Elbúcsúzott Orbán Viktor egyik leghűségesebb minisztere
A Fidesz politikusai köszönetet mondtak Varga Mihálynak.
A Fidesz politikusai köszönetet mondtak Varga Mihálynak.
A részleteket az Operaház közölte.
Közölték a részleteket.
Jegyek korlátozott számban igényelhetőek.
Többen sírva fakadtak a hívek közül a negyven év után kényszernyugdíjazott plébános búcsúmiséjén.
A Fővárosi Önkormányzat saját halottjának tekinti a volt országgyűlési képviselőt.
A nemrégiben meghalt képzőművészre kiállítással emlékeznek.
A miniszterelnök politikai igazgatója szerint a német politikusnak tiszteletet kellene tanúsítania.
Üzenetet is hagytak a menesztett főigazgatónak.
A temetésen számos híresség is tiszteletét tette.
A korábbi olasz miniszterelnök hétfőn hunyt el, 86 évesen.
Falusi Mariann mindenkitől azt kéri, hogy színes ruhában érkezzen.
Vágó István fia beszélt a műsorvezető búcsúztatójáról.
Egy hét múlva vesznek végső búcsút a legendás műsorvezetőtől.
Pestszentlőrincen helyezik végső nyugalomra.
A népszerű műsorvezető életútja látható rajta.
A legendás autóversenyző az év elején halt meg.
A temetési szertartást a Művészetek templomában tartják majd.
A Magyar Turizmus Zrt. nemzetközi osztályának korábbi vezetője 69 évet élt.
Nagyszüleit is képviselte.
Távozása egyesek szerint olyan, mint amikor Cristiano Ronaldo elhagyta a Real Madridot.
Temetését szülővárosában, családi körben fogják tartani.
Az 51 évesen meghalt olimpiai bajnok tornászra emlékeztek.
A gyászolók egy szál virággal róhatják le kegyeletüket.
A Kossuth-díjas költőt a Farkasréti temetőben helyezték végső nyugalomra.
Lazsányi Lászlót a BVSC Szónyi úti telepén búcsúztatják a hamvasztás után.
Az énekesnő édesapjának nem volt elég pénze, hogy Magyarországra jöjjön a lánya temetésére.
A 73 évesen elhunyt színművészt a Farkasréti temetőben helyezték örök nyugalomra.
Négy óra várakozás után közölték nagyjából száz emberrel, hogy nem lehet megtartani a szertartásokat.
A színész temetése pénteken lesz.
A színésznőt szűk családi körben kísérik utolsó útjára. Tisztelői aznap reggel, a Művészetek Házában róhatják le kegyeletüket.
Kiment a zenélő szökőkúthoz.
A zenélő kútnál lehet megemlékezni az elhunyt művészről a hétvégén.
Nyugdíjba vonulnak a Magyar Légierő An-26-os szállítógépei. Az utolsó röpképes darabnak a kecskeméti légibázison rendeztek ünnepélyes búcsúztatót.
A meggyilkolt színészt a Győri Nemzeti Színház szerda este búcsúztatja, fia az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyintézeti Központba került.
Szerdán temették a 92 évesen elhunyt olimpiai bajnok úszónőt.
A Farkasréti temetőben lesz majd az egykori kenus gyászszertartása.
Nem akárhogy hálálkodik 24 bíróság vezetője az Országos Bírói Hivatal távozó elnökének.
Az Irigy Hónaljmirigy zenészét szűk körben fogják eltemetni, de a rajongók is elbúcsúzhatnak tőle.
A dél-koreai áldozatokra koszorúval emlékeznek. Több hajó is részt vesz a szertartáson.
Pályatársai és közéleti személyiségek búcsúztak Baló Györgytől.
Szombaton búcsúztatta a Honvéd a legendás kispesti stadiont.
Éva nénit a 37 évvel ezelőtti első osztályának diákjai lepték meg utolsó tanítási napján.
"Mi sohasem veszekedtünk" - mondta a színész Bud Spencer temetésén.
Virággal és mécsesekkel emlékeztek a volt köztársasági elnökre a Kossuth téren.
Hajdú Péter fizette a szertartást, egy gyomaendrődi pap ingyen temeti el a net hőskorának 93 évesen elhunyt sztárját.
Végső búcsút vettek az Aranycsapat utolsóként meghalt játékosától.