Vígh András (akinek a Királyi Palota változásait bemutató képeiből egy remek animgifet szerkeszthettünk, s aki a Határ úti végállomás áttervezésével is előrukkolt) most azt javasolta:
Az ötlet Rieder Gábor fiatal művészettörténésztől származik, amin olyan nagyon nem is kell csodálkozni, mivel PhD-disszertációját a magyar szocreál festészet történetéből írta. Rieder önmagát mégis szerényen csupán a projekt biológiai apjának tartja, hiszen a konferencia megvalósítása elsősorban a francia Jérôme Bazin érdeme, aki, mint a konferencia megnyitóján is elmondta, olyan, a Dunaferr acélkohó tulajdonában álló, a szocialista korszakot dokumentáló gyűjteményben kutathatott, amilyenért a PhD-je írásakor
Ölni tudott volna.
A konferencia megtartásához a Pepper Art Projects, kortárs művészeti kezdeményezés, Molnár Mihály főszervező ténykedése, valamint Cserna Gábor dunaújvárosi polgármester fővédnöksége is hozzájárult. Ilyet is most hallottam Magyarországon életemben először: a polgármester megnyitó beszédét oroszul is elmondta.
Az idén 65 éves Dunaújvárosban kétnapos történészkonferenciát rendeztek a múlt században felépített szocialista városokról. Az előadás-sorozat már csak azért is hasznosnak bizonyult számomra, mert sorra dőltek meg klisés előítéleteim.
Először is:
Ráadásul egyikük sem flangált antiglobalizációs öblítő illatú Che Guevara-pólóban és sarló-kalapácsos nyelvpiercinggel, hanem teljesen szabványos kinézetű értelmiségiek tartottak előadásokat, akik akár egy mikrobiológus kongresszus résztvevői is lehettek volna. Mi több, a kelet-európai, volt szocialista országokból érkező történészek, művtörisek, építészettörténészek mellett üde színfoltként számos francia és egy amerikai kollégájuk is beleásta magát a témába.
Másrészt, az új szocialista városokat koránt sem egységes tervek alapján „gyártották le”. Szó sincs arról, hogy valami moszkvai think-tank-ben kiötlött sablonok alapján készültek az egyforma városok Kamcsatkától a német–német határig, még ha igény lett is volna erre.
Aki zenész, az elég sokat jár erre, a Naphegy tövébe, a Mészáros utca kanyarulatába. Aktívabb dalszerző koromban én is sokat megfordultam a szomszédos épületben és mindig csodálkoztam, hogy hű, milyen szép nagy palotája van az Artisjusnak. Na mostantól egy kicsit szerényebbnek fog tűnni az épület, mert mellé épül egy még nagyobb, még szebb.
A látványtervek alapján nem is néz ki rosszul a tervezett Ecodome, melybe már el is kezdték hirdetni az irodákat. Ha minden igaz, idén szeptemberben indul az építés, jövő decemberben pedig már be is lehet költözni.
Emlékeztek még azokra a hirdetésekre, amelyekben szexet kért a tulajdonos bérleti díj fejében? Jó oké, volt aki csak annyit írt, hogy csinos lánynak díjmentes a kégli, lehet hogy csak jó szívű volt! Ám máshol valaki kerek-perec leírta, hogy:
Ápolt fiatal lánynak, kölcsönös szimpátia esetén 19.000 Ft/hó + 3 együttlét + rezsi
Maradjunk annyiban, hogy ő nem volt valami nagyvonalú. Viszont állítólag nem sértett törvényt. Ráadásul elég célratörő volt. Ennek tükrében elég furcsa viszont az a módszer, amiről Kata küldött nekünk levelet:
Miközben a klasszikus apróhirdetős korszakban még teljesen természetes volt, hogy a lakást kínál mellett volt egy lakást keres rovat is, már ez teljesen eltűnt. Oké, hogy kínálati piac van, meg minden, de akkor is elég hasznos tud lenni.
A pár éve megújult Budapest-zászlóról már leírtam a véleményem: mi az, amiben jobb az előzőnél, és mi az, amiben rosszabb. Most viszont egy nagyon érdekes felvetéssel állt elő Dani: mi lenne, ha teljesen más logika alapján rajzolnánk zászlót a fővárosnak? Túl azon, hogy persze fölösleges tízévenként új dizájnnal előrukkolni – ez mégsem egy hírportál, hanem egy város jelképe –, egészen izgalmas a felvetés, amiről ír!
Folytatódik az Urbanista és az Otthontérkép közös játéka, a városrész-bajnokság! Most a VI. és VII. kerületek egészéből, a VIII. kerület nagy részéből, valamint a IX. és XIII. kerület egyes részeiből, az úgynevezett Nagykörút mentéről szavazhatjátok meg, hogy szerintetek melyik része a legjobb. (Lipótváros már korábban szerepelt a Városmag fordulóban.)
Az első bajnokságban Újlipótváros dobogós helyen végzett, de vajon most is olyan népszerű-e még?
Leginkább a híres neonok eltűnésére kapjuk fel a fejünket. Meg a beépülő foghíjtelkekkel megsemmisülő tűzfalreklámokra. Pedig vannak ennél látszólag kevésbé jelentős hirdetések is, amiknek szintén csak a hiánya tűnik fel, annyira hozzá tartoztak az utcaképhez. Ilyen volt például ez a Nagyvárad téri óra.
Legalábbis Mónika keresztnevű olvasónk szerint a gazosan hagyott kamaszjátszótértől senkinek sem lesz boldogabb a gyerekkora, pedig az elképzelés nem is volt rosz, csak az a fránya kivitelezés...
Ha ezt James Joyce megérhette volna!
Hatszáz millióért árulja a felszámoló a Savaria Nagyszállót, számol be a nyugat.hu. 2010-ben még egymilliárdra becsülték a szálloda értékét, ám már akkor is elvihető volt 650 millió forintért.
Majd egy tulajdonosok közötti ügylettel 250 millió forintért kelt el egy évvel később az ingatlan. A tulajdonosi körhöz tartozó egyik cég, a trükkös nevű IGN Zrt. felszámolása apropóján értékesítenék most a szállót. Ennek a cégnek a nevét a szálló sorsával régóta foglalkozó lapok is benézték már, az egyik cikkükben simán ING Zrt-nek írták.
Az irodaházak általában elég randák Budapesten, és nem is valami felemelő élmény dolgozni a legtöbben. Viszont van, amiben egyik-másik veri a többi épületet, ez pedig a panoráma. Igen tudom, ez olyan dolog, mint hogy az Eiffel-toronyról azért szép a Párizs, mert onnan nem látszik az Eiffel-torony, de ezzel együtt elképesztően klassz fotókat lehet csinálni némelyikből.
Bár most már legálisan is le lehet ülni a Fény utcai piac kis betonkerítésén, és úgy tűnt semmi sem szab gátat a gondtalan ücsörgésnek és fagyizásnak, ma újabb fordulat áll be az ügyben. A piacnál ugyanis elparavánozták a híres betonszegély melletti lépcsős részt, és láthatóan terveznek valamit.
Kiss Ferenc, a Fény Utcai Piac Kft. ügyvezetője elmondta, az intézőbizottság hozott egy olyan határozatot, hogy lehet ülni ott, de „a mozgáskorlátozottaknak biztosítanunk kell az eredeti elképzelésnek megfelelően, a szabad közlekedést, ezért ki kell szélesítenünk azt a rámpát, amin a mozgáskorlátozottak haladni tudnak.”
225 éve főzi az Unicumot a Zwack család. Ebből az apropóból szerveztek a BUPAP csapatának közreműködésével túrát a családi vállalkozást jelenleg vezető Izabella és Sándor, valamint Zwack Péter özvegye, az angol származású Anne Marshall részvételével.
A Várban, a Mátyás-templomtól pár lépésnyire, a Ruszwurm cukrászdából indulunk. Zwack Péter kedvenc gyerekkori cukrászdájának tulaja hasonlóan szúrt oda a vállalkozását akarata ellenére államosító komcsiknak, mint Zwackék: hamis krémes receptet adott át nekik, úgy, hogy az államszocializmus alatt már az isteni helyett csupán pocsék sütiket lehetett ott kapni.
De térjünk vissza a Zwack-birodalom aranykorára, az ezerkilencszázhúszas-harmincas évekre, amikor is Péter a gyerekkorát fent a várban töltötte.
Az Úri utca 45-öt is bejártuk. A ház most is pazar, annak ellenére, hogy üresen áll. Az államosítás után az olasz, majd a török nagykövetség birtokolta. Zwackéknak nem sikerült visszaszereznie, be kellett érniük 775 ezer forintos kárpótlással. Ma több millió euróért kínálják a házat. Izabella elmondta, hogy apja egy kis, földszinti lakást bérelt gyermekkora idillikus helyszíne közelében, és amikor már sokadjára mentek el sóvárogva az Úri utca 45 mellett, rákérdezett:
Apa, miért nem próbálod visszaszerezni? Kell, hogy legyen valami jogi megoldás!
a régi sebek nyalogatása helyett mindig a jövőre összpontosító apja annyival zárta rövidre a témát:
Az már a múlt.
Nagyon boldog vagyok, hogy a Guardian szerint a Margit-sziget a világ egyik legjobb szigete, attól viszont nem annyira, hogy a szuper vízesése már jó ideje nem működik - mint arra kedves olvasónk pár fénykép kíséretében felhívta a figyelmemet.
Szerencsére a probléma csak átmeneti.
A Főkertnél azt mondták, hogy a partfalon burjánzó növények gyökerei annyira kikezdték a falat, hogy már áteresztette a vizet. A munka attól bonyolult, hogy nem csak az építményt, hanem a növényeket is meg kell óvni a helyreállítás során. Éppen ezért egy
alkalmaznak, amit bár nem tudok elképzelni, de a neve alapján nagyon tetszik nekem. Ha minden igaz egy-két hét és újra esni fog a víz, a Japánkert meg visszanyeri eredeti szépségét.
Vannak az igénytelenségnek elég mély bugyrai a magyar építőiparban, és vannak a kellemesen debil, szórakoztató vadhajtások. Amit a napokban lőtt Feri a Várkert Bazár bejáratnál, az már inkább az utóbbiba tartozik. Gyurmával ragasztották ki a nyitvatartási időt. GYURMÁVAL!
Nemrég beszámoltunk egy piti albérletcsalóról, aki egy pazar albérletet hirdetett mélyen áron alul. Csupán ötezer forint foglalót kellene elutalni látatlanba a bérlőjelöltnek a hirdetés szerint „külföldön élő tulajdonos” által megadott bankszámlára, a többi már sejthető. Pláne, hogy kiderült: a „kiadásra” (értsd: csalásra) meghirdetett lakás képeit is lopták egy másik lakáshirdetésből.
A feltűnően pocsék helyesírással megírt – eleve gyanús – apróhirdetés feladására azonban egy fillért se költött a csaló, ellenben ha néhány naiv embert sikerül becsapnia, már az is talált pénz a „Kispályás Bűnöző Úrnak.” Ám kaptunk néhány olvasói levelet, miszerint az albérletes csalást magasabb szinten is űzik.
Hitetlenkedve olvasom az újabb és újabb jelentéseket az egyre népszerűbb panellakásokról. A Balla Ingatlanirodák kerületjáró sorozata most Kőbányára (X. kerület) és Rákosmentére (XVII. kerület) ért, ahol ugyanezt írják le (igaz óvatos hozzátéve: "legalábbis ami az elfogadható árú és minőségű lakásokat illeti.") Az alábbiakban a közlemény – szokás szerint – rövidített változatát olvashatjátok.
Azt, hogy a 4-es 6-os számok, így egymás mellé hányva Budapesthez köthetők, nemhogy minden vidéki, hanem már az összes fapados turista is ismeri Berlintől Dublinig. No de ahhoz, hogy azt is tudjuk: a IV. és a XV. kerület között is jóval több a kapcsolat, mint azt a két, egymáshoz nem túl közeli szám indokolná, már elég jól kell ismerni Budapestet – vagy rosszabbik esetben IV-XV. kerületi bírósági, vagy ügyészségi ügybe keveredtünk.
Palota a legrégebbi külvárosaink egyike, a környéken minden hozzá tartozott a Dunáig (lásd: Palotai-sziget), míg 1830-ban Károlyi István meg nem alapította Új-Megyer néven a későbbi Újpestet, ami aztán házhelyenként hódította el mai területét, és lett nyüzsgő iparváros a paraszti jellegű Rákospalota mellett. Itt húzódik az ország első vasútvonala, ami a metró mellett mindmáig közlekedési alternatívát jelent a belső városrészek felé.
Javában tart az Urbanista és az Otthontérkép közös játéka!
Négy fordulón már túl vagyunk: megvan a városmag, a hegyeken túli külváros, a II. kerület belső vidékének és a III. kerület bajnoka is. Ez most az ötödik, amelyik Észak-Pest menőnegyedét keresi.
A szavazást leegyszerűsítettük: a selejtezőknél nem vacakolunk a Facebook-mappákkal, ott egy szavazódoboz a cikk végén, tessék kattintani! Szavazni a következő, jövő heti fordulóig lehet, akkor hirdetünk győztest.
A játék állását itt követhetitek.
.
Elképesztő kiállításmegnyitón voltam tegnap. Mindössze két panelházablakot foglal el az egész, amiben négy-öt villamosvágány-fotó és néhány nyomtatott A3-as papírlap van. Ehhez képest a megnyitón beszédet mondott egy kormánypárti képviselő a nagyjából húsz fős tömegnek, amelynek egy részét a helyszínre érkező két rendőrautónyi rendőr igazoltatatta. Az egész szürreális rendezvény hátterében szó szerint a villamosok álltak, na de elmondom, miről is van szó!
Wachsler Tamás összeterelte a ménest a Kossuth téren. Te felismered, melyik patkó melyik lóhoz tartozik? Még több kép itt.
Néhány napja játszottam egy olyat, hogy megnéztem, milyen eladó házakat kínálnak a legnagyobb hirdetési portálokon az V. kerületben. Az egyik legkülönösebb darab az Irányi utca 17 alatti kibelezett palota volt egy hatalmas bálteremmel. Sajnos sokat nem tudtam róla, nem úgy Catflower, a Kép-Tér bloggere, aki mint kiderült régóta kacérkodott ezzel az épülettel.
Dicsőn kezdődő és szomorúan folytatódó történetét most egynagyon izgalmas-színes posztban írta meg rengeteg archív és mostani fotóval illusztrálva. Nem fogok midnen poént lelőni a történetből, de az alapítás annyira szórakoztató, hogy muszáj leírnom. Na meg persze azt is, miért került ilyen áldatlan állapotba a ház.
A MagikMe egy remek találmány, mellyel együtt játszhatnak egészséges és súlyasan mozgáskorlátozott gyerekek.
Az ötlet egy anyukától és annak baráti körétől származik, akik megunták, hogy sérült gyermekeik nem tudnak együtt játszani másokkal a játszótéren. A legszebb benne, hogy nem valami speciális, elkülönített eszközről van szó, hanem egy oylanról, amivel tényleg midnenki egyformán játszhat.