62 találat az Indexről, és 2 a környékéről.
Kína selyemutat épít az Északi-sarkra
Peking már eddig is élénken érdeklődött a sarkvidék iránt, de most nyíltan meg is fogalmazta, hogy fontos politikai és gazdasági érdekei fűződnek a területhez. A klímaváltozás felgyorsíthatja a terület kontrolljáért folyó nagyhatalmi vetélkedést.
50 éve négy hidrogénbomba hullott Grönlandra
Amerika legsúlyosabb katonai atombalesetében nem történt ugyan nukleáris robbanás, de a környezeti katasztrófa így is hatalmas volt. Az egyik bomba sorsa máig ismeretlen.
Grönland kizöldülhet a klímaváltozástól
Viszonylag gyorsan jégmentessé válhat a terület, ez derült ki a történelmi adatokból.
Nem jó most grönlandi gleccsernek lenni
A korábban véltnél 2-4-szer több gleccsert fenyeget a végzetes jégolvadás.
Földrengés sem kell egy száguldó óriáscunamihoz
Grönlandnál 800 km/órás hullámok is előfordulnak.
Felhőhiány miatt olvad az Északi-sark
Ha a felhőréteg egyszázaléknyit csökken, az 27 gigatonna jeget olvaszt el Grönlandon.
Meghalhatott a grönlandi cunamiban eltűnt négy ember
A kisgyerekes család és az idős ember keresését a rossz idő miatt felfüggesztették.
Cunami csapott le Grönlandra
A nyugati partvidék egyik szigetén négy ember eltűnt, hét megsérült. 78 embert kellett kimenekíteni.
Eszkimóország alól kiolvad a jég
Grönland lassan önállósul, de a sarkvidék gyarmatosítása ezerrel pörög: hogy kerülnek ide a kínaiak, lesz-e háború az Északi-sarkért, örülnek-e a felmelegedésnek a helyiek, és mi közünk ahhoz, ami odafent zajlik?
Nagy a baj az Északi-sarkon
A sarkvidék kétszer gyorsabban melegszik, mint a Föld többi része, a jégtakaró és a gleccserek zsugorodása nem áll meg.
Hidegháborús atomhulladék olvadhat ki a jégből
Ötven éve katonai bázist építettek a jég alá. Most viszont el kéne takarítani, amit ott hagytak.
Grönland gyorsabban olvad, mint gondoltuk
Eddig nem vették figyelembe a jég alatti földkéreg torzulásait a számolásnál.
Két ország évtizedek óta harcol a világ legjelentéktelenebb szigetéért
Kanada és Dánia pár évente elfoglalja a Hans-szigetet, kitűzi a zászlaját, és otthagy a másiknak egy üveg üdvözlő italt a következő hódításra.
A földi élet legősibb nyomát találhatták meg
3,7 milliárd éves köveket tárt fel a klímaváltozás Grönlandon, ősi tengeri baktérium lehet bennük.
Grönlandnak van saját egyeteme
De olyan kevesen járnak oda, hogy bárki ingyen tanulhat.
Leolvad Grönland monoton mesevilága
Sébastien Tixier francia fotós egy hónapig járta a sziget jeges tájait, hogy megmutassa, miképpen alakul át gyerekkorának mesevilága. Fotói első látásra furcsán idillinek tűnnek – de ez a világ épp most tűnik el.
Megvan a grönlandi jégolvadás oka
Napi 1,1 milliárd tonna jég olvad el.
Rekordtempóban olvad a jég Grönlandon
Nem csoda, olyan meleg van ott, mint júliusban.
Tízezer éve nem olvadtak ilyen gyorsan a gleccserek
A grönlandi gleccsereknél 8500 éve volt egy olvadási folyamat, de az nyomába sem ér a mainak.
A gleccsertavak miatt emelkedik a tengerek vízszintje
A kutatók a grönlandi gleccserek műholdképeit vizsgálva jutottak riasztó adatokhoz.
Közpénzből dorbézolt a grönlandi kormányfő
Családja repülőjegyeit és italfogyasztásait is az államkasszából fedezte, több milliót fizetett vissza.
Fekete jég borítja Grönlandot
Eltűnő gleccserek, metánkitörések, pusztító erdőtüzek, sötétülő jégréteg. Döbbenetes tempóban pusztul a sarkvidék.
Tudja, hogy sütött a nap húszezer éve?
És tudja, ez miért fontos? A svéd tudósok igen.
A Magyar Kannibált nem falta fel a hideg
Gombos Károly Grönlandon, a világ legkeményebb sífutóversenyén lett ötödik. A lehelete hóként hullt vissza rá, versenytársa kiszáradás miatt ájult el. Miért áll lécre egy Michlen-csillagos szakács?
Hideg vízben élő korallzátonyra bukkantak
Grönland közelében nincs szükségük napfényre.
Százmilliárd tonna vizet rejt Grönland
70 ezer négyzetkilométeres, jég alá rejtett természetes víztározót találtak a kutatók.
Jég alatti tavakat találtak Grönlandon
Ilyenre még sosem volt példa. Repülőgépről fedezték fel a szubglaciális állóvizet.
Grönland lantanida-nagyhatalom lehet
Zöld utat adott a havas sziget parlamentje a ritkaföldfémek bányászatnak, Kína ugrásra kész.
Ha az elméd is bemerevedik, meghalsz
A dán Severinsen 76 métert úszott egy levegővel a jég alatt. Csak szemüveg és úszónadrág volt rajta.
Grönland már várja a klímaváltozást
Hatalmas kanyonok, olvadó gleccserek, és harc a kiaknázatlan erőforrásokért. A világ különleges figyelme ellenére Grönland lakói csak élik mindennapjaikat, de alkalmazkodnak az új lehetőségekhez.
Óriáskanyont találtak Grönland jege alatt
Brit kutatók véletlenül fedezték fel a 800 méter mély árkot, ami hosszabb, mint a Grand Canyon.
Brutális a NASA új rovere
A Grover úgy néz ki mint egy harckocsi, de fegyver helyett földradarral szerelték fel.
Két nap után kidobták a Pirate Bayt Grönlandról
A hírhedt torrentoldal a veszélybe került svéd doméncíméről költözött volna, de nem fogadták barátságosan.
Grönlandra költözött a Pirate Bay
A hírhedt torrentoldal eddigi doménnevét elkobzással fenyegetik a svéd hatóságok.
A grönlandi jég jól bírja a klímaváltozást
A Föld legnagyobb szigete a feltételezettnél kevésbé érzékeny a felmelegedésre.
Ekkora jégomlást még nem filmeztek le
A klímaváltozásról forgatott film előzetesében egy Manhattan méretű jéghegy dől be az óceánba.
Szerették a grönlandi vikingek a fókát
A kedvenc ételük volt, derítették ki kutatók.
A rómaiak kezdték a metánkibocsátást
Ezt kaptuk a csatornák, a gyógyászat, az oktatás, a bor, a közrend, az öntözés, az utak és a vízvezeték mellé. Ja, és békét. Demagóg!
Rekordot döntött a grönlandi jégolvadás
Négy héttel a nyár vége előtt elérte az olvadás az eddig mért legnagyobb, 2010-es szintet.
Hatalmas jégtömeg olvadt el Grönlandon
Kutatók szerint 150 évente kerülhet sor hasonló jelenségre, a jég 97 százaléka indult olvadásnak.
Óriási jéghegy szakadt le egy gleccserről
A grönlandi Petermann-gleccserről leszakadt jégtömb kétszer nagyobb, mint Manhattan.
Lassúak a grönlandi gleccserek
A jégfolyók a vártnál alacsonyabb mértékben befolyásolják a tengerszint emelkedését.
A jégolvadástól megemelkedett Grönland
Öt hónap alatt 20 milliméteres alapkőzet-emelkedést mértek.
Majdnem a halálba vezette a Google Maps a magyar pecásokat
Mi történik, ha néhány lelkes amatőr úgy megy a sarkkörre, hogy pusztán az internetre bízzák magukat? Parasztok-e az eszkimók? Bevállalós magyar horgásztúra Grönlandon, remek képekkel és videókkal.
Sárvulkán lehetett a földi élet bölcsője
Francia kutatók majdnem négymilliárd éves formációkat vizsgáltak Grönlandon.
Eggyel több ország van a világban
Véres polgárháború és népszavazás után Dél-Szudán hivatalosan is független. De hol tartanak a függetlenségi törekvések Grönlandon, Skóciában és Szomáliföldön?
Egy grönlandi hideghullám okozhatta a vikingek távozását
1100-tól nyolcvan év alatt 4 Celsius-fokot esett vissza az átlaghőmérséklet.
Nagyon gyorsan olvad a jég Grönlandon
A tavalyi volt a legmelegebb tavasz és nyár, a kétszar annyi jég olvadt el, mint a korábbi években.
Két nappal korábban kelt fel a nap Grönlandon
A lakosság aggódik, hogy valami nincs rendben. A csillagászok nem találtak magyarázatot, talán jégkristályok tükrözték oda a fényt.
A grönlandi meleg miatt fagyott be Nyugat-Európa
A Grönland felett kialakult magas nyomású frontnak köszönhetően délre tolódott a magaslégköri széláram.
A FIFA-elnöke adta át Grönland első műfüves pályáját
Joseph Blatter kedden a sziget déli részén található, Qaqortoq-ban avatta fel az új létesítményt.
Plutónium sugároz Grönland egyes részein
Negyven éve zuhant le ott egy robbanófejekkel felszerelt amerikai bombázó, a radioaktív tömelék azóta szennyezi a környezetet.
Kegyetlen film kavarta fel Grönlandot
Hátrányos helyzetű gyerekeket szakítottak el szüleiktől, hogy modern dánokká neveljék őket.
Dánia feltartóztatta a Greenpeace egyik hajóját
A környezetvédők egy Grönland melletti olajfúrónál akarták megakadályozni a veszélyes kutatásokat.
Fél budapestnyi jéghegy szakadt le Grönlandon
Még nem tudni, megindul-e Kanada felé az Északi-sarknál ötven éve nem látott méretű jégtömb.
Tengeráramlatok olvasztják Grönland gleccsereit
A tenger melegedése miatti olvadás 10-20-szor erősebb hatású, mint a légköri okok miatt történő.