A diákok szerint megosztó volt a vizsga.
Egyesek szerint a 18-as feladat elsőre értelmezhetetlen volt.
„Összességében korrekt volt” – értékeltők a szakértők. Kijöttek a nem hivatalos megoldások.
Az ábécé végén található betűkkel kezdődő vezetéknevek gazdái ráfázhatnak.
A közel 300 gyerek sértetlen volt.
A jelenséget az „egyensapkás” Nemzeti alaptantervre vezetik vissza.
A hatóságok könnygázzal oszlatták a tömeget.
Akár börtönbüntetés is kiszabható lenne.
A helyzet távolról sem fekete-fehér, minden fenntartónál léteznek pró-kontra érvek.
A tilalom részleteit az iskolák dolgozzák ki.
Szellőztetés okozta a balesetet.
Már most a felére csökkent az ételmaradék.
Áprilistól utazhatnak ingyenesen a helyi diákok.
Szemtanúk szerint a hajó túlterhelt volt, és a gyerekek nem viseltek mentőmellényt.
Összesen 537 helyszínen több mint 72 ezer diák fog felvételizni ezen a napon.
Több oktatási szervezet is hallatja a hangját.
A tüntetők szerint ezzel leértékelődnek az állami egyetemek diplomái.
A szervezők január végéig várják az üres íveket.
2023. december 31., 09:09
2023 legerősebb fotóiból válogattunk.
2023. december 22., 20:00
A gimnáziumi diákotthon összeomlásában egy fiú meghalt, három lány megsérült.
2023. december 21., 17:38
A cseh főváros egyetemén magyarok is tanulnak és tanítanak.
Utánajártunk, hogy mi olvasható ki a friss PISA-felmérésből.
Természettudományokban viszont jók vagyunk.
Az igazgató lapunknak megerősítette: hivatalosan is megszűnt az elárverezett iskola.
2023. november 30., 08:30
A tanulók még mindig bíznak abban, hogy az intézményben pénteken is becsengetnek.
2023. november 22., 20:18
Második alkalommal rendezték meg a Mackó-konzultációt.
Nyílt napot hirdetett a Magyar Képzőművészeti Egyetem.
Ismert emberek is sorra adják le a szavazataikat.
A helyszínről jelentkezünk.
Szokatlanul indult a tanítás az őszi szünet után.
A helyzet kilátástalan.
Lapunk a tárca mellett a szakszervezeteket is megkereste.
Megjelentek a 2021-es adatok.
A bullying egész életen át tartó hatással lehet a mentális egészségre.
A tiltakozók performance-szal szemléltetik, miként véreztette ki a kormány az oktatásban dolgozókat.
Kezdődnek az érettségi vizsgák is.
2023. szeptember 20., 17:03
A kampány hozhat változást.
2023. szeptember 20., 08:49
Az iskola nagyon rossz állapotban van.
2023. szeptember 16., 20:20
A soroksári Qualitas diákjai még mindig nem tudják, mi lesz velük.
2023. szeptember 14., 17:20
A tanulási veszteség az alsó tagozatosokat érintette leginkább.
2023. szeptember 14., 06:09
A végrehajtók tanítás közben küldték el a tanulókat, miután elárverezték az ingatlant.
2023. szeptember 13., 11:32
A tiltakozók addig folytatják, amíg nem lesz változás.
2023. szeptember 6., 10:25
A BME Egyetemi Napok szervezői a zenehallgatási szokásaikról kérdezték a fiatalokat.
2023. augusztus 4., 06:08
Kiverte a biztosítékot ez a tervezet.
Szerintük a kormány az elmúlt 12 évben semmit sem tett a diákok esélyegyenlőségéért.
A támogatást tanulásra, képzésekre és vállalkozások indítására is költhetnék.
136 igen és 58 nem szavazat mellett.
Szalay-Bobrovniczky Kristóf szerint ez a nyár legnagyobb kalandja.
A politikus rendőrségi túlkapás miatt tett feljelentést.
Európai vonatút, nyaralással egybekötött külföldi munka és temérdek kedvezmény elérhető a fiataloknak.
A státusztörvényről szóló vita most is tart a parlamentben.
Péntek délután diákok, tanárok és szülők vonultak a Kossuth térre.
Összecsap a kormány és az ellenzék, miközben tüntetés készülődik.
Pénteken hosszú időre kicsengetnek az iskolákban, szombaton pedig kezdetét veszi a nyári szünet.
Az szja-mentesség miatt a diákok bruttó bére megegyezik a nettóval.
A programot pozitívan fogadták.
Akármilyen digitális fejlesztés is jöjjön.
Több helyen is igazoltatták őket a rendőrök, a menet azonban így sem állt meg.
A kolostor előtti építkezésnél köszöntötték volna fel a kormányfőt.
A tüntetők különleges ajándékkal készültek Orbán Viktornak.