Tarlós István: Ennél tisztességtelenebb beszámolót még nem olvastam 35 éves pályafutásom alatt
A volt főpolgármester a 4-es metró miatt a fővárosra kiszabott büntetésre reagált.
A volt főpolgármester a 4-es metró miatt a fővárosra kiszabott büntetésre reagált.
Demszky Gábort alaposan kikérdezték politikáról, Magyarországról és persze Budapestről.
„Péter, ön alávaló, mocskos dolgot csinál” – mondja a DK elnöke.
A Fidesz budapesti elnöke szerint a fővárosiak nem erre szavaztak.
A volt főpolgármester akár vitázna is a Tisza Párt elnökével.
Elmondta, hogy miért döntött így.
„Kiterítve feküdt egy holttest, nagyon megrázó volt” – számolt be a volt főpolgármester.
Szerinte újra meg kell hirdetni az egyszer már sikerre vitt összefogás programját.
A volt főpolgármester szerint a Tisza Párt harmadik pólussá válhat.
Az, hogy mit szeretne a főpolgármester, egy dolog, a DK döntésén sok minden múlik.
Valódi ellenfelének azonban inkább Demszky Gábort tekinti.
Régi március tizenötödikék nyomában.
Az Indexnek az SZDSZ egyik alapítója is megszólalt az egykori 56-os elítélttel kapcsolatban.
A harmincéves budapesti Francia Intézet a demokratikus átalakulás egyik szimbóluma is volt.
A volt főpolgármester Horvátországban gyógyul.
Külföldön gyógyul a volt főpolgármester.
Atkári Jánost Karácsony Gergely is kitüntette.
Most mindent elmondott.
A volt főpolgármester privátban várja az érdeklődőket.
Az exfőpolgármester állítja, nem igaz, hogy egy rossz helyzetben lévő Budapestet örökölt a jelenlegi városvezetés.
Az ellenzéki párt szerint Tarlós a hatalmat szolgálta a budapesti polgárok helyett.
Városnézés a megvalósult főpolgármesteri ígéretekből épült budapesti álomvilágban.
Az OLAF súlyos szabálytalanságokat gyanított, de a nyomozás szerint nem történt bűncselekmény.
A krónikus vízhiány ellenére méreg zöld gyepen, arab telivérjével és annak csikajával nyaralhatott.
Beszél lázadásról, nők érintéséről, és arról, hogy készen áll az újabb főpolgármester-jelöltségre.
Egy lapinterjúban a legnagyobb eredményének azt nevezi, hogy 2010 óta nem volt korrupciós botrány a fővárosban.
A volt gyógyfürdővezér 2010 utáni politikai elszámoltatása se ment: nem volt bűncselekmény.
Kiszivárgott egy jelentés, de mi volt benne, ki volt a korrupt és mennyit kell fizetni? Tömör összefoglaló a 4-es metró-jelentésről.
Az egykori főpolgármester ezt kivetítős előadáson bizonygatta hétfő este a Budai Liberális Klubban. Szerinte őt sem politikai, sem erkölcsi felelősség az ég világon semmiért nem terheli a metróbotrányban. Alternatív valóság a köbön.
Pedig két napja azt mondta, elmegy, mert nincs takargatnivalója. Tarlós szerint vitatni kell a jelentést.
Valószínűleg tényleg nem adhatja ki a Miniszterelnökség a csalásokról szóló uniós jelentést.
A Párbeszéd EP-képviselője szerint a metróépítés körüli lopás átíveli a 2006-tól 2014-ig terjedő korszakot és a kormány csak a neki kedvező tényeket szemezi ki a botrányt kirobbantó, nem nyilvános jelentésből.
Azt is elképzelhetőnek tartja, hogy Demszky Gábor "háta mögött megcsinálhattak, meg elronthattak dolgokat".
A volt főpolgármester szerint amíg a jelentés titkos, addig nincs értelme cáfolnia Lázár vádjait, miszerint ő a felelős a 76 milliárdos uniós bírságért.