Szökni próbált Vizoviczki László korábbi belső embere, de nem jutott messzire
Videóra vették, ahogy elfogják és börtönbe szállítják H. Imrét.
Videóra vették, ahogy elfogják és börtönbe szállítják H. Imrét.
Dühösek voltak, mert elfogyott a kávéjuk és a dohányuk.
Olaszországot megrázta a brutális gyilkosság.
13 évesnek adta ki magát, most börtönbe került érte.
Tudja, hogy sokan nem örülnének előadóművészi visszatérésének.
A férfi akár 10 éves börtönbüntetést is kaphat.
A 100-szoros brazil válogatott támadót márciusban kilenc évre zárták rács mögé.
A javaslat szerint a törvény 2025. január 1-jén lépne hatályba.
Egyikük 10 évet kapott.
A francia politikust hűtlen kezeléssel és EP-alkalmazottak jogtalan alkalmazásával vádolják.
Az egykori politikus egy tavaly decemberi mérkőzésen támadt rá a játékvezetőre.
Az agresszív férfira börtönbüntetés kiszabását kérte az ügyészség.
Az ittasan biciklizők is súlyosabb büntetésre számíthatnak.
Saját magát Jézus inkarnációjának feltüntetve milliókat csalt ki emberektől.
Felélesztette közösségimédia-oldalát.
Azonban nem teljes az egyetértés.
A Momentum egykori elnökét megfosztják parlamenti mandátumától.
A gyermek órákra bent rekedt a buszban, a sofőrt bűnösnek találták.
A gépjármű vezetője segítségnyújtás nélkül továbbhajtott.
5 év börtönbüntetésre és 280 millió forint visszafizetésére ítélték.
A támadók életveszélyes sérüléseket okoztak.
Miután felolvasták a vádpontokat, megrázta a fejét.
Napokon belül sor kerül a következő meghallgatására.
Az ügyészség felfüggesztett börtönbüntetést indítványozott ellene.
Huszonnyolc késszúrással gyilkolt.
A gyilkos apja kedvelt színész a hazájában.
„Pillanatnyi és hibás reakció volt” a 68 éves férfi megverése.
Az ítéletet Hollandiában hajtják végre.
Nem csak kiskorú veszélyeztetésével vádolhatják.
A Momentum volt elnöke szerint bosszúállás és megfélemlítés zajlik.
Villavicenciót tavaly augusztusban, egy iskola előtt lőtték le a fővárosban.
A vád szerint az orvos összemosta a magán- és a kórházi ellátást.
Fogolyzendülés és más kihágások miatt vontak felelősségre egy nyolcfős bandát.
A pilótáról készült fotók nyilvánosságra hozatalával fenyegetőztek.
Áldozatát 5 évvel halála után találták meg.
Legalább négy követője eltűnéséhez is köze lehet.
A nő nem ismerte be bűnösségét.
Saját keresztfiát zaklatta.
Kábítószer-kereskedelemben volt vétkes.
A rajongók legnagyobb örömére a rapper ismét aktív a közösségi médiában.
Még 2022 szeptemberében történt az incidens.
Államellenes felforgatás vádjával ítélték el.
Alina Habba elmondta: a volt elnök akkor is indul a választásokon, ha börtönbe kerül.
Nem megoldhatatlan, hogy a nukleáris kódokat tartalmazó aktatáska is a közelében legyen.
Enyhén megúszta tettét.
A vádlott és védője felmentésért fellebbezett.
A tárgyaláson mindkét újságíró tagadta a vádakat.
De nem kizárt, hogy ennél súlyosabb büntetést is kaphat.
A férfit az ítélet hallatán rosszul lett, mentővel vitték kórházba.
Szorul a hurok.
Elítélték a Binance vezérigazgatóját.
A nő 8000 levelet küldött neki.
A világ legerősebb ligájának több játékosa is érintett volt az átverésben.
Az elkövető több évre börtönbe kerülhet.
Valamint 150 ezer eurót is be kell fizetniük.
4,05 milliárd forint értékben fogadott el pénzt és értéktárgyakat.
Mivel nincs kiadatás, így az olaszországi ítélet-végrehajtás nem jöhet szóba.
Emellett 617 ezer euró megfizetésére kötelezték.