14 találat az Indexről, és a környékéről.
2024. november 18., 18:30
Egy tévedés következménye volt a mészárlás, amelynek egy egész falu lakossága itta meg a levét.
Megérkezett az előzetes, ezúttal nem hírességek lesznek a főszereplők.
Adócsalási ügye kerül terítékre.
2023. november 27., 19:35
Pszichiáter segítségét kellett igénybe vennie, hogy feldolgozza az alaptalan eljárást.
2023. augusztus 31., 19:53
A 2020-as elnökválasztással összefüggő bűncselekmények ügyében.
2023. augusztus 6., 08:48
Az interneten fenyegetőzik a volt elnök, miközben perben áll.
A dunaújvárosi rendőrök szerencsétlenségére kiderült, nem ő volt a tettes.
Közben egy idegen tartotta benne a hitet, hogy valaha is szabadulhat.
A tárgyaláson ártatlannak vallotta magát, állítása szerint az ügy tönkretette az életét.
És hálás neki az információkért.
Felakasztották a saját gyermeke megölésével vádolt szolgálólányt, csodával határos módon mégis túlélte a kivégzést.
Másfél milliárd forintnak megfelelő zloty kártérítést ítéltek meg neki.
Van, aki több mint 40 éven keresztül ült ártatlanul.
Tömegével küldenek rács mögé ártatlan embereket jóhiszemű, de tévedésben lévő szemtanúk Amerikában. Amit látni, tudni vélnek, sokkal kevésbé megbízható, mint hinni szeretnénk. Sokszor bicskanyitogató rendőri ügyeskedések is segítettek elmenekülni a valódi tetteseknek.