David Pressman elítélte, hogy Kövér László nem engedte be az LMBTQ-konferenciát a Parlamentbe
A házelnök megtagadta az ellenzéki képviselőktől, hogy a Parlamentben tárgyaljanak.
A házelnök megtagadta az ellenzéki képviselőktől, hogy a Parlamentben tárgyaljanak.
A szóvivő szerint korlátlan hatalmat biztosít a jog a Szuverenitásvédelmi Hivatalnak.
A Mérték Médiaelemző Műhely közölte a listát.
Lenyűgözi az ország sokszínűsége.
A jobbikos politikus azt mondta: sokat tanult a széderesten.
Az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség vezetője is megszólalt az ügyben.
Állítása szerint tetszettek neki a látottak.
Abból kerekedett a botrány, hogy két bíró az amerikai nagykövettel találkozott.
Budapest lehetne a béketárgyalások helyszíne.
Trump jó volt az Orbán-kormánynak, Biden elnök jó lesz Magyarországnak – fogalmazott a főpolgármester.
A kormányok kötelessége a szólásszabadság előmozdítása és az emberi jogok védelme – írta közleményében a budapesti nagykövetség.
A budapesti amerikai nagykövetség is elítélte Demeter Szilárd szavait.
Washington szerint az Orbán-kormány egy kommunista diktatúrával üzletel.
Fejlessze tovább a kapcsolatokat, amelyeket az elmúlt két és fél évben építettünk: ezt üzeni utódjának David Cornstein.
A Nyugati Pályán című Facebook-oldalon korrupcióval vádolták meg az Orbán-kormányt.
A nagykövetség a robbanás tényét megerősítette, öt rendőr megsérült.
Évek óta ez az első alkalom, hogy a bagdadi követség dolgozói megsérülnek egy támadásban.
Amerikai és magyar különleges erők közös gyakorlatán repült pár kört Budapest felett nyitott rámpával két, félig helikopter, félig repülő harci gép. Megdöbbentő élmény volt belülről.
A kormányfő kilenc év után először ment el az amerikai nagykövetség függetlenség napi fogadására, rögtön beszédet is mondott.
A férfi tagadja a vádat. Egy ideje már követték őt a rendőrök, nem sokkal a robantás előtt fogták el.
Kevéssel azután, hogy megöltek csaknem hatvan embert, és megsebesítettek több ezret.
A Corvinus egyik komplett tanszéke is elítéli a civilek lejáratását.
Egy szerb férfi, valószínűleg volt katona követte el a merényletet, ami után magát is felrobbantotta.
A valódi ok: nem csak Theresa May, hanem több százezer tiltakozó is várná őt.
Senki nem sérült meg az éjjeli támadásban.
Az épülő amerikai nagykövetség közelében történt az akció.
Állítja a NER kedvenc biztonságpolitikai szakértője, Nógrádi György.
Az Egyesült Államok ellenzi az egyetem működését veszélyeztető törvényjavaslatot.
Volt tévés műsorvezető, erdélyi magyar feleséget választó közgazdász és George Pataki neve is felmerült nagykövetnek, mégsem ők az esélyesek.
Egy török férfi éjjel többször a levegőbe lőtt, majd be akart hatolni az épületbe. Nem sikerült.
A szaúdi üzletember több szálon kapcsolódik Orbán Viktor köreihez.
A nyár végén nagyjából egyszerre érkezett, illetve érkezik új első beosztott ide és oda is.
A közelgő pártkongresszus miatt robbanthatnak.
Az amerikai nagykövetség kiadott egy figyelmeztetést. Főleg Antalya és Isztambul köztereinél kell óvatosnak lenni.
A gyereke útleveléért ment, az ügyészségen kötött ki az osztrák férfi.
Túl puha, nem elég konfrontatív, ezt állítja a Magyar Idők. Valójában teljesen más és banális ok áll az amerikai nagykövet hazautazása mögött.
Az erőteljes, Amerika vezette fellépésnek igenis hatása van Magyarországon, írja a volt nagykövet.