Kissé megkésett feldolgozása az év trailerének, de így is nagyokat mosolyogtam közben. Azt hiszem a Duna feletti légiparádé a legerősebb rész, de a Vajdahunyadvára is nagyon tetszik! [via GJH]
Magyar játszótér épült Barcelonában. Mi sem természetesebb, hogy odarepültünk és megnéztük.
Na jó, persze nem egészen így volt, mert akármekkora Kő Boldizsár-rajongó is vagyok, azért nem utaznék Európa másik felébe, megnézni a legújabb félkész alkotását. Viszont a repjegyünk már nyáron megvolt, s azért épp mostanra, mert ugye így decemberben a legkevésbé élhetetlen a város.
S ha már ott voltunk, megnéztük a játszóteret, amiről Boldizsár mesélt pár hete az Urbanista-interjúban.
„A sétabot újra reneszánszát éli, öröm kézben fogni szép anyaga, kidolgozásának mívessége miatt, ahogy nagyapáink korában is egykoron.” Na igen, ha már kis sétapálcahatározó-írásra adja az ember a fejét, stílszerű, hogy legalább Bujanovics Eduárdnak hívják – gondoltam magamban, miközben a háború előtti bútorok közt lavírozva egy gyors pillantást vetettem a könyvkínálatra. Nem volt kérdés, a Hosszúlépés Lechner Ödön-sétáján nem aprózták el a szecessziót.
De mentem is tovább, el a pult mellett, miközben harmincas évekbeli plakátok tömkelege nézett le vigyázón a flódnit majszolókra. „Csak vehettem volna selyemcipőt meg délutáni kalapot” – dorgálta meg szakadt farmeromat egy eddig ismeretlen, békeidőbeli illemtankönyveken edzett belső hang, akinek még derengett, hogy ebben a teremben nyolcvan éve a tweedzakó és a gondosan elnagyolt oldalválaszték volt a punk: na ja, a régi szép idők, amikor beszélgetőtársunk érzelmi reakcióiról örülhettünk, ha a cvikker párásodása adott némi fogódzót.
Mint a Lázár Ervin-mesék, a gyerekeknek legalább akkora élvezetet okoznak, mint a felnőtteknek – írtuk centenáriumi posztunkban a Lechner-épületekről, melyben édesapja téglagyárából eredeztettük az építész kerámia-rajongását, és a Zsolnay-Lechner együttműködést a Cseh Tamás-Bereményi Géza pároshoz hasonlítottuk (apropó, az ő sétáikon is jártunk.)
Zsolnayról például itt olvashat bővebben, ha pedig múzeumba menne, A nagy találkozás: Lechner és Zsolnay címmel nyílt kiállítás még néhány napig látható a Lipták Villában, a Samodai József Zuglói Helytörténeti Műhely szervezésében.
„Ha az angol nép nem szégyellte gyarmatainak kultúráját kutatni, mennyivel inkább kötelességünk nekünk saját népünk művészetét tanulmányozni és azt a mi általános európai kultúránkkal egybeforrasztani” – írta hitvallásáról Lechner, aki a kerámia-homlokzatú Iparművészeti Múzeumot is kimondottan „indusnak” érezte.
Tetszett amúgy ez az új hang, mert volt stílusa (tollboás-kiskosztümös etikett-tanárnőnek képzelném, épp csak egy kicsit túl erős kölnivel), egyedül azért halkítottam le magamban, hogy egyéb szorongásaimra is kellő figyelmet tudjak fordítani. A Lechner Ödön-sétától azért tartottam először, mert a magyar szecesszió nagy alakja-kulcsszón és pár híres épületen nem tudtam sokat Lechnerről, ami ideális konstelláció, ha előadásra megy az ember – csak mindjárt más a helyzet, ha interaktív városi sétára tart, ahol naplórészletek, utalások és tárgyak segítségével a résztvevőknek saját maguknak kell megtalálniuk már a helyszíneket is. Utána pedig külön izgalmas lesz úgy megírni az egészet, hogy a leendő sétálóknak se lőjek le semmit, lehetőleg még azt se tudják belőni, hol járunk.
Van egy jó hírem, mindenki megnyugodhat! Szép lesz a BKK-automaták végleges elhelyezése. A ma megjelent, Barmolva szerelik a BKK-automatákat című cikkre a BKK sajtóosztálya az alábbi közleményt adta ki:
Nem túl elegáns megoldás, sőt igazából baromi érzéketlen. Inkább az aluljáró falába kéne a BKK-automatáknak fülkéket vésni.
Egy olvasónktól, Kristóftól idéztem. Tőle kaptuk a fenti képet is. Hogy mindenkinek egyértelmű legyen: miután felszerelik a jegyautomatákat, a nem túl esztétikus pántok mindaddig csúfítják az oszlopokat, amíg a gépek is ott állnak.
Ezeket a nem túlságosan jó képeket a telefonommal készítettem a Lövőház utcában. Azért küldöm, mert az utca lakóinak, illetve a kis emlékhely készítőinek embersége példamutató lehet.
Így emlékeznek meg arról – a felirat szerinti – néhai vájárról, aki hajléktalanként, életének utolsó két évét ezen a padon töltötte. Igazán szívet melengető, szép gesztus.
Amennyiben az Urbanistán esetleg helyt adnak levelemnek és a képeknek, kérem, hogy a nevemet ne említsék.
A padra rögzített tábla szövege:
Itt lakott élete utolsó két évében Ábrahám Sándor († 2014) nyugalmazott vájár, irodalomszerető büszke Ember. Akinek méltósága van, nem lehet nincstelen.
Legalábbis ezen szubjektív lista szerint:
A szingapúri Hotel Marina Bay Sands felhőkarcolójának 57. szintjén a feszített víztükrű medencében pancsolni azért nem egy könnyen feledhető élmény.
Ausztráliában, a Sydney melletti, egy kilométer hosszú Bondi Beach a világ egyik legveszélyesebb strandszakasza. Az óceán hullámai néha keményen odacsapnak. 1938 február 6-án, a "Fekete Vasárnapon" 5 fürdőző fulladt meg és 250-et kellett kimenteni. Ebben a medencében persze nyugisabb úszkálni, de a hullámok néha ide is átcsapnak. Ilyen hullámfürdő azért sem a Palán, sem a Dagályban sincs.
A 200 éve született Ybl Miklósról az Urbanistán épp úgy sok szó esett idén , mint minden, építészettel legalább hébe-hóba foglalkozó újságban. Ám a bicentenáriumi ünnepségek főként a legismertebb középületekről - Várkert Bazár, Operaház, a mai Közgáz épülete stb. - szóltak, na meg arról, hogy így művészet, úgy művészet.
Pedig Ybl Miklós épületeiben az a pláne, hogy ma is lakják, használják azokat, na meg adják-veszik az ingatlanpiacon. Körbenéztünk, milyen Yblt kapni és mennyiért manapság. Meglepően széles a választék a 3 milliárdos ipari létesítménytől a 18 milliós lakásig.
Kérdi Tünde keresztnevű olvasónk:
Zuglóban dolgozom, rengeteg gyönyörű épület szomszédságában, egy-kettő igazi kis mesekastély (Hermina út és környéke). A napokban ennél az épületnél parkoltam, a Stefánia-palota háta mögött a Zichy Géza utcában. Áll ott egy ház a sarkon, valami festőművész építette, de most borzalmas állapotban van. Pedig a társasház csurig parkolt Volvókkal az udvarán, szóval nem szegény népek lakják. De vajon miért nincs felújítva?
Amikor megkaptam a sajtóközleményt Budapesti bérházak ékszereken topikkal, néhány aranyláncra akasztott házikó jelent meg a lelki szemeim előtt, nagyjából olyan formában, ahogy legókockákat, kutyusokat és mindenféle tárgyakat aranyláncra szoktak akasztani. Az pedig nagyon unalmas. Ehhez képest Végh Sarolta ékszerei egyáltalán nem azok.
Egy kedves barátomtól kaptam a fenti képet, amit a Szépvölgyi úti HÉV-megállóban készített egy igen különös óráról. Mint írja:
Az alábbi e-mail érkezett szerkesztőségünkbe egyik olvasónktól, Dánieltől:
A mai napon tapasztaltam, hogy az Andrássy úton új táblák jelentek meg.
Kerékpározás közben többet láttam, gyakorlatilag minden kereszteződésnél. Sajnos nem csak a kerékpáros táblák, de a kötelező haladási irány táblák is jól-látható sárga szegélyűek lettek.
Kérdésem Önök felé, hogy a Budapestre jellemző táblaszennyezést kell-e vajon fokozni a jól-látható színekkel.
A világörökségi helyszín tekintetében nem kellene-e egy hasonló táblakihelyezést külön engedélyhez is kötni?
Amennyiben van módjuk, és lehetőségük, illetve egyetértenek ellenző törekvésemmel, kérem szélesebb nyilvánosság, illetve az engedélyes főváros/bkk felé közöljék észrevételemet.
A belgrádi forgalomban, egy kereszteződésnél lerobbant autót egy féllábú koldusfiú segített kitolni, amíg a mögöttük lévő kocsikból dudáltak.
A tegnap délutáni esetről a belgrádi autóbuszokról és villamosokról élőben közvetítő Facebook-oldalon számolt be a fényképet készítő szemtanú.
A találatért köszönet Bikkmaknak.
Elég pocsék lehet úgy dolgozni, hogy az embert bezárják egy szoba méretű üvegkalickába, és körülötte emerek ezrei áramolnak, és be-be kukucskálnak, hogy nézd már! Sőt, akár a feje fülül is benézhetnek. Mindezt napi 10-12 órában, fél éven keresztül. Úgy, hogy ráadásul egy nagyon nagy koncetrációt igénylő, precíziós munkáról van szó. Én ezt a nyamvadt posztot se nagyon tudnám megírni, ha valaki a hátam mögül figyelné, mit írok.
Ehhez képest a Parlament alatt ez zajlik épp. De nem, nem. Nem vadászrepülőgép-alkatrészeket szerelnek össze hadifoglyok az Országház titkos kazamatáiban, hanem szobrászok, építészek, makettezők dolgoznak egy baromi jó modellen. És még élvezik is.
Tudjátok, hol van Budapest első számú közlekedési csomópontja? A Futureal videója szerint az Etele téren. Ide építi ugyanis a Corvin Pláza fejlesztője a Budapest One mellé az Etele City Centert.
Gyönyörű számok, elképesztő grafikonok. Kicsit csak azért vagyok szkeptikus, mert ugyanezeket a statisztikákat végignéztem a KÖKI Terminál előkészítésekor is, aztán tudjuk mi lett belőle.
A Pécs melletti mesebeli manóház hatalmasat durrant az Urbanistán, egy csomó mindenkinek most esett le, hogy léteznek Magyarországon is dombházak és van olyan, hogy földépítészet, szalmaépítészet, meg ökoház. Pedig hát nem új dolgok ezek. Azt azonban én sem gondoltam volna, hogy ennyi ökoingatlant hirdetnek eladásra a neten.
Az Urbanistán már többször is írtunk a rejtélyes újbudai hódról, melyről előbb csak szemtanúként tudtunk beszámolni, ám nem sokkal később létezésének tárgyi bizonyítékai is előkerültek. Az igazi persze az volt, amikor végre fotó is készült róla, nem is akármilyen. Horváth Ádám fényképével megnyerte a 2014-es Év Természetfotósa versenyén a Kezünkben a Föld-kategóriát.
Kérdésemre, hogy hogyan készült a kép, Ádám az alábbi, rendkívül kimerítő választ küldte. Alapos levelét már csak azért sincs szívem lerövidíteni, hisz így mindenki számára egyértelmű: miért szán valaki háromszáz órát egy igazán jó természetfotó elkészítésére.
Innentől övé a szó:
Ha már úgyis mindegy, feldobjuk őket a honlapra
- gondolhatták a BKK-nál, mert tegnap Sadia egy rakás olyan látványtervet fedezett fel a honlapjukon, amelyek korábban nem voltak még publikálva. Természetesen a látványterveket máskor sem kell "szó szerint" venni, de most, hogy a főváros vezetése teljesen érthetetlen módon kiherélte egyetlen sikerszervezetét, még kevésbé.
Szóval nem biztos, hogy pont így fognak kinézni a változások - már ha lesznek egyáltalán változások.
Egy-egy történővalóáltalirányábantól még azért nem szoktam összeomolni, de ez így egy kicsit sok egy vacak plakátragasztás beharangozására. Oké soha nem voltam akkora mestere a műfajnak,mint TSZA, de úgy emlékszem szerény plakátragasztómultamból, hogy egy reklámeszköz telepítését nem szokták végezni olyan sokáig.
A képet amúgy tegnap lőttem a Fővám téri metrómegállóban.
Hallottatok már Heidelberg Sándorról? Tele van Budapest az épületeivel, nem is rosszakkal. Olyanokkal, amelyeket még meg is néz az ember az utcán sétálgatva, hogy hű de menő szecessziós ház. Talán nem voltak annyira eredetiek az alkotásai, mint azoknak a kortársainak, akiket ma is gyakran emlegetünk, de épületei kifejezetten divatosak voltak a maga idejében. Többek közt neki köszönhetjük, hogy létezik a szecessziós Pest, és az nem csak néhány elszigetelt remekműből áll.
Most tök véletlenül botlottam bele egyik épületébe, amelyik igazi kincset rejt!
A XV. kerület lakótelepeit bemutató kiállítás nyílt a Rákospalotai Múzeumban. A tárlaton a kerületben 1910 és 1994 közötti cirka 80 év alatt épült lakótelepek, és telepszerű beépítések láthatók – nem mindegyik persze, mert nem fért volna ki az összes, de legalább felsorolás szinten említve van valamennyi. Van olyan „telep”, ami csak két épületből áll – a mára már bezárt növényolajgyár munkáslakásai –, és van olyan, amelyik többtucatnyi épületébe tízezrek költöztek annó – hát persze, hogy Újpalota az.
A Blahát a Teleki térrel összekötő, a XIX-XX. század fordulóján szebb napokat látott Népszínház utca feljavításához ötleteltek e hónap közepén hágaiak és budapestiek a VIII. kerületi, Mátyás téri Kesztyűgyárban.
Hágának is van (pontosabban: volt) egy szakadtabb városrészében egy lepukkadt utcája, a Paul Krugerlaan. Ezt javították fel modellértékűen.
A siker hatására nem csupán Hollandiában, hanem világszerte kérik a receptet. Ezért jutottak el a holland városrész-rehabilitálók a Józsefvárosba workshopot tartani.
Először is ismertették saját tapasztalataikat.
Bár a Nyitva! Fesztivál - melyről már többször is írtunk - hivatalosan véget ért, egyáltalán nem volt hiábavaló a rendezvény. Megszépült jó néhány üzlethelyiség, nem egy közülük ma is működik, vagyis volt értelme felrázni őket csipkerózsika-álmukból. Remek alkalom, hogy ezen a borongós novemberi napon ezzel a klassz galériával kicsit visszatekintsünk arra, hogyan is zajlott ez a szeptemberi feltámadás. Katt!
A Budapest Dialog közösségi városfejlesztő portál lényege, hogy egyszerűen megjelölheted egy internetes térképen: konkrétan hol és mit szeretnél megvalósítani.
Például egy fát ültetni a IX. kerületben (vagy bármelyik másikban), mint Melinda jelezte is. A térképen bárki láthatja a tervezett fa helyét, hasonlóan, mint a pár soros leírást: hová ültetné pontosan a fát, miben kér tanácsot, segítséget stb. Melinda egy, a sok felhasználó közül. Te is ugyanúgy kezdeményezhetsz akár faültetést, akár valami mást. Sőt, nem csak magánszemélyek, hanem egy cég is, ha felajánlana mondjuk egy kültéri pad kihelyezést, akkor a végfelhasználó helyi lakosoktól megtudhatják: pontosan hol lenne rá a leginkább igény. Pár perc alatt, egyszerűen, idegölő bürokratikus kacifántok nélkül indíthatók a projektek.
A hősszerelmes lengyel ipari alpinista után ismét a párkapcsolati viszonyok intimitása került közszemlére a Madách téren.
Gondolom még mindenkinek rémlik, amikor tavalyelőtt ősszel két óriásmolinóra kifeszített levélben csábította volna vissza régi szerelmét egy fiatalember. Itt, az Urbanistán is beszámoltunk az esetről és remek mémek is születtek a tárgyban.
Nyakunkon az advent és az adventi vásárok, amik elég sokat változtak az elmúlt években. Például egyre többen lettek, és ha egy vásár nem akar egyik lenni a sok közül, akkor ma már egyszerűen foglalkoznia kell a marketinggel.
Bár információink szerint a két fővárosi (Vörösmarty tér, Városháza tér) és a kerületi (Szent István tér) vásár idén együttműködik, azért az utóbbi egy nagyon profi kisfilmmel harangozza be az idei szezont, jól elkülönítve magát a másik kettőtől.
Kaptunk egy rakás képet a Színes Város csoporttól (kattintsatok a fenti képre a galériáért), hogy a XVIII. kerületi Kandó Téri Általános Iskola egyik épületének falára "mesebeli tájat" festettek. A belvárosi tűzfalakon folyik a harc, hogy mi illik oda, és mi nem, de az ilyen típusú iskoláknál óvodáknál és gyerekrendelőknél szép hagyománya van a mesefestésnek.
Szóval ez valószínűleg mindenkinek tetszeni fog, szerintem is tök rendben van, még ha nem is forradalmasítja majd a közterületi művészetet.
Hogy miről is van szó? 0:38-tól látható az újítás, konkrétan a túloldalon álló várakozóval lehet zebra-, más néven gyalogátkelőpongozni (hivatalos nevén streetpongozni), amíg zöldre nem vált a lámpa:
Legalábbis ez van kiírva rá egy táblán. Az ilyen táblák meg ugye soha nem hazudnak. Elolvasni sajnos csak annyit tudok rajta, hogy
Ebben az épületben ötcsillagos luxusszálloda nyílik 2017 negyedik negyedévében.
Eddig ugye csak alibigyanús mozgolódások voltak az egykori Drechsler-palotán, jó lenne, ha ez a Lechner-centenáriumon bedobott hír igaz lenne, és a 32 éves sejk, aki néhány hónapja vette meg a házat valóban felújíttatná.
Ha bárki tud róla valami bővebbet, ossza meg velünk.