Ukrán cég építheti a Nagyvárad és Arad közötti út egyik szakaszát
A 47 kilométeres szakasz átszámítva 244 milliárd forintba kerül.
A 47 kilométeres szakasz átszámítva 244 milliárd forintba kerül.
Az önkormányzatok egymásra mutogatnak felelőst keresve.
Végül jókora bírságot kapott érte.
Egy nemzetközi járat szenvedett balesetet.
Három hónap telt el a baleset óta.
Több száz ház megrongálódott kedd este.
Budapestről is érkeztek bejelentések.
Hétfő hajnalban történt.
Arad közelében mozdult meg a föld.
4,2-es magnitúdót mértek.
Bűnvádi eljárást indítottak a román hatóságok.
A segélyhívóra negyedórával napnyugta előtt érkezett riasztás.
Kaba és Derecske között, valamint Arad megyében is meghalt egy magyar sofőr.
Túlélte, de súlyos égési sérüléseket szenvedett.
Arad és Nagylak között állították meg a rendőrök.
A mostohaapát zavarta, hogy a gyerek izgága.
Őrizetbe vették és kihallgatták a mostohaapját.
A rendőrség nagy erőkkel nyomoz.
Költségcsökkentés a javából.
Valakinek elege lehetett belőle a csempészet világában
Cseles megoldást eszeltek ki, mert nem akarják veszélyeztetni a védett fajt.
Románia nem fogadta el, hogy az emlékhely Székelyföldön legyen.
Nem tudom, mi rosszabb, az elképzelt 1849 vagy a valódi 1990. Akkor meghaltam, itt élek.
Hétszáz millió eurós beruházással épülhet 700 megawattos napelempark Arad megyében.
Az aszfalt egy ponton hirtelen eltűnik, és sáros földúton folytathatják útjukat a gyanútlan sofőrök.
Alig ötszáz méterre a kisrepülőtértől.
A rendőrség gondatlanságból elkövetett testi sértés, és mérgező anyagokkal való visszaélés gyanújával indított eljárást.
A népszerű aradi hegymászó múlt héten indult a Fogarasi-havasokba, már csak a holttestét találták meg.
A sofőr részeg volt. Két másik kerékpáros baleset is történt szombaton Romániában.
Pár percig tartott a vihar, de sokan meghaltak, és rengeteg a sérült.
Embercsempészek fizethették le őket, őrizetben a parancsnok is.
Persze nem mindenki: az Alföldre érkezik az Arad környéki ivóvíz, ami egészségesebb a magyarországinál.
Megsérült az orra, a térde és a válla is.
Csak egy 4 éves kislány élte túl. A székelyföldi áldozatok feltehetően külföldről tartottak hazafelé.
A spanyolok kiütötték Litvániát a csoportunkban.
A román nemzeti színekre festették le a 13 vértanú tábornok arcképét.