A postai csomagokba rejtett dohánytermékek értéke meghaladja az 58 millió forintot.
2024. december 27., 07:10
Volt, aki egy rendszámtáblát kapott, pedig sakktáblát rendelt, másnak csak üres doboz jutott.
A leterheltség miatt a vártnál később érkezhetnek meg a leadott rendelések.
2024. november 29., 20:57
Nyílt versenyben választották ki a legjobb ajánlatot.
2024. november 26., 12:58
A karácsonyi időszakban 30-40 százalékkal is megugrik a napi csomagforgalom.
Mélyebbre kell nyúlni a zsebünkben.
„Egyhamar ne számítson arra, hogy megkapja a csomagját” – közölte a cég az egyik ügyféllel.
Csak a véletlenen múlt, hogy nem repülés közben kapott lángra a csomag.
Egyértelműen a gázra lép a nagyhatalom.
Lehull a lepel a mindannyiunk jövőjét meghatározó tervekről.
Szerencsére nem lett baleset belőle, pedig rosszabbul is elsülhetett volna.
A csomagokban különböző kábítószerek, így ketamin és MDMA is volt.
Azt is elárulta, hogy mi a szigorúan tilos.
Csikorognak a fogaskerekek az e-kereskedelmi gépezetben? Megnéztük, mi történik a háttérben.
A macska imádja a dobozokat, így tette meg a hosszú utat.
Azt javasolják, mindig győződjünk meg arról, hogy megbízható webáruházból rendelünk.
Azt is gondolja át, rendelt-e egyáltalán bármit.
Figyelmeztetést közölt a vállalat.
2023. november 18., 20:45
Egy bomba hatástalanítására alkalmas rendőrségi kisbusz is megjelent a helyszínen.
Most az utasokra hajtanak.
2023. augusztus 25., 06:14
Azt nem tudni, honnan érkezett a csomag.
2023. augusztus 9., 11:48
Kiürítették a 2A terminált.
A webshopot azóta be is tiltották abban az országban.
Levél, csomag, sárgacsekk? Mutatjuk a részleteket!
A repülőteret kiürítették, egy részét ideiglenesen le is zárták.
2022. december 24., 12:13
Röpködnek a szankciók, és ezt már egyre kevesebben értik.
A háborús helyzet a karácsonyi készülődést sem kímélte.
2022. szeptember 20., 12:22
A Budapestről Szentendrére látogatók utazásait is megkönnyítik.
2022. szeptember 14., 09:15
Az egyik hall közelében robbant fel egy csomag.
Sikertelen kézbesítés, a rendőrség az anyagot lefoglalta.
A drónokat már 18 hónapja teszteli a Royal Mail a skóciai Mull-szigeten és a Cornwall melletti Scilly-szigeteken.
Sokan a mai napig várják a november és december között feladott csomagokat Ausztráliában.
Se csomagot, se kárpótlást nem kaptak a vevői.
Pedig akár degeszre is bankolhatnánk magunkat, mint egy all you can eat étteremben.
2021. szeptember 16., 09:52
Ez a szett még a Met-gálán is feltűnést keltett volna.
Július 1-től vége az olcsó online rendelés korszakának.
Csöbör Katalin nem először folyamodik ilyen eszközökhöz.
Az albérlőkre egyelőre nem találtak ki intézkedést, mert lehet, hogy a piac magától megoldja, a taxisoknak azért segítenek, mert nehéz helyzetbe kerültek.