A Stipo egy, az amszterdami egyetemből kivált urbanista műhely, melynek fő tevékenysége az amszterdami szemüvegen át kissé lenézett Rotterdam egyik lepukkadt környékének a gatyába rázása. A stipósok immár Hollandia mindkét nagyvárosában tartanak fenn irodát.
A Kortárs Építészeti Központ meghívásának elege téve, a Prezi Nagymező utcai székhelyén Hans Karssenberg Stipo-alapító tartott előadást. Startban meglepte a közönséget azzal, hogy a:
Jo estet, Budapest
szintnél jóval többet, összefüggő, értelmes mondatokat mondott magyarul. Hans ugyanis már a kilencvenes évek elejétől folyamatosan ténykedik Budapesten is, ám az előadást azért inkább angolul tartotta meg.
Amikor csak a jó idő engedi, a párizsiak szívesen ejtőznek-boroznak a St. Martin-csatorna partján. De amikor felkeresnék a mosdót, csak a férfiakat várják piszoárok, a nők vagy bekéredzkedhetnek egy kávézóba, vagy marad a természet lágy öle – vázolta fel a problémát a Local. (A csatornát, melyet Napóleon építtetett, filmeken legalább biztos mindenki látta. A környéket vasárnapokon, ünnepnapokon lezárják az autók elől, a Paris Arsenaltól a Villette parkjáig hajózni is lehet a csatornán.)
A megoldás egy francia nő ötlete lehet, amit a budget participatif (részvételi költségvetés) kezdeményezésben vetett fel, melyben a párizsiak beleszólhatnak, mi épüljön a városban az adóeuróikból. Egy honlapon szavazhatnak több mint ezer projektre a helyiek, köztük erre. A felvetés az, hogy a dán Peebetter női szabadtéri piszoárjait szereljék fel az esély- és vizeldeegyenlőség nevében a csatorna partján. Az egy egységhez tartozó piszoárokat egyszerre négy nő használhatja „félig guggoló állásban, érintés nélkül” a holnapon található leírás szerint.
Megjött a legfrissebb kerületi jelentés a Balla Ingatlanirodáktól, a Ferencvárosból, ahol szerintük lassan hiánycikk lesz a jó lakás. Kimazsoláztam nektek a lényeget a sajtóközleményből, fogyasszátok szeretettel.
Hogy mire jó egy telefonkönyv, főleg ha régi és teljesen elavult adatok vannak benne? Természetesen például családtörténeti adatok keresésére, hely- vagy gazdaságtörténeti kutatásokhoz, de az is elég, ha a míves régi hirdetéseket bambulja valaki benne. Szóval ha a világtörténelem folyása nem is vett nagy fordulatot, azért tessék értékelni, hogy digitalizálták és szabadon elérhető a Budapest és környékének távbeszélő-előfizetőinek adatai tartalmazó kilenc telefonkönyv 1906 és 1943 közöttről.
Közel száz éve, 1919-ben a románok egyszer már megszállták Budapestet, sőt Magyarország jelentős részét. Csapataik átmasíroztak az Erzsébet hídon a Duna, vagyis ahogy románul hívják, Dunărea fölött. És tessék, a mai napon, hogyan szerepel a folyó neve – akár a budapesti parlament előtt – a Google-térképen?
Budapest 70 évvel ezelőtti ostroma nem egyszerűen szörnyű rombolás, hanem olyan monumentális tárháza az emberi szenvedésnek és az épített környezet megsemmisítésének, hogy filmes feldolgozásért kiált. Az ostrom pusztításához méltó, háborús katasztrófafilm csakis egy nagy költségvetésű mozival valósítható meg.
Kicsit unalmasan hosszúra nyújtották ugyan, de tele van érdekes részletekkel ez a CEU-videó. Jól néznek ki a légi felvételek, hogy járta át a háztömböt a campus, illetve a látványterveken, hogyan lyukadnak majd ki egy újabb utcafronton, egy újabb épülettel, egy újabb homlokzattal.
Sokaknak biztos merész (még ha kevésbé merész is, mint az első tervek voltak), de kifejezetten jól sikerült épületnek tűnik. Hajrá!
[Tipp: Sadia, köszi!]
Korábbi posztunkban megemlékeztünk a Borsszem Jankó Népszínház-karikatúrájáról, amiben a színházépítés körüli szerencsétlenkedésen poénkodott a 19. századi szerző. Már csak párat kellett lapozni a könyvben, hogy szembejöjjön egy 1980-as utánérzés, ami a 20. századi nemzetiszínházasdi bemutatásához ott veszi fel a fonalat, ahol a Borsszem Jankó letette.
A budapesti Nemzeti Színház az Astoria Szállóval szemben működött 1837-től, 1840-ig Pesti Magyar Színház néven. A tűzveszélyesnek nyilvánított épületet 1908-ban zárták be, majd a tízes években bontották le. A Blaha Lujza téren „átmenetileg″ 1908–1964 között húzták meg magukat, 1966 és 2000 között a Hevesi Sándor téren működött a Nemzeti. Önálló épülete 2002. március 15-én lett.
1912-ben a régi épület helyére építendő új Nemzetire írtak ki pályázatot, amit Tőry Emil és Pogány Móric nyert meg, de a világháború és a világválság közbeszólt. A Blahán állt Nemzeti Színház elbontása után hasonló helyzet alakult ki: az új Nemzetit először a Városliget szélére, a Dózsa György útra tervezték. Hofer Miklós 20 évig dolgozott a terveken a változtatások miatt, végül sosem épült meg a városligeti Nemzeti.
Azt hinnétek, hogy eladó csillagvizsgálók csak külföldi belsőépítészeti oldalakon és a mesékben léteznek? Hát nem! Itthon is van ilyen, sőt. Nyugodtan kijelenthetjük, pörög a csillagvizsgáló-piac! Most Ózdon és Debrecenben is vehetünk egyet, szóval még az ízlésünknek legmegfelelőbbet is kiválogathatjuk.
Hölgyeim és uraim, az elkövetkező napokban, hetekben, hónapokban sűrűn fogunk jelentkezni majd a Széll Kálmán térről, mely egyre inkább kezdi elveszíteni Moszkva teres attribútumait. A gombát már ledöntötték, az órát elvitték, a kis hidat pedig javában bontják. Bődey János kinn járt a helyszínen és lőtt egy csomó tök jó képet, amelynek apropóját épp az utóbbi adta.
Az alábbi e-mail esett be az Urbanista postaládájába:
Legalábbis (a medencékhez hasonlóan), a mi szubjektív listánk szerint.
A Városliget múzeumnegyeddé felturbózásával kapcsolatos olvasói kérdéseket az Urbanista egy gigászi trilógiában válaszoltatta meg az illetékesekkel, még az ősszel. A napokban ismét felkapta a sajtó a Közlekedési sorsát.
Amit tudni lehet: a tervek szerint visszaépítik az 1896-os állapotnak megfelelően a múzeumépületet, a második világháborúban megsérült kupolával együtt (ez az, ami most nincs, lásd Vincze Miklós: ilyen volt-ilyen lett-ismét ilyen lesz - gifjét), illetve megépítenek egy háromezer négyzetméteres, talajszint alatti bővítést.
Baán László múzeumi negyedért felelős miniszteri biztos szerint a munkálatok három évig tartanak, a költségeket pedig hétmilliárd forintra tervezik.
A napokban megjelent, belvárosi burkolathibáról tudósító bejegyzésükkel kapcsolatban a következőkről szeretnénk tájékoztatni Önöket.
- kezdődik a bíztató levél, amit az V. kerületi önkormányzat küldött nekünk. És csupa pozitív dologgal folytatódik. Íme:
Dédéstapolcsány leginkább arról ismert, hogy a Lázbérci-víztározó közelében fekszik, az pedig tényleg nagyon képeslapra kívánkozóan szép. Van néhány műemléke a várromtól a templomon át pár népi lakóházig, ám épp a legérdekesebb épülete nem védett.
Márpedig egy másodvonalbeli vidéki kastély esetében ez manapság sajnos nagyobb esélyt jelent a megmenekülésre, mintha hivatalosan óvnák!
A burkolatvész nevű fertőző betegségről már többször esett szó itt az Urbanistán. A legveszedelmesebb és legrejtélyesebb kórságok egyike. Senki sem tudja hogyan alakul ki, senki sem tudja, hogyan gyógyítható, és senki sem tudja miért költünk rá egy csomót tök feleslegesen.
Most épp az V. kerületben ütötte fel a fejét, mint arról egy olvasónk beszámolt:
Nem mémgyárnak hívták és nem is mikroblogon terjedt, mégis jó 150 évvel megelőzte korát a Borsszem Jankó egy 1873-as népszínházas poszttal, akarom mondani karikatúrával.
Úgy tűnik, a telkek körüli szerencsétlenkedés örök velejárója a pesti színházprojekteknek, a korabeli sajtó pedig mindig ugyanolyan előszeretettel rántott le újabb és újabb bőröket a fejleményekről, mint a mai. A Citadella helyére vagy a Rákos közepére építsünk Népszínházat? Előbb egy kis történelem.
A poszt apropója, hogy a Charlie Hebdo-vérengzés után beleástam magam a karikatúrákba (Öltek már a Charlie Hebdo előtt is rajzokért = külföldi + Mucsaiak és körülmetéltek: így gúnyolunk mi = magyar karikatúratörténet), de ez a városblogért kiáltó Borsszem Jankó-kép nem került be a válogatásba. Ami azért jó, mert az Urbanistán külön poszt jár neki.
A képet Buzinkay Gézától vettük át, aki Borsszem Jankó és társai címmel írt könyvet a témáról, A megrajzolt vicc pedig a Micsoda város! című könyvben olvasható.
A Pesti Magyar Népszínházat Alapító Társulat 1872-ben alakult meg, először a mai Operaház helyén kaptak telket, végül a Sertéskereskedő utca és a Kerepesi út (ma: Népszínház-Rákóczi) sarkán épült meg a Népszínház. A patkó alakú, három emeletes, páholyos nézőtéren 1407 ülő, 475 állóhely és 50 páholy volt. A korban a legmodernebbek közé számító színházat 392 gázláng és 140 lángzós csillár világította meg. Az 1875. október 15-i felavató ünnepségen Ferenc József király és Rudolf trónörökös is megjelent – írja a Múlt-kor.hu. Az épület adott otthont 1908-tól a Nemzeti Színháznak. (A történet sokkal részletesebben a Magyar színháztörténetben olvasható.)
Egy olyan kultikus sufnit bontanak le Budán, hogy eljött azon ritka pillanatok egyike, amikor pestiként mégis egy kicsit sajnáljuk a folyó túlpartján élőket.
Ha nem is az eredetileg 1941-ben épült Gomba Presszóról van szó, csak a Gombáról. Az előbbit azért nevezték el így, mert az utasvárót fedő üvegkupola volt gombaszerű. Az utóbbi meg minden második téren volt, a Móriczon ugye védett is lett, az Örsön a fene se tudja mi lesz vele.
A lipótvárosi Vigyázó Ferenc utcában, a Prestige Hotel Budapestben megszállni még nem lehet, de áprilisra már foglalható szoba - tudtuk meg az első olyan sajtóbejáráson, ahol VIP feliratú sisakot kaptunk. Az új szálloda homlokzatdonorja egy XIX. századi bérház. Az épületet eredetileg Hild József tervezte, korai eklektikus stílusban 1860-ban, vagy '61-ben, neoreneszánsz homlokzattal. A házat később Zofahl Lőrinc áttervezte. A legendás Hild Józsefről mindenki tud, ám a Zofahl család is jelentős építészdinasztia. Több, mint 300 épületet terveztek Budapesten.
Most küldött Geri képet a Széll Kálmán téri szökőkút bontásáról. Veró a Lásd Budapestet blogon annak idején aranyos posztot írt a szoborcsoportról, rengeteg fotóval, ide is biggyesztem egy részét:
Levente küldte be az alábbi kresz-feladványt:
Egyenrangú utak kereszteződése, kivéve bicikli balra-jobbra (???)
Íme a tábla:
Majd Kovács Gergely, egy közlekedéstervezéssel is foglalkozó cég munkatársa küldött e-mailt:
Pár napja láttam egy táblát az angyalföldi Jász utcában, a Rokolya utca előtt, ami szerintem teljesen értelmetlen, legalábbis nem tudtam értelmezni (Google StreetView kép csatolva, az alsóról van szó, tehát:
Egyenrangú utak kereszteződése, kivéve bicikli balra-jobbra (???)
Azóta próbáljuk megfejteni jó pár ismerőssel a Facebook-on, de nem sikerült. Esetleg meg lehetne szondáztatni a blog olvasóközönségét, hátha akad köztük, aki érti.
Mindig is csodáltam azokat, akik a rendszerváltás után kastélyépítésbe fogtak, nem olyan rég össze is szedtem 10 eladó gyöngyszemet. Most egy újabb került a piacra, Jánossomorján (tehát ez is az északnyugati országrészben van, mint a lista több más szereplője is).
Egyre több fővárosi, közterületen álló falat festenek le street art művészek. „Erdőtűzként terjed a tűzfalfestés Budapesten” - olvashattuk ősszel. Itt, az Urbanistán is számtalan hosszabb-rövidebb tudósítás jelent meg, zömében a két nagy falfestő brigád: a Neopaint Works és a Színes Város legújabb alkotásairól.
A lepukkant állapotban levő budapesti utcabútorokat most nem csak megjavítja, hanem sok helyen le is akarja cserélni Főkert. Ezért pályázatot írtak ki az FKF-fel, a Design Terminállal és a Hello Wood közösen, amire bárki beküldheti utcabútortervét. Na jó, majdnem bárki.
A Mátyás-templom (vagy ahogy ők írják Mátyás templom) alapításának ezeréves évfordulójára adott ki emlékérmet a Magyar Éremkibocsátó Intézet, ami kiverte a biztosítékot sokaknál. Nem csak a különírás miatt, hanem mert tévesek az adatok rajta. A pár napja tartó huzavonában, most megszólalt a templom plébánosa is, mi pedig kaptunk egy fényképet egy másik éremről, mely igen csak tanulságos.
Éredekes, bennfentes érdemi választ kaptunk egy olvasónktól az előbbi posztban felvetett kérdésre: mit keres a Palotanegyed hangulatos, szép kis utcájában ez a csúf gányolás?