Cancel culture a köbön? Virth Balázst, Milák Kristóf edzőjét lehagyták az Év edzője szavazólapjáról
Újabb megaláztatás napjaink legeredményesebb magyar úszótrénerének.
Újabb megaláztatás napjaink legeredményesebb magyar úszótrénerének.
Most már lehet, hogy Jay-Z és Leonardo DiCaprio is belátja: érdemes jól megválogatni a barátokat.
Egy szobor okoz konfliktust a Mexikói öböl környékén.
Neki köszönhetjük az egyik legnemesebb hőst.
A korábbi miniszter szerint a konzervatív oldal radikalizálódott.
Még az Anna-kolibri is új nevet kaphat.
A cancel culture rituáléinak szerepe, hogy kitöltse a szakadékot a túl sok lehetőség és túl kevés képesség között.
Úgy vélik, hogy az író a valódi hideg, szívtelen, örömszívó lény.
Kulturális trendekről beszélgettek a magyar kultúrpolitika elöljárói.
Ha egy ember legjobb tulajdonsága a zenéje, akkor azt helytelen elvenni tőle.
Elmondta: nagyon megbánta azt, ami az E. T.-vel történt.
A fél családja öngyilkos lett miatta, de ettől még utolérhetetlen zseni volt.
A Billy Talent gitárosa mesélt nekünk édesanyja elvesztéséről, a punklétről és az öncenzúráról.
Ilyen az, mikor a tudatlanság pusztít és fáj.
Már az egyetemi professzorok között is elharapódzik az ellentét.
Az előadók egy része bocsánatot kérve dobja el korábbi műveit.
Diszkriminatív eset borzolja a kedélyeket.
A komikus szerint a humornak kifejezetten feladata, hogy adott esetben megbántson.
A Steril Cityben randalírozó kisautó igazi bűnöző: kipixelezve látjuk csak, és a vezetéknevét sem tudjuk.
Megnéztük, tényleg olyan rossz lett-e.
Ideológiai gyarmatosítástól tart, de az atomfegyverekről is elmondta a véleményét.
Működésben az eltörléskultúra.
Szeretné hinni, hogy az emberek képesek változni.
A közösségi média az unatkozók és frusztráltak narcisztikus dühének irányítóközpontja. Bajusz Orsolya kultúrakutató írása.
John Legend felesége tíz évvel ezelőtt egy 16 éves lány halálát kívánta, most darabokra tépi az internet.
A francia elnök igyekezett elébe menni annak, hogy a francia császárt magával sodorja a cancel culture.
150 író és oktató aggódik amiatt, hogy embereket hurcolnak meg a véleményük miatt, és hogy a cancel culture miatt veszélyben az alkotói szabadság.