A végrehajtók miatt robbantotta fel az otthonát egy komáromi férfi
Az elkövető több mint 10 millió forintos kárt okozott.
Az elkövető több mint 10 millió forintos kárt okozott.
Új titokra derült fény az agyaghadsereggel kapcsolatban.
Az áldozatra egy présházban találtak rá.
A japán császár lépést tartana a korral – egyelőre kimérten.
Elképesztő látvány, de nem örömteli.
A nevét és képmását viselő érmét néhány másikkal együtt több mint háromszáz éve fedezték fel.
Császári főhajtás a világhírű magyar kutatóbiológus előtt.
Szent Ilona szigetén született a dokumentum, egymillió euró a kikiáltási ár.
Trónra lépett Naruhito, az új japán császár.
Akihito az első japán császár sírjához zarándokolt el. Május elsején fia veszi át a trónt.
Szavát adta a német császárnak, hogy visszatér. És megtartotta a szavát.
Akihitónak keringési problémái vannak.
Túl öreg az uralkodáshoz, visszavonul a japán császár. Egyesek szerint politikai célja van ezzel, mások azért aggódnak, mert hamarosan kihalhat a másfél évezrede uralkodó dinasztia.
Egy másik embert súlyos égési sérülésekkel szállítottak kórházba a mentők.
200 éve fordult elő utoljára hasonló. A 85 éves uralkodót a fia követi.
Az országban utoljára 200 éve hagyta el önszántából a trónt az uralkodó.
Commodus császár rendszeresen küzdött a gladiátorarénában, igaz, csak fegyvertelen sebesültek ellen. És viadalonként egymillió ezüstöt számlázott ki Róma kincstárának.
Az 1500 éves család fejét, Akihitót 56 éves fia követné az alkotmányos monarchia trónján.
Iulianus császár elhagyta a keresztény hitet, de ezért az életével fizetett.
Jean-Bédel Bokassa, Közép-Afrika császára egyszerre volt a történelem leghiúbb és leghülyébb diktátora.
Az elnök szülőhelyén, Szentpéterváron áll. Ezzel hálálták meg a kozákok, hogy elfoglalta a Krímet.